Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-23 / 146. szám
2 ICörkép 1994. június 23., csütörtök Csernomirgyin Washingtonban Washington. Ötnapos hivatalos látogatásra kedd este Washingtonba érkezett Viktor Csernomirgyin orosz kormányfő. A vezető politikus tárgyalásainak középpontjában az amerikaiorosz gazdasági együttműködési kapcsolatok fejlesztésével összefüggő kérdések állanak majd. Koreai csúcstalálkozó Tokió. Észak-Korea szerdán bejelentette, hogy elfogadta Dél-Koreának azt a javaslatát, amely szerint a két fél június 28-án tartson előzetes megbeszélést a történelminek minősíthető Ko- rea-közi csúcstalálkozó előkészítéséről - adta hírül a KCNA észak-koreai hír- ügynökség. Ha létrejön a csúcstalálkozó, akkor a Koreai-félsziget 1945-ös felosztása óta először ülnek tárgyalóasztalhoz a két Korea legmagasabb szintű vezetői. Vatikán bírálja az Európai Uniót Vatikánváros. A Vatikán lapja, a L’Osservatore Romano szerdai számában élesen bírálta az Európai Unió hétfőn elfogadott határozatát, mellyel az EU 1996-tól gyakorlatilag bezárná Európa kapuit a közösségen kívülről érkező bevándorlók előtt. A lap szerint a döntés éles ellentétben van a az EU létrehozásának alapeszméjével. A L’Osservatore Romano azt is sajnálatosnak tartja, hogy az Európai Unió belügy- és igazságügy-miniszterei hozták ezt a határozatot, ami arra utal, hogy Európa a bevándorlók kérdését pusztán rendőri ügynek tekinti. Szerb offenzíva készül Boszniában Szarajevó. Boszniában a szarajevói központi kormány katonai parancsnokai attól tartanak, hogy a szer- bek általános támadást indítanak az ország nyugati részében elterülő Bihac muszlint területszigete ellen. A dpa-nak a szarajevói bos- nyák rádióra hivatkozó jelentése szerint minden jel arra vall, hogy a szerbek of- fenzívát készítenek elő. Orosz hadgyakorlat Jelcin részvételével Moszkva. Borisz Jelcin elnök is részt vett szerdán az orosz hadászati erők parancsnoksága által szervezett törzsvezetési gyakorlaton. Ennek keretében a hadsereg főparancsnoki tisztét is betöltő államfő ellenőrizte, miként hajtották végre azt az Egyesült Ala- mokkal és Nagy-Britanniá- val kötött megállapodást, amely szerint május végétől nem irányozzák amerikai és brit célpontokra az orosz hadászati rakétákat. Régészeti szenzáció a Jászságban Az aranyforint volt az igazi értékmérő. Az ezüstpénzeknél pénzrontási időszakok voltak, viszont Károly Róbert idejében értékálló pénzt teremtettek. Tény, hogy Zsigmond idejében egy jó minőségű ezüstpénz került forgalomba. Csaknem huszonnégyezer az érmék száma. Amikor a restaurátorok megtisztítják őket, feltűnik csillogó ezüst színük. Nem is lehet meghatározni értéküket, a leletnek tudományos értéke van. A középkori Magyarország kincsei közül ez az egyik legnagyobb, amit ismerünk. Nemzetközi méretekben is számottevő lelet ez. Nemzetközi fizetőeszköz volt ez a pénz Megtalálták az Árpád-kori falut Törőcsik Zoltán nem tudott kibújni bőréből. Ősei földjét kutatta, muzeológus diákcsapatot szervezett a múlt feltárására. Jász- alsószentgyörgy határában eddig is sok emléket talált, így bukkant a kincs nyomára. A megyei múzeumok igazgatósága meghatározott program szerint támogatta kezdeményezését, ugyanis a jászok hovatartozását tárgyi bizonyítékokkal lehet így igazolni. Tálas Lászlóval már korábban beszélgettek egy feltárásról. A régi öregek azt mondták, tudják, hogy merre volt a templom, merre volt a temető. Törőcsik Zoltán 1992-ben került vissza ősei földjére. Elkezdték a terephelyek bejárását. Blaha Zoltán, Baranyi Kálmán és Horváth Mihály 11 Zsigmond-kori érmét talált meg, s a régészeti szakkörösökkel újabbakat találtak. Ekkor értesítette régi barátait, a megyei múzeum volt igazgatóját, Selmeczi Lászlót, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársát, Tálas Lászlót és Madaras Lászlót. A kincs mellett Tálas László múzeumigazgató, Székely György numizma- tikus, Madaras László osztályvezető, Polgár Zoltán régész-muzeológus Országos nyugdíjas-találkozó Jászladányban A jászladányi nyugdíjasklub 10. születésnapját ünnepli. A klubtagok úgy gondolták, hogy ez alkalomból országos nyugdíjas-találkozót szerveznek, s elsősorban azokat a klubokat hívják meg, melyek szintén 10. jubileumukhoz érkeztek. A fáradhatatlan klubtagok - kétharmaduk hölgy - féléves szervező- munkája érett be tegnap. Délelőtt a művelődési ház és környéke hangos volt a cigányzenétől. Rácz Lehel népi zenekara fogadta a vendégsereget. A zsúfolásig megtelt művelődési házban Gavaldik Mihály, a vendéglátó klub vezetője köszöntötte a több mint 20 helyről érkezett vendégsereget. Az ország távoli pontjairól, Oroszlányból, Keszthelyről, Csong- rád-Bokrosról, Kunhegyesről, Bakonyoszlopról is érkeztek. A megnyitó alkalmával Kiss Jenő Béláné, a helybeliek ismert rímfaragója verses köszöntővel állt elő. A ladányiak buzgalmát megtisztelte Knoll István, a Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének elnöke. Tőle megtudhattuk azt is, hogy az „Életet az Éveknek” Díjat a fáradhatatlan Gavaldik Mihálynak is átnyújtották májusban. Egy ilyen nagyszabású rendezvény, ahol 440 személy számára terítenek az ebédhez, szponzorok, támogatók nélkül elképzelhetetlen. Dr. Boros Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke is segítette a ladányiakat, és meleg szavaival köszöntötte a résztvevőket. A helyi önkormányzat is kitett magáért, Sziráki Benedek polgármester szintén megtisztelte a klubtalálkozót. A szponzorok sorában a Lakitelek Alapítvány, az Országos Takarékpénztár, a takarékszövetkezet is ott volt. A kulturális fesztivál során citera- és harmonikaszólókat, népdalokat, verseket, néptáncegyüttes műsorát, vidám jelenetet, cigánytáncot láthatott a közönség. Délelőtt sor került a nyugdíjasklubok vezetőinek tanácskozására is, ahol Knoll István úgy is mint a nyugdíj-biztosítási önkormányzat tagja adott tájékoztatást a közeljövőben tervezett nyugdíjemelésről. A baráti beszélgetések, a kellemes percek, a jó szórakozás, a bemutatkozások izgalma mind felejthetetlenné tették e napot. A jubiláló klubok fotóanyagait kiállítás keretében mutatták be. A helybeli klub képzőművész tagjai, Vincze Mihályné, Pomázi Lajos és Kocsis János alkotásai is nagy sikert arattak. KE Telített felvásárlók, gondterhelt termelők (Folytatás az 1. oldalról) Kizárólag akkor növekedhet jelentősen a leszerződött 120 ezer tonnás mennyiség, ha sikerül exportra értéke íteni azt. A GITR is tartja a korábbi szerződésekben rögzített 8500 forintos - szintén malmi I. osztályra vonatkozó - árat, új szerződéseket is kötnek, azonban ezek esetében fix árat nem kötnek ki, ezen szerződések csak opciós jogot biztosítanak. Magyarán, ha sikerül augusztus elején értékesíteni a termelőnél opcióval lekötött mennyiséget, akkor vásárolják fel - de az árról addig nem tárgyalnak a termelővel. Mindezt azért alakítják így, mert bár Sípos Zsigmond igazgató szerint nincs túltermelés, azonban a szaktárca áprilisi, eladhatatlan búzafeleslegről szóló nyilatkozatai miatt az exportnál nehéz jó árat elérni. A világpiaci ár jelenleg 90 USA-dollár körül mozog, viszont ha a 8200-8500 forintos tonnánkénti felvásárlási árat nézzük, akkor 100 dollár felett kell exportálni. Ez ma még kérdéses. Mindehhez hozzátartozik az is, hogy eddig semmilyen központi intézkedés nem történt búzaügyben. A csütörtöki kormányüléstől sokat várnak mind a termelők, mind a felvásárlók. A GITR nem kíván a termelőktől 8200-8500 forint alatt felvásárolni búzát, ugyanis ennél az összegnél is a termelői nyereségtartalom mindössze 5-6 százalék. Információink szerint számos termelő maga alatt vágja a fát, sokan már 6800-7000 forintos áron kínáltak gabonát. Kérdés az, hogy ez milyen hatással lesz a piacra. A minőségi kilátások jelenleg jók, a betakarítandó terület mindössze 10-20 százalékánál jelentkezhetnek minőségi gondok. Ha az aratás alatt viszont esik az eső, az nagyban befolyásolja majd a búza minőségét, s ezzel az árak is változhatnak.-ezA nagyvilágban történt Göncz Árpád az OPIC vezetőinél Göncz Árpád a tengerentúli amerikai magánberuházásokat garantáló vállalat (OPIC) vezetőivel tartott találkozóján javasolta: küldjön a vállalat tényfeltáró missziót Magyarországra, hogy a választásokat követően megismerkedjen a gazdaságpolitikai célkitűzésekkel és prioritásokkal. A köztársasági elnök washingtoni programjának utolsó eseményeként folytatott eszmecserét az OPIC illetékeseivel. Az őszre tervezett közép-európai beruházási konferenciával kapcsolatban (az értekezlet megrendezésére Bili Clinton amerikai elnök tett javaslatot prágai látogatása során) Göncz Árpád kérte, hogy a tanácskozás konkrét kérdésekkel foglalkozzon, lehetőség szerint szektor- és országspecifikusan. Az OPIC részéről kezdeményezték, hogy létesüljön állandó csatorna a gazdasági súlypontok és elsődleges célkitűzések lemérésére, illetve a tapasztalatok összegyűjtésére. Elhangzott, hogy az amerikai vállalatok továbbra is élénk érdeklődést mutatnak a magyarországi befektetések iránt, különösképpen a távközlési hálózat és az energetikai ágazat területén. Céloztak rá, hogy az amerikai kormányzat ehhez kellő politikai támogatást nyújt. Göncz Árpád szerdán New Yorkban folytatja egyesült államokbeli látogatását. Ott Michal Kovác szlovák elnökkel együtt átveszi Kelet-Nyugati Tanulmányok Intézetének a kitüntetését. Amerikai-orosz csúcs az ősszel? Az újabb amerikai-orosz csúcsra, Bili Clinton és Borisz Jelcin harmadik találkozójára az ősszel Washingtonban kerül sor - közölte az AFP-vel egy magát megnevezni nem kívánó amerikai kormányzati illetékes. Mint elmondta, a csúcstalálkozót két-három naposra tervezik, és a végleges döntés a jövő hónapban Nápolyban születik meg. Az olasz városban a hét iparilag legfejlettebb állam csúcsértekezletét rendezik meg, és ennek keretében folytat majd rövid megbeszélést az orosz és az amerikai elnök. Jelenleg a két fél a washingtoni csúcs időpontjáról folytat egyeztetést. Borisz Jelcin és Bili Clinton 1993 áprilásában a kanadai Vancouverben, majd idén januárban Moszkvában tárgyalt egymással. Még 26 millió kell az ígéret betartásához „Elszabták” a gázvezetéket Füreden (Folytatás az 1. oldalról) jóvá. Ezek okozták azokat az eltéréseket, melyek Tiszafüred belterületén 6, a társközségben 12 kilométer többletvezeték kiépítését jelentik, s amelynek anyagi vonzata 26 millió forint. Erre a pluszfeladatra jelentette be most pénzügyi igényét a KW Rt., amit a képviselők tegnap jogosnak találtak. Az önkormányzat jó szándéka egyértelmű: tartja magát eredeti ígéretéhez, s a városban terjedő pletykákkal ellentétben a gázépítési beruházással kapcsolatos tartozása, kifizetetlen számlája nincs. Önkormányzati részről tehát semmi akadálya annak, hogy a városban 1994. szeptember 30-ra befejeződjön a gázprogram. Ezt a határidőt nagy valószínűséggel a KW Rt. is tartani fogja, mert szerződésben vállalta, hogy késedelem esetén napi 150 ezer forintos kötbért fizet a városnak. -PA vidék fejlődési lehetősége Az expo országépítő program Tegnap délelőtt a szolnoki nyári egyetem előadásai között szerepelt „A világkiállítás területi hatásai” című, azonban az expo főbiztosa, Barsiné Pataky Etelka elfoglaltságai miatt nem tudott megyénk székhelyére ellátogatni. Helyettesítője, dr. Feledy Péter kulturális igazgató az expo jelenlegi állásáról is beszámolt. Mint kifejtette, az elmúlt időszakban a világkiállítás ügye túlságosan sok politikai színezetet kapott, s remélhetőleg ez a jövőben változik. Már csak azért is, mert maga a program- iroda nem politikai, hanem országépítő projektnek tartja Magyarország legnagyobb 1996-os rendezvényét. Fontos ez az átalakuló Európában mind földrajzi, mind politikai szempontból. Ezt támasztja alá, hogy az első jelentkezők a szomszédos országok voltak. A „Kommunikáció egy jobb világért” szlogen nemcsak a technológiát, a távközlést jelenti, hanem a népek és országok egymás közötti kommunikációját is - mondotta az igazgató. Az expo belső területi hatásai között kiemelte, hogy a világkiállítás a vidék számára fejlődési és fejlesztési lehetőségeket takar. Ezt, a Budapesttel egyenlő fejlesztést szolgálja az a pályázati rendszer, melyben hivatalos kísérő rendezvények jöhetnek létre az egész országban. Bár az is igaz - tette hozzá -, hogy számos rendezvény megbukhat a magyar önkormányzati rendszer szereplőinek ellentétes érdekei miatt. - ein PANORÁMj * PANORÁMj í * PANORÁMj \ * PANORÁMj * PANORÁMj * PANORÁMj $ * PANORÁMA * PANORÁMA A fő, hogy fáj! Évente 11,7 milliárd dollárjába kerül Európa országainak a fejfájás a munkahelyi hiányzások, illetve a kezelési költségek miatt - állapítja meg az Európai Fejfájás Szövetség (European Headache Federation), amely az elmúlt héten háromnapos konferenciát tartott a belgiumi Liege-ben, s a hét végén nyitva állt a rendszeres főfájással küszködő nagyközönség előtt is. A betegség, mivel nem számít komolynak, nem kap kellő figyelmet a kutatók részéről, holott 90 millióan szenvednek tőle szerte Európában, csaknem minden negyedik embert megkínoz rendszeresen vagy alkalmanként. A szövetség arra is panaszkodott, hogy mindössze 80 kezelő- és kutatóközpont foglalkozik a fej-, avagy főfájás problémájával. Ezek megoszlása is egyenetlen, hiszen 13 intézmény Németországban van, s a maradék 67 jut Európa többi részének. Ezek a központok sem kapnak azonban elegendő pénzt ahhoz, hogy áttörő eredményeket érhessenek el. A fejfájást országonként eltérően kezelik, ám szinte mindenütt a tabletták a legfontosabb főfájásellenszerek. Ezekből — egy főre számítva - Nagy-Britanniában fogy a legkevesebb. Az EHF univerzális gyógyírt nem tud ajánlani, viszont javasolja: vezessünk fejfájásnaplót egy későbbi orvosi diagnózis pontossága kedvéért. Krumplikebel Meglehet, a hollandok találták fel a kebelnagyobbítás „spanyolviaszát”. A sokat szidott szilikon helyett közönséges krumpli a tökéletes „töltőanyag” - legalábbis ezt állítja az Avebe nevű holland burgyonya- feldolgozó cég. A vállalat szóvivője közölte, a kebleket nagyobbakra korrigáló ipar már korábban felvetette, hogy a mesterséges anyagok ártalmas hatásait ki lehetne iktatni. A holland krumplifeldolgozó kutatóinak állítólag nem a krump- liormak köszönhetően jutott eszükbe a krumplikebel, és nem is bohóctréfának szánják ötletüket. Mi több, a hágai kormány sem, mivel 100 ezer holland forint támogatással segíti a további vizsgálatokat. Kisfiú vagy „élő Buddha”? II. Kalu Rinpocse éppen olyan, mint bármelyik más három és fél éves kisfiú. Kíváncsi, csintalan, és neki is tejfogai vannak. A tibeti buddhisták hite szerint azonban „élő Buddha”, az I. Kalu Rinpocse reinkarnációja. Ez a szent láma 1989-ben indiai száműzetésben halt meg, 84 éves korában. Úgy tartották őt számon, mint korunk Mila- repáját, aki a tibeti buddhizmus egyik legnagyobb szentje és tanítója volt. Szent lámák meditáció közben jöttek rá arra, hol kell keresniük I. Rinpocse reinkarnációját, és így találtak rá az akkor tizennyolc hónapos kisfiúra. Apja - Gyaltsen láma - mondta el ezt Tajvanon a Reuter tudósítójának. Arról azonban, hogy milyen jelek alapján azonosították I. Rinpocse újramegtestesült lelkét, semmit nem árult el. Ez titok. Elmondta, hogy fia külsőleg nem különbözik más gyermekektől, ő is szereti a cukrot, a süteményt, a fagylaltot és a játékokat, bensőleg azonban nagyon bölcs és könyörületes szent láma, aki már elérte a megvilágosodást. II. Kalu Rinpocsét már szerzetessé avatták. Tibet vallási vezetője, az indiai száműzetésben élő dalai láma nyilvánította I. Rinpocse reinkarnációjának, és 1993 februárjában iktatta be őt. Szüleivel és három nővérével Indiában, a nyugat-bengáliai Dardzsilingben él a kiskifú. Öt tibeti láma áll a szolgálatára. Most még játszadozhat, hatéves korától azonban már a szutrákat, a buddhista tanok magyarázatait kell tanulmányoznia, tanítói felügyeletével. A vidéki bűnözés falusi megoldásokat kíván - vélekedett egy holland faluban működő utazási iroda tulajdonosa, és hat ludat vásárolt éjjeliőrosztagnak. A lúd- hadtestet ugyan nem képezték ki különleges gágogásra, gazdájuk mégis olyan hatalmas zajt remél tőlük, hogy libabőrös legyen a betörők háta. Joop Kuipers utazási irodáját ugyanis az utóbbi két hét alatt kétszer fosztották ki. Kuipers feltehetően jól ismeri a római történelmet, amelynek egyik epizódja szerint a gallok éjszakai támadását a capitoliumi ludak rikácsolása hiúsította meg, és a „sok lúd disznót győz” igazság is megfordulhat a fejében, amikor esténként az udvaron szabadon engedi „gúnárkommandóját”.