Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-30 / 152. szám

4 1994. június 30., csütörtök ^ A szerkesztőség postájából ® Nehéz élethelyzetben, de kölcsönkérés nélkül! A leköszönök a pénzüknél vannak Amikor ismét arról értesül­tem, hogy a négy év után lekö­szönő képviselőknek - a közvé­lemény tiltakozása ellenére is - végkielégítést fizetnek, morgo­lódni kezdtem, és úgy döntöt­tem, nem hagyom szó nélkül. A végkielégítésről eszembe jutott, hogy amikor másodfokon 50 százalékos munkaképes­ség-csökkenést állapítottak meg nálam és könnyebb munkára ja­vasoltak, mindjárt a kezembe kaptam a munkakönyvét. Mert a vállalatom nem tudott köny- nyebb munkát adni. Megvált tő­lem, de végkielégítés nélkül. Holott ennél a cégnél 29 évig dolgoztam. A többi időt - az ’50-60-as években maszeknál töltöttem, és így jött össze a munkában töltött 39 évem. A munkahelyemen az igazgató még csak el sem köszönt tőlem, pedig ennél a kis vállalatnál 20 évig művezető voltam. Emlékszem, annak idején számtalan kommunista szomba­tot tartottunk, amit lakásépítésre s egyebekre ajánlottunk fel... A feleségem is ugyanennél a cégnél dolgozott több mint 20 évet, s már csak 5 hónapja volt a nyugdíjig, amikor - egyévi táp­pénz után - közös megegyezés­sel eljött, de még csak gondolni sem mert a végkielégítésre. Most pedig - a polgármesteri hivatal segítségével - 11 .000 forint a havi díjam, a felesé­gemé 8700 forint. Ebből kell a magas rezsiköltséget fizetni és a megélhetésünkre úgy beosztani, hogy ne kelljen kölcsönkérni, mert az a véget jelentené. A végkielégítés hallatán eszembe jutott az is, a képvise­lők hiányzása miatt de sokszor nem volt szavazóképes az Or­szággyűlés. És ha száz évig is élek, akkor sem kapok annyi nyugdíjat, mint amennyit most a leköszönök egy összegben. A másik téma, ami az előző­ekkel egyidejűleg foglalkoztat, az az: senkinek nem jut eszébe, hogy Magyarországon ma a dolgozók érdekvédelmében, képviseletében változásra lenne szükség, hiszen a vállalatoknál, az üzemekben és egyéb cégek­nél semmi értelme a szakszer­vezetnek. Ezt már Nagy Sándornak is be kellett volna látni. Élethelyzetemről még annyit: ha tiszta lenne a Zagyva, én a rossz derekammal akkor is csak oda mehetnék, mert termálfür­dőre sajnos nem telik. Simon László Jászberény Köszönet a segítségért, igyekszünk rászolgálni Méhecskeszorgalommal Legutóbb, egy jókívánságban méhecskeszorgalommal jelle­mezték a tiszatenyői kick-box „Igazság, jóság, becsület” ön­védelmi szakosztályunkat. Ta­nítványaim lassan bebizonyít­ják, hogy illik rájuk ez a mon­dás, hiszen egy hónap alatt há­rom versenyről öt helyezést gyűjtöttek. A világkupáról, ami május 21-22-én Debrecenben volt, Nagy József és Szente László bronzérmet hozott, a jú­nius 4-i, káposztásmegyeri baj­nokságon pedig Fehér István az első, Nagy Zsolt a második helyet szerezte meg. A Cseh­szlovákiában június 18-án ren­dezett versenyen Elek István harmadik helyezést ért el. Matykó Sándornak. a Szemma Kft. igazgatójának, va­lamint a Tiszatenyői Polgármes­teri Hivatalnak segítségükért, támogtásukért ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki. Dikó Mihály edző, tanító - Tiszatenyő Küldjön egy képet! Lópatkolás - a barát udvarában Férjemet, a fegyvemeki lópatkolómestert, Izsóid Istvánt (középen) örökítette meg a kép 1992-ben - munka közben, az egyik barátja udvarán. Tavaly nyáron, a házunk előtt A felvétel tavaly nyáron készült, a fegyvemeki családi há­zunk szőlőlugasa előtt, amikor a férjem testvére a lányával Norvégiából hazalátogatott - mellette balról, a középső lányunk jobbról, a két kisfia, unokáink pedig előttem állnak. (A képeket közlés után visszaküldjük. A szerk.) Izsóid Istvánná - Fegyvernek A faluért, az emberekért aggódva Ne az elváláson gondolkodjanak „Még mindig nem hiszik el, hogy mi a senki földjén élünk?!” címmel olvastam az Új Néplapban nemrég (június 6.) a tiszavárkony-szőlői ifj. Szendi Lajosné levelét. Elgon­dolkodtam azon, mennyire szívügyének tekinti a falusi em­berek, vagyis a Tiszavár- kony-szőlőben élő emberek sor­sát. Aggodalmát megértem, hi­szen a település képviselői a té­nyek ismeretében és az elhang­zottak után sem aggodalmas- kodnak. Többek között írja, hogy Önöknek nem jutott festői szép­ségű Tisza-part, nem így az anyaközségnek. Az igazság­hoz tartozik, hogy az nem a polgármesternek vagy a képvi­selő-testületnek köszönhető, hanem annak a három ember­nek, akik körömszakadtáig ha- racoltak a felbecsülhetetlen ér­ték megmentéséért. Megjegyzi még, hogy az „átkosban” ha minimálisan is, de szinte min­denük volt, ma pedig még az ivóvíz sem jut el az emberek­hez; hogy a megterhelés nagyon kemény feladat elé állította a lakosságot: már-már az elválá­son gondolkodnak. Kedves Asszonyom! Ezzel kapcsolatban fogadjon el tőlem egy javaslatot. Ne a szétváláson gondolkodjanak, hiszen Önök az anyaközséghez tartozó tisz­tességes emberek, hanem lakó­területükön hívjanak össze egy fórumot, melyen megbeszélik a legsúlyosabb gondokat, teendő­ket, és Telek Imrével együtt je­löltessék magukat a közelgő önkormányzati kéviselő-válasz- táson. A tiszavárkony-szőlői embe­rek szavazataikkal bizonyára megtisztelik Önöket. Mondha­tom, az anyaközségben is sok a gond, és a hanyagságok közül csupán néhányat említek: a Bajcsy-Zsilinszky úton az el­múlt években odahordott zúza­lékkő belesüllyedt a sárba, tehát kidobott pénz volt; az eltört ivóvízvezeték annyi ideig ma­radt úgy, hogy egyméteres nád nőtt rajta; az új kazán felrob­bant, azóta is használhatatlan; az iskola tornatermére nem kö­töttek biztosítást, feltörték. Vajon mi lett volna az ol­csóbb? Kérem, asszonyom, ne kese­redjenek el, bízzanak az új ön- kormányzati választás sikeré­ben. Őszinte tisztelője: Pallagi Jánosné Tiszavárkony Ahová a tallinnosok visszajárnak Természet- és környezetvédelmi tábor a Blikkben, Nagyvisnyón Június közepén becsukódtak az iskolák kapui, és he­gyen-völgyön felhangzott, messzire szállt a kiránduló, tá­borozó gyerekek vidám éneke. A szolnoki Tallinn Általános Iskola első kis csapata (har­mincegy gyerek és tizenegy fel­nőtt) június 13-án kelt útra a bükki Bán-völgybe, a nagyvis- nyói táborba. Ezúton is köszönetét mon­dunk Puskásné Suhaj Csillá­nak, a jászberényi Déryné Mű­velődési Központ és Gyerme­kek Háza igazgatóhelyettesé­nek, aki számunkra lehetővé tette, hogy ezt a tábort egy hétre birtokba vehessük. A Jászkun Volán Rt. csodálatos autóbu­szával, kedves gépkocsivezető­jével tettünk meg öt nap alatt 600 kilométert. Útközben töb­bek között Mezőkövesden meg­ismerkedtünk a Matyó Múze­ummal, a Szent László-temp- lom nemrég felújított freskói­val, majd hazánk egyik csodála­tos természeti jelenségéhez ér­keztünk, az egerszalóki hőfor­ráshoz. A táborhelyünkön először is „honfoglalást” tartottunk, majd a szakács nénik pillanatok alatt finom vacsorát főztek. Ugyanis meghívásunkra, va­lamint az Ozirisz Kft. igazgató­nőjének beleegyezésével az is­kola élelmezésvezetője, fősza­kácsnője és segítő partnere is velünk volt. Valamennyiünk megelégedésére főztek, és kö­szönet érte. Másnap Tordára látogattunk, mely az 1848-as szabadságharc idején a magyar nép nagy me­semondójának, Jókai Mórnak is menedéket nyújtott. Megtekin­tettük az emlékére berendezett múzeumot, a Jókai-emlékkövet és -emlékforrást. Este „zöld bál” zárta a napot. Szerdán az Aggteleki-cseppkőbarlangban, Jósvafőn a tengerszemben, Lil­lafüreden a vízesésbent, a Há­mori-tóban és a Palota Szálló­ban gyönyörködtünk. Romanti­kus volt az éjszakai „csillag­túra”, a 12 kilométeres lázbérci víztározó körüli gyalogtúra. Hazafelé megnéztük a bél­apátfalvi kolostort, és majd egy fél napot töltöttünk a festői szépségű Szalajka-völgyben. A kisvasút öröme, az „ősember barlangjának” látványa ismétel­ten lenyűgözte a társaságot. A programok sorát egy rövid egri séta zárta, aztán kellemesen el­fáradva, de élményekben gaz­dagon térhettünk haza. A hegyekkel-erdőkkel-völ- gyekkel övezett kis táborra mindig szeretettel emlékszünk, s reméljük, máskor is visszaté­rünk. Köszönet a támogatóinknak, akik lehetővé tették, hogy tanu­lóink hazánk egyik legszebb tá­járól a valóságban is meggyő­ződhessenek. Nagy Imréné táborvezetö Levelekből - sorokban A jászárokszállási Szabó Jó­zsefet, akivel régóta levelezést folytatunk, kedves, hűséges ol­vasóink között tartjuk számon. Most többek között ezt írta: 42 éve járatom a megyei lapot, de nem tudok róla lemondani. Ügyes-bajos dolgaim intézésé­ben már segítettek nekem, így továbbra is csak Önökben bí­zom. Egyúttal megdicsérem a kézbesítőnket, Iványné Szántó Erikát, aki reggel fél hatkor hozza az újságot. Munkájához erőt, egészséget kívánok. A martfűi Balogh Erzsébet soraiból: Az Új Néplap kézbesí­tője, Bota István pontos, meg­bízható, s ezen túlmenően ked­ves, megértő fiatalember. Ha valaki éppen nem tudja kifizetni az újság díját, újból felkeresi. Fáradozását, kedvességét a nyilvánosság előtt is köszönjük. További munkájához sok sikert, jó egészséget kívánunk. A portelki pávakör és családtagjaik kis csoportja A portelki pávakör tizenhat tagja és a kísérő családtagok jú­nius 12-én egész napos kirándu­lásra indultak a fővárosba. Az időjárás sajnos nem volt kegyes hozzánk, de azért az előre betervezett programot si­került megvalósítani. Felérve a fővárosba először a budavári siklót tekintettük meg, majd felmentünk a Má­tyás-templomhoz. Nagy élmény volt azoknak, akik még ebben a páratlan szépségű templomban nem jártak. Ézután a magyarok nagyasszonyáról elnevezett sziklakápolnát látogattuk meg a Gellért-hegyen. Többen mondták a csoport­ból, hogy ide még egyénileg is visszajönnének, mert a pálos szerzetesek által alapított szik­lakápolna több időt érdemel. Következő állomásunk a ma­gyar koronázási jelvények meg­tekintése volt. Megkapó lát­ványt jelentett a sok viszontag­ságon átment nemzeti értékeket közelről is szemlélni. Az eddigi fáradalmakat a fő­városi nagycirkusz előadásán pihentük ki - feltöltődve a sok bohóctréfán, a légtomászok ügyességén, az idomított állatok fegyelmezettségén. Jó hangu­latban érkeztünk a Tölgyes csárdához, ahol - az egész na­pos élmények után - igazán jól­esett a vacsora. A fotón a kirándulók egy csoportja látható. A képeket né­zegetve jó lesz visszaemlékezni erre az élménydús napra. A pávakör vezetőjének, Tóth Bélánénak az Új Néplapon ke­resztül is jókívánságainkat küld­jük, aki -betegsége miatt sajnos nem lehetett a kis csoportunk­kal. Mátics Béláné fiókkönyvtáros. Portelek Szerkesztői üzenet Nem formatervezett házról van szó! F. Zoltán, Szolnok: Kedves Olvasónk! Az Önök esetében nem formatervezett házról van szó, hanem a meg­lévő ingatlan bővítéséről, amit szakemberrel, azaz építésszel kell megterveztetniük. Az át­alakításhoz a tervrajz csatolásá­val egyidejűleg kérheti az enge­délyt. Ennek értelmében tehát azt tanácsoljuk, hogy ingatlana pontos helyrajzi számának meg­jelölésével írásban forduljon a polgármesteri hivatal városfej­lesztési irodájához, ahol - köz­benjárásunkra, és méltánylást érdemlő helyzetében - a segít­ségére lesznek. A polgármesternek címzett levelét majd ezt követően, de már a válasszal együtt hozzuk nyilvánosságra. Addig is szíves megértését, türelmét kérjük. Végre tenni is kellene a cigányokért Nyilatkozat Botos Ernő, a „Lungo Drom” Országos Érdekvédelmi Cigányszövetség kunmadarasi tagszervezetének elnöke az alábbi sorokat juttatta el szer­kesztőségünkhöz: Nyilatkozom, hogy a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Művelődési Központban 1994. június 25-én (szombaton) meg­alakult politikai testületet nem fogadom el és nem veszem tu­domásul, mivel újabb tömörülé­sek és érdekegyeztetések létre­hozását Jász-Nagykun Szolnok megyében nem tartom indo­koltnak. Ebben is, mint minden más jellegű újabb cigány tömörülés­ben, az egyéni érdeket és a kon­kurenciát vélem felfedezni. Végre tenni is kellene a cigá­nyokért, nem csak különböző érdekek végett újabb szerveze­teket létrehozni - annál is in­kább, mert már kétszázon felüli a cigányszervezetek bejegyzett létszáma. A sportcsarnok előtti parkban Olvasóink hívták fel a figyelmünket arra, hogy Rákóczifalván az új sportcsarnok előtti parkot a helyi általános iskola dolgozói létesí­tették, és a nemrég füvesített területet (már zöldell) maguk gondoz­zák, szépen rendben is tartják. Köszönet érte, s íme a helyszínről hozott felvétel. (Fotó: K. É.) Az ólait szerkesztette: Csankó Miklósné

Next

/
Thumbnails
Contents