Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-02 / 128. szám

1994. június 2., csütörtök Szolnoki Extra 7 A fészek melege - családportrék VI. ■■■■■■■■■■■■ Csokinap azért van Mit gondolnak, amikor látnak három szép, szőke gyermeket, akik kedvesek, jól neveltek, akikről sugárzik a szeretetteljes légkör, a biztonság? Gondolnak-e arra, vajon honnan hozzák mindezt; milyen lehet a család, ahol élnek? A leírtak Kelemenék gyere­keire tökéletesen ráillenek, s úgy tűnik, náluk a család betölti hivatott szerepét. Pedig Mihály és Edit házassága sem kezdő­dött könnyen - szinte a semmi­ből indultak el. Decemberben lesz tizenöt éve, hogy összehá­zasodtak. Egy év után kaptak először lakást a Széchenyin, majd erre egy évre kalandosra fordult a sorsuk, mert Mihály - üzemmérnök lévén - munkát vállalt Algériában. Edit szerint ez a háromévi kemény munka alapozta meg további életüket: nem kellett külön-külön min­denre spórolgatni. Ez idő alatt ő is kinn élt férjével, csak első gyermeke születésekor jött haza, ’83-ban. Balázs még csak három hó­napos volt, amikor együtt utaz­tak ki az apukához. Amikor ha­zajöttek, akkor épült fel az a ház a Kossuth téren, amelyben ma is laknak. A lakás tágas - bár azt mondják, kezdik kinőni -, ízlé­ses, kellemesen otthonos. Való­jában az a vágya a családnak, hogy kertes házban élhessenek, mert a gyerekek nagyon szeret­nének állatokat, s a kertészke­dés is kedvükre való lenne. Máté, a középső gyerek ’86-ban született, Anna, az egy­szerű lány pedig ’91-ben - mindketten Magyarországon. Mihály jelenleg a nagykörűi polgármesteri hivatalban dol­gozik, Edit pedig mostanában válik főállású anyává, mivel Anna betöltötte a harmadik életévét. Főállású anyaként Edit szívesen vállalja ezt a feladatot a gyerekek érdekében, még akkor is, ha ez lemondá­sokkal jár. Jól érzi magát ebben a „szerepben”, nem idegesíti az otthoniét, sőt, meg tudja szer­vezni úgy a napjait, hogy soha ne unatkozzon. A házimunka és a mindenna­pos főzés mellett néha varrogat, növényekkel telepíti tele a la­kást, s ha kedve van, még a ke­nyeret is maga süti. Ez utóbbi az életmódjukból adódik. Próbálnak egészségesen élni, s ha ezt a dolgot mindjárt a konyhában kezdjük el, arról be­szélgetünk, mi a menü, azaz mi a „menő” a családban. A gyerekek szeretnek főzés­kor a konyhában forgolódni, és nem túl válogatósak. Edit nagy salátástálakat készít, különféle öntetekkel - ezeket imádják. Férje két éve egyáltalán nem, lehetőleg ők is ritkán esznek húst, akkor is inkább szárnyast, halat. Mihály vadászni is szeret, a zsákmányt ilyenkor persze Edit készíti el anyósa segítségé­vel. Vaddisznót nem emlegetett, inkább fácánt, kacsát, nyulat. A kenyérsütés pedig azért fontos, hogy a teljes őrlésű lisztből készüljön a kenyér, ezért otthon készítik a lisztet is, speciális daráló segítségével. S hogy mire jó az egész? A gyerekek jól fejlődnek, egész­ségesebbek. Balázs már nem fullad, Anna 3 éves, és még nem kellett gyógyszert szednie. Akik reformétrenden élnek, többnyire teljesen leszoktatják csemetéiket az édességről. Ke­lemenéknél azért nem olyan nagy a szigorúság. Ha a gyere­kek megkívánják - és ez tör­vényszerű - beiktatják a „cso­kinapot”. Ilyenkor többet is ehetnek egyszerre, azután szü­netet kell tartani a következőig, ami azért nem másnap van. A gyerekek jól megférnek egymással, s illő módon nagy ricsajt csapnak időnként. Elő­fordul veszekedés, de ha az édesanyjuk közbelép, azonnal a másik védelmére kelnek. - Anna minbenben benne van, ő már nagyon kellett ide a sor vé­gére - mondja Edit. Minden különösebb szigor nélkül nevelik a gyerekeket, közel engedik őket magukhoz. Helye van a viccelődésnek is, bár a büntetésben is következe­tesek. Fontosnak tartják, hogy a gyerekek minél többet tanulja­nak, ne elégedjenek meg a ke­véssel, hiszen csak így tudnak valamit elérni. Amikor szabad az idő Télen a hegyekbe járnak, ilyenkor viszik a mamákat is, akikkel jó a kapcsolatuk, és so­kat segítenek nekik. A 15-20 fős nagy család ka­rácsonykor jön össze, s együtt töltik az ünnepet. Nyáron is szeretnek együtt kirándulni, nyaralni. Idén men­nének a horvát tengerpartra, és a Balatonra is. A fiúk 2-3 hetet is szívesen töltenek a tiszafüredi nagymamánál. Most, amikor a vakáció az ablakon kopogtat, mi mást kí­vánhatnék a családnak, mint hogy töltsék kellemesen a sza­badságot, s érezzék legalább ilyen jól magukat további éle­tükben is.- ern ­Marketing-kommunikáció posztgraduális képzés Allamvizsgáztak a főiskolán A Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola marketing-kommuni­kációs posztgraduális hallgatói május 31-én tették le államvizs­gájukat. A képzés mésfél éve során megismerkedtek a kommu­nikáció és az üzleti élet általános elveivel, gyakorlati ismeretei­vel. Különösen hangsúlyos volt a képzés a kommunikáció kü­lönböző területein - úgy az általános, mint az üzleti célú kom­munikációban. A tanulmányok befejezéseképpen az állam­vizsga a záródolgozat megvédéséből állt. Az államvizsga-bizottságok elnökei: dr. Takács Ilona, a Nemzetközi Reklámszövetség Magyar Tagozatának elnöke, dr. Szeles Péter, a Magyar PR Szövetség Elnöke, Sándomé dr. Szennyesi Judit tanszékvezető, kandidátus, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Marketing Szakbizottság titkára és dr. Tasnádi József egyetemi do­cens, a KGF tanszékvezetője voltak.- Összesen négy, a maival együtt öt évfolyam végezte el a főiskola marketing-kommuni­kációs posztgraduális képzését. A mai napon harminckilencen végeztek, ami összesen százöt­venhat hallgatót jelent tudtuk meg Péter Istvántól. - Érdekes volt megfigyelni, hogy a hallga­tók között orvosoktól a katoná­kon keresztül a népművelőkig szinte minden szakma képvi­selte magát. Ennek az lehet a meglehető­sen szomorú oka, hogy először a közművelődés, a kultúra ke­rült padlóra, majd az egészség­ügy és így tovább. Az ezeken a szakterületeken dolgozó diplo­mások megpróbáltak „váltani”, valami újat tanulni. Meg akar­ták tudni, hogyan lehet „eladni” a szakmájukat, hogyan lehet ér­dekessé tenni. Hogy például a rendőr elmondhassa magáról, hogy nem a diktatúra eszköze, hanem a rend őre. És ezt el is kell hitetni az emberekkel. Erre való ez a képzés, a marke­ting-kommunikáció. Az új törvény szerint az ál­lamvizsga után, a másoddip­loma megszerzésével közgaz­dászok, illetve szakközgazdá­szok lesznek a hallgatók. Dr. Takács Ildikó, a Nemzetközi Reklámszövetség Magyar Ta­gozatának elnöke rendkívül színvonalasnak tartotta a záró­dolgozatokat, olyannyira, hogy néhány hallgatóval a későbbi­ekben szeretné felvenni a kap­csolatot, s együttműködni, egy­ütt dolgozni velük. A délelőtti államvizsgát követően az ál­lamvizsga-bizottságok elnökei, valamint a megyei önkormány­zat elnöke, nemzetközi és sajtó- referense, illetve a koordinációs és területfejlesztési iroda expo- szakreferense közös megbeszé­lésen és munkaebéden vett részt. A téma az idén ősszel megrendezésre kerülő marke­tingoktatók konferenciája volt, amellyel kapcsolatban dr. Ta­kács Ildikó elmondta, hogy na­gyon fontos, hogy az oktatók megismerkedjenek a különböző régiókkal, a lehetőségekkel, a hagyományokkal, s hogy fo­lyamatosan tartsák egymással a kapcsolatot. Az elnök asszony a Nemzetközi Reklámszövetség magyarországi, 1995-ös évre szóló elképzeléseiről is beszá­molt a megbeszélésen. Olvasótábor A Szolnoki Ifjúsági Iroda au­gusztus 3-10-ig olvasótábort szervez Pilismaróton, melynek mottójául a következő idézetet választották: „Azon túl ott a tág világ.” Az egyhetes táborban lesz Irish Rovers ír népzenei est, s előadásokat hallgathatnak meg az eretnekmozgalmakról és utópiákról az emberiség történe­tében; a világfejlődés globális kérdéseiről; a nemzetek jelle­méről; a nemzetiségi problé­mákról Kelet-Európábán, „Éle­tünk és a giccs”-ről, valamint a szappanmitológiákról, vagyis a filmről és az amerikai álomról. Lesznek kiscsoportos foglal­kozások, tábortűz, kézműhely és filmvetítés is. Ízelítőül a fil­mekből: Brazil, Európa, Ka­baré, Twin Peaks: Tűz, jöjj ve­lem és A fekete köpeny. A középiskolások számára megrendezendő tábor részletes programjáról az Ifjúsági Irodá­ban (Szolnok, Somogyi B. u. 1.) lehet bővebb információkat sze­rezni, s itt lehet jelentkezni is a táborba. Gázvezeték rekonstrukciója Szolnok. A Tigáz Rt. gázve­zeték-rekonstrukció kivitelezési munkálatait kezdi meg a Ber­csényi utcában, június 2-án (ma). A munka az aszfaltburko­lat marásával kezdődik, ezalatt a forgalom csak fél szélesség­ben, jelzőőrök irányítása mellett haladhat. Az utcát június 3-án már teljes szélességben zárják le. Kérik a lakosság, illetve a járművel közlekedők türelmét és megértését, illetve - a forga­lomkorlátozás miatt - utóbbiak fokozott figyelmét. Mit kell tudni a prosztata megbetegedéseiről? A prosztatakarcinóma, a rákos megbetegedés Háromrészes sorozatunnk befejező részéhez értünk. Két hét­tel ezelőtt arról írtunk, milyen tünetei vannak a prosztatameg­nagyobbodásának, a múlt héten pedig a gyógyszeres, műtéti és alternatív beavatkozásokról. A mostani, befejező részben a prosztatakarcinómáról, vagyis a prosztata rákos megbetegedé­séről írunk. Ahogyan dr. Samodai László urológus főorvos fogalmazott: két „jó” tulajdonsága van ennek a rákos megbetegedésnek: egy­részt lassan alakul ki, másrészt amíg a szervhatáron belül ma­rad, addig a szerv eltávolítása maradéktalan gyógyuláshoz ve­zet. A prosztata rákos megbete­gedése a perifériás, ritkábban a centrális zónában alakul ki. A gondot az jelenti a betegség fel­ismerésében, hogy kevés tüne­tet okoz, tehát későn veszik észre az elváltozást, s a beteg gyakran előrehaladott stádium­ban kerül szakemberhez. A prosztata carcinoma tüne­tei egyébként gyakran hasonlí­tanak az időskori prosztatameg­nagyobbodás tüneteihez, vagyis a vizelési nehézség itt is jelent­kezik. A prosztatarák vizsgála- tatához ismernünk kell az úgy­nevezett PSA-t, vagyis a prosz­tataspecifikus antigént, amely anyagot csak a prosztata ter­meli. Ha beteg a prosztata, en­nek az anyagnak megnő az ará­nya - s ezt a vér vizsgálatakor ki lehet deríteni. Néhány számadat: az Ameri­kai Egyesült Államokban 1986-ban 4 ezer radikális prosz­tataeltávolítást végeztek, míg 1993-ban 39 ezret. Ez az óriási különbség azonban nem annak tulajdonítható, hogy ennyivel többen szenvednek a prosztata rákos megbetegedésében, ha­nem annak, hogy az USA-ban már bevezették az előbb emlí­tett vizsgálatot - s az orvosok még idejében el tudták elvé­gezni a műtétet. Magyarorszá­gon tavaly negyven teljes prosz­tataeltávolítás történt, pedig amerikai „léptékkel” mérve en­nek a számnak ezerhétszáznak kellene lennie. Kívánatos volna, ha a PSA-vizsgálatokat általánossá tenék hazánkban is, például öt­ven év feletti férfiak esetében munkahelyi szűrésekkel egy időben. A főorvos elmondta, hogy Szolnokon is létezik ez a vizs­gálat, s jelenleg folyik a tárgya­lás egy olyan készülék megvá­sárlására, amellyel nagyobb mennyiségű szűrővizsgálatot lehet elvégezni. Ha a rák meghaladja a szerv­határt - a scontokban vagy a nyirokcsomókban áttételt ké­pez. De ekkor is van lehetőség arra, hogy hormonkezeléssel akár évekig is „kézben tudják tartani” a betegséget. A hor­monkezelés lényege: a tesztosz- teron megszüntetése. „Úgy festek, ahogy én szeretném.. D. Tóth Csaba huszonegy éves, és Szolnokon él. Ebben eddig semmi különös nincs, csakhogy gyorsan azt is hozzá kell fűzni, hogy Csaba fest, mégpedig a jelek szerint nem is akárhogy, első kiállítása ugyanis június 6-tól látható Szolnokon, a Helyőrségi Műve­lődési Otthonban.- Azt hiszem, az első kérdés ilyenkor önként adódik: hogyan és mikor kezdtél el festeni?- Már gyerekkoromban tele­rajzoltam minden papírt, ami csak a kezem ügyébe került. Az iskolában ettől állandó problé­máim is voltak, mivel a tan­könyveimet és a füzeteimet is rendszeresen összefirkáltam. Komolyabban azóta foglalkoz­tat a dolog, amióta kipróbáltam az olajjal való festést is. Ennek nincs egy éve.- Tanultál külön rajzolni, fes­teni valahol?- Csak autodidakta módon: művészeti albumokat, nagy fes­tők, így Otto Dix, Ernst, Dali, Picabia, Csontváry képeit és életét tanulmányoztam. Azt gondolom, hogy a festészethez, akár a művészet bármely ágá­hoz, elsősorban érzék kell, meg kitartás és szorgalom.- Ezek szerint, a kitartásod és a szorgalmad vezetett el az első kiállításodig?- Az utóbbi hónapokban elég sok képet festettem, és szeret­tem volna őket mindenképpen bemutatni a nyilvánosság előtt, így a festményekről otthon fényképeket készítettem, ezeket elvittem a Helyőrségi Művelő­dési Otthonba Cserfalvi József igazgató úrnak, aki úgy találta, hogy „megértem” egy kiállí­tásra.- Hogyan születik meg egy-egy képed?- Megfog egy gondolat, egy téma, és tulajdonképpen ezt ön- töm képi formába. Előrajzolás nélkül, olajjal farostra festek, csak figuratív elemeket. Szinte nincs is olyan képem, amelyen nem szerepelnek emberek. Égy képet - mérettől függően - álta­lában három nap és két hét kö­zötti időtartam alatt készítek el. Ezután a kész képet magam ke­retezem be.- Be tudnád-e magad sorolni valamilyen stílusba?- Egyértelműen meghatá­rozva nem, talán leginkább a szimbolizmus és a szürrealiz­mus egyes jegyeit kísérlem meg ötvözni. Az absztrakt festésze­tet én személy szerint nem ked­velem, mivel csak az érzel­mekre hat és kevésbé intellek­tuális. Megpróbálok a képekkel gondolatokat ébreszteni, ezt pe­dig, úgy gondolom, csak eszté­tikai úton lehet elérni. Festmé­nyeim tulajdonképpen többré­te^űek, mivel az első ránézés­kor keletkező gondolatok után több gondolatot is ébresztenek.- A képeid elég pesszimisták, ugyanakkor te magad elég ma­gabiztosnak látszol. . .- Ezek a képek, mint már mondtam, többrétegűek, így csak első ránézésre tűnnek pesszimistának. A pesszimiz­mus alatt azonban pozitív dol­gok rejtőznek, amelyeket csak úgy tudok nyilvánvalóvá tenni, ha előtte ábrázolom a negatí­vumokat is. Úgy festek, ahogy én szeretném, így az éppen ak­tuális közízlés kevésbé befolyá­sol, mint a saját értékítéletem önmagámmal szemben. Talán ezért tűnhetek mások szemében annyira magabiztosnak.- Ezek szerint, bízol a saját festészetedben.- Természetesen. Különben nem is festenék. S abban is bí­zom, hogy a közönség is meg­érti és elfogadja a képeimet. lírástól?- őszintén szólva, ez nem is az első kiállításom, mivel álta­lános iskolás koromban egy ta­nárom a tanári szobában - elret­tentő példaként - már kiállította az egyik telefirkált füzetemet... Komolyra fordítva a szót, egye­lőre csak bemutatkozni szeret­nék. Benedek Szabolcs Inkvizíció- Mit vársz ettől az első kiál-

Next

/
Thumbnails
Contents