Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-10 / 135. szám

1994. június 10., péntek Sport íi Autósport ■■■■■■ Roncsderbifutam Cibakházán A teljes hazai élmezőny rész­vételével rendezik meg június 11-én (szombaton) az országos roncsderbi-bajnokság harmadik fordulóját Cibakházán. A 442-es számú főút menti vásártér mögött kialakított hepe-hupás pályán reggel nyolc órától gyülekeznek a verseny­zők, majd a gépátvételt köve­tően tizenöt perces szabad­edzésre kerül sor. A déli meg­nyitó előtti fő programot termé­szetesen az időmérő futamok je­lentik, melyen eldől, hogy ki hányadik helyről vághat neki a tízkörös viadalnak. Három kategóriában - 1500 ccm alatt, 1500 ccm felett és kü­lön a nők - mintegy negyven versenyzőt vár a bajnoki fű- tanya a Cibakházi Autósport Klub vezetősége, mely kimon­dottan erre az eseményre alakí­totta meg egyletét. A csak hob­biautókkal foglalkozó cibaki egyesület hét „pilótáját” ülteti autóba, nem titkolva, a tapaszta­latszerzésen túl is vannak ter­vei. A verseny mellett a szokásos kirakodóvásár színesíti az egész napos programot, de nyilván sok érdeklődőt vonz majd Gö­bölyös Ferenc ejtőernyős-be­mutatója és a helikopteres séta­repülés is. A tombola érdekes­sége, hogy egy valódi, üzemké­pes, érvényes műszakivizsgával rendelkező 601-es Trabant Li- musin lesz a fődíj. A tervezett program: 8.00-10.00: nevezés, gépátvé­tel. 10.15-10.30: szabadedzés. 10.30-11.45: időmérő futam. 12.00: megnyitó. 12.40-17.00: verseny, szuperfutam. 17.30: eredményhirdetés. (géléi) A roncsderbin az ütközés sem kizárt Hegyi verseny Ismét streetball a műjégen a Mecsekben A Harlem is vendég Az immár évtizedes múltra visszatekintő autós Mecsek Kupa-sorozat újabb állomására kerül sor a hét végén Pécsett. A korábban több alkalommal Eu- rópa-bajnoki futamoknak is ott­hont adó Abaligeti úti - 5,7 km hosszú, 297 méter szintkülönb­ségű - versenypályán így, egy év kihagyás után, ismét feldübö­rögnek a motorok. A 22 külföl­divel együtt összesen 129 pilóta nevezett a FIA közép-európai zónájának hegyi bajnoki futa­mára, a nemzetközi Alpok-Duna Kupa futamra, a magyar gyorsa­sági országos bajnoki futamra és a Castrol Opel Astra Kupa fu­tamra. A legtöbb autó természe­tesen a magyar bajnoki futam­ban gyűlik össze. Rajthoz áll a teljes hazai élmezőny, így Cser­kúti József, Móczár Péter és Klink János is. A külföldiek kö­zül az osztrák Walter Pedrazza neve cseng legjobban, aki négy éven keresztül tartotta a pálya­csúcsot. A MAMSZ által ugyan­erre a hétvégére kiírt kisbéri ra­liverseny anyagi gondok miatt elmarad. Ennélfogva semmi akadálya, hogy több tízezer fő­nyi nézősereg látogasson ki erre a színvonalasnak ígérkező autóseseményre. Szombaton második alka­lommal rendeznek Magyaror­szágon Adidas Streetball - más­néven utcai kosárlabda - feszti­vált. A Városligeti Műjégpá­lyán szombaton 9 órakor kez­dődő eseményről tájékoztatták a sajtó képviselőit. A főszponzor Adidas Buda­pest Kft. nevében Kovács Attila ügyvezető igazgató először az Adidas és a labdajátékok kap­csolatáról beszélt. Megemlí­tette, hogy a jövő héten kez­dődő labdarúgó-világbajnoki döntő hivatalos labdája a cég nevéhez fűződik, csakúgy, mint a játékvezetők és partjelzők öl­tözéke. A fináléba jutott több csapatot, például a címvédő németeket is az Adidas öltöz­teti. Magyarországon „három­csíkos” szerelést visel a Vác bajnok labdarúgócsapata, a je­lenleg a portugáliai EB-n sze­replő férfi kézilabda-válogatott és a Körmend kupagyőztes ko­sárlabda-együttese. De nemcsak a menő sportolókat támogatják örömmel, hanem a tavaly nagy sikert aratott streetball-feszti- vált is. S hogy valóban népszerű a minikosárlabda, azt bizonyítja az is, hogy sok vállalat fantáziát lát benne. Szponzorként az esemény mellé állt az Adidason kívül például a Coca-Cola, a KLM légitársaság és a Matáv. A támogatók felajánlása bámu­latos: a hárompontos dobóver­seny győztese KLM szabadje­gyet kap, a Matáv telefonkár­tyával díjaz. A Magyar Olim­piai Bizottság jóvoltából két ki­sorsolt részt vevő csapat meg­hívást kap Lausanne-ba, az Olimpiai Múzeumba. A 9 órakor kezdődő street- ball-mérkőzések mellett egész napos program várja a Városli­getbe kilátogatókat. Lesz BMX-kerékpáros és korfball- bemutató, valamint úgynevezett VIP-mérkőzés. E találkozókon ismert közéleti személyiségek mutatják be, hogyan bánnak a labdával. Erre az alkalomra fel­csap alkalmi kosárlabdázónak Fábián László és Kálnoki Kis Attila világbajnok öttusázó, Bubik István, Eperjes Károly és Peremartoni Krisztina színmű­vész, valamint a sportágat egy­koron űző Kuncze Gábor politi­kus. A csúcspont azonban a Harlem Globetrotters 14 órakor kezdődő bemutatója lesz. Az egész napos eseményt tű­zijátékkal „fűszerezett” Arató-diszkó zárja. Méltó tiszteletadás az évfordulón A Testnevelési Egyetemen befejeződött az a háromnapos tudományos konferencia és ki­állítás, amelyet a Magyar Olim­piai Akadémia, a Magyar Olimpiai Bizottság, az OTSH, valamint a Testnevelési Egye­tem közösen szervezett a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság fennállásának százéves évfor­dulójának alkalmából. Neves hazai és külföldi előadók színes és átfogó képet adtak az olim- pizmus újkori történetéről. A Magyar Olimpiai Akadémia ismét bebizonyította, az ötkari­kás mozgalomban továbbra is aktív és meghatározó szerepet tölt be. Az esemény rangját emelte, hogy a fővédnöki tisztet Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke vállalta el. A szer­Atlétika Pénteken és szombaton Szol­nokon rendezik meg a serdülő „A”, valamint az ifjúsági kor­osztály részére a megyei baj­nokságot. A MÁV MTE sport­telepén lebonyolításra kerülő megmérettetés reményeink sze­rint nem csak nevében lesz me­gyei, hanem a résztvevők össze­tételében is. „A láb mindig kéz­nél van” - tartja a mondás. Ezért is érthetetlen, hogy a tö­rökszentmiklósi, mezőtúri és a szolnoki fiatalok mellett csak elvétve akad más, aki venné a fáradságot és beszállna a „ringbe”. Bízunk benne, a nega­tív tendencia megtorpan, és el­nyeri méltó rangját az esemény. vezőbizottság elnöke, dr. Aján Tamás, a MOB főtitkára így ér­tékelte a konferenciát: - A Nem­zetközi Olimpiai Bizottság cen­tenáriumáról méltóképpen sike­rült megemlékeznünk. A Ma­gyar Olimpiai Akadémia büszke lehet erre a rendezvényre is, amelyet jövőre még számos ki­emelkedő esemény követ, de ak­kor már a hazai olimpiai bizott­ság fennállásának 100. szüle­tésnapját ünnepeljük. Dr. Földesiné Szabó Gyöngyi egyetemi tanár, az első ülésnap elnöke így foglalta össze a kon­ferencia tapasztalatait: - Nem vagyok az olimpiai akadémia elnökségi tagja, így bátran di­csérhetek. Emlékezetes és sok­oldalú tiszteletadás volt ez az üléssorozat, amely más oldalát is megmutatta az olimpiai tör­ténelemnek. A nagyközönség ugyanis elsősorban az olimpiai játékokat ismeri, de a mostani előadások a versenysport mel­lett rávilágítottak az olimpiai eszme eredeti mondanivalójára is. Az emberek békés egymás mellett élésének, a nemzetek kö­zeledésének, valamint a testi és szellemi fejlődésnek éppen úgy kiemelkedő szerepe van az olimpiai mozgalomban, mint az ötkarikás aranyérmeknek. Az előadások közül is kimelkedett Manfred Lammer német pro­fesszor beszámolója hazájának olimpiai történetéről. Különö­sen érdekes volt, hogy a közel­múltat is felidézte, sőt, a két Németország egyesítése utáni időszakról is beszélt. Sportiskolások a küzdőtéren Ifjúsági labdarúgás, NB III. Mátra-csoport SZVSI-Szécsény SE 5-1 (2-0) Véső út, v.: Karcsú SZVSI: Nagy (Kiss) - Buczkó, Zsemberi, Herczeg, Raffael (Tóth), Szalai, Antal (Borsodi), Kövér (Bernáth), Kohári, Fedor, Erdélyi (Kovács). Edző: Tari János Gólszerzők: Erdélyi 2, Fe­dor, Kövér, Buczkó Jók: Szalai, Antal, Buczkó A sportiskolások minden tekinetben felülmúlták ellen­felüket, teljesen megérdemel­ten győzték le szécsényi ven­dégeiket. Serdülők Budapest-bajnokság Szentlőrinczi AC - Szolnok VSI4-2 (1-1) Budapest, v.: Brezsán SZVSI: Csányi-Ács, Se- rucza, Tóth, Borsodi, Ko­vács, györe, Baran, Herc­zeg, Köblös, Dorcsák. Edző: Molnár István A szolnoki gólszerzők: Györe, Serucza Jók: Györe, Baran, Bor­sodi, Köblös Kézilabda NB D. Férfiak: Martfű VSE-Sán­dorfalva KC 23-20 (8-7) Martfű, 150 n„ v.: Petrovácz, Schütz Martfű VSE: Major Cs., Kürti Cs. 1, Fekete K. 6, Erdei Zs., Kovács Tamás, Ledacs Kiss K., Szőke I. 1, Szikszai B., Jordán Cs., Bognár Cs., Ballanescu M. 7, Erdély L. 8. Edző: Nagy József Jók: Erdélyi L„ Fekete K„ Ballanescu M. Korrekt, jó játékvezetés mel­lett, közepes színvonalú mérkő­zést láthatott a közönség. A martfűi csapat első félidőbeli teljesítményét csak egy szóval lehet minősíteni: GYENGE. A második játékrész közepén sze­rencsére volt egy tízperces fel­lángolása, sikerült ötgólos előnyt szereznie, melyet sze­rencsére a sándorfalvai csapat a hátralévő időben csak kettővel tudott csökkenteni. Ha a martfűi gárda verseny­ben szeretne maradni a harma­dik helyért, össze kell kapnia magát, hiszen ez a teljesítmény kevés lesz a DUTÉP elleni mérkőzésen. A május 21-én elmaradt Ke­cel elleni mérkőzés új idő­pontja: június 15., 18 óra. Bencze Lábtenisz Szombaton az országos láb­tenisz bajnokság 5-6. fordulójá­ban Szolnokon, a tiszaligeti te­niszpályákon találkoznak az or­szág legjobb klubcsapatai. A sorsolás érdekessége, hogy a kétszeres bajnok Balassagyar­mat az SZTE gárdájával néz farkasszemet a 6. körben. A ha­zaiaknak van mit törleszteniük, hisz a tavalyi bajnokságban pont a Tiszaligetben elszenve­dett vereségükkel csúsztak le a bajnoki trónról. Az 5-6. forduló párosításai: Rosco SE-Balassagyarmati TC, Fóti ASE-Pannon ATEK, Szol­noki TE-Szeged LC, Pannon ATEK-Rosco SE, Fóti ASE-Szeged LC, Szolnoki TE-Balassagyarmati TC. Kez­dés: 9.30 órakor. A bajnoksággal párhuzamo­san a Szolnoki Testedző Egye­sület a hagyományokhoz híven ismét megrendezi a Liget Kupa lábtenisz-párosok amatőr ver­senyét, melynek első három he­lyezettjei díjazásban részesül­nek. Jelentkezés a helyszínen, 8.45-től. Mindenkit szeretettel vár az SZTE szakosztálya. Klak mehet az útjára Bizonyára sokan emlékeznek még a MÁV Clips Pack-Kontra Klak ügyre, amellyel kapcsolatban hatalmas vita kerekedett az érintettek között. Az egyesület elnöksége vizsgálatot indított, amelynek eredményeként született szakosztályi határozatot ígé­retünkhöz híven közzétesszük. „Hivatkozva az Új Néplap és a Jászkun Krónika újságokban leadott Klak János nyilatkozatára, valamint az 1994. május 24-én megtartott férfi csapat szakosztályi értekezleten elhang­zottakra, az alábbi határozatot tesszük közzé. A férfi tekecsapat elhatárolja magát az újságokban és a sze­mélyes beszélgetésünkkor Klak úr által elhangzottaktól, to­vábbá azon gyanúsítgatásoktól, melyeket akár nyíltan, akár burkoltan fent nevezett játékos a csapatra tett. Konkrét eredményekkel tudjuk bizonyítani, hogy a rájátszás folyamán a csapat minden játékosa megtett minden tőle telhetőt a legjobb eredmény eléréséért. Ezt bizonyítja az is, hogy kimu­tathatóan jobb eredmények születtek a rájátszások során, mint az alapbajnokságban. Sem a csapatnak, sem a vezetésnek nem volt érdeke bármi­lyen megegyezés egyetlen csapattal sem. Az más kérdés, hogy a rájátszások során jelentkeztek egy-egy meccsen a vártnál gyen­gébb eredmények is. Ez természetesen a sportban elfogadható. Az elhangzottakkal kapcsolatban tiltakozunk és elhatároljuk magunkat az ilyen hangulatból eredő kijelentésektől, mely rontja az egyesület, a szakosztály hírnevét, és keményen belegá­zol az egyes játékosok becsületébe. A teke szakosztály vezetői és versenyzői tudomásul ve­szik Klak János eligazolási szándékát, ez elé akadályt nem gördítünk." Kosárlabda, középiskolás bajnokság Verseghy a bajnok A szolnoki középiskolások városi bajnokságában befeje­ződtek a küzdelmek, ahol a Ta- podi László által vezérelt Ver­seghy Gimnázium diadalmas­kodott. A második helyet a te­remgondokkal küszködő Gép­ipari csípte el, az edzéseinek otthont adó Közgazdasági előtt. Verseghy Gimnázium ered­ményei: -Közgazdasági 97-57, 79-63, -633 SZKI 72-57, 102-95, -SZVSI 52-75, 109-48, -Széchenyi 90-63, 91-87, -Rep. Műszaki 141-47, 96-39, -Ke­reskedelmi 91-50, 115-28,-Pálfy 85-75, 113-74,-Kömy.gazd. 113-34, 113-74, -Gépipari 94-85,77-75. Gépipari eredményei: -Köz- gazdasági 125-97, 87-68, -633 SZKI 89-98, 110-97, -SZVSI 64- 50, 98-64, -Széchenyi 96-78, 99-89, -R.Műszaki 94-45, 75-36, -Kereskedelmi 76-44, 111-61, -Pálfy 110-83, 88-86, -Kömyezetgazd. 97-74, 104-74. Közgazdasági eredményei: -633 SZKI 96-87, 72-88,-SZVSI 2-0, 123-55, -R.Mű­szaki 102-59, 117-52, -Széche­nyi 81-73, 2-0, -Kereskedelmi 87-66, 89-57, -Pálfy 84-77, 81-75, -Kömy.gazdálkodási 94-88, 67-57. 633. SZKI. eredményei: -SZVSI 99-50, 79-63, -Széche­nyi 88-77, 93-61, -R.Műszaki 84-39, 80-53, -Kereskedelmi 86-62, 92,79, -Pálfy 76-67, . 76-91, -Kömy.gazd. 129-125, 128-116. Pálfy eredményei: -SZVSI 93- 55, 80-75, -Széchenyi 94- 66, 92-104, -R. Műszaki 84-48, 89-63, -Kereskedelmi 78-76, 74-79, -Kömy.gazd. 71-85,95-66. Környezetgazdálkodási Szki eredményei: -SZVSI 64-72, 109-62, -Széchenyi 81-71, 65- 83, -R. Műszaki 128-74, 48-26, -Kereskedelmi 104-90, 109-106, Széchenyi Gimnázium ered­ményei: -Kereskedelmi 76-66, 87-91, -SZVSI 92-34, 63-90, -R. Műszaki 89-43, 87-44. Szolnoki VSI-R. Műszaki 59-48, 46-52. Legjobb dobók: Verseghy: Szolnoki Zoltán 297 pont, Rigó Balázs 238, Hegedűs Gábor 234, Forgó Sándor 214. Gépipari: Ihász Péter 273, Fazekas Gyula 259, Bódi Fe­renc 240, Sonkoly Béla 214. Közgazdasági:: Szentpéteri Róbert 291, Gödé Gábor 241, Várkonyi Gábor 279. 633-as SZKI: Mérész Csaba 364, Lados Tamás 327, Magyar Krisztián 230, Majoros Béla 217. Pálfy SZKI: Elek István 239, Sándor Csaba 236, Beke Dávid 217. Környezetgazdálkodási SZKI: Molnár József 389, Gya- lai Imre 361, Emich Szilárd 270, Kovács Ferenc 114. Széchenyi Gimnázium: Ka­tona Tamás 215, Varga Zoltán 189, Börzsei Krisztián 160, Szabari Miklós 153. Kereskedelmi SZKI: Telek Sándor 333, Varga Tamás 307, Tóth Tamás 305. SZVSI: Mészáros Richárd 242, Szalay Ferenc 140, Baláti Péter 140, Hamar Tamás 110. Repülő Műszaki DSE: Fütő István 148, Sárkány Ferenc 114, Csősz József 84. A végeredmény: 1. Verseghy F. G. 2. Gépipari SZKI 3. Közgazdasági 4. 633 SZKI 5. Pálfy SZKI 6. Kömy. gazd. 7. Széchenyi G. 8. Kereskedelmi SZÍ 9. SZVSI serd. 10. R. Műszaki SZKI 18 17 11750-1099 35 18 15 3 1679-1315 33 18 13 5 1382-1218 31 18 12 6 1632-1444 30 18 8 10 1483-1430 26 18 7 11 1488-1615 25 18 7 11 1353-1323 24 [18 5 13 1282-1493 23 18 5 13 1028-1396 22 18 1 17 853-1597 19 11. Kodály Á. I. visszalépett Labdarúgás — Turistainvázió az Egyesült Államokban A Fidzsi-szigetek Labda­rúgó-szövetségének illetékesei azt fontolgatják, hogy hivatalo­san panaszt emelnek az ameri­kaiak ellen a Nemzetközi Lab­darúgó-szövetségnél (FIFA). A vb-házigazdák ugyanis ke­rek-perec megtagadták több tu­catnyi szurkoló beutazását. Suvából származó értesülé­sek szerint a szigetekről hetve­nen kívántak részesei lenni a fi­nálénak. Jegyeiket meg is ren­delték, azokat vissza is igazol­ták. Csakhogy ötvenhatan nem kapták meg a vízumot, anélkül pedig a tikett mit sem ér.- Annak idején amellett sza­vaztunk, hogy az Egyesült Ál­lamok kaphassa meg a vb-döntő rendezési jogát - füstölgőn Ji- tendra Maharaj, a Fidzsi-szige­tek Labdarúgó-szövetségének titkára. - A legközelebbi, ame­rikaiakkal kapcsolatos dönté­sünknél egyértelműen ellenük foglalunk állást! Dennis Rounds, a szigeteken működő amerikai nagykövetség szóvivője szerint az ötvenhat személy nem tudott kellő pénz­ügyi garanciát felmutatni arra, hogy lesz hol álomra hajtaniuk a fejüket a World Cup idején.- Tökéletesen érthető, hogy ezek után megtagadtuk a vízu­mok kibocsátását — jegyezte meg a nagykövetségi szóvivő. ♦** Az Egyesült Államok kor­mányzati köreiből származó, hivatalosnak elfogadható becs­lések szerint 1,4 millió külföldi turista érkezik a világbajnok­ság alkalmából az országba. A várható pénzügyi haszon 30 millió dollárt tesz ki. A kor­mányzat az ifjúsági sporttevé­kenység céjait szolgáló alapít­ványt hoz létre a tiszta bevétel­ből. A Nemzetközi Labda­rúgó-szövetség (FIFA) bejelen­tette: az esemény sikeres lebo­nyolításához tizenegy szponzor fizetett be összegeket, összesen 250 millió dollárral támogatva a világbajnoki döntő lebonyolí­tását. *** Az AP néhány ismert szemé­lyiséget kérdezett arról: vajon mit jelent Amerikának a vb? Tab Ramos, a hazai váloga­tott játékosa: - Az utolsó esélyt arra, hogy ezt a sportágat meg­szeressék itt az emberek. Bora Milutinovics, az Egye­sült Államok nemzeti váloga­tottjának szerb szövetségi kapi­tánya: - Hiszem, hogy vannak szurkolók, akik velünk lesznek. A közvélemény ereje segítheti csapatomat. S ha jó a csapat, népszerűsíthetjük a sportágat is. Alan Rothenberg, a szerve­zőbizottság elnöke: - Egészen bizonyos vagyok abban, hogy elsöprő sikerrel zárjuk a világ- bajnokságot. Mind anyagi, mind morális értelemben. Utóbbin azt értem, hogy gyer­mekek százezrei kapnak kedvet a kerek bőrlabda rendszeres, versenyszerű kergetéséhez. Nye Lavalle, a dallasi szék­helyű Sports Marketing Group vezetője: - Mi nem a nézőszá­mon mérjük fel, sikeres-e egy világbajnokság. Sokirányú ku­tatást folytatunk, és azután je­lenthetjük ki, mit jelentett ez az esemény, érdemes-e foglal­kozni a labdarúgással.

Next

/
Thumbnails
Contents