Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-30 / 101. szám

1994. április 30., szombat Falusi barangolás 9 Szele vény-Halesz-Pálóczi-puszta Ki gurít Befogva a család apraja-nagyja legjobban? ■■■■■■■■ A fakanálnál a nagymama Kollár Dezsőék két éve már csak kígyóuborkát termesztenek Szelevény egy étteremmel is büszkélkedhet. Áfész-tulajdon, úgy bérlik. Még diszkót is tar­tanak, hetente egyszer, pénte­kenként. Ami sajátos, itt főznek az óvodásoknak, az öregeknek és az általános iskolásoknak is. Az óvodába meg az időseknek elhordják, az iskolások viszont itt ebédelnek. Hogy hány adag készül naponta? Általában százhatvan. Május 1 -jén érdekes esemény helyszíne lesz a létesítmény, amelynek udvarán kuglipálya is épült. Megrendezik a település tekebajnokságát. Az érdeklődés óriási eddig. Mintegy harminc személy jelezte indulását. Az első három helyezett értékes dí­jakat kap. Csak mellesleg jegyzem meg: az indulók kivétel nélkül az erősebbik nemhez tartoznak. Úgy tűnik: mi férfiak jobban szeretünk gurítani. Már úgy ér­tem, a tekepályán, én ugyanis arra gondoltam ... Kollár Dezső errefelé messze földön ismert fóliás. Nem véletlenül, hiszen ti­zenhat éve végzi ezt a mun­kát, mégpedig családi ala­pon. A háza Halesz szélén, egy földút mellett található: a hozzá csatlakozó földeken hosszú fóliák nyújtóznak. Egykoron termeltek papri­kát, két évig szegfűt, most pe­dig legújabban kígyóuborkát. Itt aztán a család ap­raja-nagyja teszi a dolgát, ahogy ők mondják: be van fogva. Még a nagymama sem unatkozik, a fakanalat általá­ban ő forgatja. Rendszerint hetente kétszer szállítanak a nagybani piacra, és azt tapasz­talják: egyre több sátrat kell felállítani, hogy a szintet tart­sák. Legújabban már olajjal sem lehet fűteni, ezért átálltak a széntüzelésre. Igaz, ez óriási költség, amely 2-3 év alatt té­rül meg. Amikor arról faggattam a kisebbik fiút, hogy ki a főnök, azt mondta: anyu, de azért apu is ott van. Meg még kívülük három eb, közülük kettő ha­talmas, és szemmel láthatóan egyik sem szenved fogszuva­sodásban. Az utóbbi állítást azoknak ajánlom szíves figyelmükbe, akik esetleg kerülőúton sze­retnék felkeresni őket. Április elseje óta ebben a fa­luban lapunk terjesztője a negy­venéves Nagy György. Noha pár hete vette át posztját, máris nőtt az előfizetők száma. Reg­gelente általában öt körül kel, a lap fél hétre érkezik, és nyolcra rendszeresen végez a kézbesí­téssel. Hogy mit olvasnak az itte­niek? Ä rendőrségi híreket, tu­dósításokat, és azt szeretnék, hogy minél több, kisebb-na- gyobb anyag megjelenjen róluk. Hogy a kézbesítő úr mire fi­gyel fel legelőször az újságban? Főleg a meghökkentő címekre. Azután ismét átlapozza: szereti a sportot, az emberekről szóló írásokat, különösen a szerkesz­tőség postáját. A Néplapon kívül azért meg­veszi a Kacsát is, élete párja meg a Csók és Könnyet. Hogy Nagy György figyelmét elő­ször az érdekes címek, írások keltik fel lesz-e még több előfizető, re­méli, ámbár negyven éve lakik itt, ebből a szempontból csak most ismerkedik a családokkal. Indul a bakterház Kunszentmárton irányába. Hol négy-öt kocsival, de ha kevés az utas, bizony egyetlenegy is je­lentheti a vonatot. Ilyenkor hét­főnként, ebéd után uborkasze­zon van, de mint Imre mon­dotta: péntek délutánonként, es­ténként, visszafelé meg vasár­nap ötven-hatvan diák, munkás is várakozik itt. Szóval olyan­kor van dolga a kalauznak, hi­szen a jegyeket a vonaton kell megváltani. Jobban mondva felvételün­kön a vonat a túlzsúfoltnak ép­pen nem mondható szelevényi állomásról. Megtudtuk, január elsejéig itt is volt jegykiadás, de a csekély utaslétszám miatt megszűnt. Ottjártunkkor Kurtán Imrét találtuk szolgálatban, aki a szakképzettségére nézve váltó­kezelő, de itt sorompókezelő. Naponta nyolc vonat áll meg, és megy tovább Lakitelek vagy ■■■ Lassan kitelik ■■■■ Lassan kitelik az általános iskola annak a huszonkét diák­nak, akik a nyolcadik osztály padjait koptatják. Közülük a szebbik nemhez kilenc tartozik. Hogy hová, merre iparkodnak innen a végzősök? Gimnázi­umba mindössze egy jelentke­zett, jobban bíznak a szakkö­zépiskolákban. Már csak azért is, mert az érettségi mellé bizo- nyosszakmaiismereteketi sadnak. Hódmezővásárhely, Szolnok, Kiskunfélegyháza, Orosháza, Kunszentmárton, Mezőtúr ha­sonló jellegű intézményeibe tí­zet vettek fel közülük. A többiek szakmát tanulnak, és ha sikerül a tervük: pékek, mezőgazdaságigép-szerelők, szőlő- és gyümölcsfeldolgozók, autóvillamossági szerelők, au­tószerelők, bolti eladók, fodrá­szok lesznek. Egyébként Újszá- szi Andrea a legjobb tanuló. Kívüle érdemes megemlíteni, hogy Bertók Palinak sokezres a bélyeggyűjteménye, Varga Peti a cigarettásdobozokat gyűjti, Simon Melinda a kabalákat, van is már belőle vagy negyvenhat, Nagy Ica pedig zongorázni is tanul. A tanulásnál maradva, fino­man fogalmazva étről csak annyit: olyan ez, mint a régi vi­cinális, ha nekiindult a síneken. Döcög ... Szombaton is suli Tavaly év végén jó volt diák­nak lenni Szelevényben, hiszen a 133 tanulónak már december 10-én kiadták a téli szünetet, amelyik pontosan egy hónapig, január 10-ig tartott. Mindez azért történt, mert akkor szerel­ték az iskola központi fűtését. Az intézmény két 8 ezer 600 li­teres gáztartályt kapott, ezek segítségével melegítették a ter­meket. Igen ám, de a hosszú szünetnek böjtje is lett, mert a hiányzó napokat szombaton­ként pótolták. így a szelevényi kis- és nagydiákok egészen a közelmúltig úgy jártak iskolába, mint ahogyan az ötvenes, hat­vanas években vagy korábban tették a szüleik, nagyszüleik: hetente hatszor. Szerencsére le­teltek a szombati iskolai napok. Jelenleg az itt tanulók ismereteit tizenöt nevelő pallérozza. A szakosellátottság hetven száza­lék körüli, de őszre két új peda­gógust várnak, és akkor ez a százalék kilencvenre emelke­dik. Ezekben a napokban lázas készülődés folyik: tanulják az anyák napi műsort. Mivel az is­kolába sok a messziről bejáró, úgy határoztak, hogy az ünnep­séget nem vasárnap, amikor rosszabb a közlekedés, hanem hétfőn délután fél ötkor tartják a kultúrházban. Erre ezúton is tisztelettel, szeretettel hívják az édesanyákat, nagyszülőket, ro­konokat: egyszóval minden ér­deklődőt. Légből kapott növényvédelem Szelevény felé robogunk, már látszik a templom teteje, amikor Pálóczi-puszta határá­ban, balra egy növényvédő re­pülőgép sárgállik a zöld mező­ben. Kacskaringós, hepehupás földúton jutunk el a jó öreg, megbízható AN-2-ig, amely az Agrovinke Kft. tulajdona, Nagyszénás központtal. Hama­rosan felszáll a kétszámyú gépmadár, és Kungyalu felé ve­szi az irányt, amelyik légvonal­ban tizenöt kilométerre talál­ható. Mintegy négyszáz hektár búzát szórnak meg a gyomirtó­val, ami részben tagi tulajdon, részben bérlemény. A néhány órás munka után pedig máris légi útra kel a masina, és men­nek máshová, másfelé, ahol ké­rik, szükség van rá. Mert a vetés csodaszép, az idő pedig sürget, iparkodni kell... A legvirágosabb megyei falu Nekem jó évtizede így mu­tatták be a Hármas-Körös ka­nyarjáig húzódó apró telepü­lést, ahol a túlparton már Csongrád megye faóriásai su­sognak a szélben. Napjainkban Szelevényt, a hozzá tartozó Ha- lesszel és Pálóczi-pusztával 1 ezer 168 lélek lakja. Sajnos fogy a lakosság. Elsősorban azért, mert nagyon nehéz erre­felé munkát találni. Ezt bizo­nyítja az is, hogy mintegy hat- vanan már jövedelempótló tá­mogatásban részesülnek, és kí­vülük kétszázan lehetnek a munkanélküliek. Hogy hol, merre dolgozhatnak napjaink­ban? Részben a helyi szövetke­zetben, mások pedig bejárnak Kunszentmártonba, több, ki­sebb üzembe, céghez. Néhá- nyan vállalkozásba kezdtek, mások földműveléssel bíbe­lődnek. A tulajdonosok hatvan százaléka maga műveli a föld­jét, míg negyven százalék a közösben hagyta. A területek különbözőek; akad, aki három holdat kapott, mások száz hek­tárnál is többet a négy eddigi árverésen. Ami a támogatás különböző formáit illeti, kiosztották a rendkívüli és az állandó segé­lyeket. Ez hovatovább mintegy kétszáz személyt érint. Sajnos, nem javul, inkább romlik a helyzet, egyre több az olyan munkanélküli, ahol apró gye­rekeket nevelnek. Hogy pénzről is essék szó, Szelevénynek 24 millió a költ­ségvetése. Tavaly ebből az is­kola fűtésére tartályos gáz ju­tott. Ezenkívül épül a gyógy­szertár, és ha minden igaz, két hónap alatt el is készül. Azután nemsoká elkezdik a kultúrház felújítását, ami alaposan ráfér a kiszolgált épületre. Ezt a mun­kát őszre be szeretnék fejezni. Hogy honnan kerítettek mind­erre pénzt? Pályázatokat írtak, és végül nyertek is. A külön­böző építéseket, felújításokat egyébként magánvállalkozók­kal végeztetik. Ennyit a faluról, a hozzá tartozó környékről, a többiről beszéljenek a képek! Reggelire három deci vörösbor Herceg István bácsi már a nyolcvanegyediket tapossa, de nyugodtan letagadhatna vagy tízet. Vízi ember, a lakása is véggel a Hármas-Körösre néz, ami ottjártunkkor nem akart férni a bőrében. Csak nőtt, csak emelkedett a víz szintje. Átel- lenben, a túlparton Csongrád megye, és valamikor 1978-ig komp kötötte össze a két oldalt. Napfelkeltétől napnyugtáig ha­sította a habokat a 18 tonnás al­kotmány, tudtuk meg Pista bá­csitól, aki hat évig révész is volt. Virradattól sötétedésig várták a vendégeket, és kézzel húzták át az alkotmányt a túlol­dalra. Elbírt az egyszerre két üres traktort vagy egy megra- kottat pótkocsival. Szép volt, jó volt, letelt. Mára már csak a fel­nőttek meg a korosabb emberek emlékeiben él, bár a révház még dacol a nap hevével, a tél deré­vel, az őszi esőkkel. Egy bal­esetre is emlékezik Pista bácsi: révész volt az áldozat. Talán a garatra is felönthetett kissé, és eltűnt a vízben. A Tiszán fogták ki, és bizony csak a műanyag igazolványa alapján tudták azo­nosítani. Pista bácsi egyébként számta­lan történet ismerője, mellesleg 28 éve halászik is. Egy 56 kilós harcsa volt eddig a legnagyobb, amelyet akasztott, a pontyok közül 11 kilós. Sokféle hal él itt a vízben: dévérkeszeg, jászkeszeg, sügér, süllő, angolna, garda, máma. Sütni szerinte a süllőt a legjobb, míg halászlének a 10 kiló har­csán kívül kell vagy 5 kiló sze­méthal. Hogy csípős legyen, ar­ról két cseresznyepaprika gon­doskodik, a kellő fövés után, a többi pedig már az étvágy dolga. A Koccintó Ha nem jövök egy ideig, már féltenek, csak nem beteg ez az em­ber - mondja a cigarettázó, szemben ülő Ravasz László Tudják, mi a Koccintó a Ha- leszban? Kollár Lászlóék presz- szója, italkimérése, ahol a poha- razgatáson kívül biliárdozni, kuglizni is lehet. No meg ami nagyon fontos: politizálni. Amikor betoppantunk, éppen Ravasz Lászlót találtuk. Rok­kantnyugdíjas, törzstag. Ha el­marad egy kis ideig, felvetődik a kérdés: te jó ég, csak nem be­teg ez a Laci? Nem, kérem, csak intézte a kárpótlását. Végül is összejött vagy har­minc hektár földje: a szüleié, nagyszüleié. Egyébként róla annyit, hogy 1944. január 13-án kivitték az édesapját a frontra. Soha többé nem látta, azt sem tudja: hol, merre alussza örök álmát. Kárpótlást az édesanyja kaphatott volna ezért, de hát ő már négy éve meghalt: így neki maradt egy felismerés. Neveze­tesen az, hogy az árva gyerek­nek egy peták sem jár. Szóval ezt hallottam a Koc­cintóban az alatt a szűk negyed­óra alatt, amennyit ott töltöt­tem. írta: D. Szabó Miklós - Fotók: Mészáros János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents