Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-02 / 102. szám
1994. május 2., hétfő Sportextra 15 Tisztújító közgyűlés a kézilabda-szövetségben Kómár József újabb négy évre kapott bizalmat „Májusfa” utcai futóverseny Kétezer-ötszázán a szolnoki aszfalton! Eltelt egy év, és ismét „Májusfafutás”. Ki gondolná, hogy már lassan felnőttkorba lép ez a nagy tömegeket megmozgató utcai verseny, ugyanis ezúttal a tizenhatodik alkalommal vághattak neki a résztvevők a több mint négy kilométeres távnak. A verseny történetében soha nem látott nagy mezőny gyűlt össze. Az előzetes várakozásokat messze meghaladva, közel 2500 rajtszám igénylése futott be a főszervező Szabadidő és Testedző Egyesülethez. A városi sportcentrummal karöltve, ezúttal - ha nehezen is, de - sikerült a verseny balesetmentes lebonyolítása, ami a nagy közúti forgalmat nézve, nem volt könnyű feladat. A rajtot követően hamar kiderült, hogy ki a profi és kinek csak hobbija a futás. Az „agarak” pillanatok alatt kiléptek, míg az amatőrök komótosan falták a métereket. Volt, aki a leghűségesebb barátját is elhozta, és a vizslák, német juhászok tovább színesítették emberfolyamot. A Várkonyi térnél már igencsak szellős lett a mezőny. Látható volt, hogy többeknek az újdonság erejével hatott ez a futás, mert fél távnál néhányan a kényelmesebb, kevésbé megerőltető sétát választónk. Mivel az iskoláknak ez egyben pontszerző verseny is volt, ezért óhatatlanul akadtak olyanok, akik vállalták a nagy kalandot annak ellenére, hogy esetleg az egész év során nem futottak ennyit. Szerencsére nem ez volt a jellemző, így minden induló, ha a maga módján is, de teljesítette a penzumot. Az általános iskolások rajtját egy kis malőr előzte meg, ugyanis akadt, aki már nem bírta ki a központi rajtig, és önállósította magát. Nem is kellett több néhány ifjoncnak, gyorsan a renitensek után vetették magukat. Szerencsére a testnevelőknek még idejében sikerült visszaterelni a többséget, és ezután már minden a saját medrében folyt. A Tiszaligetbe befordulva megint ismét összerázódott a mezőny, és csupán nyolcszáz méter várt az aszfaltbetyárokra. Ekkor derült ki, hogy milyen sok is maradt néhány diákban, ugyanis a célt megpillantva többen sprintereket megszégyenítő hajrát vágtak ki. Ismét eltelt egy év, és a „Májusfa” továbbra sem vesztett népszerűségéből, sőt, az idei rekord volt a részvételt illetően, hiszen a közel 2500 induló a futóverseny történetében eleddig egyedülálló. Az ilyen és ehhez hasonló eseményekkel lehet csak igazán „megfogni” fiatalt és időset egyaránt - hangzott az egyértelmű vélemény. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kézilabda Szövetség J képzeletbeli homokóráján leperegtek a szemek, azaz a testület életében ismét eltelt négy év. Az alapszabály értelmében éppen négy esztendő után a választott elnökség mandátuma lejár, és új vezetőséget kell választani. A közgyűlés fontosságát mi sem bizonyította jobban annál, hogy az MKSZ képviseletében Szolnokra érkezett az országos elnökség két tagja is, Márki László, valamint a legendás kézilabdás, a Debreceni Dózsa egykori világválogatott egyénisége, Varga István. A tisztújítást megelőzően, a leköszönő elnök, Kómár László adott tájékoztatást a ciklusban elvégzett munkáról. Örömmel szólt arról, hogy az országos rangsorban megyénk megtartotta előkelő pozícióját, hiszen jelenleg kilenc NB-s szakosztály működik a Jászkunságban. Napjaink gazdasági helyzetében az jelentette a legnagyobb sikert, hogy anyagi okok miatt egyetlen klub sem szűnt meg. A szövetség alapvető feladatát, vagyis a csapatok versenyeztetésének biztosítását ellátta. Sikerült beindítania a megyei női mérkőzéssorozatot, amelyben olyan települések csapatai is részt vesznek, mint például Tomajmonostora, ahol mindössze 38 ezer forint indulótőkével vágtak neki a küzdelmeknek. Megfelelő kapcsolatot alakítottak ki az egyes sportirányítási szintekkel, azaz az MKSZ-szel (Horváth József az etikai bizottság tagja), valamint az OTSH megyei sporthivatalával. A beszámolót a küldöttek értékes gondolatokat tartalmazó hozzászólásai követték, melyekben szó esett a sportág népszerűsítéséről, a szünetelő edzőbizottság újraélesztéséről, a törökszentmiklósi férficsapat NB I-be jutásának esélyeiről, illetve arról, hogy miért nem került Szolnokon a sportiskolái szakosztályok közé a kézilabda. A hozzászólásokat követően a küldöttek újabb négyéves ciklusra megválasztották a szövetség elnökségét. A nyílt szavazás eredménye a következőképpen alakult: elnök: Kómár József, főtitkár: Horváth József, tagok: Tanács Károly, Nádas Miklós, Oláh László, Rátkai András. A felügyelőbizottság elnöke: Bernáth András, tagok: Kovács József, Tóth András. U. A. A Szolnok ispán körúton halad a mezőny egy része (Fotó: Barna) Ragyogó napsütés, hamisítatalan majálisi hangulat fogadta a vendégeket a kuncsorbai sportpályán. A falu apraja-nagyja részt vett a hagyományos Csorba Kupán, melyet immár tizenkettedik alkalommal rendeztek meg. Fegyvernek, Örményes, Mesterszállás, Törökszentmiklós, Karcag, Jászapáti, Túrkeve, sőt a kunszentmártoni szakmunkásképző intézet csapata is harcba szállt a valóban kicsorbult kupáért. Legnagyobb esélylyel azonban a házigazda Kuncsorba együttese indult a versenyben. A faluszéli pályára a szintén hagyományos Csorba-trappfutás után jutottak ki résztvevők, az 1500 méteres táv éppen megfelelt bemelegítésnek. Kővári László, a megyei sporthivatal igazgatója nyitotta meg ünnepélyesen a rendezvényt, majd a helyi általános iskolások adták elő műsorukat: „Ének az esőben” címmel. A színvonalas bemutatót követően végre elkezdődtek a versenyek. A női, férfi és ifjúsági kispályás labdarúgó-mérkőzések mellett grundbirkózásban, köcsögtörésben, célba dobásban, rönkhajításban, zsákban futásban és még sok más játékos viadalban mérték össze tudásukat, ügyességüket a vállalkozó kedvűek. Az egész délelőttöt kitöltő versengés után birkapörkölt és kulturális rendezvények várták a pihenésre vágyó sportolókat. Ki-ki megtalálhatta a számára megfelelő szórakozást A fegyvemeki hagyományőrző csoport műsora után került sor az izgalommal várt eredményhirdetésre, mely után ismét a hazaiak örülhettek a legjobban. szilvási Mindenki nyert, de leginkább a sport Már-már hagyomány, hogy minden áprilisban összejön a kassai Magyar Tannyelvű Ipariskola, a jászberényi Liska József Erősáramú Szakközépiskola és a szolnoki Jendrassik György Gépipari Szakközépiskola, hogy sportversenyekkel tovább mélyítsék az intézetek közötti barátságot. Ezúttal a jászberényiek töltötték be a házigazda szerepét. Nem akárhogyan, hiszen erre az alkalomra kibérelték a Bercsényi A. I. impozáns tornacsarnokát a három sportág - kosárlabda, teremlabdarúgás, röplabda - képviselőinek. „Nyitótáncként” a hazaiak kezdtek a szlovák vendégekkel kosárlabdában. Tíz perc után már kidomborodott a Liska nagyobb tudása, és megérdemelten nyerték az első felvonást. Nem sokat pihenhettek, mert egy nagyob falat - megyei bajnok csapatával érkező gépipari - várt rájuk. Az olajos különítménynek nem okozott különösebb gondot a mérkőzés. Az alacsony szerkezetű és szerényebb képességű ellenféllel szemben már nem is az eredmény számított. A kiütéses első félidő után már teljesen lefékezett a Jendrassik, így néhányszor már sikerélményhez is jutottak a szlovákiai magyarok, ami sokkal többet ért, mint egy megalázó vereség. Egy emberléptékű második félidő után a nagy különbség ellenére sem keltették megkeseredett csapat benyomását. A gyengéd kosárlabda után jött a nap fénypontja, a kőkemény teremfoci. Megjött a szépszámú szurkolósereg hangja, nem véletlenül, ugyanis a hazai erősáramú és a gépipari csapott össze. Ragyogó szerelések mellett „csontzene” kísérte a játékot, néhány kiállítással fűszerezve. A vezetést még a Szolnok szerezte meg, de nem váratott sokáig az egyenlítés. Egy szerencsétlen kapusmozdulatnál talpra ugrott a közönség, kiegyenlített a Jászberény. Továbbra sem állt le a hazai gépezet, és egy ziccerig kijátszott helyzetet követően a Jendrassik hálójába táncolt a labda, 2-1. Nem kellett több a fiatal publikumnak, önfeledt hullámzásban vezette le fölös energiáját. A vereség ellenére nem törtek le a Tisza-partiak, mert a Kassa ellen helyenként sziporkázó játékkal biztosan győztek 4-1-re. Már a kezdésnél kijelentette az egyik gépiparis: „Ha azt a 6-ost kikapcsoljuk, nyerhetünk.” Szó se róla, jó képességű volt a szlovák fiú, akit életveszélyes volt egyedül hagyni. A herényi legényeknek már jobban meggyűlt a bajuk a sráccal, mert több helye maradt a szervezésre. Végül is az idejében véget ért találkozón a 3-2-es eredmény a Jászberény végső győzelmét jelentette. Már csak a magyar tannyelvű iskolának nem volt győztese, ezért röplabdában már minden erejét mozgósította tanár és diák egyaránt. A hazaiak nem indultak, mondván, a tavalyi Jendrassikra visszagondolva úgy sem lenne esélyük. Nos, Göcző Károly már bánta is tettét, mert a sok kulcsjátékosát nélkülöző Szolnok közel sem volt a régi. Ezt legkevésbé a kassaiak bánták, ugyanis így nem kellett lehajtott fejjel hazatérniük, 2-0-ás győzelmük a látottak alapján teljesen megérdemelt. A nagyszerű sportnapon mindenki nyert, de leginkább a sport és az eszme. Köszönet ezért a rendező iskolának, valamint minden részt vevő diáknak. Jövőre veletek, Szolnokon! A legkeményebb küzdelem a teremfocira volt jellemző OLDALHÁLÓ Ki dobja a mentőövet? Magába roskadt edző meséli, hogy tanítványát, aki a tízezer méteres kajak versenyszámban kilenc kilométeren át vezetett, egy őt kísérő négyes boly kollektiven a nádasba tolta, minden következmény nélkül. A cseh „vitézek", a Ráckeve-Csepel hajózó útvonalon ütötték el a szolnoki fiút győzelemétől egy olyan ve résé nyen, amelyen a felmérés, a pillanatnyi állapot megítélése volt az elsődleges szempont azzal a céllal, hogy az idényre való felkészülési tervezet esetleges módosítása mielőbb megtörténhessen. Még elkeseredettebb anyuka telefonált. Az ő fiának a horgászokkal támadt afférja, közülük az egyik fél téglával támadott a partközeiben haladó vízi járműre. Nagy szerencsére csakis a lapát bánta a fékevesztett halvadász brutális tettét. No meg a remélt helyezés. Egyszerűen már nem tudom megítélni, meddig fajulhat még a különböző sporteseményeket egyre nagyobb sugarú ívben övező vandalizmus. Nemzetközi szintű erőpróbákon minden eddiginél nagyobb biztosítólétszámmal és csúcstechnikai színvonalon próbálják megóvni a sportolókat. De kérdem én: mi történik akkor itt Magyarországon egy utánpótlás kajak-kenu versenyen, ha a tégla netán nem a lapátot, hanem annak forgatóját találja, teszem azt fejen? Talán a dühtől tajtékozó merénylő ruhástól vízbe ugrik, és kihúzza az eszméletét vesztett gyerek sportolót? Belegondolni is hátborzongató. Vajon ki dobhat mentőövet egy bajba jutott kajakosnak? Talán a versenybíró? Aki azt sem veszi észre, hogy a cél nem a nádas irányából közeledik. Es ki óvja meg a teniszező - lásd Szeles Mónika történetét - testi épségét? Képtelen vagyok magamévá tenni a másik csillag, Graf véleményét, mely szerint az őrültek ellen nem lehet védekezni. (ni) Világcsúcs A sportlövő Világ Kupa újabb tengerentúli állomásán a férfi kisöbű sportpuska 60 lövéses fekvő számában a francia Jean-Pierre Amat az alapversenyben beállította a világcsúcsot, amely egyben telitalálatot is jelent. A 600 körös eredményt korábban az orosz Vjacseszlav Bocskarjov és a jugoszláv Stevan Pletikosics is beállította, Amat a harmadik társtulajdonosa az abszolút rekordnak. 1. Jean-Pierre Amat 701.4 kör (600 - világcsúcs, 101.4). A sikeres köcsögtörés jutalma: Csorba Kupa PEPITA Újabb sikert ért el a díjlovagló Dallos Gyula, az ebreichsdorfi versenyen megnyerte a Grand Prix-számot. Eredmények: Grand Prix: 1. Dallos Gyula (magyar, Aktion lován) 1.639 pont 2. Silvia Ikle (svájci, Spada) 1.541 3. Udo Lange (német, Impuls) 1.526. Intermediaire I.: 1. Christilot Boylen (kanadai, Lord Lennon lován) 69.52 pont 2. Verena Beuerlein (osztrák, Calvados) 68.14 3. Gabriele Distefer (német, Dikian) 66.70 4. Dallos Zsófia (magyar, Grand Sasso) 63.64. Forma-1-es gyorsasági autóversenyek rendezésére alkalmas pályát építenek Oroszországban. Az elképzelések szerint a munkálatokat még az idén megkezdik a Moszkvától mintegy kétszáz kilométerre északra fekvő Jaroszlavl városában, ahol két év múlva már vb-futamot bonyolítanának. Az 5 kilométer hosszú, 15 méter széles pálya, illetve a csapatokat és a technikai személyzetet kiszolgáló létesítményeken kívül háromezer férőhelyes parkolót és százezer érdeklődőt befogadó nézőteret is építenének. A frankfurti bíróság kivizsgálás után kiengedte a vizsgálati fogságból Kaszbek Kabalovot, a Szpartak Moszkva egykori labdarúgóját, aki azért került összeütközésbe a törvénnyel, mert 1993 novemberében 79 ezer dollár értékben kívánt hamis csekkeket beváltani németországi tartózkodása alatt. Különös vállalkozásba kezdett Hartwig Gauder német gyalogló olimpiai bajnok. A 39 esztendős sportoló öt társával 32 óra alatt szeretne 168 km-t teljesíteni egy erdei gyalogtúra keretében. Amennyiben sikerül a tervük, úgy bekerülnek a rekordok könyvébe. A holland labdarúgás egyik legkimelkedőbb alakja, Ruud Gullit szombaton úgy nyilatkozott, hogy a jövő szezonban is az olasz bajnokságban szerepel, ám a Sampdoriától visszatér korábbi csapatához, az AC Milánhoz. A 31 esztendős Gullit csak az 1993/94-ben erősíti a Sampot. Az észak-amerikai profi-jégkorongliga (NHL) rájátszásának első fordulójában, 7. mérkőzés: Keleti főcsoport: Boston Bruins-Montreal Canadiern 5:3. Az összesítésben 4:3-ra győzött, és továbbjutott a Boston Bruins. New Jersey Deviis-Buffaio Sabres 2:1. A New Jersey Devils 4:3-as öszszesítéssel továbbjutott. NBI amerikai kosárlabda-bajnokság: Keleti főcsoport: New York Knicks-New Jersey Nets 91:80. Az összesítésben a New York Knicks l:0-ra vezet. Chicago Bulls-Cleveland Cavaliers 104:96. A Chicago Bulls 1:0 arányban vezet az összesítésben. Nyugati főcsoport: Houston Rockets-Portland Trail Blazers 114:104. A Houston Rockets 1:0-ra vezet. Phoenix, Suns-Golden State Warriors 111:104. A Phoenix Suns 1:0-ra vezet. Lajoskomáromban 2000 néző előtt rendezték meg a motokrosszozók újabb bajnoki fordulóját. Ezúttal a 250 kcm-es kategória képviselői mérték össze tudásukat. A forduló legjobbjai: 1. Balogi Zoltán (Astra SE, Honda) 2. ifj. Kökényesi György (VEGA, Honda) 3. Soóky Zsolt (HPSE, Honda). A bajnokság állása a 3. forduló után: 1. Balogi 2. ifj. Kökényesi 3. Soóky. A fehérorosz Borisz Gelfand nyerte a Sevillában rendezett nemzetközi sakknagymestertornát. A kilencedik és egyben utolsó fordulóban éppen a magyar Polgár Judit ellen állhatott fel győztesen a táblától. A második helyen a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) világbajnoka, az orosz Anatolij Karpov végzett. A végeredmény: 1. Gelfand 6,5 pont, 2. Karpov 6, 3. Jepisin 5,5, 4. Topalov 4,5, 5. Illescas 4, 6. Lautier 4,7. Gulko 4,8. Polgár Judit 4,9. Morovic 3,5,10. Rivas 3 pont.