Új Néplap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-09 / 134. szám

1994. június 9., csütörtök Szolnoki Extra 7 A fészek melege - családportrék VII. • • Örülünk annak, amink van Érdemes-e föltennünk azt a kérdést: mi ér többet - a család összetartása, a gyerekek kényelme, a jó légkör vagy az egyéni sikerek? Erre nem lehet kizárásos alapon válaszolni. Egyik sem ér annyit a másik nélkül, mint azzal együtt. Hogyan lehet meg­teremteni az egyensúlyt? Erre példa a Tóth család. A Gorkij Úti Általános Iskola rekonstrukciója A város legnagyobb beruházása Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala megbí­zása alapján az „Invesztációs” Gmk versenytárgyalást hirdetett meg az iskola bővítésének kivi­telezési munkáira. A verseny- tárgyalás nyertese a Hajlék Vál­lalkozási és Kereskedelmi Kft. lett. A Hajlék Kft. május 2-án kezdte meg a munkálatokat, s igen rövid idő alatt: október 10-ig végeznek az emeletráépí­téssel, a magastető-építéssel és a tanterembővítéssel. Mindez annyit jelent, hogy az első emeleti szinten 227,24 négyzetméterrel (négy tante­remmel), a tetőtéri szinten 451,03 négyzetméterrel (kilenc tanteremmel, illetve szakköri szobákkal) bővül a hasznos alapterület. A tantermek számának növe­lése mellett korszerűsítik a régi szárnyak fűtését is, vagyis egyedi gázfűtés helyett köz­ponti fűtést alakítanak ki. A beruházás költsége a kivi­telezési költségeket, a bútorza­tot és belső berendezési tárgya­kat takarja, mely bruttó áron 40 millió forint (a város legna­gyobb beruházása). Ottjártunkkor a régi szárny te- tőszerkezet-burkolátát bontották - mint azt képünkön is láthatják -, illetve már fölállították az első emelet pilléreit és a födémpane­leket. Történelmi képeslapok Szolnokról Szolnoki boltosok ... 1887-ben Szolnok középpontjában 12-15 üzlethelyiség volt, s ezeken kívül a külterületi részeken és néhány mellékutcában számos szatócsüzlet látta el a lakosságot szükségleti cikkekkel. A szatócsüzletek kisebb vegyeskereskedések voltak, nem specia­lizálódtak egy vagy néhány árucikk forgalmazására, mint az úgynevezett boltok, kereskedések. Tóth István és felesége, Irén 1977-ben kötöttek házasságot, oda-vissza is teljessé téve a só- gorságot. Ugyanis István húga már Irén bátyjának a felesége volt ekkor. Balmazújvárosból kerültek Szolnokra. István akkor liftsze­relő volt, ide hívták, szolgálati lakást is kaptak. Később OTP-öröklakást vásároltak, s ahogyan szaporodott a család - többször is cserélték, a munka pedig továbbra is itt tartotta őket. Közben megszületettek a gyerekek: Attila már 16 éves, gimnazista, Anita 14 éves, le­endő gimis, Petra 4 éves, ő az óvodán gondolkodik. A két nagy gyerek volt „tervezve”, addig minden simán is ment. Irén betegsége után - amikor már nem jósoltak több gyereket neki - megszületett Petra, „ő tu- lajdonképpe ajándék” - mondja az édesanya. Irén annak idején szülésznő volt, csodálatosnak találta ezt a szakmát, de Szolnokon csaló­dott. „Itt a kórházi rend, a szo­kások, teljesen mások, mint ahonnan én jöttem” - mondja. Jelenleg egy üzemorvosi rende­lőben dolgozik mint asszisz­tens. Közben lehetősége nyílt arra, hogy főállású családanya legyen, így a rendelőben heti két alkalommal dolgozik. Férje a liftszakmában maradt, jelenleg egy kft. ügyvezető igazgatója. „Ez nem azt jelenti, hogy istenien keres” - nevet Irén. - „A pluszt, ami lenne, mindig visszaforgatják, hogy a céget növeljék.” Jelenlegi lakásukban két hé­tig sem laknak már, mivel épít­kezésbe fognak. A vágyuk egy viszonylag nagy kertes ház, s bár tudják, hogy iszonyúan ne­héz idő következik, a három gyerek miatt vállalják. Szokványosnak tűnik, ami­kor az anya otthon van: főz, mos, várja a gyerekeket, a férjet. Náluk ez mégsem sab­lonos. Tóth Istvánná nem csak csa­ládanya, nem csak asszisztens - többszörös országos bajnok sportlövészetben. Férje és a két nagy gyerek is hódolója lett en­nek a sportnak.- Nálunk nem olyan a hét­köznap, mint átlagban - mondja Irén. - Azért vettem igénybe a főállású családanyaságot, hogy a gyerekeknek jobban menjen a tanulás, legyenek egy kicsit ki­szolgálva. Emelett minden másnap edzésre megyek - vagy a sajátomra, vagy én tartom az edzést. Huszonöt éve sportolok, de amikor megszülettek á gye­rekek, ez konfliktust jelentett: a férjem nem értette, hogy miért kell ez még mindig nekem. Hozzám meg csak jöttek, keres­tek, hogy menjek, kellek a csa­patba. Egyszer úgy jött ki a lé­pés, hogy a férjem is velem jött. Ottragadt, ő is sportlövő lett. A fiam a sport tagozaton sok mindent kipróbált: úszott, csel- gáncsozott, kosárlabdázott. Az­tán kivittük lőni - azóta min­dennap megy edzésre, hétvége­ken versenyekre. Anitát is kivit­tük, mert csapattagként szükség volt rá, aztán országos verse­nyen 4. helyezést ért el. Petrá­nak meg - neki muszáj lesz lö­vésznek mennie, ezt az osztrák lövészbajnok keresztapja kö­tötte ki feltételként.- Háromszor voltam orszá­gos bajnok, mióta itthon tudok lenni - folytatja Tóthné. - Nem­csak arra használom fel az időt, hogy robotolok, hanem sok olyanra is, amire eddig, a munka mellett nem volt lehető­ségem. Azt hiszem, megéri. A pénz sokkal kevesebb, de az nem minden. így másabb az ember. A három gyerek annyi­val többet ad - sokat jelent, hogy velük lehetek. A férjem egész nap dolgozik: reggel megy, este jön. A versenyekre viszont együtt utazunk, így kül­földön is jártunk már nemegy­szer. Egyébként ezt sem tud­nánk megengedni magunknak. A gyerekek élvezik, hogy mások a szüleik. És arra töre­kednek, hogy ők is adjanak valami ilyen pluszt magukból - nem mások miatt, hanem hogy több legyen az önbecsülésük. Ahol három vagy több gye­rek van, ott megértőbbek lesz­nek, szerintem még jobb embe­rek is. Talán sok mindenük nincs meg - például versenybi­cikli -, fáj is a szívük, de megér­tik, hogy most inkább nyaralni megyünk együtt helyette. Őrülünk annak, amink van, és erre tanítom a gyerekeimet is. Ami megfoghatatlan, ami nincs, azt lehet növelni, de mi örüljünk annak, ami megfog­ható, amit mi magunk tudunk elérni.- Mi kell hozzá? - kérdezem. - Mitől megy így a sport, a csa­lád?- Akarat - feleli határozottan Irén. - Minden sporthoz ez kell. Menni kell akkor is, ha annyi minden mást csinálhatnék, mert borzasztó strapás. A rendsze­rességhez akarat kell. És úgy könnyebb, hogy együtt van a család. így, ha az egyikünknek nincs "kedve, a másik biztatja. Ha pedig jönnek az eredmé­nyek, az újabb erőt ad. Szerin­tem bármit vállal az ember, va­lamit kell, hogy hozzon. * * * Náluk bizonyára így van. A rengeteg kupa, serleg nagy ré­sze ugyan már be volt csoma­golva - tudják, az építkezés -, de még láthattam belőlük néhá­nyat. S közben készülődnek egy nem is akármilyen kihívásra. Ahogy nőtt Szolnok megye- központ szerepe, úgy nőtt a számuk a kereskedéseknek is. Valami olyanféle módon, aho­gyan azt napjainkban is tapasz­taljuk a gombamód szaporodó butikok, kis vegyes boltok ese­tében. Még a működési mecha­nizmus is hasonlított: a század- forduló utáni évtizedben átlag 20 árusítási engedélyt váltottak, ugyanakkor átlagosan heten ad­ták elnyert engedélyeiket visz- sza. Vagyis az éves gyarapodás átlagosan 13-14 főnyi lehetett. Tíz esztendő alatt ez azonban már jelentős szám: kialakulha­tott belőle az egész várost át­szövő magánkereskedelem. Voltak közöttük olyan nagy- kereskedők is, akik az 1920-as, 1930-as években nem csak a vá­ros kereskedelmét határozták meg, de a város társadalmának életében is irányító szerepet ját­szottak. Mint Rosenzweig Ede fűszer- és gyarmatáru-nagyke­reskedő, aki 1883-ban alapított vállalkozásával a 30-as évek de­rekán a város legidősebb nagy- kereskedője volt, és választott tagja az 1896-ban létrejött Ke­reskedelmi Társulatnak, amely testület életre hívása már magá­ban is a kereskedőréteg megerő­södését jelezte; vagy Holczer Vilmos divatáru-kereskedő, aki ugyancsak a nyolcvanas évek­ben nyitotta vállalatát és lett Ro- senzweighez hasonlóan keres­kedelmi társulati tag. De említ­hetnénk Nerfeld Ferenc nevét, aki negyven éven át volt fű­szer-nagykereskedő, s akinek a Szapáry út sarkán álló impozáns palotájára, mint a város akkortájt egyik legrangosabb épületére még ma is sokan emlékezhetnek. Az élénkülő kereskedelmi élet bizonyítéka volt az is, hogy a vá­rosban a Kereskedelmi Társulat 1896-ban kereskedelmi tanonc­iskolát és női kereskedelmi tan­folyamot, 1911-ben pedig felső­sokú kereskedelmi iskolát és vele kapcsolatosan női szaktan- folyamot nyitott. 1914-ben már létezett a Szolnoki Kereskedelmi Alkalmazottak Köre is, s ha a két világháború közötti statisztikai adatokat nézzük, kiderül, hogy a városban az élelmezési és él­vezd cikkeket 343, a textilfélé­ket 193, a faárukat 100, a többi cikkeket másik 100 kereskedő forgalmazta, akiknek száma a második világháborúig majdnem megduplázódott: tíz esztendő alatt 610-ről 1023-ra emelkedett. És mind meg tudott élni, pe­dig a lakosság a fele sem volt a mostaninak: 1920-ban csak 33 ezer 60, s ez a szám 1942-ig is csak 42 ezer 756 főre emelke­dett. A békés egymás mellett élés azért volt lehetséges, mert minden tulajdonos igyekezett a vásárlóinak a legjobbat nyúj­tani. „ ... ha a kereskedőhöz bementéi vásárolni, az nem lé­tezett, hogy nem az ajtóig kí­sért. Akármilyen egyszerű kis apróságot vettél tőle. Egy gye­rekcipőt, ami hatvan-egynéhány fillér volt. Vagy kékfestőt. Aminek 6 fillér volt métere. Ugyanúgy, mint a flanelé. De ez a flanel olyan volt, mint a spon- gya! De ha nem vettél semmit, hanem csak érdeklődtél vagy nézelődtél, akkor is körbeugrált. Nemcsak az ajtóig kísért, ha­nem szinte körbetáncolt, úgy köszönte, hogy hozzá mentél vásárolni. Hát még ha vettél is valamit! Mondjuk egy pár bolti cipőt! Nem csináltatottat, mert az drága volt, hanem olyat, mint amit most 2-3 ezer forintért ad­nak. A gyárit. Amit akkor 4 pengő húszért árultak. Vagy ha bementéi egy fű­szerüzletbe? Ott nem kellett rögtön fizetni. A rendszeres vá­sárlóknak volt egy könyve. És amikor az ember odahaza össze­írta a listát, hogy mi kell, ez kell, az kell - mert minden hó­napban általában egyszer vásá­roltak, főleg a családosok - ez­zel a listával bementéi a fűsze­reshez, és a kaportól kezdve a cukorig, fűszerig mindent ösz- szevásároltál. A boltos meg be­írta a tételeket a könyvbe. Az anyám nem Rosenzweignél, nem is a kis Weisznél vásárolt, akik egyébként a város legré­gibb fűszer-nagykereskedői voltak, hanem Kánitznál. Min­den hónapban vagy másfél hó­napban. Az üzletben megtudták, hogy apám nagyon szereti a sü­vegcukrot, ezért mikor a boltból az inassal hazaküldték a vásá­rolt árut - mert nem kellett a ve­vőnek hazacipelni, utánahozták -, akkor az apám vásárolta nagy süvegcukron kívül minden gye­rekenek küldött ajándékba egy-egy kis süvegcukrot is. Ilyen picit. 10-20 dekásat. Vagy ha jött a karácsony? Újév? Az asszonynak csokolá­dét, a gyerekeknek cukorkát, a családfőnek a kedvenc cigaret­táját vagy szivarját küldte, cso­magolta az ünnepi csomaghoz. Hát persze, hogy odament az ember mindig vásárolni, ahol így számon tartották és nem pe­dig a konkurenciához! Ilyen fo­gásokkal igyekeztek a kereske­dők a maguk vevőkörét kialakí­tani, és ki is alakította mind­egyik. Jól megéltek egymás mellett, nem kellett csaláshoz, inkorrekt fogásokhoz folyamodni. De nem is lehetett. Mert egy-egy ilyen nagy cég táblájára mindig ki volt írva, hogy mikor alapí­tották: egy 1880 táján alapított kereskedés, ha a harmincas években is működött, az már garancia volt. Az már hitelezhe­tett, nem kérte az áruért az azonnali fizettséget. Nem is baj­lódott akkor az ember a pénzzel, bement hónap végén vagy egy-két hónap múlva és ki­egyenlítette. Hát miért tetszik? Ráér. Nem. Kiegyenlítem. És kiegyenlítette. Ma is elég sok új kereskedés nyílik, de míg idáig eljutnak a kiszolgálásban, az még éveket követel...”-em­Vasárnap délután? A Kertvárosban megnőtt a fü Isten áldása, ha az ember munkája a lakóhe­lyétől száz méterre esik, de Isten átka, hogy va­sárnap délután derül ki, ott van egy kis mun­kája. Bizony, kicsit bosszúsan emelkedtem fel a film elől, amit éppen akkor néztem, hogy-hogy még ilyenkor is zaklatva van az ember. Vasár­nap délután - dolgozni! Abszurdum. No, de mindegy, lássuk csak. A téma szintén egy munka. Mégpedig fűnyírás. A helybéli orvos évek óta panaszkodik, hogy a rendelője körül, közterületen nem nyírják le teljesen a füvet, hézagokat, sövényeket hagynak, a gesztenyefák vonalán túl ott az irdatlan dzsumbuj, mellmagasságig emelkedve. Jóma­gam odamegyek, köszönök a munkásoknak, az arcomról lerí a mélységes szolidaritás, mert­hogy ők is dolgoznak. De a fent jelzett hézago­kat bizony érintetlenül hagyták. Ellenben lenyírták egy olyan területről is a füvet, mely ugyan egybefolyik a közterülettel, mégis magán, hiszen másfél évvel ezelőtt meg­vásárolta a Szivárvány utca egyik lakója. Hozzá ellátogattam, erről a bizonyosságot megszerez­vén, a tulajdonos elmondja, ő ugyan nem tilta­kozik. A Napsugár utca közepe táján, ahol kereszte­ződik egy másikkal, ott a gázcseretelep, a ren­delő, a játszótér, s szép, esős tavasz után zölden magasodott rajta a fú. Az emberek fenték a ka­szát, homlokukat törölgették, vasárnap délután, négy óra körül, önkormányzati megbízatás alapján dolgoztak a fizetésükért. Arra a kér­désre, hogy miért kaszálnak olyan helyen is, amelyre nincs megbízatásuk, tehát nem kapnak érte fizetést, Rafael Róbert nem tudott vála­szolni. De mindannyiuknak szöget ütött a fe­jébe. Egy fél óra múlva, amikor újra arra jártam, a Kommunális Rt. vállalati autója, az emberek mind eltűntek, félbehagyván a területet, mintá­zott szintkülönbségben az egész zöldség, ami beborítja arrafelé az anyaföldet. Erre az ember csak felvonni tudja a szemöldökét. De hétfőn reggel éri egy kellemes meglepe­tés. A dzsumbuj eltűnt, a fú kezd az angol pá­zsitra hasonlítani. Mintha valami jótékony ma- nócskák jártak volna az amúgy is kedves Kert­városban, tehát elképzelhető... Az pedig teljesen logikus, hogy közpénzen a közterületet kell megművelni, méghozzá mara­déktalanul. B. G. Kiállítás Múlt héten csütörtökön ol­vashattak lapunkban egy ripor­tot D. Tóth Csabá\'al, azzal a 21 éves fiatalemberrel, akinek első kiállítását június 6-án nyitották meg a Magyar Honvédség Szolnoki Helyőrségi Klubjának konferenciatermében. Akik szeretnék megismerni a tehetséges fiatalember műveit, azok június 18-ig, hétköznap 10 órától 18 óráig megtehetik a HEMO-ban. Egy ritka pillanat: előkerült a Gazdálkodj okosan!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents