Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-25 / 148. szám

Sziporkák Na, végre itt a nyár! Aki szabadságon van, vagy oda készül, bizonnyal nagyon örül neki, aki nem ... az ábrándo­zik, ha nem elég fegyelmezett, irigykedik. Már nem csorog-csöpög nyakunkba az eső, százágra süt a Nap, a meteorológia 30- 34 fokot ígér. Aki teheti, ki a szabadba! Gombamód szaporodnak a színes sátrak a vízpartokon, a hegyes-dombos vidékek hűs- lombú fái alatt, felpakolt au­tók robognak az utakon, a vo­natokon zsúfolásig teltek kof­ferokkal a csomagtartók. Nyüzsgő, felszabadult em­berek úton-útfélen. * * * A parkoló autókkal tele. Vilióznak a lakkozott felüle­teken a napsugarak, a vissza­pillantó tükrökbe éles fény­pászmák csapnak. Klakkba-frakkba öltözött fiatalember szlalomozik a ko­csik között. Kezében egy szál piros rózsa, arcán valami megmagyarázhatatlan kifeje­zés: az öröm, a vágyakozás, a várakozás furcsa elegye. Aki ránéz, kapásból tudja, randira igyekszik. Mielőtt kiér a parkolóból, hirtelen leguggol az egyik jármű mellé, megragadja a visszapillantó tükröt, hogy maga felé fordítsa, még egyet simítson séróján a nagy talál­kozás előtt. Hűha! Ez pech! A tükör a kezében marad. Tétován for­gatja, aztán a virág mellé fogja, és elindul. Vajon átadja azt is? És mit fog mondani? Virágot a vi­rágnak? És: most a tükröt, később majd hozzá az autót is? * * * Párolog az aszfalt a tűző napfényben. Az emberek a házak árnyékába igyekeznek, a buszra várakozva behúzód­nak a satnya fácskák lombjai alá. Mintha a nagy melegben minden lelassult volna. Lomha bágyadtság ül az utcá­kon. Az egyik sarkon hirtelen egy piros sportkocsi fordul be. Kétüléses, nyitott tetejű járgány, két huszonéves srác ül benne. Bömböltetik a mag­nót, eszeveszett ritmusú zene árad szét a levegőben. Amerre mennek, felkapják a fejüket a járókelők. Muto­gatnak, nevetnek. Az autó hosszú antennájának végén egy vörös és egy fekete csu- pacsipke női tanga lobog. Bizony-bizony Stendhal óta népszerű ez a párosítás. * * * „Jaj, úgy élvezem én a strandot!” - énekelhetné a kisfiú. Csokibamára sülve lépked a vízparton édesapja kezét szorongatva. Szabad kezében jégkrém, azt ropog­tatja nagy élvezettel, de alig fogy, mert egy-egy harapás között percekig csak szövegel a legényke. A papa láthatóan alig figyel rá, kedvtelve nézegeti a parti fövenyen heverésző szép höl­gyek idomait. Igazán akkor kerekedik el a szeme, amikor egy gyönyörű alakú, hosszú, szőke hajú leányzó tűnik fel vele szemben, alignadrá- gocska fölül semmi szerelés­ben. Ahogy elhalad mellettük, a kisfiú feléje bök a jégkrém­mel: - Nézd, apa! Nem telik szegénynek fürdőruhára. Vajon hányán szeretnének a hölgyek közül ilyen „szegé­nyek” lenni? (orPijoljLáP± Mi kell a koktélkészítéshez? Kedv .... az italkeverés alap­vető szabályainak ismerete . .., a legfontosabb eszközök hely, ahol az italokat elkészít­hetjük, és italok a hozzájuk illő esetleges fűszerekkel, díszítő­anyagokkal. Ez a sorrend nem véletlen, mert a szándék, az elhatározás az egész folyamat elindítója, s minden bizonnyal a gondolat utáni ismeretgyűjtés az italke­verés iránti kedvünket csak megerősíti. Meggyőződésem, hogy a leg­több olvasót az italkeverés for­télyai érdeklik, hiszen ez ad­hatja az alapvető „szakmai tu­dásunkat” a korábbiakhoz. Nézzük hát őket! Talán furcsa - egyben remé­lem, hogy minden embernek természetes -, de a mixer (hív­juk most így az otthoni műked­velő italkeverőt) öltözéke, ápolt külső és kezek az első követel­mény, amelynek eleget kell tenni. Bárki mondhatná: ez nem italkeverési fortély! Nem bizony, de a vendégein­ket mindig megilleti az alka­lomhoz megfelelő öltözetünk, sőt ugyanez jár vendégfogadás­hoz elkészített, vagy készítendő ételeknek, italoknak is. Ugyan­akkor - gondoljunk bele - ami­kor italt keverünk, vagy vendé­geink előtt valamilyen ételt (pl. kevert salátát) készítünk, akkor mi is szereplők vagyunk, min­ket is figyelnek. A kócos haj, ápolatlan külső nem hiszem, hogy az általunk készített italhoz, ételhez ki­mondottan étvágygerjesztő ha­tású lenne... Természetesen nem szmo­kingban, frakkban vagy nagyes­télyiben szükséges „fellépni”, de egy elegáns fehér ing, nyak­kendővel vagy csokomyakken- dővel, egy szolid női ruhaegyüt­tes (blúz, szoknya vagy nadrág) mindenképpen illő, egyben vendégeink tiszteletét jelentik a magunkkal szemben is jelzett igényesség mellett. És milyenek az italkeverés szabályai? Az egyik általam fontosnak tartott szabály, hogy ne gondoljuk azt, hogy minden italféleség minden más italhoz hozzákeverhető. így tehát azt javaslom, hogy minden esetben szakkönyvben megtalálható re­ceptekhez igazodjunk, illetve azokat tartsuk be pontosan. Az italkeverési tudásunkban rejlő egyéniségünket csak kellő tapasztalat és gyakorlat után engedjük kibontakozni, külön­ben az átgondolatlan „keveré­künk” elismerő arckifejezés he­lyett torzult tekintetet fog ered­ményezni. A már többször - pontos re- ceptúra alapján - kipróbált kok­télokon szabad módosítani az arányok, vagy valamilyen alko­tórész változtatásával. Fontos szabály, hogy minden általunk először elkészített italt egyszer kóstoljunk meg! Ezt követően próbáljuk meg érté­kelni, összehasonlítani a recep­tekben leírt ízhatással, összbe­nyomással. Talán hihetetlennek tűnik, de ugyanazon koktélt 3-4-szer kós­tolni és azt reálisan értékelni nem lehet, mert a kóstolgatá­sonként! kis mennyiség is erő­sen befolyásolhatja az ízérzéke­lésünk objektív képességét. Minden munkavégzésünk fontos eleme, hogy a munkához jól előkészüljünk, és a munka­végzés - a gyakorlattal arányo­san - gyors legyen. Ez a szabály itt fokozottan érvényes! Lényeges, hogy a kevert ita­lokat legnagyobb részben hűtöt- ten, sok jéggel készítjük. Ter­mészetesen a forrón fogyasz­tandó italok (grogok, puncsok) kivételek. így tehát a munkánk­hoz sok jég kell, illetve italain­kat hűtve tároljuk. A készítendő kevert italokhoz minden szükséges eszközt, al­kotó- és díszítőanyagot elő kell készíteni, a kezünk ügyébe kell helyezni. Apróságnak tűnik, de fontos lehet a gyorsaság szem­pontjából, hogy a palackos ita­lokról a kupakokat az előkészü­leteknél már vegyük (csavarjuk) le, kivétel a szénsavval dúsított ásványvizek, illetve pezsgők. A következőkben még to­vábbi fortélyokat tárgyalunk meg. Sonyák Béla Felhívásunkra özv. Molnár Sándorné jelentkezett első­ként. „Örömmel olvastam lapjukban, hogy a Családok éve alkalmából fotóalbum-sorozatot indítanak. Megragadva az Önök által adott alkalmat, beküldők há­rom családi fotót, mely számomra felejthetetlen emlékeket nyújtott.” - írja. Kérésének szívesen helyt adunk, hiszen szemet gyönyör- ködtetőek a képek, örömet, meghittséget sugároznak. Re­méljük, másoknak is kedvet csinálnak a saját családi ese­ményeikről készített felvételek beküldéséhez. A Skála segítségével Új Néplap Családi Album 1994. június 18-i lapszámunkban indítottuk új sorozatunkat a Családok éve alkalmából. Várjuk azokat a fotókat, amelyek vala­milyen neves családi eseményt - névnap, születésnap, kirándulás - egy-egy érdekes epizódot örökítenek meg. Szívesen közzéte- szünk olyan felvételeket is, amelyek valamiért a családtagok egyikének-másikának nagyon közel áll a szívéhez. Például a fénykép azt a pillanatot rögzíti, amikor a kisunoka az első lépé­sekkel próbálkozik, vagy éppen azt, amikor a nagylány átveszi diplomáját az egyetemen. Mind-mind örömteli, szép emlékek, melyeket a fotók őriznek. Kérjük, küldjék el nekünk! Hadd váljék közkinccsé, hadd örül­hessen mindenki Önökkel együtt! Az Új Néplap családi fotóalbumába képet küldők között min­den hónapban kisorsoljuk a Skála ajándékait. Postacímünk: 5001 Szolnok, Pf. 105. Kovács Jánosné olvasónk egy olyan fotót küldött be, amely férjének is és neki is igen kedves. Az esküvőjük nap­ján készült a meghitt hangulatú családi összejövetelen. A fényképen rajtuk kívül a férj édesanyja látszik. Gratulálunk és sok boldogságot kívánunk! A felvétel szintén egy születésnapon készült. A torta körül az ünnepelt, a középen ülő 9 éves Tomika, mellette testvérei. Jobbról bátyja, balról a nagymama ölében az alig két hónapos aranyos Tamara. A felvétel 1989-ben készült. A nagy csokor gerbera mögött az ünnepelt éppen eltakarja az arcát. A nagymama ekkor ün­nepelte 70. születésnapját. Ez a fotó 1994 áprilisában abból az alkalomból készült, hogy kedves olvasónk betöltötte 50. életévét. Az ünnepelt mö­gött öccsének két kisgyermeke áll, akik a kezében tartott szép ajándékcsomaggal köszöntötték. Az ifjú férj hamar megözvegyült Kutyavég az esküvő után 1993. július 14-én pompáza­tos, egyben nagyon különös es­küvő színhelye volt a tiszader- zsi Szerény Szirénhez elneve­zésű sátorozóhely. Történt ugyanis, hogy a kemping bérlői, Szomorék elhatározták, hogy ünnepi módon szentesítik szuka kutyájuk, Morgonc és a neki, már a vendégeik figyelmét is lekötő hevességgel udvarló ju­goszláv farkasölő keverék kan Arany szarvaczky Tappancs Műfűre bimbózó szerelmét. A sátorozóhely elnevezésével el­lentétben a gazdik igencsak megadták a módját: Morgonc maga után 8 méteres gézfátyolt húzva pompázatos selyemblúz­ban várta, hogy Kristóff Zsolt anyakönyvvezető szokásos kér­désére a kétsoros tengerészza­kóban türelmetlenül várakozó Műfűre kivakkantsa az igent. Miután Aranyszarvaczky vála­sza olyan hatékony volt, hogy még az alvó sátorozók is felri­adtak, az egybekeltek látható elégedettséggel habzsolták be a Németországból érkező tanúhá­zaspár, Dieter és Ela nászaján­dékát - ez itt nem a reklám he­lye -, a Pedigree Palt. Azt már az asztal alatt békésen össze­bújva nézte az ifjú pár, hogy a tiszafüredi ifj. Erős László ve­zette citerazenekar fergetege­sére hogyan mulat a násznép. Csak akkor bújtak elő, amikor az orrukat megcsiklandozta a kétlábúak díszvacsorájának a francia-német határról érkező tanúk kedvenc ételének, a Rata- toui-nak az illata. Később kide­rült, hogy kutyamód szerethet­ték egymást, mert a szerelem bimbója hamar virággá nyílt, hiszen Morgonc már augusztus 12-én nyolc gyönyörű kisku­tyával büszkélkedett a gazdik legnagyobb örömére. A családi idill azonban hamar tragédiába torkollott. Ki tudja miért, no­vember 8-án egy abádszalóki vadász jól irányzott lövéssel te­rítette le a nyolcgyermekes anyukát. Szomor gazdiéknak még ma is mély sebeket tép fel az emlék: Morgonc ott fekszik a sátorozóhelyen felállított asztal­ravatalon, ami körül Arany­szarvaczky napokig nyüszítve forgolódott. Most már úgy néz ki, hogy beletörődött sorsába. Ottjártamkor békésen feküdt lá­bamnál, párja „fészekaljából” egyedüliként meghagyott iva­dékával, a már „anyányi” Na- gyezsda Krupszkajával. A gaz­dikat megismerve biztos va­gyok abban, hogy a gyászév le­telte után keresnek neki új arát, legalább olyan fesset, kedvesen kezeset, mint a szépemlékű Morgonc volt. P.M. A díszruhás ifjú pár az esketésen. Ám az anyakönyvvezető öltözete sem kutya. Régen és most: mennyit ér a feleség? Kedves férjek! Nézzünk magunkba jó mélyen, s vall­juk be: asszonyaink tehervise­lése a családban egynémely dologban aránytalanul na­gyobb manapság is a miénk­nél. Nem ártana bizony oda­haza a teremtés koronáját - amit oly előszeretettel, ma­kacs rátartisággal viselünk - egy kicsit nagyobb gyakori­sággal a sarokba letenni. Egy kis házimunka senkinek sem árt meg, na és az a bizonyos korona sem tud annyi idő alatt bepókhálósodni. A Ti- szavidék című szolnoki napi­lap közölte 1947. augusztus 3-án K. Tóth Lenke tollából az alábbi írást, ami arról szól, hogyan fizette ki otthon dő­zsölő férjét asszonya. Uraim! Tudják, akinek nem inge... Egy asszonyka a minap - ke­zében napilap - az urához be­szaladt, rákezdte egy perc alatt.- Nyilatkozz, de izibe, hogy a fóztöm ízlik-e?- Úgy főzöl te kis hamis, hájra hízom magam is.- Nohát akkor - szólt a nő -, száz forintot adj elő. Szakács­nőnek ennyi jár, alkudozni szinte kár. Meg van írva, itt a lap. S szép a lakás, a konyha?- Takarítod naponta. Persze, hogy szép, patyolat.- Üsse hát a markomat, ötven forint hamarost. Ennyit kap a szobalány. S hát a gyerek, szép-e, mi?- Nem is kell ezt kérdeni! Pu­fók, rózsás, kacagó. Ilyen, ha az anya jó.- Az ám, de itt írva van, s igazság ez színarany, hogy a gyerekgondozás több munka mint bármi más. Havi bér itt 75, ennyit minden nörsz kiköt.- Van-e még angyalom? Áhí­tattal hallgatom.- Hát a mosás, vasalás? Napszámért csinálja más. Vagy tíz forint a napszám, vagy fizet­hetsz darabszám.- Hinnye, de szép summa lesz!-Nem is olyan furcsa ez. Van még egy pár tétel itt. Kérem számbavételit. Ha beteg vagy, ki ápol?- Hát, az ember kilábol...- Ki ám, ha a feleség, elbaj­lódik vele még. Vannak még itt részletek. Sorolom, hogy észre- vedd. Borogatlak, itatlak. A dí­ványra kiraklak. Agyat húzok, hogyha kell Nem mulasztok semmit el. Ápolónő mindezért, kapja pontosan a bért. Énnekem is annyi jár, ha beteg vagy, te betyár.- Összegezve ezeket, kimuta­tom Teneked - szólt a férj -, hogy a bérem nem futja ezt egé­szen. Elméletben a béred, túl­szárnyalja enyémet, s parado­xon, de lehet, te tartasz el en- gemet.- így becsülj hát, hallod-e? - szólt az asszony ízibe. Hű légy, kedves, gavallér, s ha kevés is a tallér, pótold mással, s nincs hiba. A nő már nem kisliba! Il­ledelmes légy nagyon, ne heverj a pamlagon. Segíts, teríts, taka­ríts, mert az asszony csuda kincs. Jószóval tartsd, szeres­sed, mindig kedvét keressed, mert jaj neked, sejtem én, ha felmondok elsején. S. Cs. J.

Next

/
Thumbnails
Contents