Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-14 / 113. szám
8 1994. május 14., szombat Kulturális panoráma Aba Novák Vilmos emlékkiállítás Száz éve született a szentandrási freskó alkotója A magyar pavilon építésze Beszélgetés Turányi Gáborral egy pályázat és egy kiállítás ürügyén A jászszentandrási római katolikus templom szekkoja Turányi Gábor építész nyerte el az expo magyar pavilonjának tervezésére kiírt pályázatot (felettébb rangos mezőnyben, 13 meghívott épötész közül tizenegyen adták be pályamunkáikat). Kulturális életünkben a legnagyobb Pantheon-átrendezésnek minden bizonnyal a képzőművészet területén lehetünk tanúi. Úgy gondolom, elég itt Munkácsy életében elért világsikerét, ’50-es évekbeli kultuszát és mai szakirodalmi, műkereskedelmi pályát említem, vagy fordított előjellel Csontváry mélypontról felívelő hazai és nemzetközi sikerét. A változó megítélést a társadalmi viszonyok változásának fügvényében megszenvedte aa száz évvel ezelőtt született Aba Novák Vilmos életműve is. A Képzőművészeti Főiskolát - katonáskodás miatt megszakítva - 1922-ben Olgyai Viktor növendékeként végezte el. Munkásságát számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el (Padova, egyházművészeti kiállítás, aranyérem, 1932, Budapest, állami kis aranyérem, 1936, Párizsi Világkiállítás, Grand Prix, 1937, Velencei Biennálé nagydíja, 1940). És megkapta a kor legnagyobb hazai elismerését, a Corvin koszorút is 1939-ben. Nem sokkal ezután fiatalon, 1941. szeptember 29-én Budapesten elhunyt. Munkásságának megítélése 1945 után gyökeresen megváltozott. Művészeten kívüli szempontok (római ösztöndíjas volt, „szentképeket” is festett) által befolyásoltan még két nagy falfestményét (Szeged, Székesfehérvár) is levakolták, eltüntették. A közel két évtizedes hallgatást az 1962-es Magyar Nemzeti Galéria-beli, háromszáz művet felölelő gyűjteményes kiállítás törte meg, amelyet jeles művészettörténész, Supka Magdolna rendezett. Ugyancsak az ő 1966-ban megjelent kiváló monográfiája adta meg az életmű reális értékelésének alapját. Elérkezve születésének centenáriumára, Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban - a Magyar Nemzeti Galéria segítségével - emlékkiállítás nyílt meg festményéiből. (Korában grafikáiból és muráliái vázlataiból Tapolcán a Városi Galériában nyílt még tárlat a jubileum kapcsán). A szegedi kiállítás válo-Kedden este a Debreceni Filharmonikus Zenekar koncertjével véget ért a Nemzeti Filharmónia 1993/94 évi zenekari bérleti hangversenysorozata. A koncertnek nem volt sztárvendége - talán ezért mentek el viszonylag kevesen a Szigligeti Színházba, pedig a műsor egy igazán szép este ígéretét hordozta magában. Kodály Zoltán: Háry János című daljátékát a reformkor költőjének, Garay Jánosnak „Az obsitos” című költeménye ihlette. Háry élő, hiteles személy volt; a költő földije, Tolna megyei parasztember, a napóleoni háborúk katonája. A zeneszerző a komikum és pátosz keverékéből szinte újjáköltötte Garay János művét. A Háry-szvit - a koncert első darabja - hat tételből áll. A páros tételek a mese játékosságának, humorának és iróniájának jegyében születtek - az első, harmadik és ötödik pedig a mese lírájának, nosztalgiájának, hősiességének hordozója. Darius Milhaud a huszadik század egyik legtermékenyebb zeneszerzője; a katalógusok négyszáznegyvenegy művét jegyzik. Mindenféle műfajt kedvelt és rendkívüli könnyedséggel, gyorsan komponált. Bár zenéjében sokféle hatást enged érvényesülni, lelke mélyén élete végéig vidéki maradt: provence-i francia. A magyar zenebarát számára különös jelentőséggel bír az a tény, hogy milhaud és Bartók Béla között baráti kapcsolat szövődött. A zeneszerző versenyműve ütőhangszerekre és kamarazenekarra friss szellőként hatott; a hagyományos^ „felállású” koncertek mellett új szólóhangszerrel, hangszerekkel lepte meg a hangversenylátogatót. Az egyetlen tételből álló darab különös dallamvilágában, a hol virtuóz, hol lírai oldalukról gatásának nem könnyű feladatát - hiszen 33 mű által kellett átfogó képet adni az alkotói pálya különböző szkaszairól - Szathmári Gizella eredményesen oldotta meg. Az első szakasz plasztikus formáit a fény és árnyék ellenpontja uralja (Barettes önarckép, Aktok tájban). A színek a huszas évek vége elé fokozatosan kerülnek előtérbe. A kék-piros együttélése által ez kap hangsúlyt a karakterisztikus Lura-portréban. Karakterérzékenységét jól mutatja a lendületesen megoldott Önarckép festőállvánnyal is. Később is szívesen fordul az emberi archoz, és remek portrékat alkotott Berda Józsefről, Czumpf Irhréről, féleségéről és leányáról egyaránt. Új korszakot nyitott művészetében az itáliai ösztöndíj. Ez festészeti technikájának megújításával bemutatkozó ütőhangszerek szólói között fel-felbukkan a darab kezdő motívuma, mely mintegy rondótémaként fűzi össze az epizódokat. Dmitrij Sosztakovics 1937-ban komponált 5. szimfóniájának mondanivalóját így fogalmazta meg: „A mű az emberi személyiség kialakulását rajzolja meg. Az embert tekintette minden élményével egyetemben, a kezdettől a végéig líraian felépíett mű gondolati középpontjának. Az „ötödik” szerkezete a klasszikus szimfónia elvét követi, a beethoveni szimfonikus koncepcióhoz áll legközelebb, bár a mű elsősorban mégis a romantikus örökségből táplálkozik. A klasszikus elv szerint a mű egy nagyméretű, középgyors tétellel indul, amit egy könnyebb hangvételű tánctétel követ; a lírai, lassú harmadik tétel után gyors, diadalmas finálé zárja a ciklust. A koncert nyitódarabja: a Háry-szvit tartozik a „legkönynyebb” művek sorába; a zeneszerző ugyancsak megdolgoztatja a zenekar valamennyi szekcióját, szólamát és szólistáját. Habár a Debreceni Filharmonikus Zenekar már ebben a műben is jól vizsgázott a szolnoki közönség előtt, ez a Háry-interpretáció mégsem „bújt be a kabát alá”, nem férkőzött igazán közel a hallgató szívéhez. Milhaud versenyműve - mely szolnoki ősbemutató is volt egyúttal - már jóval nagyob sikert aratott. A közönség elismerése elsősorban a szólistát: a világhírű debreceni ütőskultúra reprezentáns egyéniségét, a tekintélyes számú hangszeren boszorkányos virtuozitással játszó Kovács Jánost illette meg, de szólt természetesen az őt kivételes érzékenységgel kísérő kamarazenekarnak is. Talán nem túlzás azt állítani, indult, az olaj helyett áttért a tempera festésre. Az olasz városképeket (Subiaco, Cefalu, Orte) elevenség, mozgalmasság jellemzi. Rómából való visszatérése után egyre inkább megjelennek festményein az embercsoportok, a cirkusz, a körmenet, piac, a vásár világa. Ezeknek a sokadalmaknak színgazdagságát nem egyszer a szürkébe ágyazott foltok élénksége nyújtja. Az embercsoportok kapcsolatát, mozgását a megjelenítési mód individuális dinamizmusa szolgálja (Körhinta, „Gazdag” cirkusz, Vásári jelepet). Egyik utolsó művében, az Álarckészítőben pedig a Shakespeare-i „Színház az egész világ” gondolati mélysége és jelképisége van jelen. Dömötör János hogy az egész koncertévad egyik legnagyobb élményét a hangverseny második felében előadott Sosztakovics-szimfónia ajándékozta azoknak a szerencséseknek, akik eljöttek e hangversenyt meghallgatni. Ez a monumentális, méreténél fogva a szétesés veszélyét magában rejtő kompozíció nem mindennapi erőpróba minden zenekar számára. Hatalmas csúcsokat, forrpontokat, már-már elviselhetetlen feszültségeket, hirtelen változó dinamikai szélsőséget jár be ez a zene - mind e mellett a technika terén próbára teszi a zenekar minden egyes muzsikusát. Nos, a Debreceni Filharmonikus Zenekar jelesen vizsgázott; ez a Sosztakovics - interpretáció valóban maradandó élményt nyújtott. Nem esett még szó a nagysikerű hangverseny dirigenséről: Hans Richterről, aki nem ok nélkül tűnt ismerősnek, hiszen a Magyar Televízió 1980 évi karmesterversenyén harmadik helyezést ért el és ugyancsak ő nyerte el a közönség díját is. A dirigens híres muzsikusdinasztia leszármazottja: dédnagyapja, Richter János Wagner Richárd legkedvesebb karmestere volt hajdanán. Hans Richter mindvégig kitűnő intézményekben végezte tanulmányait, majd két éven át Herbert von Karajan asszisztense volt. Energikus, robusztus egyéniség, az általa tolmácsolt műveket fölényes biztonsággal dirigálja - ez feltételezi a darabok alapos ismeretét. Elképzelését félreérthetetlen határozottsággal közvetíti zenészei felé. Dirigensi erényei mindenekfelett a szimfónia előadása során mutatkoztak meg; Sosztakovics zenéje iránti elkötelezettsége ezt bravúros interpretációt valóban katartikus hatásúvá emelte. Szathmáry Judit- Sikeresnek tartja magát? .- Most igen - válaszolja az önteltség legkisebb jele nélkül. - Sok pályázaton szerepeltem kudarccal, de azért kellő önbizalommal rendelkezem.- Hogy készült erre a pályázatra?- Az alapelképzelés az első pillanatban megjelent előttem. És ebben makacsabbul hittem, mint bármilyen más munkámban. Eddig lassan alakítgattam az épületeimet. Most pedig fanatikusan ragaszkodtam az első víziómhoz.- Milyen is ez vízió?- Egy nagy kupolatér, tízemelet magas, amelyet Zsolnay kerámia borít, sok apró réssel, ezeken nappal beárad a fény, este meg kisugárzik a belső világítás. A kupola körül öt torony áll, ezeknek a kiállítás ideje alatt csak vizuális szerep jut. Később van szükség rájuk. Az egyetemi épület tartószerkezete lesz, lépcsők, liftek kapnak helyet majd bennük. A 40x30 méteres ellipszis alapú, harminc méter magas kupolatér és a tornyok tere összefüggésben vannak egymással. A tornyok téglaburkolata, kerámiadíszítése összhangban áll a kupola kerámiaburkoltával. Mivel a régi műegyetemi épületeknél is kedvelt burkolóanyag volt a tégla, a kerámia is hagyományidéző, s mindkettő természetes anyag, melyhez magam is vonzódom.- Mi lesz belül?- Belül egy nagy üres tér, csillogó kupolafalakkal, padlóján káprázatos kőburkoltatal. A járdaszinttől a kupolatérbe egy ellipszis alakú lejtő visz a föld alatti szintre, innen léhét feífékinteni a kupola tetejére. A lenti nagy kiállítótémek a kitöltésén most dolgozunk egy művészekből, zenészekből, dramaturgokból álló alkotógárdával.- Helyileg hol áll majd a magyar pavilon?- A világkiállítás főmotívumát adó tengelyen, az osztrák pavilonnal szemben.- Nins sok idejük az előkészületekre.- Június 10-re el kell készíteni az építési engedélyezési tervet, júliusban pedig meg kell kezdődnie az alapozásnak. Ám az építész szakmában ez az iram kezd meghonosodni, így van ez más épületeknél is. Természetesen végigkövetem az építkezést, hiszen az expo-pavilon most főszereplő az életemben. Nem előzmény nélküli ez a reprezentatív mgbízás Turányi Gábor pályafutásában. Több jelentős munka fűződik nevéhez, lakó- és irodaházak, plébánia bővítés, a Kis-Svábhegyi kilátó, vagy a most épülő visegrádi erdei iskola tervezése. 1984-ben Ybl Miklós-díjat kapott, részt vett több közös építészeti kiállításon. Januárban Ljubjanában nyílt önálló kiállítása; elsőként hívták meg a magyar építészek közül szlovén fővárosba.- Hol helyezi el magát a hazai mezőnyben?- Nem tudnám magam besorolni egyik irányzathoz sem. Nem vagyok organikus vagy városi építész. Szeretem a természetes anyagokat, és elhatározott célom, hogy barátságos, jó helyeket teremtsek. A jó helyet fontosabbnak tartom, mint a mutatós házat. Egyesíteni próbálok többféle felfogást, miközben igyekszem nem ragaszkodni egyikhez sem. Van egy hazai szellemi közeg, amelyhez vonzódom: Janáki István, Nagy Tamás, Bán Ferenc, Csornai Zsófia - a teljesség igénye nélkül. Csakhogy ez a szellemi közeg nálunk szűkebb, mint szeretnénk. Más hasonló európai országban 30-40 olyan építész alkot egy kört, akik egymás munkáiból merítenek, akik egymáson nőnek egyre‘feljebb, így van ez Ausztriában, Svájcban, Szlovéniában. Szomorúságom, hogy Magyarországon nem elég jó az építészeti közeg, amelyben együtt lehetne gondolkodni. Márpedig csak akkor lehet jó építészete egy országnak, ha ez a közeg működik. Nálunk űzött, hajszolt a szakma. A finn, norvég, dán, svájci, osztrák, olasz, spanyol építészet olyan lendületben van, amihez nekünk is csatlakoznunk kellene.- Hogyan építkezünk mi, magyarok?- Felettébb vegyes színvonalon. A dilettantizmusnak nagy tere van. De létezik egy nagyon erős, színvonalas építészet is. Optimizmusra az adhat okot, hogy az idén száz százalékban azok az építészek kaptak díjakat, akik azt megérdemelték. Az expo körül is a szakma legjobbjai mozognak.- Milyennek ítéli meg a magyar vidék építészetét?- A városok kezdik megtalálni saját hangjukat, a falvak, sajnos még nem. Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Kecskeméten és még több nagyvárosban karakteresen alakul az összkép. E határozott stílusú építkezésnek olykor még vannak gyermekbetegségei. Néhol túl gyorsan történik változás, túl harsány a hang. De majd nyilván elcsitul. Az mindenképpen jó, hogy kialakul, talpra áll egy saját, helyi építészgárda, miután egycsapásra megszűnt a központilag irányított tervezés. A kisebb helyek közül nagyon jó irányú az építészeti fejlődés, például Siófokon. Talán összefüggésben azzal, hogy a polgármester is építész. Egyébként is sok az építész a képviselőtestületekben. A kisebb-nagyobb városokban a szakma bele tud szólni a városkép alakításába, hallgatnak rájuk. Nem így a falvakban, amelyek a hazai települések nagy részét alkotják. Ott csak akkor fordul majd jó irányba az építészet, ha az életforma nyugvópontra kerül. A gazdálkodó életforma majd kitermeli a racionális épületeket. Tíz, húsz év alatt az torzította el a falvak képét, hogy nem lehetett máshová befektetni mint építkezésbe, ezért emeltek egymásra licitálva egyre nagyobb és funkciótlan házakat. Amikor még híre sem volt az expo-pályázat eredményének, a Budapesti Történeti Múzeum Építészeti Archívuma kiállítást kezdeménezett a Kiscelli Múzeumban Turányi Gábor munkásságából. így most az a szerencsés pillanat állt elő, hogy a közönség a díjnyertes építész pályaművével és egész pályafutásával is megismerkedhet a kiállításon. Kádár Márta Véget ért a hangversenyszezon Évadzáró koncert a Szigligeti Színházban
