Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-25 / 121. szám
EXTRA Helyrehozni a gazdaságot Úgy néz ki, beteg a magyar ember Soha rosszabb ne legyen! Nyitás: május végén Kiselőadás és terepgyakorlat Az első túri erőpróba Környezetvédelmi meseopera (6-7. oldal) 84 határsértő Budapest. A háromnapos ünnep alatt 84 határsértőt fogtak el a határőrök - tájékoztatta tegnap az MTI-t a határőrség helyettes szóvivője. Kőműves József alezredes arról is beszámolt, hogy 21 külföldi hamisított útlevéllel próbált beutazni Magyarországra. Csaknem 2700 külföldit pedig azért kellett viszszairányítani, mert nem tudtak eleget tenni a beutazáshoz szükséges feltételeknek. A határőrök ezenkívül megakadályozták nyolc lopott jármű kivitelét. Magánkézben Salgótarján. Tegnap Salgótarjánban aláírták a SVTWamsler Háztartás-technikai Rt. (ismertebb nevén salgótarjáni tűzhelygyár) privatizációs szerződését. A részvénypakett 50,54 százaléka a menedzsmenté, míg 5,1 százalékon a tulajdonossá lett 572 dolgozó osztozik. Szalagkorlát Szolnok. Az Abonyi úti felüljárónál a Szolnok Városi Közúti Igazgatóság szakemberei cserélik a szalagkorlátot. Két Lotti A 21. heti játékban a 3+3-asokra jutó nettó 31.866.600 forint halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 találatosok nettó nyereménye 94.296, a 2 találatosoké 362 forint. Nyerőszámok: 5, 45, 53 és 24, 34, 52. Csökkenő felhőzet Napközben nyugat felől csökken a felhőzet. A délnyugati szél északnyugatira fordul, és helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 26 fok között alakul, de északkeleten csak 20 fok körül valószínű. MÁV M€N€T߀NDVÁITOZÁS SZOMBATON s____________________________Martfű a tőzsdén is jól szerepelt Túrkevei „ravatal” Sörgyár a csúcson Fekete lepelben az Alkotóház Az elmúlt héten a tőzsdén a martfűi sörgyár részvényei okozták a legnagyobb meglepetést, miután a hét végén már a 3 ezer forintot is megadták értük. Ez mindenképpen „történelmi” csúcsárnak nevezhető, hiszen az elmúlt tavaszi 800 forintos minimum után kúszott fel a ár a mostani szintre. Tavaly tavasszal is a társaság közgyűlését megelőzően, illetve az akkor bejelentett „eredmények” hatására alakult ki a mélypont, ugyanis 1992-t a sörgyár mínusz 60 millióval zárta. A tavalyi eredmény messze meghaladja az előző évit, hi szén a közgyűlés - alaptőkére vetítve - 12 százalékos osztalék fizetése mellett döntött. Ennek hatására érték el az Első Magyar Szövetkezeti Sörgyár Rt. részvényei a múlt heti árukat, mely éppen a névértékkel egyenlő. A további növekedésnek akadálya nincs, azonban az osztalék fizetése után ez nem várható. A részvények ára legfeljebb az első félévi eredmények közlése után emelkedhet, mert az várhatóan ilyen hatást vált majd ki - legalábbis a társaság idei tervei szerint. „Menj orvosért, agyonütöttem a Janit!” Husánggal esett a férjének A fegyvemeki R.-éket az egész utca ismerte. Italozó életmódjuk, a portáról kihallatszó veszekedések zaja valóban közismertté tette őket. Múlt hét péntek estétől mégis szokatlan csend telepedett a házra. Azóta a kapun lakat lóg, a kerítésen belül is csak egy korcs kutya heverészik a porban. Egyik gazdáját a rendőrök, a másikat a hullaszállítók vitték el. Már az egész utca beszéli a pénteken esetefelé történteket. Míg máshol a Dallas sorozatra szegeződtek a tekintetek, addig az Előre úti lerobbant házban a gazdasszony már túl volt szörnyű tettén. A miértekre egyelőre még nincs válasz. Tény, hogy a hatvanéves R. Jánost vérbe fagyva találta a - feleség bejelentése nyomán — kiérkező orvos. „Menj orvosért, agyonütöttem a Védőoltások utazás előtt Az Országos Népegészségügyi Központ és az Országos Idegenforgalmi Hivatal védőoltásokat javasol az afrikai, dél-amerikai, távol-keleti, illetve egyes szovjet utódállamok országaiba utazók számára - tájékoztatta tegnap az MTI-t az OIH illetékese. Bizonyos fertő.4>, jüsr |a?'I sttefí InrnmaS acres saotu*te. Janit!” - a közelben lakók közül valaki úgy emlékszik, hogy R.-né ezekkel a szavakkal küldött orvosért. A vélhetően több órája halott férfin azonban már nem lehetett segíteni. A továbbiakban a nyomozók „szállták” meg a helyszínt. A gyanú szeiim az áldozat halálát saját felesége okozta. Ehhez a feltételezések szerint egy baltaszerű tárgyat használt, amitől több seb is tátongott a halott koponyáján. A tragikus véget azonban nem ezek a sérülések, hanem a férfi tarkójára, egy közel egyméteres gesztenyefa husánggal mért ütések idézték elő. R. Jánosnét a rendőrség emberölés alapos gyanúja miatt őrizetbe vette. Ellene a nyomozást a főkapitányság vizsgálati osztálya folytatja A tiltakozásul gyászlepelbe vont Alkotóház Tegnap délelőtt óta furcsa látvány részese lehet, aki elsétál a város főutcáján, a Kossuth úton az Alkotóház előtt. Az épületet beborító fekete, csipkés leplekkel óriási ravatallá változtatták, akik nem tudják elfogadni, hogy háromévi munkájuk - egy önkormányzati rendelet nyomán - semmivé válik. Az előzmények: a harmadik évtizede működő Kevi Kör művészeti alkotócsoport három évvel ezelőtt megkapta az önkormányzattól - alkotóház céljára - az épületet. Azóta felújították, országos pályázatokon nyert pénzekből táborokat szerveztek, kiállításokat rendeztek. Év közben pedig folyamatosan - a Fiatal Művészek Stúdiójával közösen - ösztöndíjas hazai- és külföldi művészeket fogadtak. Május 18-án Finta Sándor szötuáSzművészt, az Alkotóház vezetőjét, a polgármesteri hivatal levélben értesítette, hogy 24-ig bezárólag a három legnagyobb helyiségből költözzenek ki. Ugyanis a Finta Múzeum anyagainak egy részét kívánják ott elhelyezni. Ezért a ravatallá változtatás és az udvaron a feketével leterített asztalon a mécses égetése. Németh István polgármester kérdésünkre elmondta, hogy az 1994-es költségvetési rendelet alkotásánál a testület úgy szavazott, hogy a múzeum bővítését az Alkotóházban kell megoldani, és erre 100 ezer forintot biztosít. Rendelet írja elő azt is, hogy a hivatalnak feladata az önkormányzati rendelet végrehajtása. Változtatni csak a testület változtathat a rendeletén. Az alkotóháziak kiköltözni nem, a múzeum viszont beköltözni szeretne. E patthelyzet megoldására ma délelőtt 10 órától egyeztető tárgyalásba kezdenek az érintettek, köztük a Fiatal Művészek Stúdiójának vezetői. zések és a malária megelőzése érdekében az említett országokba utazók saját érdekükben keressék fel a lakóhelyük szerinti nemzetközi oltóhelyet vagy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézeteiben működő nemzetközi oltóhelyeket. Szerepel az expo programjában A Világkiállítási Pályázati Bizottság „Az 1849-es tavaszi hadjárat útvonalán lovasfelvonulás és kapcsolódó rendezvényei” című pályázatot elfogadta,előjegyzésbe vette. A rendezvény szervezője Fodor István, Jászjákóhalma polgármestere. A községen kívül a megyéből Jászberényt érinti a sikeres pályázat. Döntésképtelen volt a Szolnok Térségi Szövetség Tizennyolc helyett öten vettek részt A nagyvállalatok hátrányban vannak Vélemények a húsáremelésről Az ármegállapítás vállalati hatáskör - nyilatkozta az MTI-nek Mike Imre, a Húsipari Szövetség titkára a húsáremelésről felröppent hírekkel kapcsolatban. Ä szakember elmondta: nem volt módja ugyan még részletesen tájékozódni a szóban forgó ügyben, ám a hús árának emelését indokoltnak tartja. A járulékos költségek ugyanis jelentős mértékben megemelkedtek. Példaként említette az állat-egészségügyi költségek növekedését. Ez a szövetség által képviselt 36 cégnél összesen mintegy 700 millió forintos többletkiadást jelent. Éppen ezért az áremelés - véleményé szerint - már február végén is indokolt lett volna. A jelenlegi árnövekedés átlagosan 8-10 százalékos lehet, és csak a húskészítményeket érinti. Ináncsy Miklós, a Budapesti Hús-nagykereskedelmi Közös Vállalat vezérigazgatója kijelentette: cége jelenleg nem szándékozik húsárakat emelni, ám a Budapesti Húsnagykerhez is érkeztek olyan szállítói jelzések, amelyek június első hete után esetlegesen a húskészítmények árának növekedéséhez vezethetne. A vezérigazgató megemlítette, hogy pillanatnyilag a nagyvállalatok hátrányban vannak a kis húsipari cégekkel szemben, mivel számos többletköltséggel kell számolniuk. Az úgynevezett Europ-szabvány bevezetése jelenleg még csak a nagyobb vállalatokat érinti. Nehezményezte a cégvezető, hogy az állat-egészségügyi előírások betartása nem minden vállalkozásra egyformán kötelező. Utalt arra a „divatba jövő” fizetési gyakorlatra is, amely szerint egyes, elsősorban külföldi kézben lévő kereskedelmi láncok az áruért csak 25-30 napon belül hajlandók fizetni. (MTI) A Szolnok Térségi Szövetség rendkívüli ülést tartott tegnap a városházán. Hogy a szövetség két ülése között az alelnök összehívta a szövetség tagjait, annak oka a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Területi Phare Program Irodájának pályázata, melynek határideje június 2-a. Az idő szorítása ellenére a szövetség tizennyolc tagjából csak öten jelentek meg - így az ülés határozatképtelen volt. — A szövetségnek meg kellene ragadnia az alkalmat, amit ez a pályázat nyújthat - mondta Heimann Gyula alelnök. A program célja ugyanis az, hogy segítséget nyújtson a területi szövetségek fejlődéséhez, egy jól működő döntési mechanizmus kialakulásához, s hogy a gazdaságfejlesztés felé orientálja ezeket a szövetségeket. Fontos volna, hogy a szövetséghez tartozó települések - amelyek Szolnok köré szerveződtek - felmérjék természeti, gazdasági adottságaikat. A program lehetőséget adna arra, hogy a térség megvalósíthassa gazdasági koncepciójait. Hazudtunk, mint a vízfolyás Mielőtt a cím alapján bárki is valamiféle sajtos önkritikára gondolna, sietünk leszögezni: nem rólunk van szó, bár újságírókat is érint az eset. Az történt ugyanis, hogy néhány kolléga látogatást tett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pszichológiai laboratóriumában, ahol kipróbálta a krimikből már jól ismert, de hazánkban még „ritka madár” poligráfot, azaz a hazugságvizsgáló gépet. Tapasztalataikról a 9. oldalon olvashatnak képes beszámolót. Előzeteskét csak annyit, hogy a műszert - és a vizsgálatot végző szakembert - nem sikerült megtéveszteniük. iteplap utazási tanácsok pénteken A tartalomból: Hol Kaphatók Kedvezmények? Mi lehet az útiholmiban? Mit engednek, mit tiltanak? Mennyi valutát vihet? Milyen okmányok kellenek a gépkocsihoz?