Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-28 / 150. szám
1994. június 28., kedd Kitekintő 9 Vass György rendőr őrnagy (akkor még százados) Kambodzsában Vass György, szolnoki rendőr őrnagy az ENSZ békefenntartó kötelékében több mint egy évet töltött Kambodzsában. A vietnami határ közelében egy körzet parancsnoka volt. Negyvennégy falu, negyvenezer lakossal tartozott körzetébe. Küldetésükről korábban részletesen beszámolt a hazai sajtó, ezért arra kértük, hogy ne a feladatukról, hanem személyes élményeiről tájékoztassa olvasóinkat, vagyis arról, hogy milyen: Adománygyűjtő boncok Kambodzsa szolnoki szemmel A kambodzsai utunkat megelőző tájékoztatón elmondták, hogy bizony ott a legveszélyesebb állat az ember, az élet nem sokat ér, egy kiló kenyérért is megöli egyik a másikat, ezért sokat gondolkoztam azon, hogy ki merjek-e menni - kezdte Vass őrnagy. - A végén úgy döntöttem: kimegyek, lesz, ami lesz. Harminchat éves korban, ha meg kell halnom, legalább hősként haljak meg. Ilyen előzmények után maradandó az első kambodzsai élményem. A főváros repülőteréről autóbusszal mentünk a centrumba. Útközben az emberek néztek bennünket, és mosolyogtak ránk. A fiatal nők is ezt tették. Idehaza az ilyesmi felhívás a keringőre, ott meg népszokás. Talán még a haragosaikra is mosolyognak. Más ezt közvetlenül tapasztalni, s megint más útikönyvekben olvasni. Egyik társunk szabadsága alatt hazahozta a kambodzsai menyasz- szonyát, aki három nap után megkérdezte: ipi bajuk van a. magyaroknak, hogy nem mosolyognak, csak mindig rohannak? Kambodzsában - annak ellenére, hogy olcsó az emberek élete - az ottaniak közvetlensége tűnt fel nekem először. Legyen százötven dollárod S aztán természetesen sok minden egyéb is feltűnt. Kocsivezetésnél például az volt az első tanács: mindig legyen nálad százötven dollár, mert ha elgázolsz valakit, annyit kell fizetned a családjának. Akkor is, ha te voltál a hibás, akkor is, ha az áldozat vétett. Mivel ott nincs KRESZ, a legfontosabb közlekedési szabály az, hogy az erősebbnek van elsőbbsége. Tehát ha te kerékpárral haladsz, akkor a személykocsié az elsőbbség. Viszont annak is meg kell hu- nyászkodnia a tehergépkocsi előtt. Az erősebb tehát ebben a tekintetben is győz. Elképesztőek az ottani közlekedési viszonyok. Kerékpárokon tonnányi árut szállítanak olyan úthálózaton, ahol csak maximum negyven kilométeres sebességgel tudnak közlekedni a gépjárművek. Mivel az autók ritkák, ugyancsak kihasználják azokat. Lefényképeztem egy személykocsit, melyben húszán ültek. Honda motorkerékpárok után szerelt két méter hosszú, jó méter széles, kétkerekű utánfutókon tizenöten-húszan is utaznak. Ilyen körülmények között érthető, hogy apróbb ügyekért nem szakítják meg az utat. Egyszer - például - egy keskeny úton nem tudtam megelőzni egy autóbuszt. Menet közben egy férfi kimászott • a busz ablakán, felkúszott a tetőre, s ott állva belepisilt egy műanyag flakonba. Méghozzá olyan ügyesen, hogy egy csepp se került a szélvédőmre. Ennyit az ottani közlekedésről. Kotlósabortusz Bizonyos ismeretek birtokában jól felkészültem a kambodzsai útra. Unokanővérem férje ugyanis gyógyszerészként két évet húzott le Angolában, s így gyakorlati tapaszpéldául egy olyan kiskocsmában, ahol harminchatféle sört árultak. Nagyon kevés a különbség a sör és a flakonos víz vagy az üdítő ára között. Egy kicsit meg is híztam, hiszen négy-öt liter folyadékot ittam meg naponta, mert olyan nagy a hőség. A higiéniáról egészen más fogalmaik vannak, mint nekünk. A butikokban hallatlanul előzékenyek, de azzal cseppet sem törődnek, hogy körülöttük csótányok, bogarak szaladgálnak, s kutyák lebzselnek. Villany alatt nem tanácsos gyó gyakorta ott napozik, s ha az ember nyakába pottyan, megmarja. Ha fél órán belül nem kap szérumot, feldobja a bakancsát. Beszéltem egy kígyó által megmart emberrel, aki nem tudta, hogy milyen kígyó marta meg, s ezért kapott vagy ötféle szérumot, mondván; valamelyik majdcsak hat. Kobra is rengeteg van Kambodzsában. Azt is megfogják, megsütik, s megeszik. Majomvadászatot is láttam. Azt is megeszik vagy kutyaként háziállatnak tartják, s játszanak vele. Egyszer az egyik Huszonnégy napot dolgoztunk egyfolytában, s azután hat nap szabadidő következett. Thaiföldre és a kambodzsai tengerpartra jártam olyankor. Azon az érintetlen partszakaszon nem voltak eldobált kon zervdobozok, csak lehullott kókuszpálmalevelek. Két kilométeres tengerparti sávon sokszor csak egyedül voltam. Szegényen is boldogok Sok tekintetben mások a szokások Kambodzsában, Az első héten bementünk egy étterembe, s a lámpa alá ültünk. A tiszta tányér percek alatt tele lett szúnyogdarabokkal, meg gekkóürülékkel. Ezek a gyíkszerű állatok ugyanis tapadókorongjaikkal vígan szaladgálnak a mennyezeten, s kapkodják a fény köré gyűlt rovarokat. Hamar megtanultuk, hogy lámpa alá ülni nem tanácsos. Egyébként a gekkó hasznos állat, rengeteg rovart pusztít. Az én lakásomban is volt egy. Erős a hangja, rikóltóz, mint a kakas. A helybeliek azt tartják róla, hogy szerencsét hoz. Van ebben valami igazság, mert garmadával Sült verebet áruló lányok Rizsföldi szántás faekével eszi a maláriát terjesztő szúnyogot. Amikor lefeküdtem, én is moszkitóhálót feszítettem ki, s gondosan ügyeltem arra, hogy egyetlen szúnyog se kövessen, amikor bebújok a háló alá. Óvatosságra más tekintetben is szükség volt. Például a sok kígyó miatt. Egyszer a fővárosban, viszonylag civilizált környéken szálltam ki a kocsiból, és ha harminc centivel odébb lépek, rátaposok egy kígyóra, melynek fészke egy aknafedél alatt volt. Tíz-tizenöt centis, ujjnyi vastag banánkígyóval is találkoztam. Rendkívül veszélyes. Külön felhívták a figyelmünket arra, hogy banánszedés előtt meg kell ütögetni a fát, mert a kimm ember a sapkáját nyújtogatva incselkedett egy majommal. Az meg elkapta a sapkát, felszaladt a fára, s akkor már ő nyújtogatta az embernek. Talán az ördögnek nézték Fegyvereinket le kellett adni a magyar nagykövetségen, mert az ottani ENSZ-erők holland nemzetiségű parancsnoka azt mondta: a kék sapka megvéd bennünket. Hát, már akit megvédett! Sok bolgár nemzetiségű katona halt ott meg. Szerencsére a magyarok közül senkinek nem lett komolyabb baja. Kezdetben járőröztünk, szórólapokat szórtunk, hogy megismerjenek bennünket. Alaposan megnéztek bennünket, mert a falusiak többsége még nem látott fehér embert. Hát még négert! Volt köztünk egy nagy darab ghánai fekete fiú. Járőrözés közben észrevette, hogy az egyik ház udvarán tyúkok kapirgálnak. Gondolta, hogy vesz közülük vacsorára. Meglátva őt a család, behúzódott a cölöpökre épült házba. Amikor a néger fiú - becsülni való, rendes ember volt egyébként - fellépett az első lépcsőfokra, a gyerekek visítva ugrottak ki a ház hátsó ablakán, a házigazda pedig előrántotta a nagy pengéjű nádvágó kést. mint nálunk. Külön felhívták a figyelmünket például arra, hogy ne simogassuk a gyerekek fejét. Ott nem csókolóz- nak a fiatalok az utcán, nem járnak együtt moziba. Egy Magyarországon tanult diák elmondta, ő is úgy nősült meg, hogy az unokanővére mutatta meg neki távolról azt a lányt, akit a család kiszemelt számára. Ezt követően a szülei elmentek lánykérőbe úgy, hogy a fiatalok nem is találkoztak addig. A szülők egyezkedése után is csak úgy mehettek városnézésre, hogy nem foghatták egymás kezét, s a szülők kísérték őket. Mellesleg szólva, a kézcsók is illetlenségnek számít. Az ENSZ kimutatása szerint Kambodzsában az egy főre eső nemzeti jövedelem éves szinten száz dollár alatt van. Ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy ha csak egy marék rizs a napi betevő falatjuk, s megesznek kígyót, békát, bogarat, amit összefognak, akkor is vidámak, nem szo- morkodnak. Rendkívül szegények, és mégis boldogok. Beigazolódik náluk, hogy a pénz nem boldogít. Lejegyezte: Simon Béla Vas őrnagy mint kígyóbuvölo Vége a küldetésnek Kambodzsai kiskocsma Szervusztok, szolnokiak! tálatok alapján adott tanácsot a trópusi életmódra. Amellett, hogy olyan dolgokat a lel- kemre kötött, hogy pisilés előtt is kezet kell mosni a fertőzés elkerülésére, tanácsolta, hogy egy-két hónapig ne nagyon egyek ottani ételt. Megfogadtam a. tanácsait, A- kocsit, a kormányt is rendszeresen fertőtlenítettem, s másfél hónapig magyar konzerveken éltem. Közben a szervezetem átállt az ottani viszonyokra, így aztán megúsztam minden baj nélkül - pedig mellékesen szólva minden második faluban volt egy leprás. Másfél hónap után fokozatosan áttértem az ottani ételekre. A kambodzsaiak rengeteg trópusi gyümölcsöt esznek. A legolcsóbb a banán. Mi az érettet kerestük, a helybeliek inkább az éretlent, mert levesben is felhasználják. Én is sokféle gyümölcsöt ettem. Például pápáját, ami kar vastagságú fákon, jókora tökként függÉtterem csak a városban volt. Vettem egy kis gáztűzhelyet, s magam is főztem. A rizst banánpéppel édesítettem. Négy-öt naponként tejberizs volt az ebédem. Csirkét lehetett kapni, s rengeteg halat. Az ottaniak sok mindent megesznek. Egyszer a házigazda kisfia felkapott és eltett egy lóte- tűhöz hasonló rovart. Arra a kérdésemre, hogy mit csinál a gyerek, azt válaszolta az apja, hogy gyűjti a vacsoráját. Olajban megsütnek és. megesznek mindenféle bogarat..Ugyanígy a verebet, a kígyót és a teknőst is. Egyik specialitásuk: mielőtt kikelne a kiscsibe vagy a kiskacsa, a tojást kiszedik a kot- lós alól, megfőzik és megeszik. „Kotlósabortusznak” neveztük el ezt a műveletet. Sok vízinövényt, csíráztatott babot, fiatal fahajtást fogyasztanak köretként. Egyik kollégám egy ottani szakácsot megtanított gulyásleves és rántott hús készítésére. Kenyeret nemigen esznek, rizst viszont még a leveshez is. Pék nincs is minden körzetben. Egynapi kenyérért bejártunk a városba. Estére ellepték a hangyák. Ezért a kenyeret úgy kellett megperzselni, mint a disznót. Mostoha körülmények között éltünk. Essék néhány szó az italról is. Rengeteg apró kocsma van, s a csempészetnek köszönhetően - ugyanis a fegyvertől a tévéig sok a csempészáru - igen jól ellátottak. Voltam Kambodzsai benzinkút Élő sertések szállítása kismotoron
