Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-22 / 94. szám

fJ^ét fsje^erntnel, maß am varrtam! Zana Erzsébet szolnoki pályázónk szintén több fényképet küldött be magáról és barátnőjéről is. Mint írja: „Nem is tudom, mit írhatnék a ruhákról. Megtetszett egy ruha, megvettem hozzá az anyagot, és megvarrtam. A szabás­mintákat én rajzolom hozzá. Általában napszövetből készítem ruhá­imat. A képen egy egyenes szárú nadrágot viselek. A felsőrész nyárra való viselet. Mellény, melynek érdekessége, hogy a hátrész­nél teljesen kivágott.” Pályázóink figyelmébe! Örömmel töltött el bennünket, hogy a „Két ke­zemmel, magam varrtam!” pályázatunk igen nagy si­kert aratott olvasóink, főként a lányok-asszonyok kö­zött. Beigazolódott, igen népes tábora van az otthon varrásnak. Egyrészt — gondoljuk — anyagi megfonto­lásból; másrészt az otthon, nagy szeretettel készített ruhadarabokat sokan szívesebben viselik, mint az áruházakban kapható konfekciót. Sajnáljuk, hogy egyelőre nem tudunk egy teljes ol­dalt szentelni a beérkezett fényképek bemutatására, ezért kérjük kedves olvasóink megértését. Megnyug­tatásul közöljük: minden pályázati anyag megjelenik lapunkban. Szponzoraink: Játékunk egyik fődíját, egy Elnita típusú varrógépet a Varrógép Kft. ajánlotta fel. Kiss János úr, a kft. ügyvezető igazgatója a játékunkban részt vevő hölgyeknek ingyenes szaktanácsadást és bemutatót is kínál. Helye: a kft. szak­boltjának bemutatóterme. (Szolnok, József A. u. 34., tele­fon: 56/343-340.) A Zanzart butik (Szolnok, Sütő u. 9.) egy 5.000 forint értékű ruhát ajánlott fel. További díjaink: Stex Méteráru és Lakástextil Kereske­delmi Kft. (Szolnok, Arany J. u. 15.) - a következő ruha anyagának biztosítása; Integrál Bt. műholdvevőszakboltja (Szolnok, Nagy Imre u. 16.) - egy kézivarrógép; Süti büfé (Szolnok, József A. u. 63.) 2.000 forint értékű házi süte­mény; „Édes-Titok” Bt. Cukrászüzeme (Szolnok, Eper u. 36.) - 3.000 Ff értékű dísztorta. Az Elegancia Kereskedelmi Kft. (Szolnok, Mária u. 47.) Varrósarok boltja - 1 db. egyéves előfizetés a Burda folyó­iratra (4.000 forint), valamint 4 db önállóan kiválasztott szabásmintacsomag a Burda Katalógusból (1.500 forint). Az ajándékok a pályázati értékelés után a Burda Varrósarok­ban vehetők át a szolnoki Centrum Áruház I. emeletén. A varrás kedvelőinek Burda-szabásmintákkal, Burda folyó­iratokkal és a varrást segítő eszközökkel állnak a vásárlók rendelkezésére. Fodor István, Jászjákóhalma polgármes­tere egy 1.000 forintos vásárlási utalványt ajánlott fel egy jákóhalmi pályázónak. A Lampion Világítástechnikai Szer­vező-Fejlesztő Kft. (Szolnok, Tószegi u. 36.) egy ötágú vö­rösréz csillárt ajánlott fel. Várjuk továbbra is a felajánlott díjakat pályázatunkhoz! Nagy Józsefné leveléből idézünk: „Zagyvarékason lakom, egy kft.-nél dolgozom munkatársként. Szülési szabadsá­gom ideje alatt kezdtem el varro- gatni. Először a gyerekek szá­mára, később pe­dig már férjem és a magam részére is. Most már min­denféle ruhada­rabot el tudok ké­szíteni, van, ami­kor szabásminta (Burda, Pramo) vagy utcán látott ruha után. A ké­pen látható kosz­tümöt és a férjem nadrágját lá­nyunk ballagá­sára készítettem. A kosztüm hal­ványlila színű, anyaga gabardin; a nadrág hal­ványzöld, anyaga vékony nadrág- szövet.” Oros Jánosné szolnoki olva­sónk több fényképet küldött. Voltak közötte régebben készült felvételek is, ezért úgy gondol­tuk, unokái fényképét közöljük az újságban. Mint írta, nekik gyakran varr. Sajnáljuk, hogy a három ara­nyos kislány nevét nem írta meg nekünk. Idézet leveléből: „Varrni nem tanultam, de a varrónők ál­tal elrontott ruháim miatt sokat mérgelődtem, ezért aztán ma­gam fogtam hozzá. Ennek már 33 éve, azóta vartok a család­nak. A fotók nem a pályázatra ké­szültek, ezért minőségük sem a legjobb." Ezután részletesen leírta a beküldött fotók történetét. Sajnos terjedelmi okokból ezeket nem tudjuk közölni, de bebizonyosodott számunkra, hogy lányai esküvői ruhájától kezdve a férfinadrágig, az esté­lyi ruhán át a télikabátig min­dent saját maga készít. BESZÉLJÜNK A LÉNYEGRŐL: 1. ENNEK A KORMÁNYNAK MENNIE KELL! MELYIK PÁRT EMBLÉMÁJA VAN ELREJTVE A KÉPEN ? A megfejtéseket május 8-án adhatják le a szavazóhelyiségekben. ELEGENDŐ SZÁMÚ HELYES MEGFEJTÉS ESETÉN minden jó, sőt minden hibás választ adó kedves megfejtőnk egyaránt élvezheti a közösen elnyert alacsonyabb inflációt, több munkahelyet, egészségesebb környezetet, szociális- és közbiztonságot, Magyarország változásra készül. Mert Magyarország már négy éve demokráciában él, és állam­polgárai tudják, hogy vezetőiket megválaszthatják, és ha elégedetlenek velük, annak rendje és módja szerint levált­hatják őket. Márpedig a polgárok elégedetlenek ezzel a kormánnyal. Ennek a kormánynak tehát mennie kell! Mennie kell, mert elvesztegette a polgárok bizalmát. Mert túl sokat hibázott. Mert túl sok terméketlen vitát gerjesztett. Mert túl sokat beszélt és keveset cse­lekedett. Mert fölöslegesen megosztotta a társadalmat. Mert újra teret nyitott annak, hogy alkalmatlan emberek beüljenek felelős pozíciókba. Mert nem értette eléggé a polgárok nyelvét. Mert túl sok lehetőséget elmulasztott. Mert lassúnak, tétovának és következetlennek bizonyult. Mert kormányzása alatt túl sok illúzióját, hitét és reményét veszítette el az ország népe. És mert túlságosan mélyre zuhant vissza a termelés és a fogyasztás. Túlságosan sokaknak megy ma rosszabbul és keveseknek jobban. Magyarország változást akar. Új, liberális kormánynak kell jönnie, mert a feladat, ami előtt az új kormány áll, a liberális demokrácia politikai rendszerének meg­szilárdítása, a szociális piacgazdaság intézményeinek továbbépítése, az állam újraelosztó szerepének csökken­tése, a privatizáció folytatása és mindenekelőtt a gaz­dasági növekedés feltételeinek megteremtése, a vál­lalkozásélénkítés, és mindezzel párhuzamosan a szociális válságkezelés, a legszegényebb rétegek további szegé­nyedésének megakadályozása. Ez minden kétséget kizáróan liberális program. Bárki kormányoz majd 1994-től, ezt kell megvalósítania. Tisztában vagyunk vele, hogy a választópolgárok nem kérnek újabb négy évet a lefelé menetelésből: a termelés visszaeséséből, a nadrágszíj összehúzásából, a fogyasztás és az életszínvonal csökkenéséből. Mi is azt mondjuk: ebből elég volt! valamint mindazt, amit egy igazán demokratikus állam polgárainak nyújtani tud. (Politikai hirdetés) á o < X A jobb jövőnek már a következő négy évben el kell kezdődnie. És el is kezdődik, ha 1994 tavaszán a megoldandó feladatokra összpontosító, széles körű tár­sadalmi együttműködés megszervezésére képes párt veszi kezébe a kormányrudat.

Next

/
Thumbnails
Contents