Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-04 / 104. szám
1994. május 4., szerda Sport 15 Labdarúgó megyei II. osztály, Jászsági és Kunsági csoport A Bagi testvérek hétszer köszöntek be Tiszajenőn Mintha egy kicsit hézagos lenne a rékasi sorfal, ám szerencséjére a lövés elkerülte a kaput Jászsági csoport Zagyvarékas- Jászárokszállás 1-0 (1-0), félbeszakadt Zagyvarékas, 200 n., v.: Tóth Zagyvarékas: Alapi - Kiss, Varga, Alföldi, Dora, Mihályi, Major, Jánosi Z. (Jánosi L.), Valkó, Polónyi, Zsákai (Polgár). Edző: Kovács Sándor. Jászárokszállás: Tóth Bordás, Jakus, Csikós, Dobos, Babák (Nagy), Oláh, Kaszab, Kiss, Szabó, Banka. Edző: Ács János. 25. perc: a Valkó buktatásáért megítélt büntetőt Polónyi értékesítette, 1-0. 70. perc: a vendégcsapat edzőjét a játékvezető kérésére a rendezőknek kellett elvezetni a kispadról. 89. perc: Kaszab szövegelésért a kiállítás sorsára jutott. Ezt követően a játékvezető a kaputól 7 méterre közvetett szabadrúgást ítélt a hazaiak javára. Ennek elvégzésére azonban már nem kerülhetett sor, mivel a vendégcsapat játékosai edzőjük utasítására sportszerűtlenül levonultak a pályáról, és a hazai nézőkre támadtak. Tóth játékvezető néhány perc várakozás után lefújta a mérkőzést, miközben a hazai játékosok a pályán várakoztak. Jók: Alföldi, Major, Polónyi illetve Bordás, Oláh, Kaszab. Kovács Sándor: - A vendégcsapat vezetői és játékosai ezen a napon „elvesztették” a fejüket, amit bizonyít, hogy két csapatukból 4 játékos került a kiállítás sorsára, és edzőjük is sportszerűtlen magatartást tanúsított. Ács János: - A mérkőzés alatt a játékvezetők végig „ütöttek” bennünket. Ifi: Zagyvarékas-Jászárokszállás 1-0 Koxi Jászszentandrás-Besenyszög 0-0 Jászszentandrás, 400 n., v.: Jancsó Jászszentandrás: Mályi - Donkó, Szarka, Koczka, Király, Busa, Banka, Papp (Szabó), Rideg, Antal, Oláh (Hopka). Edző: Szabó Lajos. Besenyszög: Csaj bók Koncsik, Hajdú (Gilszki T.), Danyi, Boros (Horváth), Gilszki Cs., Tóth, Pintér, Ficsur, Kiss, Szabó (Lévai). Edző: Kocsis Andor. Korrekt játékvezetés, nagy küzdelem, sikertelen hazai kísérletek. A hazai pontvesztés a vendéglátók dobogós helyezésébe is kerülhet. Jók: Donkó, ill. Csajbók Szabó Lajos: - Meddő fölényünkkel nem tudtuk feltörni a besenyszögi reteszt. Kocsis Andor: - Igazságos eredmény született. Ifi: Jászszentandrás-Besenyszög 1-2 Boxi Jászfényszaru- Jászágó 3-1 (2-0) Jászfényszaru, 500 n., v.: Gyenge Z. Jászfényszaru: Török Drabos, Mészáros, Horváth, Rózsa, Rácz, Nagy, Palócz (Szitái), Vidák, Jarábik, Török I. Edző: Pccha Bertalan. Jászágó: Barta - Szácsov, Juhász, Szántó, Szénási, Boros, Mága, Guba, Csámpai, Szénási (Kaszab), Peredi. Edző: Jenes Miklós. 18. perc: Rácz használta ki az ágói védelem hibáját, 1-0. 32. perc: Palócz a tehetetlen Barta mellett növelte a hazaiak előnyét, 2-0. 63. perc: Peredi a könnyelműsködő hazai védők asszisztálása mellett szépített, 2-1. 75. perc: Vidák biztosította be a hazaiak győzelmét, 3-1. Jók: Török J., Horváth G„ ill. az egész csapat Korrekt játékvezetés mellett rendkívül sportszerű és küzdelmes mérkőzést láthatott a szépszámú közönség. A hazai csapat irányította a mérkőzést, de a vendégcsapat végig egyenrangú ellenfélnek bizonyult. Végül is a helyzeteit jobban kihasználó fényszarusiak megérdemelt győzelmet arattak. Pecha Bertalan: - Kiszenvedtük a kötelező két pontot. Gyenes Miklós: - A hazaiak megkínlódtak a győzelemért. Ifi: Jászfény szaru-Jászágó 4-2 Szabó Jászjákóhalma- Jászdózsa 1-2 (1-1) Jászjákóhalma, 400 n„ v.: Paróczai Jászjákóhalma: Rostás - Migács (Zsidei Z.), Koncsik, Farkas, Szabó L, Bállá, Kiss B„ Vaskó, Zsidei L., Forgács, Szabó J. Edző: Bérezési József. Jászdózsa: Suranyi (Barna) - Lágner T., Simon, Kiss J., Kovács, Sánta, Kiss A., Lágner B., Varga, Kiss B. (Csömör), Tőzsér. Edző: Sánta György. 25. perc: jobb oldali beadást követően Forgács visszafejelte a labdáját, Zsidei L. pedig a hálóba vágta, 1-0. 40. perc: Tőzsér cselezte be magát az ötösig, és a tehetetlen kapus felett a jobb felső sarokba emelt, 1-1. 87. perc: szöglet utáni kavarodás után Csömör lőtt a hazai kapuba, 1-2. Alacsony színvonalú, küzdelmes mérkőzést láthatott a közönség. Jók: Koncsik, Zsidei, ill. Tőzsér, Varga Bérezési József: - Akaratgyenge játékkal nem lehet nyerni. Sánta György: - Alacsony színvonalú mérkőzésen, úgy érzem, egy góllal megérdemeltük a győzelmet. Ifi: Jászjákóhalma-Jászdózsa 2-0 Szőllősi Kőtelek- Pusztamonostor 3-1 (1-0) Kőtelek, I50 n., v.: Kökény Kőtelek: Horváth - Ujj, Matuz, Visnyei, Nagy, Tűri, Jónás (Szeeskó), Boros, Bozsó L., Bozsó J., Csörghe. Edző: Papp Lajos. Pusztamonostor: Jenes - Szabó, Lakatos, Rezes, Harnos, Szűcs, Balázs, Szajka, Dobos, Pethes, Tóvizi. Edző: Kovács György. 5. perc: Jónás nagy helyzetben a kapu mellé gurított. 25. perc: Matuz 14 méteres lövését Jenes szögletre ütötte. 30. perc: Jónás a tizenhatos sarkáról indulva szép cselsorozat után lőtt a jobb sarokba, 1 -0. 56. perc: bal oldali beadás után Pethes egyenlített, 1 -1. 70. perc: gyors ellentámadás után Horváth bravúrjára volt szükség, hogy a labda ne a jobb alsó sarokban kössön ki. 73. perc: Matuzt a tizenhatoson belül szabálytalanul szerelték, a megítélt büntetőt a sértett biztosan lőtte a hálóba, 2-1. 87. perc: Csörge hét méterről a jobb sarokba gurított, 3-1. Szinte az egész mérkőzést végigtámadó hazaiak a rengeteg kidolgozott helyzetből csak hármat tudtak értékesíteni. A játékvezetői hármas kiválóan látta el feladatát. Jók: Horváth, Tűri, ill. Lakatos, Harnos, Pethes, Szűcs Papp Lajos: - Legyőztük a meleget és az ellenfelet is. Kovács György: - Gratulálok Kőteleknek, a tizenegyest jogtalannak érzem, nem hiszem, hogy a Kőteleknek szüksége volt rá. Ifi: Kőtelek-Pusztamonostor 3-1 Bozsó Tiszajenő-Jászladány 0- 10(0-3) Tiszajenő, 50 n., v.: Csató Gólszerzők: Bagi R. 5, Csikós 2, Bagi J. 2, Suki Lényegesen felkészültebb, jobb csapatnak bizonyult a ladányi, ezért is érthetetlen a hazai nézők viselkedése, akik miatt ismét néhány percig állt a játék. Ifi: Tiszajenő-Jászladány 2-3 Kunsági csoport Kunmadarasfíákócziújfalu 2-2 (1-2) Kunmadaras, 200 n., v.: Vígh Kunmadaras: Sípos - Lévai, Kovács, Kálmán, Hosszú, Balogh (Budai), Hunyadi, Rózsa (Máté), Oros, Varga, Zimán. Edző: Juhász Ferenc. Rákócziújfalu: Habara - Kiss, Fekete, Durda, Vadas, Mucsi (Nagy), Zakar, Banka, Kollár, Vígh, Göncző. Edző: Fekete István. 4. perc: a kapura törő Kovácsot a védők a tizenhatoson belül elütötték. A megítélt büntetőt a sértett a léc alá vágta, 1 -0. 27. perc: a védők hibáját kihasználva Kollár jobb alsó sarkos lövéssel egyenlített, 1-1. 32. perc: Fekete 18 méterről meglőtt szabadrúgása Orost érintve vágódott a hálóba, 1-2. 63. perc: Balogh bal oldali beadását Kovács a kapu bal oldalába helyezte, 2-2. A mérkőzésen a mutatott játék alapján nem volt érzékelhető a két csapat tabellán elfoglalt helyezésének különbsége. Juhász Ferenc: - Csapatom győzelmet érdemelt volna, hiszen egy szabályos gólunkat a játékvezető, partjelzőjét felülbírálva nem adta meg. Fekete István: - Szikrázóan kemény mérkőzésen, örülök, hogy csak két játékosom sérült meg. Jók: az egész csapat, ill. senki Ifi: Kunmadaras-Rákócziújfalu 1-2 Zimán Tiszaörs-Abádszalók 1- 2 (0-2) Tiszaörs, 350 n., v.: Major Tiszaörs: Kovács J. - Gál, Nyíri, Kovács B., Czinege, Kecskeméti, Balia K., Kosina, Fényes, Bállá A. (Koncz), Barna (Kovács P.). Edző: Fekete László. Abádszalók: Szabó - Kiss, Juhász, Szekeres, Oláh (Puzsoma), Hamar, Tóth, Varga (Bácskái), Kovács, Lóié, Cice. Edző: Tóth Imre. 40. perc: gyors kontratámadás végén Lóié higgadtan helyezett a kapu bal oldalába, 0-1. 43. perc: Oláh futott el a jobb oldalon, belőtt labdája Kosináról pattant a hálóba, öngól, 0-2. 48. perc: Fényes bal oldali beadását Balia K. lőtte a kapuba, 1-2. Alacsony színvonalú mérkőzésen hiába támadott többet a hazai csapat, a vendégek lelkesedésük és jobb helyzetkihasználásuk révén megérdemelték a győzelmet. A játékvezetői hármas kiválóan működött. Jók: Gál, Bállá K„ ill. az egész csapat Fekete László: - Amíg nem tudunk helyzeteket kialakítani és azokat kihasználni, csak ilyen eredmény várható. Tóth Imre: - Nagyon tartalékosán, de legalább olyan tudatosan játszottunk, és végre Fortuna is mellénk állt. Ifi: Tiszaörs-Abádszalók 2-2 Fekete Túrkeve- Kun FC 3-1 (2-1) Túrkeve, 150 n„ v.: Csőke Túrkeve: Tőke - Kiss, Ducza, Kalmár, Barna, Bihari, Debreczeni, Takács A., Fekete, Nagy (lakács L), Bodó. Edző: Homoki Király Kun FC: Berkes - Molnár, Ludasi, Barna, Csillag (Tar), Boros Cs., Boros T., Cafkó, Balogh, Kun, Vona. Edző: Szabó András 3. perc: jobb oldalról belőtt szögletrúgás után Barna fejelt a hálóba, 0-1. 28. perc: Fekete húsz méterről célozta meg a kaput, Bodó fejjel megcsúsztatta a labdát, ami a tehetetlen Berkes mellett a kapuban kötött ki, 1-1. 40. perc: Bodó éles szögből leadott lövését a kapus még kiütötte, de Fekete jókor érkezett, közelről nem hibázott, 2-1. 70. perc: Debreczeni szerelését szabálytalannak minősítette a játékvezető, de Cafkó tizenegyesét Tőke bravúrral hárította. 81. perc: Takács A. kapott remek átadást, és 10 méterről kilőtte a bal alsó sarkot, 3-1. A csapatok egy szezonra elegendő gólhelyzetet dolgoztak ki, ám azok nagy részét el is puskázták. Végül a rutin győzedelmeskedett a tehetség felett. Jók: Tőke, Kiss, Ducza, Debreczeni, ill. Kun, Boros T., Barna Homoki Károly: - Aki több gólt rúg, az nyer. Szabó András: - A kihagyott gólhelyzetek mérkőzésén Túrkeve többször talált a kapuba. Ifi: Túrkeve-Kun FC 6-1 Márki Cibakháza-Kenderes 0-0 Cibakháza, 350 n., v.: Gyertyás Cibakháza: Vincze R. - Faragó, Tóvizi, Kálló, Ábel, Barta, Varga, Berekszászi, Burka, Magyar (Király), Lénárt. Edző: Fazekas András. Kenderes: Galó - Demeter, Magyar, Agócs, Fábián, Baktai S., Molnár, Pádár, Barabás, Horváth, Baktai B. Edző: Magyar József. Az elmúlt hetek cibakházi kupasikerei óvatosságra intették a vendégcsapatot, taktikájuk is ennek megfelelően alakult. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen a pontosztozkodás igazságosnak mondható. Jók: Vincze R., Tóvizi, Ábel, Varga, ill. Galó, Agócs, Simon, Baktai Fazekas András: - Csak lelkesedésünknek köszönthetjük az egyik pontot. Magyar József: - A helyzetkihasználásunk ismét csak az egyik pontra volt elég. Ifi: Cibakháza-Kenderes 0-0 Bíró Tiszagyenda- Tiszaderzs 1-1 (0-1) Tiszagyenda, 200 n. V.: Tom bor Tiszagyenda: Csőke - Tonigold, Héder, Varga S., Jenei, Papp, Tóth, Farkas, Boros (Kiss), Péter, Sípos. Edző: Tóth Gábor. Tiszaderzs: Kiss A. - Herbály, László, Juhász, Fűtő, Németh K., Kiss S., Dajka, Németh Gy., Nagy, Horváth. Edző: Jeczó András. 5. perc: Juhász beadását Nagy helyezte a kapuba, 0-1. 55. perc: Farkast buktatták a tizenhatoson belül, Héder büntetőjét azonban Kiss bravúrral védte. 85. perc: Péter szabadrúgása a kapufáról Héder elé pattant, aki ezúttal öt méterről már nem hibázott, 1-1. A találkozón a vendégcsapat csak egyszer lőtt kapura, de ezzel is sikerült pontot rabolnia. Jók: Héder, Jenei, Farkas, Péter, ill.'Kiss A., Kiss S. Tóth Gábor: - A helyzetek alapján győzelmünk reáliasabb lett volna. Jeczó András: - Erősen tartalékos csapatom elajándékozott egy pontot. Ifi: Tiszagyenda-Tiszaderzs 8-0 Fábián Kengyel- Homok 2-2 (1-1) Kengyel, 600 n., v.: Markóth Kengyel: Major - Angyal, Szőke (Serfőző), Fehér, Erdei, Szarvák, Gulyás, Ladányi (Kovács L.), Földes, Rimóczi Z., Kovács S. Edző: Kovács Tibor Homok: Nagy - Süveges, Kovács, Farkas, Jakab, Szántai (Szőke), Szénási, Makó, Németh, Balogh, Bagosi. Edző: Tóth Géza 37. perc: Ladányi bal oldali szabadrúgását Rimóczi középre fejelte, Földes öt méterről pedig a léc alá bombázott, 1-0. 42. perc: Makó 18 méterről, szabadrúgásból a jobb felső sarokba csavart, 1-1. 50. perc: a kitörő Kovács Sándort a tizenhatoson belül felvágták, a jogos tizenegyes azonban elmaradt. 71. perc: Kovács indította a nagyszerű ütemben kilépő Rimóczit, aki higgadtan a kapuba gurított 2-1. 77. perc: a tizenhatoson belül Földest lerántották, ám a jogos tizenegyes ismét elmaradt. 79. perc: Bagosi elment a jobb oldalon, középre gurított Szénásinak, aki a védők díszkísérete mellett egyenlített, 2-2. Példátlanul alacsony színvonalú játékvezetés mellett a vendégcsapat csupán szerencséjének köszönheti az egyik pontot. Egy ilyen presztízsrangadóra a szövetség felkészültebb játékvezetőt is küldhetett volna. Jók: Erdei, Szarvák, Rimóczi, ill. Farkas, Szénási, Bagosi Kovács Tibor: - Sajnálom az elvesztett pontot, úgy érzem nem csak rajtunk múlt. Ezek után nem csodálkozom a tiszajenői bíróverésen. Tóth Géza: - Sajnálom hogy itt hagytuk az egyik pontot, de a végén örültem a döntetlennek is. Ilyen figyelmetlen gólokat nem szabad kapni. Ifi: Kengyel-Homok 3-2 Rimóczi J. Tiszaroff- Fegyvernek 2-3 (1-2) Tiszaroff. 200 n„ v.: Kelemen Tiszaroff: Farkas G. - Magda, Lakatos L, Farkas A. (Kolompár), Farkas L., Lakatos P. (Jánosi), Puzsoma O., Farkas L., Pataki, Puzsoma B., Lakatos II.. Edző: Puzsoma László. Fegyvernek: Albert - Fridrich (Rózant), Farkas, Kapás, Boicu (Csörgő), Bukta, Guth (Báber), Szán, Göblyös Cs., Balogh, Göblyös J. Edző: Molnár Ferenc. 5. perc: Puzsoma O. 5 méterről kotorta a labdát a kapuba, l-0. 15. perc: Farkas szabadrúgásból egyenlített, 1-1. 33. perc: Göblyös beadását Fridrich passzolta a hálóba, 1-2. 58. perc: Göblyös J. tizenegyesét hárította Farkas. 72. perc: Puzsoma közelről nem hibázta el helyzetét, 2-2. 80. perc: Göblyös Cs. 4 méterről talált a hálóba, 2-3. Helyzetei alapján simábban nyerhetett volna Fegyvernek. Jók: Puzsoma 0., Farkas L., ill. Farkas, Göblyös J. Ifi: Tiszaroff-Fegyvernek 0-3 Kelemen Az állás Jászsági csoport 1. Besenyszög 17 12 2 3 50-14 26 2. Kőtelek 17 8 6 3 32-19 22 3. J.fénysz. 17 10 1 6 34-IS 2Í 4. Jászlad. 17 8 4 5 37-21 20 3. J.szentan. 17 1 6 4 .31-22 20 6. Z.rékas 17 8 4 5 18-15 20 7. J.jákóhal. 17 7 3 7 23-20 17 8. Jászdózsa 17 5 5 7 24-34 15 9. Tiszajenő 17 6 3 8 22-41 15 10. J.ároksz. 17 3 6 8 20-30 12 11. P.monostor 17 4 3 10 17-31 11 12.Jászágó 17 1 3 13 13-56 5 Ifjúságiak 1. J.ároksz. 17 13 3 i 50-15 29 2. Jászlad. 17 13 2 2 61-36 28 3. Besenyszög 17 12 3 2 79-17 27 4. Kőtelek 17 10 3 4 57-23 23 5.Jászágó 17 5 3 7 26-37 15 6. J.szentan. 17 6 2 9 39-37 14 7. Tiszajenő 17 6 2 9 32-42 14 8. J.fénysz. 17 6 2 9 41-56 1.4 9. P.monostor 17 5 3 9 31-55 13 10. J.jákóhal. 17 4 5 S 20-47 13 II. Z.rékas 17 1 5 11 14-43 7 12. Jászdózsa 17 3 1 13 23-65 7 Kunsági csoport 1. Tiszaörs 21 14 3 4 42-18 31 2. R.újfalu 21 11 7 3 36-16 29 3. Homok 21 11 6 4 59-33 28 4. Kenderes 21 10 6 5 42-19 26 5. Cibakháza 21 10 4 7 37-31 24 6. Fegyvernek 21 9 6 6 34-38 24 7. Túrkeve 21 10 3 8 33-28 23 8. Abádszalók 21 8 3 8 26-32 21 9. Tiszaderzs 21 8 3 10 35—42 19 10. Kun FC 21 7 4 10 35-50 18 11. Kengyel 21 7 3 11 32-40 17 12. Kunmadaras 21 4 7 10 35-45 15 S3. Tiszaroff 21 2 6 13 28-54 10 14. Tiszagyen. 21 2 5 14 19^47 9 Ifjúságiak 1. Kenderes 21 17 3 i 76- 12 37 2. Fegyvernek 21 16 1 4 68- 20 33 3. Túrkeve 21 14 2 5 85- 21 30 4. Abádszalók 21 14 2 5 66- 25 .30 5. Tiszaörs 21 13 3 5 69- 25 29 6. Cibakháza 21 11 3 7 38- 28 25 7. Kengyel 20 10 1 9 58- 43 21 8. R.újfalu 21 9 2 10 45- 41 20 9. Homok 21 8 2 11 43- 43 18 10. Kun FC 21 8 2 11 32- 39 18 11. Kunmadaras 21 6 1 14 34- 65 13 12. Tiszaroff 21 5-16 35- 87 10 13. Tiszagyen. 20 2-18 22- 95 4 14. Tiszaderzs 21 2-19 19-146 4 Innen-onnan Nagyon úgy fest, hogy - feltéve, ha a nyáron hozzájárul az Olasz Liga is - az „új” itáliai futballbajnokságban a győzelemért már három pont jár. Számos országban bevezették a módosítást, így például Anglia az 1981 —82-es idény óta „hódol” ennek a szisztémának. - A három pont támadóbb szellemű labdarúgásra ösztönzi • a csapatokat - nyilatkozta Luciano Nizzola, az Olasz Liga elnöke. - Mindamellett az sem hallgatható el, hogy ezzel a módosítással elejét vennénk sok, előzetesen megbeszélt eredmény, főként a döntetlenek megszületésének. A nyári, Egyesült Államokban sorra kerülő vb-döntő csoporttalálkozói során is 3 pont jár a győztesnek. Az 1996-os angliai Európa-bajnokság előtti csoportselejtezőkben úgyszintén három ponttal gazdagodik a győztes válogatott. *** Berti Vogts, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya pénteken már kijelöli azt a 19 játékost, aki elutazik a világbajnokságra. Á további három játékost a hét végi Bundesliga-forduló után nevezi meg a szakvezető. A németeknek az előzetes jóslások szerint igencsak jók az esélyeik arra, hogy megvédjék négy évvel ezelőtt Olaszországban szerzett világbajnoki címüket. Így korántsem érdektelen, hogy kik játszanak majd német színekben. Az már egyértelmű, hogy a következő 20 labdarúgó ott lesz a vb-n: Köpke, Illgner, Kahn - kapusok; Berthold, Buchwald, Brehme, Helmer, Kohler, Matthaus, Strunz-védők; Basler, Effenberg, Gaudino. Hassler, Möller, Sammer - középpályások; Kirsten, Riedle, Völler, Klinsmann - csatárok. A névsorból kiderül - miután a válogatottságtól egyszer már visszavonult Rudi Völler is igent mondott Vogts hívására - , hogy kilenc olyan játékos található a keretben, akik pályára léptek az 1986-os fináléban Argentína ellen. A döntő résztvevői közül csak a Japánban profiskodó Littbarski, a Bayern Münchennél segédedzőként tevékenykedő Augenthaler és a döntőben csereként beállt Reuter hiányzik.