Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-04 / 104. szám

6 Kunsági Extra----Kisújszállás 1994. május 4., szerda Lehet javasolni Augusztus 20-án ismét átadják néhány kisújszállási vagy Kisújszállásért sokat fáradozó embernek a Pro Űrbe Díjakat. A rangos el­ismeréssel kapcsolatban a képviselő-testület szívesen várja a lakók javaslatait. Magyarul: lehet neveket írni és röviden indokolni, ki és miért érdemelné meg a kitüntetést. Ezen javaslato­kat az ügyrendi bizottság­nak címezve, június végéig lehet eljuttatni a városhá­zára. Balázs bizonyított A Város- és Faluvédők Szövetsége, valamint a Bu­dapesti Történeti Múzeum meghirdetett egy pályáza­tot, amely a Gyermekek az épített környezet védelmé­ért címet viseli. Ezen a megméretésen részt vett Toroczkay Balázs, az Arany János Általános Iskola di­ákja is. Nem is akármilyen eredménnyel, hiszen díj­nyertes lett. A felkészítő nevelője: Kovácsné Bulkay Julianna. Segítség Az önkormányzat ebben az évben is kamatmentes kölcsönnel igyekszik segí­teni a kezdő vállalkozókat. Ezért erre a célra ötszázezer forintot különített el, amelyre, illetve az összeg egy részére pályázni lehet. A visszafizetés időtartama két év. a kezelési költség egyszázalékos. Az igénye­ket a polgármesteri hivatal gazdálkodási osztályán (vá­rosháza, emelet 23-as szoba) lehet benyújtani, má­jus 15-ig. A kérelem tartal­mazza: a vállalkozó nevét, a vállalkozás helyét, tevé­kenységi körét, vállalkozói igazolványának számát, a tevékenység elkezdéséhez szükséges eszközök felsoro­lását, a bekerülési költséget. Aki azután efféle város­házi támogatásban részesül, köteles a kölcsön visszafi­zetéséig. tevékenységét gyakorolni. „Marha jó” A település szarvas­marha-legelőjén április utolsó napján kezdődött a jámbor kérődzők legelte­tése. A csordára a tehéntar­tók negyven tehenet hajtot­tak ki. Pályázat A Nagykunsági Hotel és a Rózsakért étterem igen-igen viszontagságos múlttal ren­delkezik. Pedig a város főút­vonala mellett álló létesít­mények jobb sorsra érdeme­sek. Éppen ezért a helyi áfész újabb pályázatot kíván kiírni az épületek hasznosí­tására. Aki ennél a pár somál bővebb felvilágosítást is sze­retne, kérjük, keresse fel Nagy Lajos urat, az áfész igazgatóját. Jó komák a sógorok Az osztrák testvérváros, Eberschwang meghívására a polgármesteri hivatal né­hány dolgozója szakmai úton vett részt. Megtekintet­ték, hogy a sógorok mikép­pen tárolják, osztályozzák a település hulladékát, elláto­gattak egy iskolába, to­­> ” vábbá szociális gondozási központba, egy kórházba, megtekintették a víztisztító berendezést. A csoportot két helyi amatőr képzőmű­vész is elkísérte, akiknek munkáiból kiállítást rendez­tek Eberschwangban. Júniusban a kisúji önkén­tes tűzoltók keresik fel az osztrák települést, míg jú­lius 17-31. között közel negyven kisújszállási álta­lános iskolás utazik nyelv­­gyakorlatra. Az osztrák község fúvószenekara pedig augusztus hónapban a nagykun városnak egész napos ajándékműsorral, szórakoztató zenével ked­veskedik. Három a lány A gimiben sok szép tanulmányiver­­seny-eredmény született, de közülük három az újságba is kívánkozik. Nézzük sorrendben! -A szélső hölgy, akinek néhány tincs a homlo­kába hull, a legfiatalabb. Másodikos, Laczka Zsuzsának hívják és az Arany János irodalmi verseny országos döntőjében bronz minősítést kapott. Ez nem semmi, mert 1 ezer 672-en in­dultak, és ő így került a legjobbak közé. Nyolc regény, novella elemzése, ismerete várt rá, és a zsűriben Szabó Magda írónő is ott ült. Igazgatói dicséretet kapott, gratuláltak sokan, de egyéb­ként nem volt nagy felhajtás. Hobbija a történe­lem meg a lovaglás. Egyszer már leesett, de ereményeit figyelve a zuhanás jótékony hatással lehetett rá. A tudását dr. Kiss Kálmánná pallé­rozta. A középső hölgy Szabó Marica, negyedikes, ő az országos szakmai tanulmányi verseny dön­tőjébe került közgazdaságtanból. Hogy itt há­nyadik helyen végzett, arról még nem érkezett jelentés. Mellesleg Békéscsabára készül főisko­lára. és kedvence a matematika, illetve az aero­bic. A felkészítő tanára Tokár Istvánná. A harmadik: Andrási Ildikó, ő szitán negye­dikes. Notórius ismétlő: tavaly megyei első volt magyarból meg történelemből, erre tessék. Ugyanezt az idén duplázza töriből. Szeret sízni, de a jó idő beállta után a slrandolást sem veti meg. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karára készül, és a sikerében sokat tettek Egyed-Kun Józsefné és Kiss Kálmán felkészítő tanárok. Egyébként ugyanő nyerte Kisújszállás leg­eredményesebb diákja címet is, amelyért a pol­gármester könyvjutalomban részesítette. Ked­venc tárgya a magyar, a töri meg az angol. Az utóbbiból középfokú vizsgával is rendelkezik. Negyven év munkája Csodaszép kiállítás várja még a mai napon is az érdeklődőket a városháza emeleti dísztermé­ben. Lőrincz Gáspárné készí­tette valamennyit, aki az édes­anyja által szőtt len, kender alapanyagokra dolgozik. A szü­lei a Berekben éltek, az írásos mintákat pedig a székelyudvar­helyi nagymamájától tanulta. Négy évtized munkái ezek az alkotások, amelyek tulajdon­képpen hatféle stílust jelentet­nek meg. Az első csoportba a székelyudvarhelyi motívumúak tartoznak; a másodikba a beregi keresztszemesek; a harmadikba a fehér és sárga alapnyagra var­rott kalocsai lapos hímzések; a negyedikbe a Rákóczi nagyasz­­szony keresztszemes minták; az ötödikbe a tűfestéssel készült lenvászonba varrtak és az utol­sóba az úgynevezett kalotaszegi vagdalásos motívumok, minták sorolhatók. Aki teheti, gyorsan nézze meg, mert a közelgő választá­sok miatt holnap le kell szedni az egészet. Nyitás szombaton A felvételen még nem látszik, de mi eláruljuk, hogy szombaton már lehet lubickolni a városi strand képen látható nagymeden­céjében, amelyen ottjár­­tunkkor az utolsó simításo­kat végezték. Igaz, a köz­kedvelt létesítményt erede­tileg május elsején nyitották volna, de az időjárás hátrál­tatta őket. Egyébként lefes­tettek mindent, rendbe tet­ték a parkot, elültettek öt­ven fenyőt, sok-sok rózsát. Hogy kevésbé rózsás dol­gokról is írjunk, drágák az üzemelés költségei, drágult a víz, így a belépőjegyek is valami hasonlót tettek. Nyolcvan forint a felnőt­teknek, negyvenhét a gye­rekeknek, katonáknak, nyugdíjasoknak, és aki dél­után négy után érkezik, an­nak már csak harmincöt. A csoportos úszásokta­tásban részesülőknek pedig napi huszonöt forint. Palágyi Sándor gazdálkodó arról érdeklődik, hogy a kukorica­­vetés után hektáronként mennyi a visszaigényelhető támogatás A nagykun településen közel hatszáz a vállalkozók száma. Akadnak közöttük sikeresek, de hogy nagyon sok az úgyneve­zett kényszervállalkozó, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tavaly például 240-en kértek ef­féle engedélyt és 130-an még ugyanabban az évben vissza is adták. Ez bizony magas arány, 54 százalék! Hogy miért visz­­szakoztak? Nem vált be az elképzelésük, nem rendelkeztek kellő ismere­tekkel, járatlanoknak bizonyul­tak a paragrafusok világában, és még hosszasan lehetne sorolni a miérteket. Ezért létesült a vál­lalkozásfejlesztési iroda a mű­velődési házban. Itt Kiss Zoltán irodavezető délelőtt 8-12-ig várja a betérő­ket, hogy tájékoztassa őket a bank- meg a hitellehetőségek­ről, az adózásról, bármilyen kérdésről, lett légyen az ipari vagy mezőgazdasági, hiszen a falugazdász is ugyanitt van. Milyen napirendi pontok lesznek? A következő önkormányzati ülést május 10-én tartják, a túrkevei önkormányzattal együtt. A két tes­tület ezen tárgyalja, jobban mondva vitatja meg a közösen működtetett Kuntrans Autószerviz időszerű ten­nivalóit. Ezt követően ebben a hó­napban még tartanak egy önkor­mányzati ülést május 31-én, 13 órai kezdettel. Nem másról lesz szó, mint a település egészségügyi ellá­tásának a helyzetéről, valamint az egészségügyi intézmény szerveze­tének lehetséges átalakításáról. Akinek ezen témával kapcsolatban fontosnak vélt észrevétele, javas­lata van, kérjük, keresse fel a tele­pülés képviselőjét, aki majd tolmá­csolja véleményét az önkormány­zati ülésen. Egyébként a testületi ülések nyilvánosak, azokon minden érdeklődő részt vehet. Hogy a ta­nácskozáson miről is lesz szó, az ülések anyagai, témái már egy hét­tel korábban megtekinhetők a vá­rosi könyvtárban. Különdíjasok Az Arany János iskolában Rázsó Katalin tanárnő vezeté­sével a hetedikesek-nyolcadi­kosok közül tavaly szeptem­berben alakult egy színjátszó csoport. A srácok, lányok a hangzatos Kopár szik sarjai nevet választották. A cél az volt, hogy a szerepeik révén kifejezésre juttassák lényüket, önmagukat. Fejlődjön a be­szédkészségük, személyisé­gük. Nos, az „aranyos” diákok neveztek a gyermekszínpadok első országos találkozójára, amelyet Tiszaújvárosban tar­tottak. Itt Mándy Iván Robin Hood című romantikus gyer­mekjátékát elevenítették meg. Bizonyára nem is akárhogyan, mert a három különdíj egyikét ők kapták. Ajándékcsomag is járt az elismeréshez, nyáron pedig színjátszó táborba men­nek. Ahogy hallottam, a sike­res darabot ebben a hónapban itthon is bemutatják a szülők­nek, társaiknak, egyszóval mindenkinek, akit érdekel. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós. Fotók: Mészáros János A felvételen nem éppen úgy néznek ki, mint a kopár szik sarjai, bár a név így is jó és találó Negyven év munkája van ezekben a különböző stílusjegyeket magukban hordozó kézimunkákban - mondja Lőrincz Gáspárné kántor asszony Kevesebb elsős Véget értek a felvételik, a be­hatások az óvodákban, általá­nos és középiskolákban. Óvodáinkban az idén szep­temberben várhatóan harminc­cal több gyerek lesz, mint ta­valy. Mindkét óvodai egységbe többen jelentkeztek, mint amennyien az általános isko­lákba ősszel mennek. Az I. sz. óvodai egységbe eddig 116 gyermeket írattak be a szülők, a leendő kis elsősök száma ugyanakkor ugyanitt 95. A leg­több gyermeket a Petőfi és a Sallai Óvodába íratták. AII. sz. óvodai egységbe (ide tartozik a Bocskai, az Ifjúsági és a Vasvári óvoda) 89 új kis­­óvodás érkezik, ezzel szemben 68 a „ballagó”. A legtöbb szülő az Ifjúsági Óvodába íratta gyermekét. A jelentkezők közül senkit sem utasítottak el, vál­lalva a viszonylag magasabb csoportlétszámokat. Áz általalános iskolákban szeptemberben összesen 178 kisgyermek kezdi tanulni a be­tűvetést, valamivel kevesebben, mint ebben a tanévben. Az Arany János Általános Iskolába 87, a Kossuthba pedig 91 gyer­meket írattak be. A legnépsze­rűbb a Kossuth iskola informa-AJÁNDÉK HOLLANDIÁBÓL. A helyi református gyü­lekezet néhány napja egy Godwin márkájú, pedálos orgonaharmóniummal gyarapodott. Ezt a több száz­ezer forintos, értékes hangszert egy hollandiai re­formátus családtól kapták ajándékba. A hangszer a templom gyülekezeti termébe került. tika és az Arany sport tagozata. Mindkét iskolában szükséges kis létszámú, korrekciós osztály indítása is. Gimnáziumunkban öt új első osztály kezd, a négyosztályos gimnáziumban két osztályban közel hatvan diák. Ide általános iskolai tanulmányi eredményeik alapján kerülhettek be a nyolca­dik osztályos gyerekek, míg a többi osztályba csak felvételi­vel. A programozói, az ötéves integrált gazdasági ágazatra és a nyolcosztályos gimnáziumba egyaránt túljelentkezés volt. A felvételizők számát tekintve a gazdasági ágazat volt a legnép­szerűbb. A 625. Sz. Szakmunkásképző Intézetbe 135 elsőst vettek fel. sajnos több mint 30-cal, egy osztállyal kevesebbet, mint ta­valy. Nem tudják beindítani a kőműves, az esztergályos és a könnyűszerkezet-lakatos szak­mák oktatását. A zeneiskolában még ezután, május 19-20-án délelőtt 10-12, délután pedig 14-18 óráig lehet jelentkezni a következő tansza­kokra: zeneóvoda, előképző, fu­rulya, fuvola, hegedű, gor­donka, klarinét, rézfúvó, ütő és gitár.

Next

/
Thumbnails
Contents