Új Néplap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-09 / 108. szám

12 Sportextra 1994. május 9., hétfő Női foci Tüvati II. - Szolnoki TE 1-3 (1-1) Budapest, 300 n., v.: Suscsák Tüvati: Kötél - Barna, Bá­tyi, Dömök, Csapó - Deli, Tol­lár, Szabó (Gál) - Süpeki O., Ruff, Süpeki K. Edző: Bár­sony Barnabás. SZTE: Vincze - Szikszainé (Szentesi), Mező, Mustár, Lajkó - Szajkó (Aknakiné), Ács, Lévai - Márki, Pádár, Molnár. Edző: Munkácsi Jó­zsef. 22. perc: Lévai 30 méteres keresztlabdáját Márki egyből a kapu bal felső sarkába küldte, 0-1. 39. perc: Bátyi 25 méteres szabadrúgása a rosszul felálló szolnoki sorfal mellett a bal alsó sarokban kötött ki, 1 -1. 75. perc: Pádár jóütemű indí­tásával Márki lefutotta a hazai védelmet és Kötél felett a há­lóba emelt, 1-2. 83. perc: Pádár ismér remek labdát adott Márkinak, akinek beadását nagy lendülettel a kapu elé érkező Aknainé érté­kesítette, 1-3. Jók: Bátyi, Ruff, Süpeki O., ill. Márki, Pádár, Lévai, Ács A kitűnő iramú és színvonalú mérkőzésen mindkét csapat el­szántan és jól játszott. A szol­nokiak főleg a második játék­részben vezettek korszerű, gyors támadásokat, melyek kö­zül kettőt góllal fejeztek be, s végül teljesen megérdemelten nyertek. Bársony Barnabás: - Egy igen jó mérkőzésen, a látottak alapján megérdemelten győzött le bennünket a szolnoki csapat. Munkácsi József: - A mér­kőzéseken így kell együtt, egy­másért játszani. Szép volt lá­nyok! Munkácsi Argentin túra Az argentin labdrúgó váloga­tott a világbajnoki felkészülés jegyében igen gazdag progra­mot készül teljesíteni. A dél-amerikai együttes május 16-án Japánba utazik, ahol a há­zigazdák ellen, majd a francia válogatottal mérkőzik meg. Al­­fio Basile szövetségi kapitány 23 fős keretében szerepel Diego Maradona és a kábítószer-élve­zetért tavaly áprilisban eltiltott Claudio Caniggia neve is, aki­nek játékjogát május 8-ig füg­gesztette fel a Nemzetközi Lab­darúgó Szövetség. Az argentin csapat május 30-án Tel-Aviv­­ban vendégeskedik, és tervbe vettek egy zágrábi összecsapást. Az argentin keret: Islas, Goycochea, Scoponi, Diaz, Vazquez, Borelli, Ruggeri, Ca­­ceres, Sensini, Chamot, Franco, Basualdo, Redondo, Mancuso, Peres, Simeone, Rodriguez, Maradona, Ortega, Balbo, Ba­tistuta, Caniggia, Bello Sérülés Közel négy hónapos kény­szerpihenő vár Stefanio Erani­­óra, az olasz AC Milan labda­rúgó csapatának középpályá­sára. A 27 esztendős játékos edzés közben Achilles-ínszaka­­dást szenvedett, így a bajnok­csapat és az olasz válogatott egyformán kénytelen lemon­dani szerepeltetéséről. Több szempontból is kellemetlen Eranio kiválása, hiszen az AC Milan előtt nem kisebb feladat áll, mint a május 18-án Athén­ban megrendezésre kerülő Baj­nokok Ligája-döntő, az olasz válogatott pedig a világbajnoki részvételre készül. Fabio Ca­­pello, az AC Milan edzője: - Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen pechesek vagyunk. A spanyol bajnok Barcelona el­leni Bajnokok Ligája-döntőn rendkívül fontos feladatok vár­tak volna Eranióra. Arrigo Sac­­chi, az olasz válogatott szövet­ségi kapitánya ugyancsak nél­küle állítja össze a világbajnok­ságra utazó keretet. A hírek sze­rint Nicola Berti, az Intemazio­­nale játékosa lesz az, aki helyet­tesíti a sérültet a tengerentúlon. Olaszország válogatottja június 18-án New Yorkban mutatkozik be Írország ellen. Labdarúgó NB L, 25. forduló Szűnőben a főváros futball-egyeduralma Hétfő, 19.00. (TV2): Újpesti TE - Csepel Kordax Popescu két alkalommal üdvözölte a győri publikumot ETO FC Győr - Ferencváros 3-1 (2-1) Győr, 16 000 néző, v.: Puhl gólszerzők: Hajszán (16.), Popescu (31., 91.), illetve Lip­csei (7.) sárga lap: Bordás (13.), Mi­­kóczi (69.), illetve Lipcsei (33.), Balogh G. (51.), Hrutka (58.) piros lap: Herczeg (89.), il­letve Szűcs (88.) jók: Végh, Hajszán, Popescu, Csertői, illetve Lipcsei, Kovács J., Albert ETO FC Győr: Végh - Ra­dies, Pintér, Kuttor - Varga (Herczeg, a szünetben), Haj­szán, Mikóczi, Csertői, Bor­dás (Faragó, 22.) - Klausz, Popescu Ferencváros: Szeiler - Sze­keres, Telek (Hrutka, 5.), Szűcs, Simon - Balogh G., Keller, Albert, Lipcsei - Ko­vács J., Zavadszky (Wuko­­vics, a szünetben) A győri legénység megérde­melten tartotta otthon a két baj­noki pontot. Szervezett játéká­val, jobb helyzetkihasználásá­val biztosan győzte le a Fradit. Békéscsabai EFC - Vasas-llzer 2-1 (2-0) Békéscsaba, 9 000 néző, v.: Vágner gólszerzők: Szarvas (10. p.), Kulcsár (39.), illetve Claude (63.) sárga lap: Zahorán (51.), Vancea (58.), illetve Földes (32.), Erős (72.) piros lap: Vancea (70.) jók: Fodor, Váczi, Mracskó, illetve Sirinbekov, Erős, Vincze Békéscsabai EFC: Baji - Mracskó, Usmajev, Szenti, Zahorán - Fodor, Ciocan (Szarvas, 6.), Csató, Vancea - Váczi, Kulcsár (Mironas, 74.) Vasas-llzer: Sáfár - Juhár - Herczeg, Maczó - Mónos, Sirinbekov, Pecha (Erős, 46.), Geress (Szenes, 46.), Vincze - Földes, Claude A közepes iramú és színvo­nalú találkozón.a Békéscsaba az első félidőben jól játszott, meg­érdemelt vezetésre tett szert. Sőt, ha Vácziék egy kicsit pon­tosabban céloznak, akár meg­nyugtatóbb előnnyel is pihenőre térhettek volna. Ä második já­tékrészben azonban visszaestek a lilák, a Vasas pedig nagyot ja­vult. A hazaiak így örülhetnek a sovány győzelemnek. PMSC-Fordan - Parmalat FC 1-0 (1-0) Pécs, 5 000 néző, v.: Juhos gólszerző: Azoitei (28. p.) sárga lap: Palaczky (13.), il­letve Pálfi (61.) jók: Csaban, Csízi, Bódog, Dárdai, illetve Balog, Lőrincz, Zimmermann PMSC-Fordan: Csaban - Csízi, Bódog, Dienes - Ul­­veczki, Csoboth, Dárdai, Pp­­laczky - Tököli (Kocsis, 89.), Azoitei, Dorobantu (Lengyel, 77.) Parmalat FC: Mitring - Kucselata, Balog, Salacz, Lő­rincz - Dubecz, Zimmer­mann, Czéh (Pálfi, a szünet­ben), Horváth L. - Takács, Horváth F. (Jován, 61.) A PMSC-Fordan a tizen­egyes kihagyásával saját maga számára tette nehézzé a mérkő­zést, amit megérdemelten nyert meg. Vác FC-Samsung - Debreceni VSC 2-1 (2-0) Vác, 4 000 néző, v.: Tóth V. gólszerzők: Nyilas (1. p.), Füle (44. - 11-esből), illetve Tóth A. (57.) sárga lap: Aranyos (28.), Miovecz (85.) jók: Nagy T., Hahn, Nyilas, Romanek, illetve Pető, Sándor Cs. Vác FC-Samsung: Koszta - Nagy T. - Puglits, Hahn - Nyi­las, Kriska, Víg (Simon, 62.), Romanek, Aranyos - Füle (Miovecz, 72.), Burzi Debrecni VSC: Horváth - Gojan - Földvári, Pető - Ma­dár, Kondás, Sándor Cs., Sándor T., Buliga - Dombi, Toderas (Tóth A., 46.) Az ősz sikercsapata, a Deb­recen tavasszal gyengén muzsi­kálva jelentősen visszaesett a bajnoki táblázaton, de elmúlt heti győzelme után ismét abban reménykedhetett, visszanyeri régi formáját. A hajdúságiak a bajnokaspiránshoz minimum egy pont reményében érkeztek, a váciak számára viszont csak a győzelem volt elfogadható, hi­szen délelőtt a nagy vetélytárs, a Békéscsaba újból győzelmet aratott. Második félidei telje­sítményével a Debrecen pont­esélyes lehetett volna, ám lehe­tőségeit elhibázta. A Vác ösz­szességében megérdemelt győ­zelmet aratott. Kispest-Honvéd - Haladás VSE 0-0 Bozsik-stadion, 6000 néző, V.: Bognár sárga lap: Bánfi (39.), illetve Jagodics (57.) piros lap: Duró (55.) jók: Bánfi, Vincze, illetve Király, Szekér, Tóth Gy., Bog­nár Z. Kispest-Honvéd FC: Brockhauser - Bánfi - Plókai, Csehi - Farkasházy (Szaba­dos, 60.), Illés, Forrai, Duró - Stefanov, Hamar, Vincze Haladás VSE: Király - Bognár Z. - Szűcs, Sánta - Szekér, Tóth Gy., Jagodics, Elekes, Tóth N. - Schneider (Sülé, 70.), Somfalvi (Vukadi­­novics, 76.) A hazai pálya előnyét maxi­málisan kívánta kihasználni a sokak által még bajnoki arany­éremre is esélyesnek vélt Honvéd, ezért huszáros nyitányt mutatott. Az első félidőben több, egészen tiszta helyzete adódott a fővárosi gárdának, de Király kapus rendre a helyén volt. Remek védései felbátorí­tották társait, akik egyre maga­biztosabban járatták a labdát a mezőnyben, látszott, az idő mú­lásával kezdik elhinni, van esé­lyük a több mint meglepő pont­szerzésre. A hit csodát „ter­mett”, a szombathelyi csapat folytatja szívós harcát a kiesés elkerüléséért. Siófoki Bányász - BVSC-Dreher 1-1 (1-1) Siófok, 2 000 néző, v.: Kiss G. gólszerzők: Földes (7. p.), il­letve Bognár (44.) sárga lap: Olajos (26.), Tóth (33.), Fischer (60.), illetve Neg­­rau (18.), Wemer (88.) piros lap: Olajos (85.) jók: Bimbó, Tóth L., Földes, Jenei, illetve Disztl, Dzsinovics, Bognár, Nagy Siófoki Bányász: Bíró - Ke­szeg, Bimbó, Olajos, Sallai - Jenei, Tóth, Király (Kirch­­mayer, 55.), Varsányi (Kolo­­vics, 70.) - Fischer, Földes BVSC-Dreher: Disztl - Bondarenko, Dzsinovics, Werner, Nagy (Bükszegi, 46.) - Farkas, B. Szabó, Negrau, Bognár - Borgulya (Tóth Gy., 80.), Urbányi Az első félidőben mutatott já­ték és a helyzetek alapján a többgólos Bányász-győzelem sem lett volna meglepetés, de a Balaton-partiak ezúttal sem tud­ták átlépni saját árnyékukat, még a legbiztosabb ziccereket is elhibázták. MTK -EMDSZ-Sopron 1-2 (0-2) Hungária krt., 1 000 néző, v.: Nyilas gólszerzők: Zsivótzky (61.), illetve Turbék (1. p. - öngól), Chiratcu (27.) sárga lap: Turbék (21.), Ti­­kosi (25.) jók: Jessy, illetve Udvardi, Katona, Szántó, Ördög MTK: Piel - Horváth Cs. - Sztanó, Turbék (Jessy, 33.) - Talapa, Vancsa, Kenesei Z., Szalai, Zsivótzky - Tikosi, Hámori (Kenesei K., 46.) EMDSZ-Soproni LC: Milchram - Udvardi - Ka­tona, Árpási - Varsányi, Ko­vács L., Deák, Szántó (Varga K., 80.), Majoros (Makkos, 74.) - Ördög, Chiratcu A kieső helyen álló MTK-nak most tényleg létkér­dés volt a két pont begyűjtése. Ráadásul a kék-fehérek azzal a tudattal léphettek pályára, hogy háromgólos győzelem esetén megelőzhetik a kezdő sípszó előtt tizedik helyen álló sopro­niakat. Ám a vendégek ügye­sen, taktikusan futballoztak és megérdemelten nyertek. Az MTK útja ezzel a játékkal csakis a másodosztály felé ve­zethet. Pedig Popovics Sándor mindent megpróbált, az egész mérkőzés alatt a pálya széléről irányította, űzte-hajtotta játéko­sait. NB III. Mátra-, és Alföldi-csoport Megtört végre a cukorgyári átok Stop, ez az enyém! - teszi ki kezét a bagi játékos Szolnoki Borovi Cukorgyár -Bag 1-0 (1-0) Szolnok, 50 n., v.: Gál Cukorgyár: Öllé - Ladányi, Dobos, Mészáros (Peszeki), Kiss, Tákos, Pintó, Kovács, Tubák (Pálinkás), Szikszai, Vadicska. Edző: Nász Mihály. Bag: Szén - Bazsik, Cseke, Tribol, Dobes, Aszódi, Mar­­kóczi (Takács), Tóth, Mag­­lódi, Medgyesi, Gál. Edző: Dobes Attila. 45. perc: Tóth végezhetett el szabadrúgást a kaputól 25 mé­terre, lövése nyomán a labda sú­rolta a bal kapufát. 46. perc: Mészáros szerzett labdát a balszélen, beívelésébe a kapu előtt álló Vadicska bele­piszkált, és a játékszer a megle­pett Szén mellett a bal alsó sa­rokba gurult, 1-0. 51. perc: Bazsik indult egye­dül a jobb szélen, beadására egyedül érkezett Takács, közeli csukafejese azonban a kapu fölé szállt. 64. perc: Vadicska kapott remek labdát a jobb oldalon, magas ívű beadására Szén ért­hetetlenül nem mozdult ki, a be­robbanó Peszeki azonban négy méterről sem találta el a kaput. Az első játékrész meddő küzdelmet hozott, a félidő vé­gén szerencsés góllal szereztek vezetést a hazaiak. Pihenő után a két pont reményében fellelke­sültek a házigazdák, és a jó iramú folytatásban sikerült megőrizniük a győzelmet. Jók: Öllé, Tákos, Vadicska ill. Cseke, Maglódi, Aszódi Nász Mihály: - Végre mi rúgtunk gólt! Dobes Attila: - Magabizto­sabban játszottunk, nem érde­meltünk vereséget. Gratulálok a szolnokiaknak. Ifi: Sz. Borovi Cukorgyár - Bag 1-0 Turcsányi Füzesabony - Jászberény 0-1 (0-1) Füzesabony, 500 n., v.: Sob­­locher Jászberény: Rácz - Balogh G., Ludasi, Karkus, Bató, Szántai, Juhász G., Tasi, Lu­kácsi, Ládi, Vasas. Edző. Sár­közi Gyula. 9. perc: Sűrű 20 méteres, jól helyezett szabadrúgását tor­názta ki a jobb felső sarok elől Rácz. 13. perc: Szántai bal oldali szöglete érintés nélkül, a földről pattant a kapuba, 0-1. 19. perc: Ládi 18 méteres lö­vését el vetődve hárította Varga. 31. perc: Balog Gy. beadását Ládi fordulásból tűzte kapura, de Varga óriási bravúrral kiü­tötte, majd gyors vetődéssel mentett Tasi elől. 38. perc: Fehér megkavarta a vendégek bal oldali védelmét, begurítását Nagy kapura lőtte, de a keresztező Lukácsiról ki­pattant a labda. 48. perc: Sima egy lecsorgó labdát 11 méterről, nagy hely­zetben bombázott a kapu mellé. 65. perc: Jobb oldali hazai szögletet Rácznak csak másod­szori beavatkozás után sikerült kibokszolnia. 88. perc: Karkusz meghúzta a bal oldalt, beadását Lukácsi a hosszú oldalról vágta kapura, de Varga szépen hárított. 89. perc: Tasi remek labdá­jával Ládi egyedül léphetett ki, de a kimozduló Varga és a ka­pufa mellett is elgurította a lab­dát. Óriási helyzet volt. 90. perc: Vasas egyedül ve­zette a labdát Vargára, a tizen­hatoson belül rátűzte, de a kive­tődő kapus lábáról kipattant a labda. Ismétlésre már nem ma­radt idő, mert a játékvezető le­fújta a találkozót. Hasonló felfogásban játszó két csapat közül, a több gól­helyzetet kidolgozó, igazi csa­patmunkát nyújtó vendégek szolgáltak rá a győzelemre. Jók: Bocsi, Sűrű, ill. Rácz, Szántai, Ládi Albert Csaba: - Tudtuk, hogy nehéz lesz, de a Jászbe­rény teljesen megérdemelten nyert. Igaz egy súlyos hibából kaptuk a gólt. Sárközi Gyula: - Örülök, hogy a csapat tovább remekel. Ifi: Füzesabony-Jászberény 1-3 Szalóki Cegléd -Törökszentmiklós 4-1 (3-1) Cegléd, 500 n., v.: Majoros Törökszentmiklós: Németh - Molnár, Lóié, Rajt, Dékány (Bata), Rimóczi, Szőke, Or­bán, Gergely, Ramos, Babella. Edző: Márton Ferenc. 4. perc: Lóié 18 méterről le­adott szabadrúgását Vezér nagy bravúrral a mezőnybe öklözte. 12. perc: Ramos 20 méterről lőtt, lövését Vezér a kapufa se­gítségével mentette. 15. perc: Jobb oldali hazai támadást követően Németh Gy. 8 méterről fejelt a kapu köze­pébe, 1-0. 22. perc: Németh Gy. 16 mé­teres gyenge lövése Németh M. keze között vánszorgott a há­lóba, 2-0. 32. perc: Babella 12 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 2-1. 41. perc: Doma lövése a bal kapufáról vágódott a hálóba, 3-1. 60. perc: Németh Gy. a kapu­ját feleslegesen elhagyó Né­meth M. fölött emelt a jobb felső sarokba, 4-1. Alacsony színvonalú, de küzdelmes mérkőzésen, kitűnő játékvezetés mellett, a helyze­teit jobban értékesítő hazaiak győzelme megérdemelt, bár a gólkülönbség túlzott. Jók: Szabó, Németh Gy., Fehér Zs„ Korpácsi, ill. Molnár, Lóié, Orbán, Rimóczi Rákos János: - Nem játszot­tunk jól, de küzdöttünk. Márton Ferenc: - Mezőny­ben egyenrangúak voltunk, de a gólokat óriási védelmi hibákból kaptuk. Ifi: Cegléd-Törökszentmik­­lós 10-1 Nagy K.

Next

/
Thumbnails
Contents