Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-02 / 78. szám
■MHHBMBHSHVKSBBBBHNhMHMÍ Éljen április 1.! Világ bolondjai, egyesüljetek! Áprilisi tréfa- A haverokkal egy kissé csalódtunk benned: nem hittük volna, hogy egy ilyen kis áprilisi tréfától ennyire megsértődsz. A húsvéti nyúl Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy vallomással tartozom Önöknek: én nyúl vagyok. És - bár ma főleg az úgynevezett „másságaimról” szeretnék szólni - tulajdonképpen egészen közönséges, hogy ne mondjam: szinte „tradicionális” nyúlnak érzem magamat. E hagyomány lényege pedig: a nyúl gyáva állat. Hát igen, ennek minden szava igaz rám is. Gyáva vagyok, nem tagadom. Most is félek. De ezt az érzést ezúttal - mondandóm befejezéséig - vissza fogom fojtani. Másrészt - kétségtelen - állat vagyok. Mondogatják is nekem ismerősök és ismeretlenek egyaránt: „Hogy te mekkora nagy állat vagy .. Pedig tudhatnák, hogy a nyúl voltaképpen egy egészen kicsi állat, még ha a füle nagy is ... Szóval nyúl vagyok, ezért hozzászoktam, hogy az emberek - úgy általában - még állatként sem nagyon vesznek komolyan. Egy évben egyszer azonban eddig mindig megváltozott a velem szembeni magatartás, túlzás nélkül állíthatom, hogy a figyelem középpontjába kerültem. Tisztelet, szeretet és felfokozott várakozás övezett, kiváltképp az ifjabb korosztályok részéről. De az idősebbektől is megkaptam mind zöld- és szemestakarmány vonatkozásában, mind pedig jó szóban azt, ami más állatoknak egész évben kijár. Ráadásul amikor - egy évben ez egyszer - kitakarították a ketrecemet, nem a füleimnél fogva rángattak ki, mint egyébként. Érezhettem, hogy vagyok VALAKI, így csupa nagybetűvel. Azt, hogy - évente egyszer - én vagyok a HÚSVÉTI NYÚL. Néhány éve azonban - sajnálatos módon - egyre több üröm vegyül ebbe az örömbe. Úgy tűnik, vége a felhőtlen húsvéti vigalomnak. Egyre többen éreztetik velem, hogy MÁS vagyok, mint a többi nyúl (egyesek még azt a kérdésfelvetést is megkockáztatják: vajon ténylegesen VALÓDI NYÚL vagyok-e?...), már húsvétkor is több gyanakvást, olykor elutasítást érzek, mint szeretetet és tiszteletet. Egyesek kategorikusan kijelentik: alkalmatlan vagyok a húsvéti nyúl szerepére, hamis és idegen értékeket „csempészek be” a hagyományos ünnep hangulatába. Mi több, ezen értékekkel megrontom a gyermekeket. Először is gyanús nekik, hogy hosszabb a fülem, mint a többi nyúlé. E tulajdonság alapján már az első ránézésre lerí rólam, hogy én nem lehetek „jó nyúl”. Másodszor: fehér a szőröm. Ez meg miféle munkakerülő, urbánus kivagyiság? Hiszen ha a ketrecben való ücsör- gés helyett akár két szalmaszál keresztbe tételével (azaz ingyenélő nyerészkedés helyett munkával) gyarapítanám az igazi nyulak társadalmát, a fehér bunda rögtön szürkévé piszkolódna. Az igazi, dolgos, nemzetépítő mezei - népi - nyulak színe: szürke, barna, szürkésbama. Én viszont fehér vagyok. Ez több mint gyanús. Végül: piros (mit piros, VÖRÖS!) a szemem. Ez aztán végképp leleplez. Megmutatja, hogy a múltban csak pártállami kötődéseim miatt lehettem húsvéti nyúl. És ezek után jön az adu ász: mind a mai napig piros tojást tojok a gyerekeknek! Hát kérem, ez az utóbbi rágalom! Tudom, azt állítottam magamról egészen idáig, hogy én tojom húsvéti tojást. Bevallom, félrevezettem Önöket: én nem tudok tojást tojni (amit tudok, azt még inkább gyermek- és ünneprontónak tarthatnák rosszakaróim, mint a tojások piros színét). Ilyesmire csak a hüllők és a madarak képesek, én viszont emlősállat vagyok, nyúl (íme a bizonyság: IGAZI NYÚL!). Ezért ha nem tetszik a piros tojás, ne nálam, hanem a baromfiudvarban reklamáljanak! Persze mindezt elkerülhették volna, ha annak idején az iskolában, jobban odafigyelnek biológiaórán ... Emiatt fellett hát bevallanom az elején, hogy nyúl vagyok. És most még jobban félek. Félek, mert becsaptam Önöket és félek, mert gyáva vagyok. És mert a szomszéd vizslája itt áll a ketrecem előtt. Mereven néz. A nyulak - ha nagyon félnek - a szoksásosnál is feltűnőbben mozgatják egyszerre az orrukat és a szájukat. Ezt a vizsla is tudja. Énnek ellenére azt mondja: provokálom ... Sz. P. ' Nyúl és tojás- Köszönöm, köszönöm... Maradok a vodkánál, tisztán. Idösapám intett mindig: Lacika, ne keverd sose, mert még a fejedbe száll. I
