Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-30 / 101. szám
1994. április 30., szombat Körkép 7 Amerikai szemmel a szolnoki lakásfejlesztésekről (1. rész) Mint beszámoltunk róla, lakásfejlesztési mintaprogramot dolgozott ki a szolnoki önkormányzat számára az Egyesült Államok kormányának Nemzetközi Fejlesztési Intézete. Úgy véljük, nem haszontalan e programban kicsit tallózni, jelesül azért: hogyan látják amerikai szemmel a lakásépítés helyi esélyeit? A lakásépítés hátterével kapcsolatban a program készítői megállapítják, hogy Szolnok gazdaságának jelenlegi állapota nem rosszabb, mint az ország többi részének helyzete. Ugyanakkor a város kiváló összeköttetéssel rendelkezik úton, vasúton és vízi úton, regionális elhelyezkedése előnyös, ami hozzájárulhat gazdaságának jövőbeni fellendüléséhez. E változás pedig indukálhatja az ingatlanberuházások, kiváltképp a lakásberuházások növekedését. Most azonban - noha az érdeklődés nagy az új lakások iránt, főleg a privatizált lakások tulajdonosai részéről - csak nagyon kis részük képes megfizetni a piacon kínált lakásokat. A jelenlegi kínálat korlátozott, árban és nagyságban egyaránt. A potenciális első lakásvásárlóknak nincsenek lehetőségeik. Ezért a magánvállalkozásban megvalósított lakásfejlesztések előkészítésekor mind kínálati, mind a keresleti oldallal A napokban 18 fővel megalakult a Kunszentmártoni Kulturális és Információs Egyesület. A civil szerveződés célja a város kábeltelevíziós hálózatának kiépítése, működtetése, az anyagi és személyi feltételek megteremtése. A kitűzött feladat megvalósításához rendelkeznek az önkormányzat támogatásával is. Az egyesületnek természetes személyek az alapító tagjai, de foglalkozni kell. Ehelyütt megjegyzik: a város új fejlesztési koncepciója, amely az elavult Általános Rendezési Terv (ÁRT) helyébe kerül, alapvető fontosságú lesz a lakásfejlesztések támogatásához. A város földtulajdonát a program készítői kiterjedtnek minősítik északon és délen, azzal a megjegyzéssel, hogy ezekről naprakész nyilvántartás nincs. Az önkormányzat próbálkozott már földeladással úgy, hogy lelkesítettek egy területet, ahová bevezettek néhány alapvető közművet, majd a tranzakció lebonyolításával egy ingatlanügynököt bíztak meg. (A Kaán Károly úti telkekről és a Tisza-Li- mes közreműködéséről van szó.) A tranzakció csak részben volt sikeres, a telkeket ugyanis piaci áron alul adták el. Az ingatlanügynökkel történt megbeszélés során kiderült, több telken nagy feltöltésre volt szükség, ami visszatartotta a vevőket. A város más földterületeinek megvételére ugyanakkor érkeztek önkéntes ajánlatok, de mivel az önkormányzat csak verseny- tárgyalás útján és testületi elfogadás után adhat el telkeket, mindezek csak hosszú és fáradságos procedúrával szerezhetők meg. Ezt az eljárást racionalizálni kellene - javasolják az amerikai szakemberek. Áz infnyitott szervezetként további csatlakozókat várnak, köztük intézmények, jogi személyek belépését is. Az alakuló ülésen megválasztották az egyesület vezetőségét és ellenőrző bizottságát. Elnöke: Mészáros János, titkára Murányi János és gazdasági vezetője Varga Edit lett. Az egyesület bírósági bejegyzése folyamatban van. L. Dr. Pásztor J. rastruktúráról az a véleményük, hogy a városnak csak hetven százalékos a csatornázottsága, mindemellett a külső területeken nincs víz-, szennyvíz-, áram- és gázvezeték. Szolnok nagy hátránya, hogy nem rendelkezik szennyvíztisztítóművel. A városnak a jövőben nagy szüksége lesz a közműfejlesztés alternatív finanszírozási forrásainak - ide értve kintlévőségeit, helyi köz- igazgatási támogatásokat és saját költségvetését - megkeresésére. Végezetül a pénzügyekről, amelynek az a kiindulópontja, hogy a város éves költségvetésének csak öt százalékát fordítja fejlesztésekre. Mint a programban olvasható: a város korábban azt tervezte, hogy a lakásprivatizációból származó bevételét valamifajta lakáshitel-finanszírozásra szánja. Ez később módosult, azaz a privatizációs bevételeket a lakásfenntartási költségek fedezésére állították be. Amennyiben az önkormányzat anyagi sgítséget kíván nyújtani a magánvállalkozóknak a lakásépítés elősegítésére, újszerű megközelítés lesz kívánatos. A mintaprogramot bemutató írásunk második részében az amerikai szakemberek a magán- vállalkozók szemszögéből készített elemzést adjuk közre. (Folytatjuk) Pizzagyár alapkőletétele A Mirelité Budapest Hűtőipari Rt. új pizzagyárának alapkövét helyezték el tegnap Budapesten a XVIII. kerületben.Az ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón a cég vezetői elmondták: az új gyár évi teljes összkapacitása 4.200 tonna, ez 12 millió mélyhűtött pizzát és 1,3 millió adag egyéb olasz típusú mélyhűtött készételt, egyebek között lasagne-t és cannellonit jelent. A 18 millió forintos beruházás a tervek szerint 16 hónap alatt készül el. Civil kulturális szervezet alakult Kunszentmártonban Rákócziújfalui diákok, pedagógusok környezetünkért Követendő jó példát mutatnak Az udvaron 62 féle növény él, s mindegyik alatt kis tábla hirdeti a nevét. A gyönyörűen rendben tartott pázsitról nincsenek kitiltva a gyerekek, akik nem teszik tönkre - megtanulták, hogy környezetükre vigyázni kell. A játékparkban minden fa és kötél, nincsenek bántó élek - nem csoda, hogy a gyerekek kedvenc helye. S mintha ez a sok gyönyörűség nem lenne elég: „állatkert”. is van pávával, aranyfácánnal, pulykával, gyöngytyúkkal. Mindez pedig a rákócziújfalui Herman Ottó Általános Iskolában, ahol a gyerekek megtanulják tisztelni és becsülni a környezetet, s nem csak azért, mert a tantervűkben is szerepel a környezetvédelem. Csütörtökön a budapesti XV. kerület 16 iskolájából közel negyven alsó tagozatos munkaközösség-vezető, tagozatokat irányító igazgatóhelyettes és érdeklődő tanár látogatott el Rá- kócziújfaluba, hogy megismerkedjen az iskola munkájával, a felzárkóztató és a természet- védő nevelési programmal, amely országos hírűvé tette ezt az iskolát.- Hosszú évek kemény munkájának eredménye mindez - mondta Marik Mihály igazgató. - Az elmúlt hat év alatt 1500 vendég látogatott el az iskolába: pedagógusok, szaktanácsadók, a Pedagógiai Intézet munkatársai. Véleményem szerint minden iskolában létre lehetne hozni ilyen környezetet, hiszen mi is pénz nélkül kezdtünk a munkához. A hat év alatt 58 pályázatot készítettünk, s ebből csak 15-re nem kaptunk pénzt, s a pályázatokon elnyert 6 millió forintból önállóan gazdálkodhattunk. Az iskolában régóta létezik környezetvédő program, s mivel a település a Tisza közelében, erdő mellett van, könnyebb dolguk van a tanároknak, hiszen a gyerekek állandó és szoros kapcsolatban vannak a természettel. Korábban gyakorlókertben dolgoztak a diákok, s mióta létezik az állatkert, az itt élő állatokkal is ők foglalkoznak. Az alsó tagozatosok a „Veszélyben a világunk” című kiadványból tanulnak. Mesterséges tavat is építettek, halakat telepítettek bele, s ezek életmódját megfigyelve tanulták meg a természet körforgását. Az alsóban szerzett tudást a későbbiekben is kamatoztatják, hiszen a felső tagozatosok nagyon sok nemzetközi és országos programban vesznek részt. így például - mint a résztvevő 13 ország 1300 iskolájának egyike - az Oslóból indított nemzetközi savasesőmérés programban is. Ennek eredményét már elküldték Oslóba, ahol feldolgozzák az iskolák eredményeit. De részt vesznek az úgynevezett ózonprogramban is, ahol a dohányt használják jelző növénynek, ugyanis a dohány rendkívül érzékeny az ózon változásaira. A magokat októberben ültették el, s június 13-án számolnak be az eredményekről. A fent említett programokon kívül részt vesznek a Blend-amed akcióban, a szárazelemgyűjtési programban, de füstifecske- és gólyaszámolást is tartanak. A környezetvédelmi programokon kívül a felzárkóztató program miatt lett híres, és más iskolák számára követendő példa az iskola munkája. Ez a program azokat a gyerekeket kívánja segíteni, akik valamilyen okok miatt nehezebben tanulnak, lemaradnak osztálytársaiktól, így szinte állandóan kudarcélményeik vannak. Ezek a tanulók időlegesen - és nem véglegesen! - külön tanulnak társaiktól. Mindez annyit jelent, hogy ugyanabban az időpontban, amikor osztályuknak matematika- vagy magyarórája van- ebben a két tárgyban végzik a programot -, ezek a gyerekek külön teremben, külön tanárral tanulnak. A 45 perces óra alatt a tanár csak ezzel a néhány gyerekkel foglalkozik, így mód van az intenzívebb oktatásra, tanulásra. * * * Ezeket a programokat és eredményeket ismerték meg tehát csütörtökön a budapesti pedagógusok, az egész napos konferencián és tapasztalatcserén. Cs. Csáti Réka A budapesti pedagógusok az iskola állatkertjében MELYIK PÁRT EMBLÉMÁJA VAN ELREJTVE A KÉPEN ? A megfejtéseket május 8-án adhatják le a szavazóhelyiségekben. ELEGENDŐ SZÁMÚ HELYES MEGFEJTÉS ESETÉN mindem jó, sőt minden hibás választ adó kedves megfejtőnk egyaránt élvezheti a közösen elnyert alacsonyabb inflációt, több munkahelyet, egészségesebb környezetet, szociális- és közbiztonságot, BESZÉLJÜNK A LÉNYEGRŐL: 6. ÁLLÍTSUK MEG A JÖVŐ FELÉLÉSÉT! A környezet védelme a jövő védelme A környezetpusztítás a jövő felélésének legveszedelmesebb formája, legyen szó radioaktív hulladékról, a bős-nagymarosi gátról, a kipufogógázról, a termőföldjeinket pusztító szennyvízről és savas esőről, vagy a szerteszét szórt kommunális szemétről. A környezetszennyezés megszüntetése éppen ezért nem feladatunk, hanem kötelességünk, amivel a jövő nemzedékeknek tartozunk. Vizeinket, termőföldjeinket, az erdőt-mezőt és a tiszta levegőt, egész természeti környezetünket nemcsak elődeinktől örököltük, hanem gyermekeinktől és unokáinktól, a jövendő nemzedékektől is kaptuk kölcsön. Ezért a mindenkori kormánynak biztosítania kell az állampolgárokat érintő környezeti információk nyilvánosságát. Akiknek a környezeti ártalmak betegséget okoztak, vagy forgalmas út mellett laknak és kénytelenek tűrni a zajt és nyelni a füstöt, azoknak a környezetszennyezés már most is elviselhetetlen teher. Sokan azonban még mindig úgy vélik, hogy a környezetvédelem olyan luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak. A környezetvédelem gazdasági befektetés A FIDESZ szerint éppen ellenkezőleg: nem a környezet védelme, hanem a környezet szennyezése terheli meg a gazdaságot és az egészségügyi ellátást, jelenünket és jövőnket, gyermekeink és unokáink jövőjét. A környezetvédelem olyan befektetés, amely a helyreállításra fordítandó költségeket takarítja meg a mai generáció számára, és az egészséges élet lehetőségét őrzi meg gyermekeinknek. A környezetvédelem a gazdaságfejlesztésnek olyan módját jelenti, amellyel megelőzhetjük természeti környezetünk tönkretételét, és az így felszabaduló pénzből sok-sok milli- árdot költhetünk telefonhálózatra, tömegközlekedésre, iskolákra, kultúrára. A gazdaságfejlesztés szolgálatába állított környezet-, és természetvédelmi politika munkahelyeket teremt és hozzájárul a gazdasági növekedéshez. Természetvédelem: nemzeti örökségünk megóvása valamint mindazt, amit egy igazán demokratikus állam polgárainak nyújtani tud. (Politikai hirdetés) á o < z Pótolhatatlan természeti kincseink, erdeink és nemzeti parkjaink védelme nemzeti örökségünk megóvását is jelenti. A természet sokszínűségének csökkenése visszafordíthatatlan változásokhoz vezet, ezért ennek lassítása, sőt megállítása minden generáció felelőssége a jövendő nemzedékekkel, nemzeti kincseink örököseivel szemben.