Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-20 / 92. szám
Parlamenti képviselőjelöltek — 2. sz. választási kerület Simongáti Endre - Agrárszövetség Szekeres Imre - MSZP Az átalakulás igazi próbatétel 1939-ben született Kecskeméten, a városhoz csak a család rokoni kapcsolatai fűzik. Szülei közalkalmazottak, nagyszülei gazdálkodók voltak. Nős, egy fiúgyermeke van, 1981 óta Jászapátiban élnek. Általános iskolai tanulmányait az egri cisztercitáknál kezdte, középiskolája az Egri Mezőgazdasági Technikum volt, ahol állattenyésztési szakon végzett. Felsőfokú tanulmányait munka mellett folytatta, a Putnoki Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban növénytermesztési oklevelet szerzett, a Debreceni Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát kapott. Hogy ismereteit tovább bővítse, ugyenezen egyetemen vállalat- gazdasági szakmérnöki diplomát is szerzett. így lett agrármérnök és közgazdász. 1968-ban némi huzavona után az MSZMP tagja lett. 1956-tól vidéken a mezőgazda- sági termelés területén dolgozik. Fiatal, kezdő szakemberként az egri és szécsényi tangazdaságokban dolgozott, közel harminc évig pedig termelőszövetkezetekben volt főagronó- mus, főállattenyésztő. 1986-ban munkájáért Újhelyi Imre-díjjal tüntették ki. Tevékenyen részt vesz a mezőgazdaság érdekvédelmi szervezeteinek munkájában megyei és országos szinten egyaránt. 1992-ben korábbi munkatársaival együtt Jászapátiban alakított egy mezőgazdasági termelésszervező és kereskedelmi gazdasági társaságot azzal a céllal, hogy elősegítsék térségükben a mezőgazdasággal foglalkozók termelési és értékesítési feladatainak, gondjainak legkedvezőbb megoldását. Jelenleg a cég ügyvezetője. Az Agrárszövetségnél a képviselőjelöltséget azért vállalta el, mert elválaszthatatlan a kötődése az agrárszférához, s hogy közreműködhessen az emberek sorsának jobbrafordu- lásában. Nyilatkozata szerint tisztában van azzal, hogy az Agrárszövetség lesz az az erő, amely nem nyugszik bele abba, hogy a vidéken élő ember másodrendű állampolgár legyen. Képviselőjelöltként kiemelkedően fontosnak tartja, hogy mielőbb rendeződjenek a tulajdonviszonyok, a privatizáció új elvi alapokra helyeződjék, valamint a földadó eltörlését, a magyar termékek piacának biztosítását és védelmét, a hitelfeltételek javítását, az adók és járulékok csökkentését. Vallja, a gazdaság nem önmagáért való, szolgálnia kell a társadalmat és az embert. Az átalakulás igazi próbatétel, a feladat nagy és bonyolult, de nem reménytelen. B. G. Dr. Szerencsés István - SZDSZ Sorsa, élete a Jászság 1958. december 21-én született Jászdózsán kisparaszti, római katolikus családban. Édesapja tsz-nyugdíjas, édesanyja a háztartást vezeti. 1988 óta nős, felesége lengyel nemzetiségű, tanítónő. Két gyermekük született, Mihály 1989-ben, Martina 1992-ben. 1970-ben született öccse, Endre, vállalkozó. Az általános iskolát Jászdózsán végezte. 1977-ben érettségizett Törökszentmiklóson a Székács Elemér Mezőgazdasági Szakközépiskolában. Felsőfokú tanulmányait 1978-84 között állami ösztöndíjasként Lengyelországban, az Olsztyni Agrártudományi és Műszaki Egyetem Édesvízi Halászati és Víz-környezetvédelmi Karán végezte. 1984-ben szerezte mérnöki diplomáját. 1984-től 1987-ig a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasaként tudományos kutatómunkát végzett Lengyelországban. Hazatérése után 1988-89-ig Szarvason a Haltenyésztési Kutatóintézetben a halegészségügy területén dolgozott tudományos kutatóként. Az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága 1988-ban a mezőgazdasági tudományok kandidátusává nyilvánította. 1989-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara a természettudományok doktorává avatta. 1989-ben visszatért szülőfalujába, ahol a helybeli termelőszövetkezetben előbb üzemgazdászként, később sertés- és baromfi-tenyésztési főágazatveze- tőként dolgozott. 1991-ben a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gazdaság és Társadalomtudomány Karán mezőgazdasági külgazdasági diplomát szerzett. 1992-től magánvállalkozóként dolgozik, fő tevékenységi területe a nemzetközi kereskedelem. A Szabad Demokraták Szövetségének 1993 júliusa óta tagja. Ez egyedüli párttagsága. Sorsa a Jászság. Olyan Jászságot akar, ahol érdemes élni, ahova visszavágynak és visszatérnek az elköltözöttek, ahol ott maradnak a fiatalok. A jász nép évszázadokon keresztül büszke volt szabadságára, szülőföldjére, hitére és másságára. Szinte valóságos fájdalmat jelent számára annak a gondolata, hogy ez a több évszázados hagyomány ne éledjen újjá, mint ahogyan az is, hogy választott képviselőinknek fontosabb a hatalom, mint a Jászság lakosságának mindennapi érdeke. Stílusváltást szeretne a politikában az által is, hogy érezze minden választópolgár, a képviselője is közülük való, akit nap mint nap megtalálhat problémáival. Hiszi, hogy a Jászságban élő emberek nemzedékeken keresztül megőrzött eleven hite és önbecsülése a felemelkedés és a jólét záloga. Tudja, hogy sikeres és virágzó mezőgazdaság nélkül Magyarország jövője elképzelhetetlen. A Jászság Magyarország éléskamrája. Ezt kell az emberek javára kihasználni. Ha megválasztják, törvényeket fog kezdeményezni annak érdekében, hogy rendbe jöjjön a gazdaság és meginduljon a gazdasági növekedés. Sürgetni fogja, hogy csökkenjenek az adók, töröljék el a forrás- és minimáladót, a munkahelyteremtő beruházások részesüljenek adókedvezményben. Támogatni fogja az új kormány intézkedéseit, amelyeknek biztosítani kell az értékálló nyugdíjakat, a pályakezdő fiatalok esélyeinek javítását, a korszerű egészségügyi ellátást és a magas szintű iskolázást. Kedvező hitelfeltételeket akar a mezőgazdaságból élőknek. T. A. Dr. fíusvai Antal - KDNP Egészségügyből a politikába Jászapátin született 1923-ban. Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát. Az ’50-es években a budapesti Bajcsy-Zsi- linszky Kórházban dolgozott, ahol tagja lett a kórház forradalmi bizottságának. 1962-ben került Szolnokra, három felnőtt gyermeke van, özvegy. Rusvai Antal saját bevallása szerint politikai érdeklődése nem mai keletű, már korábban is érdeklődéssel viseltetett az ország helyzete iránt, eddig az egészségügyben szolgálta a népjólétet, most a politikában kívánja tovább szolgálni.- Pártjának országos programjának forintokra váltása a képviselő legfontosabb feladata. Ön a KDNP-programot hogy tudja átültetni az Alsó-Jászságra?- Választási körzetem elsősorban mezőgazdasági jellegű, ezért a Kereszténydemokrata Néppárt programjának ezt a vonalát tartjuk szükségesnek átültetni az Alsó-Jászságba. A mezőgazdaság fontosságát pártunk programjában egyébként az is jelzi, hogy az országos lista 8. helyén a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanárát, Szakái professzort jelölte.- A választópolgárokkal találkozva fontossági sorrendben hogyan rangsorolja a lakosság problémáit?- Az előbbieket folytatom a fontossági sorrendben is, a mezőgazdaság gondjainak az orvoslása a legfontosabb feladat, második helyre teszem a munkanélküliség kezelésének jelentőségét, de véleményem szerint a kettő összefügg, hiszen a mezőgazdaság „feltámasztása” növeli foglalkoztatóképességét is. A közbiztonság megszilárdítása is fontos feladat. Sok helyen volt beszédtéma, hogy mit tesz a Kereszténydemokrata Néppárt ennek javítására. Megvannak erre is az elképzeléseink; centrális, erős rendőrséget tartunk megfelelőnek, nem ön- kormányzati szerveződést, bár ezek meglétére is szükség van, míg az erős centrális rendőrség ki nem épül és meg nem valósul az erős közbiztonság. Az ifjúság problémáinak feloldását is fontos feladatomnak, illetve feladatunknak tartjuk, főleg a pályakezdők elhelyezkedési gondjának segítésének megoldása szerepel terveink között. H. V. Tisztességgel, a Magyarország májusban választhat, hogy megtartja-e a mai kormánypártokat a végrehajtó hatalomban, vagy a nemzet boldogulását, a társadalom fel- emelkedését, a modernizációt és az európai típusú demokráciát teremtő politikai erőket választja - mondja Szekeres Imre. A Magyar Szocialista Párt a szakértelem, a tisztesség és a nemzet iránti elkötelezettség politikáját kínálja. Harcot hirdet minden megmenthető és létesíthető munkahelyért. Olyan privatizációt akar, amely parlamenti ellenőrzés alatt megy végbe és a modernizációt szolgálja. Talpra akarjuk állítani a mezőgazdaságot, nemzeti ügyként kezelve a magyar falu, az agrárgazdaság megmentését és felemelkedését. Talán nem vagyok eléggé modem felfogású, de annak ellenére, hogy jól tudom, Magyarország soha nem lesz a teljes egyenlőség társadalma, mindig lesznek jómódúak és lemaradók, azt vallom, hogy mindenki számára biztosítani kell az esélyek egyenlőségét. Számomra nehezen elfogadható, hogy tehetséges gyerekek elkallódjanak - mindig saját gyermekeim jutnak eszembe ilyenkor -, éhezők, ellátatlanok és nyomorban élők legyenek. Nagyon szeretem Móricz Zsigmond írásait, és egyik kedvencem a „Hét krajcár” című novellája. Politikusként egyik legfontosabb célom, hogy az a világ soha többé ne térhessen vissza Magyarországra. Mi olyan társadalmat akarunk teremteni, amely elismeri a teljesítményt, ugyanakkor nem hagyja magára az elesetteket. A demokratikus baloldal attól európai, hogy politikájában összekapcsolja az alkotás, a vállalkozás szabadságát és a szolidaritás emberi kötelezettnemzet iránti elkötelezettséggel ségét. Olyan Magyarországot akarunk, ahol a hit, a vallás megválasztása és gyakorlása mindenkinek személyes ügye, de az egyházak zavartalan működése közügy. Ahol keresztény és nem keresztény, hívő és nem hívő egyformán hazára lel. Azt mondjuk, hogy két esztendő alatt megállítjuk a gazdaság hanyatlását, megteremtjük a növekedés feltételeit. Véget vetünk a közvagyon ellenőrizetlen és elvtelen osztogatásának és az állami pazarlásnak. Javítani akarjuk a közbiztonságot, és kíméletlen harcot hirdetünk a korrupció és a fekete kereskedelem ellen. Az ország súlyos válságának kezeléséhez, a szociális feszültségek mérsékléséhez, a növekedés elindításához nélkülözhetetlen az új kormány megállapodása munkaadók és a munkavállalók érdek-képviseleti szerveivel. Ennek mindenekelőtt az infláció mérséklésére, a foglalkoztatásra, valamint az igazságos jövedelemarányos teherviselésre vonatkozó megállapodásokat kell tartalmaznia. Az új kormányzatnak olyan gazdaságpolitikát kell folytatnia, amely konkrét intézkedéseket tesz a válság enyhítésére és a növekedés megalapozására. Úgy gondoljuk, hogy a szociális törvény módosításával bővülnie kell az alanyi jogú juttatások körének. A gyes állam- polgári jogon járó juttatássá váljon. A nyugdíjak értékének a nettó átlagkeresetekhez igazodó megőrzése, állandó özvegyi nyugdíj-kiegészítés bevezetése szükséges. A nők nyugdíj- bameneteli rendjének felülvizsgálata, a korhatáremelés elhalasztása elengedhetetlen. A társadalombiztosítási önkormányzatok vagyonnal történő ellátása és a működő állami vagyon hozadékából való részesítése tovább már nem halasztható. Az MSZP, ha elnyeri a választók bizalmát, vállalja a kormányzati felelősséget. Ha kormányra kerülünk, teljesítjük az ígéreteinket, mert csak olyat ígérünk, amit teljesíteni tudunk. A nemzet megérdemli, hogy hozzáértő, becsületes politikusok vezessék. „Ne legyetek gőgösek, ne reménykedjetek a bizonytalan gazdaságban - valljuk Pál apostol szavaival -, alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez”. Amennyiben fentebb vázolt elképzeléseink megvalósítására a Magyar Szocialista Párt lehetőséget kap, ígérhetem azt, hogy szűkebb pátriánk helyzete is lényegesen megjavul. Új munkahelyek teremtődnek, hiszen első számú közellenség a Jászságban a munkanélküliség. A most földhöz jutottak lehetőséget és segítséget kapnak ahhoz, hogy a föld áldás legyen és ne átok. Arra fogok törekedni, hogy a fejlődés másik nagy akadálya - az infrastruktúra hiánya - terén is számottevő változás következzen be. Mint politikus, valódi sikernek azt tekinteném, ha szülőföldemet képviselhetném a parlamentben. II. SZOLNOKI NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 1994. máj. 11-15. | ÁRENGEDMÉNNYEL ajánljuk az Néplap oldalait a kiállítóknak és résztvevőknek május 9 - 14-ig Témamenedzserek: Tóth Imre, Libárdi Géza 56/424-444, Fax:421-766. AS-M Kft. Szolnok, Kossuth tér 1. földszint - HIRDETÉS ................................................................................................................. A NDORNAKTÁLYAILERAKATA fűzfői termékeinek forgalmazására Érdeklődni lehel: hétfőtől - csütörtökig 6.30 -15 óráig, pénteken 6.30 - 12.30 óráig MOLNÁR JÓZSEFNÉNÉL és LOVASI FERENCNÉL Tel.: 06-36/310-215 Fax: 06-36/312-378 •49461/1H* Nincsen többel gondja... megnyílt a Diszkontja! 4 méter széles padlószőnyegek 595 Ft/m2 -1.170 Ft/m2, hazai és import szőnyegek különböző méretben 6.140 Ft - 12.860 Ft kaphatók a Meteor Rt. új Szőnyeg Diszkontjában Szolnokon, a Thököly út 81. szám alatt. Reklámáras ajánlatunk: Dinasty és Cyprus 4 méter széles padlószőnyeg Régi ár: 993 Ft/m2 Új ár: 913 Ft/m2 Nyitva tartás: hétfőtől - csütörtökig 8 órától 15.30 óráig, pénteken 8 órától 12 óráig, szombaton zárva! Megközelíthető: 12, 24, 24/a. jelzésű autóbuszokkal. Várjuk kedves vásárlóinkat! *49229/1H*