Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-04 / 104. szám
1994. május 4., szerda Hazai tükör 3 A köztársasági elnöktől kapott kitüntetést a füredi zászlós „Jó kapcsolatban kell lennünk a lakossággal” Kovács zászlós ügyeletes tiszt szolgálatban (Fotó: D. L.) Az egészségügy árnyai A tiszafüredi kapitányság rendőre. Kovács Lajos zászlós igencsak meglepődhetett, amikor egyik este otthonában kollégái a következő szavakkal keresték fel: „Lajos, úgy készülj, hogy holnapután a Belügyminisztériumba kell menned, kitüntetést fogsz kapni”. A rendőrnap előtti pénteken, amikor - a köztársasági elnök adományát - a Magyar Köztársaság Arany Erdemkersztjét átvette, a jutalmazással kapcsolatos minden kétkedése szertefoszlott a füredi rendőrnek. Kovács Lajos már tizenhat éve viseli a kék egyenruhát. Ahogyan mondta is, jelenlegi beosztásáig végigjárta az összes lépcsőfokot. A szakmai iskolák persze ma már nem elegendőek, másfajta képzés is kell. Ahhoz, hogy a korszerű technikával lépést lehessen tartani, egyre inkább szükség van a számítógépes ismeretekre is. Közlekedési járőrként kezdte, jelenleg ügyeletes tisztként dolgozik a kapitányságon. „Főállásban” viszont körzeti megbízottként teljesít szolgálatot a városban. Munkája szempontjából szerencsésnek mondhatja magát, hiszen mint „tősgyökeres” füredi, sokakkal jó ismeretségben van. Ezt a körülményt ő maga is nagyra értékeli: „Ha az ember jól akarja végezni a munkáját, akkor nagyon fontos, hogy jó legyen a kapcsolata a lakossággal” - állítja. Mint ahogyan ezt már a rendőrök esetében „megszokhattuk”, a szakmai sikerek - természetesen a jó munkatársakon túl - elválaszthatatlanok a biztos családi háttértől. Amikor erre terelődik a szó, Kovács zászlóst is - láthatóan - nem kis büszkeség tölti el. Nem győzi hangsúlyozni, hogy felesége, fia és lánya „hozzáállása” menynyire fontos számára. Nem csoda hát, hogy akkor érzi magát legjobban, ha a családjával lehet. Számára a legnagyobb kikapcsolódást is a közös programok jelentik. így a szabadság idején - mindenféle luxust mellőzve - nyaranta leginkább a közeli Tisza-parton vernek sátrat, horgásznak, főzőcskéznek, egyszóval jól érzik magukat. Ez jelenti az igazi feltőltődést az újabb, munkával teli esztendőre. Horváth Gy. Felhívás pártatlan tájékoztatásra Az Országos Választási Bizottság állásfoglalása szerint az MTI, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió sem választási, sem pedig egyéb műsoraiban nem sértheti meg a választások tisztaságának és pártatlanságának követelményét. Az állásfoglalás egyúttal felhívja a közszolgálati médiumok figyelmét a kampánycsend szigorú betartására. Németh János elnök végül tájékoztatta az OVB tagjait arról, hogy Göncz Árpád jelezte: szándéka szerint május 8-án este 10 óra körül megjelenne az Országos Választási Bizottság ülésén. (MTI) Fotex Alaptőke-emelés A Fotex Rt. nemzetközi részvénykibocsátásának ellenértékeként 70 millió 28 ezer USA- dollár folyt be a társaság e célra megnyitott devizaszámlájára. A kibocsátás eredményeként 1,435 milliárd forinttal emelkedett a cég alaptőkéje. A részvényeket a befektetők a névérték mintegy ötszörösének megfelelő árfolyamon vásárolták meg. Az alaptőke-emelés cégbírósági bejegyzése folyamatban van. Egészségileg, idegileg megroppant ismerősöm keresett meg panaszával a napokban. Negyven évet húzott le szanatóriumnak egyáltalán nem nevezhető vasúti munkahelyeken. A második világháborúban az orosz hómezőkön csaknem négy eszendőt szenvedett. Aligha lehet csoda, hogy nyugdíjas korában előjött a kínzó reuma, most pedig egy ennél is veszélyesebb kór, egy tenyérnyi tüdőbeszűrődés. A családi orvos marékszámra írta fel neki a gyógyszereket, de azok - a valódi ok ismeretének hiányában - mit sem használtak. Végül a tüdőgondozó intézetben kötött ki, ahol szemrehányást kapott: állapota meglehetősen súlyos, miért nem jött korábban? A válasza csak egy lehetett, azért, mert nem küldték! A doktornő tárcsázta a tüdőkórházat, a válasz lakonikus volt: „Sajnos nincs helyünk, majd értesítjük!” Ez az eset is jól példázza, hogy a leépülés folyamatában lévő egészségügy miképpen hat a betegre, társadalomra. Ma már mindennapos téma kórházi osztályok befogadóképességének csökkentése, netán egész osztályok bezárása, mondván, hogy sokba kerül annyi kórházi ágy fenntatása. A műtött betegektől is igyekeznek minél előbb megszabadulni, mondván, lássák el otthon a betegeket. A kórházak gazdaságilag igen nehéz helyzetben vannak, vegetálnak. Mint arról lapunk már hírt adott, a Hetényi Kórháznak jóval több mint 200 millió forint kifizetetlen számlája van, noha a kórházi ágyak száma csökkent, és tovább tart ez a folyamat. Szóba került az újszászi Orczy-kastélyban lévő intézmény tevékenységének átmeneti szüneteltetése is, noha ennek gyógyítómunkája egyik legfontosabb része az egészségügynek. Az egészségügy másik kritikus pontja a gyógyszerárak emelése. A gyógyszertárakból gyakran sírva vagy éppen káromkodva jönnek ki orvosság nélkül a betegek. Kevés az olyan kétkezi dolgozó vagy nyugdíjas, aki hat-nyolcszáz forintot ki tud fizetni egy doboz gyógyszerért. Elkerülhetetlen, hogy a lassan romokban heverő egészségügy kapcsán felvessük az illetékes egészségügyi kormányzat szerepét és felelősségét. Nem véletlen, hogy népjóléti miniszterünk, aki egyben pártelnök is, saját területéről, az egészségügyről nyilatkozik legkevesebbet. Az igazság kedvéért megemlítendő hogy az egészségügyi dolgozók némi bérfejlesztésben részesülnek, de ez édeskevés ahhoz, hogy a helyzet érezhetően javuljon. Ez csak akkor következik be, ha a rászorulóknak lesz kórházi ágy, működőképes műszer, és lesz gyógyszer is, elérhető áron! E. S. Növényvédelem, új formában Közalapítványban a művészek vagyona Az elmúlt napokban tartotta a JNSZ Megyei Növényvédő Mérnöki Kamara harmadik közgyűlését, melynek munkájáról dr. Herczeg Gyulát, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kamara elnökét kérdeztük.- Nemrég elfogadták a kamarai törvényt.- Igen, ennek egyik alaptétele, hogy a jelenleg működő agrárkamarát újra kell szervezni és felépíteni a rendszert a falvakban, körzetekben, megyékben, majd kialakítani az országos szervezetet. Ebben a munkában a növényvédő mérnöki kamara aktív segítséget szeretne nyújtani. 1991-ben minden megyében megalakultak a növényvédő mérnöki kamarák, és az év végére létrehozták a Növényvédő Mérnöki Kamarák Országos Szövetségét. Az elmúlt év tapasztalatait, gondjait az országos küldöttközgyűlésen beszéljük meg, ami nagyon fontos munka kezdete is egyben. Ugyanis ’94 végére a növény-egészségügyi törvény mellé meg kell alkotni a növényvédő mérnöki kamarai törvénytervezetet, amit, ha elkészül, országos fórumon fogunk megvitatni, végső formába önteni, s csak ezután kerülhet a minisztérium asztalára, illetve a parlament elé.- Mi a kamara szerepe, feladata?- A kamara a szolgáltató növényvédő mérnök és a növényvédő mérnöki kar szakmai és érdekvédelmi testületé. A növényvédelem speciális szakterület még az agrárágazaton belül is. Jelenleg országosan háromezer növényvédő mérnök dolgozik, s közülük körülbelül 1200-an tagjai a kamarának. Évente egyszer közgyűlést tartunk, ahol a kamara vezetése beszámol az elmúlt év tapasztalatairól.- Eddig mi jellemezte a helyzetet?- Adva voltak a néhány száz vagy ezer hektáros nagyüzemek, ahol kötelező volt növényvédő mérnököt alkalmazni. Ma már nincs nagyüzem, így nincs hová előírni az alkalmazási kényszert. A jelenlegi növényvédelmi törvény ugyan nem írja elő a kötelező foglalkoztatást, mégis kedvező számunkra, hiszen a növényvédő szerek vásárlásának lehetőségét köti előfeltételekhez, vagyis három kategóriába sorolja a növényvédő szereket. Az egyes kategória, amit kizárólag növényvédő mérnök vásárolhat. A kettes kategóriába tartozó növényvédő szereket csak a 80 órás tanfolyamot elvégzők vásárolhatják. A hármas kategóriába tartozó szerekhez bárki, bármikor hozzájuthat. Ez azt jelenti, hogy a durván 650 növényvédő szer fele szabadon megvásárolható, a másik fele az egyes és a kettes csoportba van besorolva. Szakmailag sikerült elérni, hogy ha valaki kisebb területen termel, a szabad forgalmú növényvédő szerekből ki tudja alakítani technológiáját. Nagyobb terület megműveléséhez viszont már szaktudás kell. Nem jogszabály írja elő, hanem az élet kényszeríti rá a termelőt, hogy a növényvédő szakembert mint szolgáltató mérnököt igénybe vegye, tanácsát kérje. Általában a kisgazdaságok nem rendelkeznek megfelelő eszközzel, a növényvédő mérnök viszont igen, ezért vállalni tudja ezen szolgáltatásokat. Alapvetőn kétféle növényvédő mérnök létezik, az egyik, aki megmaradt a nagyüzemben, szövetkezetben vagy állami gazdaságban, de emellett mint vállalkozó, szolgáltat a kistermelő igényeinek megfelelően is. A másik típus, aki kiválik a nagyüzemből, vállalkozó lesz, s mint szolgáltató vállalkozó ellátja a nagyüzem és a kisgazdaságok növényvédelmét is.- Jelenleg mi a szakma legnagyobb gondja?- Mivel ez új forma, először is el kell fogadtatni. A szaktanácsot önmagában eladni nem lehet, csak úgy, ha mellette felajánljuk a növényvédő szerek beszerzését, hiszen az egyes, kettes kategóriába tartozókat nem mindenki vásárolhatja meg. Ezt együttesen már el lehet adni. Ezáltal a termelő komplex szolgáltatást kap szakember kivitelezésében, a beszerzéstől a permetezésig, s hozzá magasan kvalifikált szaktanácsot. A szakember a legolcsóbb és leghatékonyabb szert fogja választani, hosszú távon gondolkozik, hiszen szeretne jövőre is szolgáltatni. így jól jár a termelő, mert szaktudáshoz jut, és jól jár a szakember is, hiszen a szakmájában dolgozhat, szükség lesz rá a jövőben is, így lassan beindul a mechanizmus. Nyilvánvaló még gondokkal, problémákkal terhes, de létezik, és ez a lényeg.- További tervek?- Tervezzük, hogy a korábbi egynapos tanulmányi időt meghosszabbítjuk néhány nappal, az úti cél Áusztria és Svájc lesz, ahol az ottani kamarák működésével ismerkedünk meg. Erre megnyertük a kinti nagy növényvédőszer-gyártó cégek támogatását. Szeretnénk ezen az úton a kultúrát és a szakmát összekapcsolni. -tbg-Katalógus a tartós állami vagyonról Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság a tartósan állami tulajdonban lévő vagyonról fényképes katalógust készített. A megjelent kiadvány felsorolja az ÄV Rt. kezelésében lévő vállalatokat, ismerteti azok fő termelési adatait, létszámösszetételét, a jelenlegi tulajdonosi és tőkestruktúrát. Részletezi azt is, hogy az adott társaságban a kormányrendelet szerint mekkora tulajdoni hányad marad tartósan állami tulajdonban, és mi az az állami vagyon, ami hamarosan privatizálható. A katalógusból kiderül, hogy az ÁV Rt.-hez tartozó állami vagyon jelentős része még privatizációra vár. A közölt adatok a privatizáció iránt érdeklődők számára irányadóként szolgálhatnak döntéseik meghozatalához. A katalógus nemcsak magyar nyelven, hanem angol és német nyelvű változatban is elkészült. Huszonegy személyes kuratórium gazdálkodik A Magyar Köztársaság Művészeti Alapját még 1992. július 29-én megszüntették, íétrehozva a Magyar Alkotóművészeti Alapítványt, amely az 58/1994. (IV. 16.) Korni. rendelet alapján Magyar Alkotóművészeti Közalapítvánnyá alakult. A kormány, mint alapító, hosszú távra biztosítani kívánja az állam támogatását a magyar irodalom, képző-, ipar-, fotóművészet és zenei alkotóművészet, illetve ezen művészeti ágak művészei részére. A közalapítvány vagyona a kezelésében lévő ingatlanokból - a szigligeti, a zsennyei. a hódmezővásárhelyi, a galyatetői, a kecskeméti és a mártélyi alkotóházból és a szentendrei galériából (összesen 426 milliós érték, elidegenítésiitilalom alá rendelve) -, leányvállalatokhoz és kft.-kbe kihelyezett vagyonból (ennek összege 814 millió forint) és 51 milliós nagyságrendű álló- és fogyóeszközökből tevődik össze. A vagyonnal a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete választmánya által választott 21 személyből, művészekből álló kuratórium gazdálkodik. Néhány név a közismertebbek közül. írók: Bertha Bulcsú, Ördögh Szilveszter; zeneszerző: Wolf Péter; festőművészek: Tenk László, Paizs László; ötvösművész: Papp László; belsőépítész: Kisszebeni Marcell. Boross-, Horn- vagy Kun<ze-kormány legyen? Az év mérkőzése május 5-én, csütörtökön este 8 perccel 8 után a TV4-en! Ön elönti el. (Politikai hirdetés) SZDSZ