Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-20 / 92. szám

1994. április 20., szerda Sport 13 Vezetőségválasztó küldöttközgyűlés a MÁVMTE-nél Elmaradt a beígért trónfosztás Továbbra is sportegyesületi formában Szolnok mamutegyesülete 1979-ben alakult a MÁV és az MTE fúziójából. A másfél évti­zeddel korábbi szemléletet (egységben az erő) tükröző gyakorlat szerint valamennyi szakosztály anyagi és erkölcsi támogatását elsősorban a pártál­lam által irányított gazdasági egységek és társadalmi szerve­zetek garantálták. 1989-ig nem is volt különösebb ok az aggo­dalomra, ellenben a rendszer- változtatás kezdete óta folyama­tosan beszűkültek a piros-kék egyesület fennmaradási esélyei és lehetőségei. A soros vezetőségválasztó közgyűlésen is ez derült ki a megbízott elnök asszony, Lévai Júlia írásos beszámolójából: „az elnökség legtöbb energiáját a működési feltételek előterem­tésére fordította”. Megtudható az anyagból az is, hogy a tárgyi és személyi feltételek fokozato­san romlottak, a sportolóktól, alkalmazottaktól minden ked­vezményt megvontak, szakmai oldalon csökkenő tendenciát mutat a versenyzők és edzők létszáma, nem javult a megye- székhely megtartóképessége, elapadtak a nemzetközi kapcso­latok forrásai. Lévai Júlia szó­beli kiegészítésében kitért a me­rőben megváltozott gazdasági körülmények negatív hatásaira, a sporttörvény sajnálatos hiá­nyára. Az új vezetés figyelmébe ajánlotta, hogy rövid távon csak a túlélést tervezze és szorgal­mazza a szakosztályok nagyobb pénzügyi önállóságát. Nem volt kevésbé frappáns és megtervezett Varga Ferenc­nek, a számvizsgáló bizottság elnökének beszámolója sem. Mindenre kiterjedő vizsgálódá­saik során különös figyelmet szenteltek az igények és forrá­sok reális felmérésére, a társa­dalmi tulajdon védelmére, a könyvelési és bizonylatolási fe­gyelemre, az állami normatívák szerinti egyensúlyi elv betartá­sára. A hivatali apparátussal és az ügyvezető elnökkel jó volt az együttműködés. Nem illett a sorba, de a leve­zető elnök, dr. Bózsó Péter jó szívének köszönhetően Radvá- nyi András, a labdarúgók szakosztály-igazgatója is el­mondta övéivel kapcsolatos, olykor túlságosan elméleti sí­kon megközelített, nem egy­könnyen nyomon követhető, sa­játos szemléletű, gazdasággal kevert filozofikus fejtegetéseit. Az indokolt hozzászólásokat a természetjárók képviseletében Sztrókai József nyitotta meg. Neheztelt azért, hogy a fiatalsá­got elkényeztették, nincs ben­nük akarat, kitartás. Fedor Ist­ván, az atléták technikai veze­tője azt kifogásolta, hogy szak­osztályuk (amely az eredmé­nyek hetven százalékát hozta) értékelése nem került a beszá­molóba, a magasugró dombot két éve veri az eső, a dolgozók fizetése a létminimumon van, s már munkaruhára sem telik. Feltette a kérdést: kell-e egyál­talán ilyen körülmények között egyesület? Kővári László, a megyei sporthivatal igazgatója hosszú­nak tartotta az előző közgyűlés óta eltelt öt esztendőt. Méltatá­sában kinyilvánította, a MÁV MTE mind a kilenc szakosztá­lyát végigvezette idáig a rögös úton, melynek során a szakmai munka alárendelt szerepet ját­szott a pénzügyi helyzetnek „köszönhetően”. Ezért kiszá­míthatóbb gazdasági hátteret és nem pályázati finanszírozási rendszert jelölt meg mint üdvö­zítő megoldásokat. A MÁV Rt. képviseletében Mányai Miklós szólt, aki a részvénytársaság ál­láspontját ismertette, mely sze­rint csakis az egyesületi formát hajlandó támogatni, de nem ki­zárva azt, hogy egyes szakosz­tályok szponzomevet vegyenek fel. Csigó Szabolcs a nyolc ki­emelt vasutas-egyesület ligájá­nak elnökeként jó hírrel szol­gált: a legújabb fejlemények szerint a sportolók visszakapják kedvezményes vasúti jegyeiket. A MÁV MTE esetében ez más­fél milliós megtakarítást jelent­het egy esztendőben. Sándor János a női kosarasok nevében az elnökségi tagok „szívtelen­ségét” hangsúlyozta egyes kér­désekben, dr. Lengyel Györgyi alpolgármester asszony pedig továbbra is a szakosztályi tá­mogatások mellett tört lándzsát, Szavaznak a futballisták. Hogy kire? az eredményesség függvényé­ben. Az alapszabály módosításá­nál Tiger Tibor csaknem har­minc változtatást javasolt, ezért a levezető elnök megkérte, írás­ban küldje el azokat (teljesen jogosan) az új elnökségnek, mert a közgyűlés erre nem ké­szült fel. A tényleg indokolt vál­toztatások közül valamennyit elfogadta a közgyűlés, de meg­maradt többek között az egyesü­let neve, színe és címere. A legnagyobb érdeklődés természetesen a vezetőségvá­lasztás felé fordult. B. Nagy Pál a jelölőbizottság elnökeként ja­vaslatot tett az egyesületi el­nökre, tizenegy elnökségi tagra, a számvizsgáló bizottságra és az ügyvezető elnök személyére. Utóbbi poszt betöltésre nem jött össze a jó előre beharangozott kettős jelölés, mert Pákái György az utolsó pillanatban visszalépett, ezért Hollóy Ta­más „magára maradt”. A titkos szavazás eredmé­nyeként a következő döntés szü­letett: Egyesületi elnök: Gombkötő Béla. Elnökségi ta­gok: Lévai Julianna, Vizsi Fe­renc, Dobozi Gyula, Ondrék András, dr. Deák Lajos, Mol­nár Lajos, Balasi Péter, Varga József, dr. Tóta Áron és az ügyvezető. A számvizsgáló bi­zottság elnöke: Varga Ferenc, tagok, dr. Szűcs Sándorné és Bertalan Sándor. Ügyvezető elnök: Hollóy Tamás. Az új egyesületi elnök, Gombkötő Béla székfoglalójá­ból: - Elnökségi tagként min­denkit segítettem abban a re­ményben, egyszer visszakapom. Mindenkit biztosítok a jó szán­dékomról, bár az önmagában kevés, mégis elengedhetetlen. Természetesen programom még nincs, de szeretném, ha a MÁV Rt., a sportolók és edzők képvi­selője rendszeresen részt venne az elnökségi üléseken. Érzem, hogy Hollóy Tamás és a ver­senyzők között némi feszültség van. Egyelőre nem tudom, mi okozza, de hamarosan megbe­széljük. Együttműködésünknek legyen a munka és az őszinteség az alapja. (néder) Tizenöt éve elnöke az egyesületnek Villáminterjú Hollóy Tamással- Elnök úr! Milyen konzek­venciákat von le a közgyűlés­ből?- Ilyen nyugodt, botrányok­tól mentes ülésre nem számí­tottam. Féltem a hangadóktól, akik a bizonytalan helyzetet kihasználva esetleg más irányba terelhették volna a ve­zetőségválasztó küldöttköz­gyűlés menetét. Sajnos, a ke­serű döntések meghozatala mindig az én asztalom volt ed­dig, ezért nem is várhattam el, hogy népszerű legyek a tagok szemében. A sok nemleges szavazatnak (30 - a szerk.) azonban feltétlenül jelzés ér­tékűnek kell lennie, miszerint a továbbiakban többet kell tö­rődnöm az alkotó-„műhelyek” problémáival, gondjaival. Egyébként teljes volt a bizony­talanság a szavazást illetően olyannyira, hogy már a búcsú­beszéd is a zsebemben lapult. Tisztességgel mentem volna el, mert úgy érzem, eddigi ténykedésem az ismert gazda­sági helyzetben kielégítő volt.- Kíván-e valakitől meg­válni a közeljövőben? Gondo­lok itt elsősorban Szatmári- nére, aki a legnagyobb bírá­lója volt az utóbbi időben, rá­adásul már nem is nyilatkoz­hatott a sajtó munkatársai­nak?- Itt egy félreértést szeret­nék eloszlatni. Editke csak a jelölőbizottság nevében nem nyilatkozhatott! Egyébiránt nem vagyok haragtartó, kitűnő munkatársakkal vagyok kö­rülvéve, és már csak a hely­zetből adódóan is etikátlan lenne a felmondás.- A sportolókkal fenntartott hűvös viszonyán szándékozik-e változtatni?- Igen, feltétlenül! Ezt a kri­tikát jogosnak tartom, de mentségemre legyen mondva, a szponzorokkal tartandó kap­csolatom sok időt és energiát vont el a versenyzőktől.- A bejelentett dolgozói bér­emelések valóban megtörtén­nek, vagy csak mint választási fogás szerepelt az elnök úr tar­solyában?- Eldöntött tény, hogy 15-20 százalékos differenciált bérfej­lesztésre kerül sor a napokban. A fedezetét sikerült előterem­tenem, így a rendkívül ala­csony fizetéseket, ha csekély mértékben is, de feljebb tor­názzuk. S. L. Mézes-napok Katalóniában A tengerparti homok áprilisban is meleg Alig néhány hete érkezett meg Spanyolországból az a ki­csiny, de rendkívül lelkes szol­noki delegáció, amely képvi­selte hazánkat egy nagy sport­fesztiválon. Mézes Józsefet, a közismert sportmecénást kér­deztük, miként adódott ez a le­hetőség?- A Magyar Röplabda Szö­vetségen keresztül feleségem kapott egy meghívást, hogy ki­zárólag amtőrcsapattal képvi­selje városunkat. Együttesünk a mixed kategóriában indult, ami azt jelentette, hogy két nő és két férfi által alkotott team játszott a strandröplabda szabályai sze­rint. A hölgyeket Kovács Tünde és Györgyi Szabó Kinga, az urakat Policsányi István, vala­mint Hazám István képviselte.- A fehér Mikasák világában jártas olvasóknak ismerősen csenghetnek ezek a nevek, hi­szen nem is oly régen még aktív részesei voltak Magyarország röplabdaéletének. Miként zaj­lott ez a több sportágat is ma­gában foglaló dzsembori?- A versenyek napjára meg­állt az élet, mindenki, aki élt és mozgott, a pályák körül szoron­gott. Európa szinte minden szegletéből érkeztek csapatok. A strandröplabdába 14 gárda nevezett be, a hét pályát közvet­lenül a tenger mellett állították fel, így nemegyszer előfordult, hogy egy rossz nyitást követően a vízből kellett a labdát kiha­lászni. Végül az igen színvona­las mezőnyben a vállalkozásom és a Nádas Tours által támoga­tott egység az előkelő ötödik he­lyet csípte el. Már jövőre is van érvényes meghívásunk, amin - ha nem jön közbe semmi - fel­tétlenül ott leszünk.- A kiszolgálással hogyan voltak megelégedve?- Nyugodtan állíthatom, hogy minden várakozást felülmúlt a szervezők figyelmessége! Jel­képes összegért paradicsomi környezetet varázsoltak: pálma­fák, egzotikus ételekkel roska- dásig rakott asztalok, kiegyen­súlyozott emberek, ezek után nehéz is volt visszazökkennünk a szürke hétköznapokba. Hálás lehetek a röplabdasportnak, hogy részese lehettem ennek a felejthetetlen hétnek. Kívülál­lóként továbbra is azon leszek, hogy lehetőségeimhez mérten támogassam eme remek sportá­gat. Ilyen és ehhez hasonló ver­senyektől a továbbiakban sem fogom sajnálni a pénzt, hiszen ez kitűnő reklám Szolnoknak és közvetve az üzletemnek is.- Jutott-e idő a környék neve­zetességeinek megtekintésére ?- Szerencsére alkalmunk volt megtekinteni Baracelona neve- zeteségeit. Külön érdekesség volt számunkra, hogy láthattuk a helyiek labdarúgószentélyét, a Nou Camp Stadiont is, ahol a Barca félistenei, Romario, Sztojcskov és a többiek edzést tartottak.- Hol lesz a legközelebbi megmérettetés?- Novemberben a németor­szági Essenben, ahol talán már a dobogóra is sikerül felállnia csapatomnak. - s. 1. ­Sakk, Jász Kupa ■■■■■■■■■■■■ Szarvasi fölény a Jászságban Mai műsor Röplabda. NB 1. férfiak: Szolnoki Vegyiművek- Bácstej. Szolnok, Tűzoltó- csarnok, 17.30. Röplabda Szolnoki Titász- Sátoraljaújhely 3:0 (6, 5, 4) Szolnok, v.: Papp Titász: Novák, Juhász, Csor­dás, Fekete, Hajdú, Császi. Csere: Nagy, Balázs, Tompa, Cseh. Edző: Surányi Márton. Az NB Il-es Titász könnyű győzelmet aratott negyven perc alatt a lelkes vendégek ellen. Kézilabda Túrkevei VSE- Alap TSZSK 36-27 (17-12) Túrkeve, 250 n„ v.: Kovács, Kardos. TVSE: DUCZA. LUKÁCS L. 11, LAKATOS 11, Barna J„ BARNA GY. 6, Vántus 5, Somo­gyi 3. Csere: Tóth (kapus), Ka- rászek, Rácz, Lukács Cs. Edző: Takács Sándor Igazi közönségszórakoztató csatát láthattak az NB Il-es fér­fiak találkozóján a nézők. Mindkét csapat támadó felfo­gásban, hatalmas iramban ját­szott. A hazaiak magabiztosan győztek az élcsoporthoz tartozó alapiak ellen. Nagy érdeklődés előzte meg a Jászjákóhalmán megrendezett Jász Kupa ifjúsági sakkver­senyt, hiszen négy megye ti­zennégy településéről, mintegy 160 iskolás részére kellett biz­tosítani a versenyzési feltétele­ket. Az ifjúsági sakkbázisok ta­nulói szinte kivétel nélkül meg­jelentek. Szarvastól Dunake­sziig, Budapesttől Párádig igen jól felkészített fiúk és lányok küzdöttek a helyezésekért. A verseny sikeréért a jászjákó- halmiak egy emberként fogtak össze. Hogy mennyire komo­lyan vették a rendezvényt, az is aláhúzta, hogy a gyermekek kö­zül senki sem maradt ajándék nélkül. A játék színvonala ugyan még nem mindig érte el a kellő szintet, de már lehetett te­hetséges fiatalokat látni, akik a jövő reménységei lehetnek. Örömmel tapasztalható, hogy a fiatalok nevelésére, versenyle­hetőség biztosítására a megyé­ben egyre nagyobb figyelmet Ahogy közeledik a labda­rúgó-világbajnoki döntő, mind többen bocsátkoznak jóslá­sokba: ki lehet a legnagyobb fa­vorit az Egyesült Államokban. A június 17. és július 17. közötti vb-finálé esélyeiről megkérdez­ték a világbajnok argentin csa­pat tagját, Diego Maradonát is. Az egykori kitűnő játékos sze­rint Brazília, Németország, Olaszország és Hollandia vár­hatja legnagyobb reménnyel a fordítanak. A rendezvények so­kasága, a sakkcentrumok kiala­kulása ezt a helyes gyakorlatot alá is támasztja. Eredmények: lányok I. kcs.: 1. Márton Melinda (Szarvas) 6,5, 2. Kupecz Vanda (Párád) 6 p„ 3. Sárközi Anett (Szarvas) 5 p. II. kcs.: 1. Varga Julianna (Párád) 7 p„ 2. Dudás Dóra (Jászberény) 6 p„ Buczkó Il­dikó (Csépa) 5 pont. Fiúk, I. kcs.: 1. Gombár János (Szarvas) 1,2. Sárközi Roland (Jászjákó- halma) 6 pont. II. kcs.: 1. Béki András (Alag) 6, 2. Jánvári Vik­tor (Törekvés) 6, 3. Kiss Balázs (Újszász) 5,5 pont. Csapatver­seny eredménye: 1. Szarvas DSK 18,5, 2. Jászjákóhalma 17, 3. Karcag SE 16,5 pont. Az ifjú sakkozók menetelése ezzel nem ért véget. 1994. ápri­lis 23-án, szombaton 8.30 órától Szolnokon, a Mátyás király u. 31. szám alatt rendezik meg a megyei korcsoportos ifjúsági egyéni bajnokságot. vb-t. Saját csapatáról, az argen­tin válogatottról, amelyben ő maga is szeretne pályára lépni, visszafogottan nyilatkozott. - Nem szeretnénk, ha a favoritok között emlegetnének minket. Sokkal jobb, ha nyugodtan ké­szülhetünk - mondta. Egyéb­ként Maradona bizakodva be­szélt a közeljövőről, saját világ - bajnoki szerepléséről. Mint mondta, szíve azt súgja, ott lesz a válogatottal az USA-ban. Maradona jósol A hagyományoknak megfelelően ez évben is megrendezték Szolnokon az asztalitenlszezők sportbálját. A Pelikán Szálló éttermében sportolók, sportvezetők és hozzátartozók sokasága gyűlt össze, hogy oldott hangulatban ünnepeljék az elmúlt egy esztendő eredményeit. -Barna-

Next

/
Thumbnails
Contents