Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-28 / 124. szám

1994. május 28., szombat Hazai tükör 3 A TERMÉSZET GYÖNGYSZEMEI. A Magyar Természetfotósok Szövetsége éves fotó­­kiállításának anyagából látható válogatás Szolnokon, a Városi Művelődési Központ fo­tógalériáján. Felvételünkön Bodnár Mihály: Szárítkozó című képe látható. -Mészáros-Kedvező fogadtatásra talált az „Ön dönt” Hiánypótló ötlet Klub a munka nélküli fiataloknak Új távbeszélőközpont Besenyszögön Kelet, Nyugat egyaránt biztató piac Kétmillió üveg konzerv Cibakházáról Néhány hónappal ezelőtt kezdték el vetíteni Észak-Eu­­rópában és Angliában azt a brazil filmsorozatot, melyet immár ötödik hete láthatunk a Szolnoki Városi Televízió csütörtöki adásaiban. Ma­gyarország több mint húsz városának kábeltévéműso­rába került be ez az izgalmas, közönséget foglalkoztató já­ték: az „Ón dönt”. A fűm által felvetett problémákra a nézők adás közben reagálhatnak. Döntésüket - hogy a történet­ben felvetett kérdésre igennel vagy nemmel válaszolnának - telefonon juttathatják be a stúdióba, ahol „szavazatszám­láló” mutatja véleményeket. Hogyan fogadták a szolnoki nézők ezt az új játékot? - kérdeztük Varga Ferenctöl, az SZVT főszerkesztőjétől.- Az első négy adás után több mint kétezer regisztrált hívást kaptunk. A kábellel - és tele­fonnal - rendelkező lakásokat tekintve ez annyit jelent, hogy egyszer, de inkább kétszer min­den kábeltévénéző telefonált. Országos viszonylatban az de­rült ki, hogy a filmnek és a já­téknak Szolnokon van a legjobb fogadtatása. Június 15. után, amikortól 30-40 kilométeres körből érkezhetnek majd a tele­fonok, a mostani hívások több­szöröse várható.- Milyen megoldásokkal pró­bálják színesebbé tenni a műsort?- Arra töreszünk, hogy min­den egyes rész idején külső helyszínnel is tartsunk kapcso­latot, ahova vendégeket hívunk meg. Tegnapelőtti adásunknak három vendége volt: lelkész, népművelő és orvos, hiszen arra kellett a nézőknek válaszolniuk, hogy elmondanák-e szeretteik­nek, házástársuknak, ha halálos A szavazatszámláló berendezés a stúdióban betegek lennének. Tudni kell, hogy - a hat szavazatfelveő te­lefonvonalon kívül - van egy ál­landó telefonszámunk, ahol névvel vagy anélkül bárki el­mondhatja saját történetét - ami a filmmel kapcsolatban merült fel benne. Érdekes tapasztalat, hogy amikor vendégeink van­nak, az ő véleményük a megha­tározó a szavazatoknál, s ilyen­kor kevesebb telefon érkezik a saját élményekről.- Nagy különbség van - számadatokat tekintve - az igen és a nem szavazatok között?- Egyáltalán nem. Általában húsz-harminc szavazatnyi elté­rés szokott lenni közöttük, ami egyrészt a film pozitívuma, másrészt ebben a kiegyenlített­ségben meghatározó szerepük van a vendégeknek is.- Beszélgetésünk elején azt mondta, hogy azokban az or­szágokban, ahol már hónapok óta tart a sorozat, nagyobb a nézettsége az ismert, szeretett sorozatokénál. Olyan jó a fűm?- A fanyalgókhoz szólva: et­től a filmtől nem lehet elvárni, hogy Oscar-díjas legyen, de a további részek ismeretében el­mondhatom, hogy a filmek technikai megoldása adásról adásra javul, s a filmmel kap­csolatos normális igényeket ki tudja elégíteni. Ha egy városnak érzékeny, nyitott szemű és szívű értelmi­sége van, az már fél siker. Egész akkor lenne, ha a szel­lemi tőke a magánszféra anyagi erejével párosulna. De a minden újra reagáló, egész­séges lokálpatriotizmussal és megfelelő tőkével megáldott citoyen ma még ritka, mint a fehér holló. Hevesi Tóth Ferenc, a török­szentmiklósi munkaügyi kiren­deltség vezetője a városi könyv­tár igazgatónőjével, Batáné Máté Máriával osztotta meg öt­letét: állandó otthont, progra­mot biztosítani a városban - ér­telmes elfoglaltság és elegendő munkalehetőség híján - csel­lengő, munka nélküli fiatalok­nak. Mivel a szándék találkozott a könyvtárigazgatóéval - jobban kihasználni, népszerűsíteni, kü­lönféle információk központ­jává tenni a könyvtárat -, a fia­talok otthonra leltek a barátsá­gos környezetben. A környezet nemcsak barátságos, de szinte tálcán, azaz szabad polcokon, jól hozzáférhető folyóirattárló­kon kínálja az ismereteket, ami nem elhanyagolható szempont egy - a kultúrát is egyre nehe­zebben megvásárló, munka nél­küli fiatal számára. A klubfoglalkozások veze­tője, Balogh Zoltánná, a kiren­deltség átképzési referense hi­vatalból is gyakran találkozik fiatalokkal. „Sok ötlet, kevés pénz” - jellemzi tömören a klub helyzetét. Az Országos Játék Alapítványhoz benyújtott pá­lyázatukkal 80 ezer forintot nyertek el, mely összegből nyelvtanfolyamot, ismeretter­jesztő előadásokat, egyéb kultu­rális programokat szeretnének szervezni. Persze abban is bíznak, hogy előbb-utóbb a város vezetése is felkarolja a kezdeményezést, ha a klub életképességét bizonyí­totta. Annyit már mindenesetre bi­zonyított, hogy szükség van rá. Legalábbis a heti egy alkalom­mal rendszeresen idejáró 10-15 fiatal szerint. Véleményüket Bozsó Magdi foglalta össze:- Kereskedelmi eladóként végeztem harmincadmagam­­mal. Az osztályból csak az tu­dott elhelyezkedni, akinek csa­ládjában volt ilyen fajta üzleti vállalkozás. Most óvodai daj­kának képeznek át. Mivel már ezt a munkakört is szakirányú végzettséghez kötik, talán hasz­nosíthatom a papírom. Mielőtt ezt a tanfolyamot és a klubot felfedeztem, gyakran egész nap csak mászkáltunk a városban barátnőmmel. Itt segítünk a könyvtárosoknak a helytörté­neti gyűjtőmunkában, vagy egyszerűen csak beszélgetünk. A kihívás napjára is együtt ké­szültünk. Lukács Zoli gázvezeték- és készülékszerelőként végzett. Ám gázprogram ide, gázprog­ram oda, most segélyen van:- 1989-ben, amikor elkezd­tem, még úgy nézett ki, hogy ez a szakma jó választás volt, de mikor egy kft.-hez gyakor­latra kikerültünk, kiderült, hogy nekik sincs munkájuk. Bátyám szintén munkanélküli, édesapám kórházban van, le­­százalékolás előtt áll, az édesa­nyám keresetéből élünk. Mindez nem teszi otthon köny­­nyűvé a hangulatot, ezért is jö­vök szívesen ide, a velem egy­­korúak közé. A városban közel háromszáz hasonló sorsú, munka nélküli fiatal keresi mindennapjai ér­telmét. Őket várja a június 28-án a kirendeltségen meg­rendezett állásbörze. És természetesen a klub, a városi könyvtárban, minden szerdán 16 órától. Kálmán A Magyar Távközlési Rész­vénytársaság Debreceni Igazga­tóság fejlesztési programjának részeként, tegnap Besenyszögön megkezdte működését a Siemens EWSD típusú digitális távbeszélőközpont. Az üzembe helyezés során a jelenlenlegi kurblis telefonközpontról áthe­lyezve a már meglévő 40 előfi­zető is bekapcsolódhat a belföldi és nemzetközi automata távhívó­rendszerbe. A távbeszélőköz­pont jobb kihasználása, valamint az ügyfelek jobb kiszolgálása érdekében rövid időn belül még '20 új ‘távbéí’zélő-állorhás kap­csolódik be a hálózatba. A helyi hálózat építésének arányában még ebben az évben újabb táv­beszélő-állomások bekapcsolása valósul meg. A Matáv Rt. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Távközlési Üzeme megnyerte a versenypályázatot Besenyszög hálózatbővítése ügyében, így hamarosan megkezdődik a ter­vezés, majd a kivitelezés, így ok­tóber 30-ai határidővel megvaló­sul az új állomások bekötése. A Debreceni Távközlési Igazgató­ság fejlesztési programjában Biztató szezon előtt áll a Ti­szazug egyik „befutott” üzeme, a cibakházi mezőgazdasági szö­vetkezet konzervgyára. Terme­lését az idén megkétszerezi. A fejlesztést az indokolja, hogy erőteljesen fejlődik a kereslet. Különösen a keleti piac, a FÁK-országok és Lengyelor­szág igénye növekedett meg, ezekbe az államokba kerül az összes termék 60-70 százaléka. A többit a nyugati és a hazai piac veszi föl. A tavalyi nyolc­százezer-egymillió üveg minő­ségi savanyúság, illetve meggy mellett ez évben már kétmillió üveg terméket állítanak elő. Ah­hoz természetesen, hogy egy gyár eleget tudjon tenni a piaci követelményeknek, biztosítani kell a nyersanyagot. Ebben a szezonban a szövetkezet saját földjén, illetve szerződéses ala­pon 22 hektáron termelnek pap­rikát, nyolc hektáron sík-, öt hektáron pedig kordonművelésű uborkát. Ä magánkistermelők - szerződés alapján - öt holdon termelnek az üzem részére pap­rikát, és lesz valamennyi uborka is. A feldolgozáshoz szükséges meggyet az idén Bács megyéből szerzik be, ezúttal kimarad a kő­telki híres meggytermés üve­gekbe töltése, mivel sajnos nö­vényi betegség csökkentette alaposan a terméskilátásokat, néhol egyáltalán nem számít­hatnak termésre. Mint Baksa István üzemve­zető elmondta, a határjáráson igen biztató képet kapott, a csa­padékosabb időjárásban öntözés nélkül is szépen fejlődnek az uborka- és paprikapalánták, a je­lenlegi helyzet szerint jó ter­mésre van kilátás, lesz elegendő mennyiségű alapanyag, ha csak természeti csapás nem szól közbe. Az üzemben az idén százmillió forintos termelést irányoztak elő. A gyártási sze­zon várhatóan június 15-e körül a meggyfajtákkal kezdődik. A főszezonban hatvan.-hetven dol­gozónak adnak munkát.-endrész-Az új központtal Besenyszög is bekapcsolódott az országos és nemzetközi telefonhálózatba. -Mészáros­szerepel, hogy a mostani névle­gesen 184-es kapacitású közpon­tot még ebben az évben 380-ra bővítik. A Matávnak a koncesz­­sziós pályázatokban foglalt köte­lezettségének megfelelően évenként 15,5 százalékos távbe­­szélőfővonal-növekedést kell teljesenie, ugyanakkor a fejlesz­tésnek köszönhetően ’96 végére valamennyi település bekapcso­lódhat a belföldi és nemzetközi automata távhívóhálózatba. Ez még az idén megyénk kilenc te­lepülése számára válik elérhe­tővé. MOSTANSÁG Telefonos türelemjáték A problémák akkor kezdődtek, amikor egy jó szándékú úriember, akit Belinek hívtak, ügyes hallásjavító készüléket készített. Ez a szerkentyű volt a telefon őse. Graham Bell, a bostoni egye­tem tanára sok viszály magvát vetette el még a magyar alföld Jászságnak nevezett részén is. A telefont 1883-ban Csikvári Jákó messze­­szóló néven ismertette. A hang távolba vezetésé­nek fejlesztésében a magyar feltaláló, Puskás Ti­vadar munkássága hozott forradalmi változást. A telefonközpont ezután minden jelentős város jel­legzetes intézményévé vált. A Jászságban a távközlés fejlettségét a kettő-, három-, Jászberényben a négyjegyű telefonszá­mok illusztrálták. Egykor oldalt kézitekerővei ellátott készülé­keken lehetett megoldani a kapcsolatteremtést a központtal és a hívni kívánt állomással. Úgy tíz esztendeje a közel tízezer (10.000) lakosú Jász­­árokszálláson is kicserélték a kézitekerős masi­nákat tárcsás telefonra, és felépült az új posta és benne az új központ, amelynek segítségével éj­jel-nappal lehet telefonálni. Az állampolgárok azonban ezzel sem voltak teljesen elégedettek, távhívásos telefont szerettek volna a Jászság kisebb településein is, mint Jász­berényben. Az önkormányzatok - melyekben a lakosság önuralma testesül meg - létrehozták a telefonalapítványt, annak kuratóriumát, és meg­alakult a nagy mű megalkotója, a Jász-Com Rt. Aki telefont akart, befizette a kért 15 ezer forin­tot. Ez nem nagy összeg mostanság, 1990-91 -ben sem volt lehetetlen ennyit előterem­teni. A szorgalmas hallgatás évei kezdődtek. A tétlenség oka - mondták - a Matáv, amelynek monopóliuma van. Aztán megszűnt a monopó­lium, a Matáv is belépett a fejlesztési prog­ramba. Mondták, hogy most már indul a munka. Az eredetileg kitűzött határidő ugyan már másfél éve lejárt, de minden jobbra fordul, lesz svájci tőke, meg a huzalon jön a kábeltévé és még ki tudja mi minden. A rezignált tehetetlenkedés hónapjai kezdődtek, a munka nem kezdődött el, de kiderült, hogy még nincs kész a kivitelezés­hez szükséges terv. Magyarázat mindenre van természetesen, de csak egy helyi kábeltévé vezetékét feszítik ki, és a járókelők folyton kérdezik, mikor lehet igénybe venni a távhívásos telefont. Újabban a Matáv is kilépett a Jász-Com Rt.-ből, magára hagyván a tetterős ügyvezető igazgatót és lelkes csapatát. Nem különösebben érdekes, de meg lehetne kérdezni, mit csináltak a fizetésükért a Jász-Com Rt. vezetői ilyen sokáig és ilyen ke­vés látványos eredménnyel. Közben a szom­szédos két-, háromezer lakosú falvakban már mindenütt van távhívásos telefon, kivéve Jász­­árokszállás városát és azokat a településeket, amelyek a Jász-Comban tömörültek. Tulajdonképpen nem lenne ez a történet any­­nyira különös, ha nem 86 kilométerre élnénk a fő­várostól, és az autópályára térve nem tudnánk személyautóval egy óra alatt Budapestre érkezni. Mostanság gépkocsival egy, telefonon félórányira van Jászárokszállás Budapesttől. -W.I.­Vendégeket vár az örvényi Hableány Jövő héten hivatalos megnyitó Tiszafüred sokáig hiányát szenvedte - a külföldiek köré­ben nagyon népszerű Pátria ét­terem-panzió bezárása után pedig különösen — egy olyan szállodának, ahol a színvona­las vendéglátás mellett lehető­ség nyílhat egy autóbusznyi turista egyidejű elszállásolá­sára is. Ez a probléma megoldódik Tiszafüred-Örvényen: Molnár György, a Pátria Bt. családi vállalkozás ügyvezetője a csü­törtöki úgynevezett hatósági átadás után valószínűleg a jövő héten hivatalosan is meg­nyitja „Hableány” nevet viselő szállodáját, melyben egyidejű­leg éttermet, horgász- és élel­miszerboltot is üzemeltet majd. Áz örvényi Tisza-kanyar­­ban, gyönyörű, környezetben, közvetlenül a hajóállomás szomszédságában megépített vendégfogadó 20 szobájával várja mind a belföldi, mind a külföldi turistákat, a hét végén zenés programokkal és éj­jel-nappali nyitva tartással. Ennek már csak egy akadá­lya van: az épületegyüttes el­készült, és nyomáspróbázott gázrendszerét a Tigáznak rá kellene addig kapcsolnia a vá­rosi hálózatra.- percze -

Next

/
Thumbnails
Contents