Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-19 / 91. szám

Parlamenti képviselőjelöltek — 1. sz. választási kerület Mézes Imre - Munkáspárt Képviselőként sok teendője lenne Dr. Stanitz Károly - MSZP Ideológiamentes törvényhozást szeretnék Mézes Imre a Munkáspárt színeiben indul a választáso­kon. Jászfelsőszentgyörgyön lakik. Mézes Imre négy gyermek édesapja, egy kétéves kisfiú nagyapja. A jászberényi Lehel Elektroluxnál dolgozik, de a budapesti Siemens Rt. alkal­mazásában áll. Végzettsége villanyszerelő. Az 52 éves férfit mindig is érdekelte a politika. Már gyermekkorában is élvezettel hallgatta a felnőttek politizálá­sát. Mint a fiatalok többsége, ő is a KISZ-ben kezdte, 1957-ben. Jelentős közéleti múlttal rendelkezik. Tagja volt a nagyközségi tanácsnak ab­ban az időben, amikor Jász- fényszaru, Pusztamonostor és Jászfelsőszentgyörgy még kö­zös tanáccsal működött. A Ha­zafias Népfront helyi szerveze­tének is elnöke volt. 1984-től 1988- ig tagja volt a megyei ta­nácsnak is. A szocialistabri- gád-mozgalomban is szerzett érdemeket, a vállalat kiváló címet elért brigádjában tevé­kenykedett. A volt MSZMP- nek 1978 óta tagja volt. 1989- ben, azonnal az újjáalal- kult MSZMP-be lépett be. A képviselőjelölt a Mun­káspártot következetes balol­dali pártnak tartja, amely elveti a kapitalizmust, ellenzi a tőkés rendszerváltást. A párt egy kö­zösségi társadalom megterem­tését tűzi ki távlati célul. Nem kívánnak visszatérni múlthoz, sem az elmúlt évtizedekhez, sem a II. világháború előtti ál­lapotokhoz. Óvni, gyarapítani szeretnék mindazt, ami az el­múlt években jó és értékes volt: a létbiztonságot, munkához, ta­nuláshoz való jogot, a nemzet­közileg elismert mezőgazdasá­got, a társadalmi nyugalmat, a békés külpolitikát. Mézes Imre körzetében prob­lémának tartja a szennyvízkeze­lést és a telefonfejlesztést. Ezek mielőbbi megvalósítá­sán fáradozna, ha megválaszta­nák. Azért küzdene, hogy a munkának legyen ismét becsü­lete. A dolgozó embernek joga és lehetősége legyen munkája által elfogadható emberi körül­mények között élni. A fiatalok lakáshoz jutásának lehetőségét jobban megadná, mint most. Az állami lakásépítésekre ugyanis nagy szükség van. Ettől kettős hasznot remél: lenne az építő­iparban munka, és lenne la­kás. A mezőgazdaság helyzetét úgy ítéli meg, hogy a „közös” és a háztáji harmóniája jobban megfelelt a mai állapotoknak. A cigány lakosság az elmúlt évtizedekben jelentősen beil­leszkedett a társadalomba, ki­nőttek a putrikból - tartja Mézes Imre. A rendszerváltás óta őket sokszorosan sújtja a gazdaság átalakulása, nincs munkahe­lyük. Ha az előző rendszer fennmarad, a cigányokkal szembeni előítélet megszűnik. Úgy véli, a Munkáspárt min­denképpen bekerül a parla­mentbe. T. A. Dr. Novotni János - Agrárszövetség Földön járó politika a mezőgazdaságért! Dr. Novotni János már régen megkezdte a kampányt. Hosszú hetek óta tart gyűléseket, baráti beszélgetéseket, hogy a válasz­tók gondolatait, elképzeléseit minél jobban megismerje. Két megdöbbentő tapasztalata van. Az egyik a félelem, ami demok­ráciában nem jó jelenség. Fél­nek az emberek az állásvesztés­től, s attól is, hogy nyíltan kép­viseljék nézeteiket. A másik ke­serű tapasztalata, hogy meny­nyire tájékozatlanok az előttünk álló parlamenti j választásról. Nem egy faluban azt hitték, hogy polgármestert kell válasz­taniuk. Az Agrárszövetség és dr. Novotni János egymásra talá­lása szinte törvényszerű volt. A Kossuth Tsz jogtanácsosaként eltöltött 13 év rengeteg tapasz­talattal járt. Az elmúlt 4 év pe­dig bebizonyította, hogyan nem szabad törvénykezni. A politika oltárán feláldozták a mezőgaz­daságot. Az egymásnak ellent­mondó jogszabályok, a gyakor­lati véghatás „többesélyes” kivi­telezése végképp zavaros vi­szonyokat eredményezett az ágazatban. így képviselői prog­ramjává lett, hogy véget kell vetni az olyan jogalkotásnak, amikor valami jogszerű, de nem etikus. A kettő között húzódó széles mezsgye az emberek 95 százalékát irritálja, 5 százalék pedig kihasználja azt. A képviselői munkáról is más az elképzelése, mint a jelenlegi gyakorlat. A törvénytervezetek készítésekor a választók széles rétegét, az adott téma legjobb szakértőit a körzetében min­denképpen megkérdezi. A vá­lasztók érdekeit érvényesítené a módosító indítványok elkészí­tésekor. Meggyőződése, hogy a választók többségének ellenére nem lehet jó törvényeket hozni. Az Agrárszövetség eddig a vi­dék Magyarországára támasz­kodott, az itt élők megkérdezé­sével alkotott programot. Ez a földön járó politika szolgálja a választók érdekeit. Napi kap­csolatban kell lenni a válasz­tókkal. A képviselő személye ezért nagyon fontos. Nyíltság, őszinteség, gerincesség nélkül ez nem valósítható meg. Dr. Novotni János számára az is fontos, hogy a Jászságért dol­gozzon. Két képviselője lesz a térségnek, nekik együtt kell működniük, a régió fejlesztése csak közös munkával valósít­ható meg. Ez is csorbát szenve­dett az elmúlt 4 év során, így az Alsó-Jászság még több hát­ránnyal küzd, mint a felső. Az együttműködésből nem ma­radhatnak ki az önkormányza­tok sem, hisz az ő törekvéseik­nek kell a törvénykezés szintjén megjelenni. Lehetne sorolni hosszan, hogy az Agrárszövetség prog­ramjában mi minden szerepel. A privatizáció nyíltsága, a kár­pótlás befejezése, a tulajdonvi­szonyok rendezése, a feldolgo­zóipar és a mezőgazdálkodás összekapcsolása. Egy biztos, ami nem dr. Novotni János szakterülete, pl: oktatás, egész­ségügy, szociálpolitika, ott a térség legjobb szakembereire s a párt programjára támaszkodva dolgozna. Végszóként pedig e lap ha­sábjain is kéri a sajtó segítségét. A választások tétjét, fontossá­gát, a lebonyolítás módját, a szavazás menetét minél többet adják közre. Felelős állampol­gári döntés csak megalapozott információ birtokában hozható. Az embereknek tudniuk kell, miért s kit választanak! El kell menniük szavazni, hogy más­ként élhessünk, dolgozhassunk ezután. K. E. Szádvári Gábor - KDNP A közvetlen kapcsolattartás elengedhetetlen Életem első pártjába, a Ke­reszténydemokrata Néppártba 1990-ben léptem be, alapító tagként - mondja Szádvári Gá­bor. Az itt végzett tevékenysé­gem során tapasztalhattam meg azt, hogy a hasonló meggyőző­désű egyének csoportja, egymás tudását megismerve és elfo­gadva, sokkal hatékonyabban tudja egyéni érdekeit megfo­galmazni, képviselni és ér­vényre juttatni. Utódaink biz­tató jövője és hazánk felvirá­goztatása érdekében vállalnunk kell ezt a szolgálatot, hiszen sa­ját korunk problémáit nekünk kell megoldanunk. Képviselővé választásom esetén jól tudnám kamatoztatni személyes tapasztalataimat, me­lyeket a mezőgazdaságban, az iparban, az egészségügyi in­tézményekben és a szolgáltatás területén szereztem. A „nagy politikában” pártom programját képviselném, melynek kidolgo­zásában magam is részt vettem. Stabil, fejlődő gazdaságot kell létrehozni, amely biztosítja valamennyi polgár számára a szociális biztonságot. Olyan jogrendet kell kialakítani, ahol a jog és az erkölcs összhangban van egymással. Fel kell szá­molni a „törvényes, csak etikát­lan” megállapítás ellentmondá­sát! A családot, az anyaságot, a gyermeknevelést kiemelten kell támogatni. Az ország vala­mennyi polgárának azonos komfortfokozatú életteret kell biztosítani, ezért állami beruhá­zásban épüljön az infrastruk­túra, ami egyben a munkanélkü­liség csökkenését is eredmé­nyezi. Meg kell teremteni a fiatalok első munkahelyhez és első la­káshoz jutásának feltételeit. Az első munkavállaláshoz szüksé­ges iskolai végzettség megszer­zéséig legyen ingyenes a közok­tatás. Szavatolni kell az ország polgárainak biztonságát és az alapvető emberi jogok gyakor­lásának feltételeit. Ápolni kell a nemzet kultúrá­ját, védeni egészségét és kör­nyezetét. Ehhez az szükséges, hogy az egyén lehetőséget kap­jon képességei kibontakoztatá­sára. Ä hazai igényeket hazai termékekkel elégítsük ki. Ennek alapja csak a magántulajdonon alapuló gazdaság lehet, ezért folytatni kell a privatizációt, de kapjon nyilvánosságot és ellen­őrzést. Szakmai képzettségemből és választókörzetem adottságaiból következően alapvető célkitű­zésem a mezőgazdasági termé­kek biztonságos értékesítési fel­tételrendszerének megteremtése értékesítési típusú szövetkezé­sek megalakulásának támogatá­sával. A képviselői munka elenged­hetetlen részének tartom a köz­vetlen, személyes kapcsolattar­tást a választókerület önkor­mányzataival, gazdasági egysé­geivel, intézményeivel és civil szervezeteivel. E. Z. A Felső-Jászságban szinte minden településen működik MSZP-szervezet. Már tavaly elkezdődött a közös gondolko­dás, kit indítsanak a választá­son. Számukra is az volt fontos, felkészült, széles látókörű szak­ember legyen, a Jászságot is­merje, a szocialisták programját vállalja. Akadt is több alkalmas személy. Ám ahogy közeledett a jelölési időszak vége, úgy csökkent számuk. Dr. Stanitz Károly pályafutása során sok­felé megfordult a világban. Pe­dagógusként többször váltott, valami mást keresve. A hűtő­gépgyárban hét évet töltött el fordítóként, tolmácsként. Ré­szese volt számtalan külföldi üzleti, műszaki, kereskedelmi kapcsolat megszületésének. A Vechtával kialakult kapcsolat szürke eminenciásaként gyűj­tött sok tapasztalatot. Tanított gimnáziumban, most a Jászbe­rényi Tanítóképző Főiskola fő­igazgató-helyettese. Az ő terü­lete többek között a munkanél­küliség kezelésében segítő át­képző programok, a trénerkép­zés, ami svájci együttműködés, segítség révén valósul meg. Beszélgetésünkkor elmondta: bizony elgondolkodott, szakis­merete, tapasztalata, képessége elegendő-e arra, hogy vállalja a képviselőséget. Tud-e segíteni a Jászságnak, mely alapvetően mezőgazdasági térség. Á kérdé­sek megválaszolásakor megfo­galmazódott: nem a Jászságnak van problémája. Az ország gondjainak megoldása révén ez a térség is „levegőhöz” jut. Ezt pedig a parlament, a törvényke­zés tudja elősegíteni. Átvizs­gálta a pártok programjait. Hozzá legközelebb az MSZP-é állt, bár csupán pátoló tagja a pártnak. Mégpedig azért, mert kizárólag a szakmai indokok, szakmai érveken alapul. A politika belekeverése a törvénykezésbe súlyos hiba. Ezt mutatja például a szövetkezeti törvény, amit politikai elvárá­sokkal „tarkítottak”, s az áfé- szeknek például rengeteg gond­juk volt. A történészek parla­mentje ideológiák mentén dön­tött sok kérdésben, ami a gazda­ságban óriási gondott okozott. Dr. Stanitz Károly megítélése szerint az SZDSZ programja sem mentes minden ponton az ideológiától. Az MSZP-nek nincs oka, és nincs erkölcsi alapja a múltban vájkálni. A szocialisták programja és hite­les vezető személyiségei mögé bátran lehet felsorakozni. A térségban dr. Kis Zoltán személyiségével kell „megbir­kóznia”, akit tisztel, s alkalmas embernek tart a parlamenti fe­lelősségvállalásra. Minden bi­zonnyal kettőjük között dől el a mandátum sorsa. Dr. Stanitz Károly számára nem lesz vere­ség vagy kudarc, ha nem őt vá­lasztják képviselővé - mondja. Ám ha mégis ő győz, első­sorban az MSZP programjának megvalósításában akar dol­gozni. A Jászság jövője a szoci­alista programban lehet való­sággá ugyanis. Tőke kell az or­szágnak. S ha az elérhető, hogy a külföldi befektetők számára vonzó az ország, akkor nyilván a Jászságot sem kerülik el. Eh­hez közvetlen kapcsolatok kel­lenek. Dr. Stanitz németországi, ausztriai kapcsolatai pedig nem csak a kultúra, az oktatás terüle­tére terjednek. Sok vállalkozó­val ismerkedett meg, amit ka­matoztathat az ország, a Jász­ság javára. Ezeket a lehetősé­geket kínálja, kívánja felhasz­nálni egy szocialista program keretében, és nyelvtudását, ami elengedhetetlen követelmény egy európai parlament tagjával szemben. K. E. Szegedi Szilveszter - Történelmi FKGP Mezőgazdaság-központúvá kell tenni a kormányt Szegedi Szilveszter a Törté­nelmi Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőjelölt­jeként indul Jászberény körze­tében, aki 1938-ban született, nős, két középiskolás gyermeke van. Alapfokú tanulmányait egyházi iskolában végezte, majd mezőgazdasági techniku­mot követően Gödöllőn szerzett diplomát. Mindig a mezőgazda­ságban dolgozott, azonban az elmúlt harminc évben rovott múltúként kezelték. Felesége szintén mezőgazdasági felső­fokú végzettséggel rendelkezik. A Jászságban mint másként gondolkodót és a rendszerváltás kezdeményezőjét ismerték meg, ám egyben annak vesztese és el­ítéltje is lett. Közel 30 éve él a Jászságban, ez idő alatt minden tőle telhetőt megtett a mező- gazdaságból élők boldogulásá­ért mint kertész és növényvédő szakmérnök. Dolgozott kerté­szeti vállalatnál, állami gazda­ságban, mezőgazdasági szövet­kezetben és növényvédő állo­máson, valamint tanított mező- gazdasági szakiskolában is.- Mit tekint maga a párt és a jelöltje a legfontosabb kérdés­nek?- Az országnak csak egyetlen lehetősége van a felemelkedésre, a mezőgazdaság. Ebben tudunk versenyképesek lenni a többi or­szággal szemben, ugyanakkor hozzáteszem, hogy a jövőben a mezőgazdaságot nem lehet fe­jőstehénként kezelni, a támoga­tási rendszer nélkül nagyon ke­vés ország mezőgazdasága áll meg. A párt programja is erre épít, hiszen a kizárólag agrár­termékekkel rendelkező ország politikáját, parlamentjét és kor­mányát mezőgazdaság-közpon­túvá kívánja tenni. Az elmúlt négy évben maga az ágazat rendkívül sokat szen­vedett, sikerült úgy megváltoz­tatni a tulajdoni szerkezetet, hogy az képtelen most talpra állni magától. A szövetkezet - mint gazdálkodási forma - meg­tartható, ám kizárólag önkéntes alapon működhet. Aki viszont úgy gondolja, hogy magángaz­dálkodóként tud előbbre jutni, annak ugyanúgy segítséget kell nyújtani. Azt azonban le kell szögezni, hogy birtokmaximum szükséges, melyet a föld műve­lési ágától függően kell behatá­rolni.- Milyen helyi elképzelései vannak?- Létre kell hozni egy térségi mezőgazdasági értékesítő és be­szerző céget, ugyanis ez min­denképpen szükséges ahhoz, hogy a helyben gazdálkodók egységbe tömörülve tudják szervezni a termelést, az értéke­sítést. Ehhez létre kell hozni egy helyi terméktanácsot is. Mivel korábban a Fel­ső-Jászság kivette részét a ve­tőmagtermelésből, ugyanakkor ez szinte megszűnt az utóbbi években, vissza kell állítani e pozíciójába. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy mára még bértermesztés sincs, pedig ko­rábban a hollandoknak termel­tünk paradicsommagot. Ehhez tartozik a szántóföldi zöldség- termesztés újraindítása is. Szigeti István - Egyesült Kisgazdapárt A kárpótlást még nem lehet befejezni Politizálni csak azért politizá­lok, mert az élet erőszakoskodó és mások bőrén élősködő és élősködni akarók akaratával szembehelyezkedve védeni akarom az igazságot és védeni az emberek igazságát. Ellentétben négy évvel ez­előtti választásommal, ahol ki­fejezetten nem ígértem esem- mit, most konkrét ígéreteket te­szek, és ezt képviselném meg­választásom esetén, de akkor is végrehajtom, ha nem választa­nak meg, mert a Jászság népét és az országot segítem. Mindent elkövetek azért, hogy a Kisgazdapárt újból egy­séges és erős vidék pártja le­gyen. A család védelmében az anyaságot munkaként kell elis­merni, a férfi legyen a család fenntartója, és ne munkanélküli legyen, míg a nő dolgozik. Á kárpótlást nem szabad be­fejezni addig, amíg azok, akik életük munkájával építették fel azokat a létesítményeket, ami­ket most elherdálva értéken alul privatizálnak. Tehát aki leg­alább 10 évet a múlt rendszer­ben ledolgozott, az már kapjon kárpótlást. Ennek a kárpótlás­nak az a lényege, hogy a bérből és fizetésből élők segítséget kapnának bérlakásaik megvá­sárlásához, a nyugdíjas pedig élete munkájának elismerését. Le kell csökkenteni a hivata­lok létszámát, és fizetéseket be kell fagyasztani. Az oktatás az tanítás legyen, meg kell szün­tetni az állandó változtatásokat. Az iskolák vezetése pártsemle­ges, elkötelezetlen legyen. Az általam kierőszakolt és megszerzett 100 ha földön el kell kezdeni Jászberényben a mezőgazdasági oktatást. Az egészségügyben elkez­deni a betegségek megelőzését célzó és elősegítő intézkedése­ket anyagi erővel ellátva. Az ott dolgozók nevetséges bérezését azonnal rendezni kell. Az iparban az egyéni vállal­kozásokat és a kitűnő magyar műszaki értelmiség tudását ki­használni úgy, hogy a gyárak, üzemek privatizációjánál el­sőbbséget élvezhessenek hosz- szú lejáratú hitelekkel és mun­kahelyteremtő támogatásokkal. Védővámok szükségesek. Mezőgazdaság: meggyorsí­tani a tulajdonok azonnali be­jegyzését, és elérhető hitelrend­szerrel azok hatékony működte­tése. Azonnal fizessék ki a ter­melőszövetkezetek az üzletré­szeket az általuk megkapott kárpótlási jegyekből és a még létező vagyonból. Vállalom: 1995. 04. 30-ig Jászberényben kettő gépszövet­kezet megszervezését, valamint Jászfényszarun egy, Jászárok- szálláson egy, Jászfelsőszent­györgyön és Pusztamonostor térségében egy nonprofittal működő egység létrehozását. 1996. december 30-ig 500 fő részére teremtek munkahelyet Jászberényben és környékén.

Next

/
Thumbnails
Contents