Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-16 / 114. szám
4 1994. május 16., hétfő ^ A szerkesztőség postájából ® Ásott földet hordanak az útra, sárfészket csinálnak A békétlen „Sok huzavona után sem köthettünk együttműködési szerződést’’ Boszorkánytánc vezsenyi Béke utcából Korábban a községi tanács, majd az önkormányzat azért nem foglalkozott a vezsenyi Béke utcánkkal, mert az a termelőszövetkezethez tartozott, ún. tsz-út volt. Miután a szövetkezet megszűnt, mint közterületnek, most már a polgármesteri hivatal a gazdája, de az utca rendbehozására évek óta nincs pénz. A falu összes utcáját járhatóvá tették, volt, ahol kavicscsal terítették, csak éppen nekünk nem jutott belőle. Legnagyobb felháborodásunkra május 11-én ásott földet kezdtek hordani a Béke útra, amivel csak tovább rontanak a helyzetünkön. Eddig is sártengerben jártunk, de ha a most felhordott földet szétmossa az eső. még nagyobb pocsolyafészek lesz az otthonunkhoz vezető útból; autóval, kerékpárral egyáltalán nem tudunk rajta közlekedni. Ezt közöltük is a polgármester úrral, akinek az volt a válasza, ez csak a mi aggályoskodásunk. Szerintünk a vezsenyi Béke út egyben összekötő út lenne, ahol a fél falu lakossága normális körülmények között közlekedhetne (gázpalackot cserélne, takarmányt vinne rajta az állatoknak stb), és a hobbisok esőben is eljuthatnának a házukig. Megemlítjük, hogy ezt az utat a kőútig mi már a saját költségünkön - ami 12 ezer forintot jelentett - töltöttük fel mészkővel. Ennek köszönhetően legalább ki lehetett menni az utcából. Most, hogy szétterítették az ásott földet, egyetlen nagyobb eső elég lesz ahhoz, hogy ismét sárban, pocsolyában ússzon az egész utca. Ide se mentővel, se tűzoltókocsival nem tudnak bejönni, pedig erre - ahol kisgyerekek és idős emberek laknak - mindig számítani kell! A másik gondunkat is a nyilvánosság elé tárjuk, ami a következő. Öt éve lakunk a szeméttelep szomszédságában. El tudják képzelni, mit élünk át nap mint nap? Rettegésben neveljük gyermekeinket - attól tartva, hogy mikor kapnak fertőzést ebben a förtelmes környezetben, vagy éppen mikor ég le a házunk. Ugyanis volt rá példa, hogy kigyulladt a szeméttelep. Igaz, azóta van a közelben tűzcsap, de annak idején bizony senkit sem érdekelt, hogy pl. a férjem egyedül oltotta a tüzet mindaddig, amíg ki nem értek a tűzoltók. Amikor mi ide építettünk, meg kellett vennünk a villanykarót, noha mindenki tudta, ez soha nem lesz a tulajdonunk, de csak ezután voltak hajlandók a házunkhoz vezetni a villanyt. A legközelebbi közvilágítás igen messze van tőlünk, ezért kértük, tegyenek az oszlopra armatúrát, hiszen betorkolló út kereszteződésében van, de semmi foganatja! Mindemellett reméljük, hogy a kérésünk mihamarább meghallgatásra lel, s az illetékesek intézkednek. - Az utca lakói nevében: Szajliné Csajági Rózsa Vezseny „Sínen van” a kunmadarasi mintazártkert megvalósítása Nemrég kellemes hír jutott el hozzám, melyből megtudhattam, hogy „sínen van” a kunmadarasi mintazártkert megvalósulásának ügye. Megjegyzem, a berekfürdői mintazártkert megvalósításáért jómagam tizenöt évig egyezkedtem, perlekedtem, küzdöttem anyavárosunk, Karcag tanácsi, később a polgármesteri hivatal vezetőivel, a termelőszövetkezet vezetőjével - hiába. Mert a 77 ezer hold földből erre nem jutott vagy 100 holdnyi terület. Öt éve, hogy ezt a kérdést felvetettem Kunmadarason is, és több, talán ezredrésznyi munkával, harmadrésznyi idő alatt sikerült „sínre egyengetni”. S ha a karcagiak makacs ellenállása meg is akadályozta, hogy településünkön kialakuljon a harmadik üdülőkörzet, remélhetőleg Kunmadarason megvalósul a negyedik. Mert ezt az ésszerű gondolatot nem is olyan nehéz a gyakorlatban megvalósítani, hiszen közel három évtizeddel ezelőtt Karcag már 70 holdat kikanyarított a madarasi határból és Berekfürdőhöz csatolta. Itt már régen használatba vették a korszerű lakóházakat. Az önállóságunk első tíz hónapjában hat utcán épített műutunk közül három végét csak egy mezővédő erdősáv választja el, és az ifjúsági táborhelyig a villany is ott van! Köszönetét mondok Kunmadaras lakosságának, a még együtt volt és az azóta 9 részre szakadt szövetkezet tagságának, vezetőségének, a volt tanácsi dolgozóknak és mindazoknak, akik segítették a repülőteret is jobban hasznosítható elgondolás megvalósítását. Annak az egy-két honfitársamnak pedig, akik - talán felismerés hiányában? - eleinte ellenezték a kivitelezést, azt izenem, ne bánkódjanak. Hassa át tudatukat az a magasztos érzés, hogy még idejében felismerték: mennyivel járulhatnak hozzá társadalmunk fejlődéséhez. Id. Kanta Gyula Berekfürdő Küldjön egy képet! Jászjákóhalmiak Miskolctapolcán 30 évvel ezelőtt A jászjákóhalmi gimnázium első osztályosairól 1964. május 8-án, háromnapos kirándulásunkon készült ez a csoportkép Miskolctapolcán, a nagy parkolóban. Elöl, középen Mézes Nándor tanár úr, én jobbról a harmadikként állok. Megjegyzem, a gimnázium csupán két évig működött nálunk. Hogy miért érdekes ma ez a kép? Egyrészt azért, mert a mai fiatalok talán ismerik, hogy 30 évvel ezelőtt milyen volt egy „panorámás” autóbusz, másrészt azok, akik közülünk - politikai hovatartozásuk, hatalmi mániájuk miatt - ma nem fémek meg egymással, e képen láthatják, akkor még nagyon össze tudtunk tartani. Fodor István A történet, amit a furcsa cím takar, nem mindennapi, de módfelett tanulságos. Tavaly szeptemberben kezdődött, amikor a Megyei Pedagógus Kamara elnökeként fölkerestem a Megyei Közgyűlés elnökét és javasoltam, kössünk együttműködési szerződést. A javaslatot jónak, időszerűnek tartotta, s arra kért, állítsuk össze a tervezetét és juttassuk el hozzá. Ezt hamar megtettük és vártuk a szerződéskötéssel kapcsolatos értesítést. Több hónap után, az idén januárban megkíséreltem kapcsolatot teremteni az elnök úrral, de a távolléte, elfoglaltságai miatt sem személyesen, sem telefonon nem sikerült találkoznunk. Aztán februárban elnökségünk úgy határozott, nyílt levelet írunk hozzá. Miután erről tudomást szerzett, közvetítés útján arra kért, vonjuk vissza a levelet, mert február 14-én 8 órakor fogad, s megbeszéljük a szerződéskötéssel kapcsolatos kérdéseket. A megadott időpontban ott voltam, de fél óra hiábavaló várakozás után távoztam. Ezek után úgy gondoltam, elnökségünknek javaslom a kezdeményezés leállítását, de még aznap délelőtt telefonüzenetet kaptam, hogy az elnök úr másnap reggel fogad. A történtek ellenére úgy határoztam, elmegyek, pedig az már felért egy canossajárással. Ekkor azonban arra hivatkozott, azért nem tartotta fontosnak a korábbi találkozást, mert már hónapokkal azelőtt levélben közölték velünk az állásfoglalásukat. Mi sem korábban, sem később nem kaptunk tőlük levelet - mondtam, de a titkárnő behozott egy levelet, amit az irodavezető írt alá,, s amelyben közük, hogy a szerződéskötés nem aktuális, mert még nincs kamarai törvény. Válaszom.,az volt, hogy ennek pontosan az ellenkezője az igaz, mert létező törvény esetén már van, ami szabályozza a kamara és az önkormányzat jogkörét. Ezzel ott és akkor az elnök úr is egyetértett, sőt utasította az irodavezető-helyettest, hogy három héten belül készítsék elő aláírásra a szerződést. Jóval később érdeklődésemre az irodavezető-helyettes azt a magyarázatot adta, hogy az illetékes előadó szabadságon van, az ünnepek után (húsvét következett) meglesz. Április 25-én az elnök úr telefonon azt a választ adta, még nem volt ideje utánanézni, hívjam vissza 27-én. E napon azonban közölte velem: mégsem kötik meg a szerződést, mert nincs kamarai törvény, mert az általunk készített szerződéstervezet egyoldalú, csak az önkormányzatra ír elő kötelezettségeket; mert tudomásuk szerint kevés tagja van a kamarának; ha most velünk aláírják a szerződést, holnap jelentkeznek a szakszervezetek is. És ha most az aláírás mellett döntenének, azt a közgyűlés elé kell vinniük, ami időben túlságosan elhúzódik. Mindezek természetesen nem érvek, csupán kifogások. Ugyanis a kamarai törvény hiánya nem akadálya, hanem feltétele az együttműködési szerződés megkötésének. A szerződéstervezet ugyanannyi kötelezettséget rótt mindkét félre, és a kamara taglétszáma lényegesen fölötte van a törvényben meghatározott minimális létszámnak, amely a bírósági bejegyzéshez szükséges. És a kamarával kötendő szerződés nem előfeltétele más szervezetekkel kötendő szerződéseknek, ezenkívül az együttműködési szerződést nem a közgyűléssel, hanem annak elnökével kell megkötni! A közgyűlés azt utólag vagy jóváhagyja, vagy elutasítja. Az a véleményünk, hogy az ügyben tanúsított magatartás nem méltó a közgyűlés elnökéhez. A velünk folytatott eljárás olyan boszorkánytánc volt, amelyben a zenét szirénhangok “szolgáltatták. Sajnáljuk, hogy végül is ebben a már-már_cirkuszi mutatvánnyal folerő „igén, nem!” társasjátékban az utolsó szót nem az elnök úr mondta ki. Staub István a Megyei Pedagógus Kamara elnöke A polgári demokrácia keretei között Megbékélés vagy címkézés? Nem mondhatjuk, hogy véletlenszerűen szaporodnának ma a címkézéssel összefüggő jelenségek. Az újságolvasó is megdöbbenhet azon, ha olyan cikk kerül a kezébe, mely egyértelműen utal a bűnelkövető vélt vagy valódi származására, holott a hír, vagy a beszámoló magára a bűnelkövetésre (garázdaság, lopás, gyilkosság), illetve annak személyére vonatkozhat, nem pedig arra, hogy az elkövetőnek milyen a bőrszíne vagy anyanyelve. Az utóbbi gyakorlattal azért sem lehet azonosulni, mert e logika alapján bármely kisebbséghez tartozók esetében fel kellene tüntetni a nemzetiségi jelzőt. Csakhogy ez a gyűlölködés felerősödéséhez vezetne: a társadalomban amúgy is meglévő kisebbség-többség ellentétei felerősödéséhez. Erre pedig - ha valóban fontosak a polgári demokrácia értékei - senkinek sincs szüksége. Mint ahogyan a jogállamiság intézményrendszerével is merőben ellentétes ez a szemléletmód. Mert megbélyegző, s indokolatlanul szít ellentéteket. Mindenkinek a saját nevén kell vállalnia a felelősséget. Nem azért, mert román, szerb, cigány vagy éppen más országból áttelepült vendégmunkás. A megbékéléshez nem szólamokra van szükség, hanem az emberi együttélés mindennapi gyakorlatában testet öltő cselekvésekre, tettekre, s ez mindannyiunk felelőssége. Azaz olyan példákra, amelyek még véletlenül sem keltik azt a gyanút, hogy a kisebbség mindegyik tagja garázda és gyilkos. És ha a „Lungo Drom” hangot ad annak a meggyőződésének, hogy a sajtó, akár egy napi cikk, híradás keretében sem lehet hangadója az igaztalan megbélyegzéseknek, abból a meggyőződésből teszi, hogy a személyiségi jogok védelme, tisztelete minden állampolgárra kiterjed, és nem azért, hogy a bűnelkövetőt védelmezze. A bűnösnek bűnhődnie kell - bőrszínre, vallásra, nemzetiségi hovatartozásra tekintet nélkül! Mert az előítéletek előítéleteket szülnek, az erőszak pedig erőszakot. Bármennyire fáradságosnak tűnik is a megbékélés „hosszú útján” való közlekedés, más választás nincs. Legalábbis a polgári demokrácia keretei között. A „Lungo Drom” pedig ezt vállalta, és ezt teszi ma is. Farkas Flórián az Országos Érdekvédelmi Cigányszövetség elnöke A kárpótlásra váró olvasóink leveleire válaszolva Küldjük a címet Molnár Andrásné kisújszállási olvasónknak, valamint számos jeligével küldött levélre is válaszolva, az alábbiakban közöljük dr. Sepsey Tamás címzetes államtitkár, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal vezetőjének címét: 5053 Budapest, Kecskeméti út 10-12. Egyben felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a kivételesen méltánylást érdemlő helyzetükben írt segítségkérő leveleiket - hiszen fontos iratokat, dokumentumot csatolnának hozzá - feltétlenül ajánlva küldjék el! (A szerk) Expressz - ajánlva A számok tükrében Szatmári Zsigmond szolnoki olvasónk leveléből: „Szeretem olvasni az Új Néplapot, mert tárgyilagos, őszintén tárja a tényeket az olvasó elé. A számokat viszont ellenőrizni kellene, mielőtt a nyomdába kerül”- írta. S amint az a leveléből kiderült, két, április 16-án megjelent cikkünkkel volt problémája. Az egyikben a Békés Megyei Dandár felkészítésével foglalkozott a lap, ezzel kapcsolatban megjegyzi: Az április 21-én kezdődőfelkészülésben 250 ember vett részt, melyben általános kiképzés, csoportos harcászati foglalkozás szerepel. Nem világos, hogy az országhatárhoz közeli minden megyében 250-250-en vettek részt, vagy összesen? Ha nem titok, szívesen olvastam volna, hogy az 5 millió Ft hány ember ellátására, hány eszköz bevetésére volt elegendő?”. Nos, az ügyben legilletékesebbet, a sajtótájékoztatót tartó Bobori Károly alezredest kerestük meg, és nem a a mundér becsületét akarjuk védeni, de ő is korrektnek találta a hírelésünket. Itt a számok stimmeltek, egy keresztnévnél bakiztunk. Tehát esetünkben csupán 250 ember vett részt a felkészítésben, de legalább ugyanennyi segítkezett a kiképzés, csoportos harcászati foglalkozás lebonyolításában. Az 5 millió Ft-ról elmondta, hogy ez nagyon is takarékos költségvetést takart, amitől szigorú elszámolási kötelezettséggel tartoznak a HM-nek. Ebből kellett fedezniük az étkeztetéstől kezdve a ruházati költségeken, az energiaellátáson keresztül a technikai eszközöket, azok karbantartását és a munkabéreket is. A többi határmenti megyével kapcsolatpsan igaz, hogy ott is tervezik a hasonló dandárok felállítását. És ha a kedves olvasónkat a részletek is érdeklik, az alezredes úr szívesen ad további információt. (Címe, telefonszáma a szerkesztőségünkben.) Másik cikkünkben, amelyik a csökkenő földgázfogyasztással foglalkozott, valóban tévesen szerepelt egy adat. Természetesen a Magyar Villamosművek Rt. erőművei nem 250 m3-t, hanem 250 millió köbméter gázt vásároltak az említett időszakban. Ám a kedves olvasónk problémája nem igazán ez, hiszen így fogalmaz: „A lakosság tud a gázzal takarékoskodni, mi is, mert 34 év alatt megtanultuk, mégis 300 m3-t fogyasztottunk márciusban a kétszobás lakásunkban”. Kedves Olvasónk! Megértjük, hogy ellentmondást érez az országosan csökkenő gázfogyasztás és a takarékosságuk ellenére is egyre magasabb gázszámlák között. A MÓL Rt. illetékesénél próbáltunk „tapogatózni”: talán a gáz minősége, fűtőértéke romlott? Ők válaszukban határozottan elutasították ezt a feltételezést. Nem akarunk most mélyebb oknyomozásba kezdeni, de egyet azért szertnénk legszögezni: Jó lenne, ha az idősebb koroszálynak a tisztességesen ledolgozott 30-40-50 éve után nem okozna anyagi fejtörést az élelmiszer, gyógyszer, a villany, víz- és gázszámlák kifizetése. Annyi „nadrágszíjhúzás és hét szűk esztendő” után megérdemelnék, hogy jövedelmük nyugodt öregséget, megélhetést garantáljon. Abban bízunk, hogy az ország - mindenki megelégedésére -hamarosan megtalálja ezeket az arányokat. Üdvözlettel: £ „Akinek nem osztottam lapot’’ Nem állt szándékában, hogy megsértse a tagságot Úgy látszik, akadnak olyanok, akiknek még szokatlan, hogy ha az uraságok valakit megrágalmaznak, kipellengéreznek, az tiltakozni merészel. Persze a Rákosi- és Kádár-korszakban könnyen elbántak a renitensekkel. Jött az ÁVO! Ez a módszer most nem alkalmazható, így marad az alaptalan vádaskodás folytatása. Ez utóbbit Somogyvári Miklós úr, akinek - ahogy mondani szokás - lapot sem osztottam, tehetségesen alkalmazza. (Levele V. 5-én jelent meg. A szerk.) Olyasmiért marasztal el, aminek az ellenkezőjét mondottam. Ugyanis nem a tsz-tagságot sértegettem, nem a szövetkezet szerkezetét bíráltam azért, mert lehetővé teszi, hogy egy becsületes, szorgalmas tsz-tag egyszercsak arra virradjon: eladósodott. A tsz-tagoknak és az elnöknek a kapcsolatára még csak nem is céloztam. Meggyőződésem, írásom egyetlen tsz-tag lelkivilágában sem okozott válságot, mégis kijelentem: egyiküket sem volt szándékom megbántani. Munkájukat nagyra értékelem, kívánom, mielőbb boldoguljanak. De tisztelettel és megbecsüléssel gondolok azokra az agrárszakemberekre és tsz-elnökökre is, akik sok nehéz problémájukon nem azzal akarnak enyhíteni, hogy másokat kipellengéreznek és megrágalmaznak, hanem még az esetleges nézetkülönbségek ellenére is igyekeznek jó kapcsolatot kialakítani az egyéni gazdákkal, hiszen az érdekeik sok tekintetben közösek. Úgy tűnik, akadnak még olyanok is, akik a gondolkodásukat képtelenek a sztálinista irányvonalból kizökkenteni. Azt hirdetik, hogy a termelőszövetkezet földjén a kárt a katasztrofális szárazság okozta, de tőle 5 km-re a magánbirtokon a kulák. Somogyvári úr levelének többi része nem méltó arra, hogy foglalkozzam vele. Egy dolgot azonban megemlítek. Sajnos a férjem nem Don Quijote. Nem a szélmalmok ellen küzdött, hanem a magyar szabadságot eltipró szovjet hatalommal és csatlósaival, majd azok utódaival, szüleinek, testvéreinek egész osztályának tönkretevőivel; a bal- és jobboldali diktatúra híveivel szemben harcolt egész életében. Ezek nem fantomok, hanem kőkemény, gátlástalan ellenfelek voltak. A velük szemben folytatott küzdelemben sokszor maradt magára és veszített csatát, ami után megszokott volt az egész család elleni megtorlás és rágalomhadjárat. Úgy tűnik, hogy egyesek most elérkezettnek látták az időt az utóbbi újrakezdésére. A férjem, aki ellen voltaképpen ez az akció folyt, nem kapcsolódott be és nem is fog beleavatkozni ebbe a vitába. Neki ugyanis nem az a fontos, hogy ki mit fecseg, hanem az elért eredmények. Az, hogy sikerült állami támogatást szerezni a jászladányi iskola építéséhez, melynél ma is sok tsz-tag dolgozik; hogy két évi lobbyzása eredményeként a község rendőrőrsöt kapott. Azonkívül parlamenti szereplésével is hozzájárult ahhoz, hogy megszavazzák azt a 350 törvényjavaslatot, amely a rendszerváltást biztosította, a földek egy részét visszaadta a parasztságnak, és megszüntette a neofeudális kötöttségeiket. Mindezt végiggondolva, nem lehet csodálkozni azon, hogy a rendszerváltás ellenségei nem kedvelik. Dr. Mizsei Béláné Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné
