Új Néplap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-01 / 77. szám

AZ ÚJ NÉPLAP TÖRÖKSZENTMIKLÓSON Mire futja az idén? Több lábon kell állni Mi lesz a volt zeneiskolával? Családfafotó-pályázat Vásár vagy kultúra? (7. oldal) Ne feledje! MA az Új Néplap 24 oldalon, a jovo heti TV-és rádióműsorral jelenik meg. V____________/ Boross-Csernomirgyin megbeszélés A kuncsorbai Kerepesi Ádám igencsak meglepődött, amikor ötéves birkája, a Gizi nemrégiben négy bárányt hozott a világra, ami rendkívül ritka. A kicsinyek egészsé­gesek, igaz, mint a képen látható, „pótmamára” is szorulnak. (Fotó: Korényi) Kormánykoncepció a megelőzésre Ne szüljön az alkalom tolvajt! Közlemény Az Országos Személyi­adat- és Lakcímnyilvántartó Hivatal értesíti az állampol­gárokat, hogy a vonatkozó kormányrendelet értelmében az 1992. november 30. előtt létesített ideiglenes lakcímek 1994. június 30-án érvényü­ket vesztik akkor, ha azokat az állampolgárok nem újítják meg. Az ideiglenes lakcím (tartózkodási hely) június 29-éig újítható meg. A meg­újítást a postahivatalokban kapható lakcímjelentő lap ki­töltésével annál a polgármes­teri hivatalnál kell bejelen­teni, amelynek illetékességi területén a megújítani kívánt ideiglenes lakcím (tartózko­dási hely) található. A meg­újításhoz a lakcímjelentő la­pon kívül a személyi igazol­vány, valamint a személy- azonosító jelről (személyi számról) szóló hatósági bizo­nyítvány (személyi lap vagy igazolás) szükséges. Az 1992. november 30-a előtt lé­tesített ideiglenes lakcím jú­nius 29. után nem újítható meg, azt tartózkodási hely­ként újból be kell jelenteni. Hibás adóbevallások Az idén sok a hibás adóbe­vallás, az esetek 40 százalé­kánál hiányosak az adatok, nem szerepel aláírás, gyakori a sortévesztés, s mindezeknek a korrigálása több tízezer többletmunkaórát jelent a ha­tóságoknak, illetve az ügyfe­leknek - mondta Papp Albert, a Pest Megyei APEH veze­tője csütörtöki sajtótájékozta­tóján. Rákellenes napok Hazánkban évente 33 ezer ember hal meg daganatos megbetegedésben, ebből 1,400-an szájüregi rák követ­keztében. Az utolsó 15 évben a szájüregi tumorok okozta halálozás megduplázódott. Ez azért különösen aggasztó, mert ez a rákfajta könnyen diagnosztizálható. Minderről Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazga­tója beszélt csütörtökön Bu­dapesten a II. nemzeti rákel­lenes napok című tanácsko­zás beharangozó sajtótájékoz­tatóján. Üzemi tanácsok Az üzemi tanácsok egy ré­sze csak megalakult, de ér­demi munkát nem végez. Tá­jékoztatást várnak ezek a tes­tületek, hogy mit is kellene tenniük. Többek között erről is szó volt az Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat csütör­töki, Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján. Élénkülő szél Délutántól nyugat felöl többször megnövekszik a fel­hőzet, szórványos eső is lehet. A szél megélénkül. A hőmér­séklet 19, 24 fok lesz. Ünnepélyes külsőségek kö­zött, katonai tiszteletadással fo­gadták csütörtökön Viktor Csemomirgyint, az Oroszor­szági Föderáció hivatalos láto­gatásra Magyarországra érke­zett miniszterelnökét. A magas rangú vendég tiszte­letére a Parlament előtt, a Kos­suth Lajos téren felsorakozott a Magyar Honvédség díszegy­sége. A fogadtatási ünnepség után A megyénket érintő kor­mányhatározatban szerepel, hogy az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézete 60 millió forin­tot kap arra soron kívül, hogy megvásárolhassa a szolnoki székháza mellett lévő ÁÉV iro­daházát. A határozat foglalkozik az­zal, hogy a szétszórt irodáit a tisztiorvosi szolgálat összevon­hassa, és ezért kapta meg a pénzt a felszámolás alatt lévő vállalat székházának megvásár­lására. Bővebb információk miatt kérdeztük meg a szolgálat gaz­dasági igazgatóját, hogy ele­gendő-e a 60 millió forint a székház megvételére, illetve a költözés költségeinek fedezé­sére, valamint hogy bővebben mi indokolja az irodák megdup­lázását. A JNSZ Megyei Önkor­mányzat tegnapi közgyűlésének tárgysorozatában 16 előterjesz­tés szerepelt. A képviselők megvitatták a megyei önkormányzat tavalyi költségvetésének teljesítéséről, az intézmények ellenőrzésének tapasztalatairól készült beszá­molót. Bakk Zoltán, a pénzügyi iroda vezetője hangsúlyozta: a feszített pénzügyi gazdálkodás az egész évet végigkísérte. Az ellenőrzési munka színvonala és segítő jellege nőtt, ugyanakkor még több intézményben nem veszik komolyan az ellenőrzé­sek megállapításait. Átfogó tájékoztatót kaptak a A közlekedők tegnap délután ismét részesei lehettek egy meg­lehetősen intenzív közlekedési ellenőrzésnek. Szinte lehetetlen volt a négyes főútvonal me­gyénkre eső szakaszán úgy át­jutni, hogy legalább egyszer ne állították volna meg az átutazó­ban lévőket. Az ellenőrzési „menü” talán már nem is tartogatott túl sok meglepetést. Most is, mint álta­lában mindig, a gyorshajtókra Viktor Csemomirgyin csaknem egyórás négyszemközti megbe­szélést folytatott vendéglátójá­val, Boross Péter kormányfővel. Ezalatt Kádár Béla külgazda­sági miniszter és orosz partnere, Oleg Davidov külgazdasági mi­niszter vezetésével ülést tartott a Magyar-Orosz Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság - ahol zömmel az orosz adósság ügye került terítékre. (MTI) Meglepetésünkre a gazdasági igazgatónak fogalma sem volt arról, hogy az épület, illetve a költözés mennyibe kerül, a bő­vítés indokoltságáról pedig szintén nem tudott felvilágosí­tást adni. Sokunk számára a 60 millió forint elképzelhetetlenül nagy halom pénz, vágyálmaink ma­ximális teljesüléséhez ennek az összegnek a töredéke is ele­gendő lenne. Ezért meglepő, hogy egy gazdasági igazgató nem tudja, hogy cége a kapott pénzt hogy tudja a legjobban felhasználni, illetve elegendő-e arra, amire a kormányhatározat szánja. Az sem világos ezek után, hogy a szolgálat miért kapott 60 milliót, és miért pont ennyit. Lehet, hogy az összeg odaíté­lése előtt nem készült részletes költségvetési terv? képviselők a megye tudomá­nyos életéről. A hozzászólások során elhangzott: nincs igazából kihasználva a megye szellemi potenciálja, illetve a tudomány­hoz nemcsak pénz, hanem ötlet, fej kell elsősorban. Egy másik napirend a fogyasztók érdeké­ben tett megyei intézkedésekkel foglalkozott. Legjobb fogyasz­tóvédő maga a szakszerűen dol­gozó kereskedő - hallhatták a jelenlévők -, a tizenegy munka­társat foglalkoztató megyei fo­gyasztóvédelmi felügyelőség fő célja pedig a megelőzés és nem a büntetés. A legnagyobb vitát a Szolnok Film Mozi Vállalat felszámolá­sának kezdeményezését célzó és az ittas vezetőkre „vadász­tak” leginkább. Kaizer Attila főhadnagytól azt is megtudtuk, hogy miért éppen a 4-es főutat „szállták” meg leginkább a rendőrök. A megyei rendőr-főkapitányság forgalom-ellenőrző alosztályá­nak fiatal parancsnoka nem sok jót tudott mondani erről az út­vonalról. A balesetek legnagyobb része gyorshajtás miatt következik KRESZ-valtozas A közlekedési tárca remé­nyei szerint május közepétől, június elejétől léphetnek életbe a KRESZ újabb módosításai, melynek tervezetét a miniszté­rium várhatóan a jövő héten terjeszti a kormány elé. A ter­vezet szerint a közlekedésbiz­tonság erősítése érdekében a hátsó biztonsági övék haszná­latát kötelezővé teszik lakott területen belül is. előterjesztés váltotta ki. A hoz­zászólásokkal aggodalmukat fe­jezték ki a képviselők az előál­lott zavaros jogi és pénzügyi helyzetért, ami veszélyezteti azon óhaj teljesülését, miszerint a megyében „minden település, minden város működő film­színházat szeretne”. A felszámolás kezdeménye­zését, mint elkerülhetetlen lépés megtételét azzal a kiegészítéssel szavazta meg a közgyűlés, hogy a területfejlesztési és koordiná­ciós, valamint a pénzügyi ellen­őrző bizottság folytasson tár­gyalásokat az előállott helyzet­ről, a mozis vagyonról, illetve az esetleges személyi felelősség megállapításáról. be. Ez a megállapítás a négyesre fokozottan igaz. A közelmúlt krónikája sajnos ezt minden­képpen igazolja is. A legsúlyosabb tragédiák alapján már „halálszakaszokat” is emlegetnek a közlekedési szakemberek. így például külö­nösen veszélyes a szajoli felül­járó környéke, de ugyanúgy Karcag külterületén is sokan lel­ték már halálukat. (Folytatás a 2. oldalon) Koncepciót fogadott el a kormány a gazdálkodással ösz- szefüggő bűnözés megelőzése, felderítése és a hatékonyabb felelősségre vonás érdekében. A kabinet a gazdaságvédelmi tevékenység összehangolására április elsejei hatállyal koordi­nációs bizottságot hoz létre, amelyben helyet kapnak az ál­lami gazdasági ellenőrzési fel­adatokat ellátó szervezetek és főhatóságok képviselői, vala­mint a gazdasági bűncselekmé­nyek nyomozását végző rendőr­ség, illetve a vám- és pénz­ügyőrség delegáltjai. Felkérik részvételre a legfőbb ügyészt, a Nemzeti Bank elnö­két és az Állami Számvevőszék elnökét is - jelentette be Kónya Imre belügyminiszter a csütör­töki szóvivői tájékoztatón. Kér­désre hozzáfűzte: a testület el­nökének kinevezése a belügy­miniszter feladata, ő pedig Jó- zsa Fábián államtitkárt ajánlja e Sorsdöntő kérdéseket tár­gyalt szerdai ülésén Jászberény képviselő-testülete. Kilenc ren­deletet alkottak meg ezen a na­pon. Az ülés elején kapta meg mandátumát Kriegel József, aki dr. Jakus Zoltánt követte a tes­tületben, az MSZP színeiben. Az expobizottság javaslatára a polgármesteri hivatalon belül egy személy fogja koordinálni, szervezni a jász világtalálkozó­hoz s az expóhoz kapcsolódó munkát. Ez a hivatal létszámá­nak bővülését jelenti egyben. A legnagyobb jelentőségű döntés az önkormányzati bérla­kások elidegenítéséről szóló rendelet elfogadása volt. Erről már több fórum, tanácskozás volt korábban a városban. Az előkészítésbe a Lakásbérlők Egyesülete is bekapcsolódott. Áz április elsejével életbe lépő rendelet szerint a lakás megvásárlásának szándékát is­mételten be kell jelenteni. Ezt 1995. március 31-ig lehet meg­tenni. A bejelentéshez forma- nyomtatványt adnak - a Lakás­bérlők Egyesületének javasla­tára -, amelyen sok fontos in­formációt kell megadni. Ezzel az értékesítés előkészítése meg­gyorsítható. A korábbi bejelen­posztra. A koncepció - miként Kónya Imre a továbbiakban is­mertette - egyrészt azon az el­ven alapul, hogy vissza kell szorítani azokat a lehetősége­ket, melyek módot adnak a jö­vedelmek láthatatlanná tételére. Ezután Jávor András népjó­léti államtitkár beszámolt arról, hogy a kormány módosította az egészségügy társadalombiztosí­tási finanszírozásáról szóló ren­deletet. A háziorvosi szolgála­tok finaszírozását érinti az egyik új intézkedés, miszerint a hátrányos feltételekkel rendel­kező körzetek működtetői ha­vonta fix összegű kiegészítést kaphatnak. A fogorvosi ellátás teljesít­ményarányos finanszírozásának előkészítésére bevezetik a telje­sítmények elszámolásának rendszerét, amelynek alapján a fogorvosi szolgálatoknak adatot kell adniuk a társadalombiztosí­tásnak. (MTI) tések sem vesztek el, hiszen a lakások értékbecslését a For­galmiérték Kft. ezek alapján ütemezte. A bérlakások elidegenítésé­nek kulcspontjai: a lakott for­galmi érték. Ennek felét aíi megfizeti készpénzben (vagy kárpótlási jeggyel) a másik felét elengedik. Aki törlesztőrészle­tekkel tud fizetni, de 2 éven be­lül rendezi tartozását szintén kedvezményt kap. A nyugdíja­sok, nagycsaládosok fizetési könnyítést kérhetnek. A döntés- sorozat végén hosszas vita ke­rekedett a kamat mértékéről. Végül 15 százalékos kamattal született meg a rendelet, ám aki elmarad a törlesztőrészletekkel, annak súlyos késedelmi kama­tokkal kell számolnia. A különböző szociális ellátá­sokat szabályozó rendeleteket sorra módosították. Külön ren­delet született a kiskorúak rend­szeres nevelési segélyéről, mely 400 gyermeket érint a városban. Az építőközösségek számára az idei feladatokra 20 milliót sza­vaztak meg a képviselők, a ta­valyi év költségvetési pénzma­radványából. Döntés született Pro Űrbe Díj és díszpolgári cím adományozásáról is. **VDS** „EZ EGY NAGY DOBÁS” 100 EZER FORINT A TÉT A 17.45 árakor kezdődő Szolnoki Olajbányász - Sopron „play off” kosárlabda-mérkőzés szünetében, a Körcsarnokban. Kormánypénz a tisztiorvosi szolgálatnak 60 millió - de mi annyi? (MTI) Vita a Film Mozi Vállalat felszámolásáról a megyei közgyűlésen A települések működő mozikat szeretnének Az országos akcióba a budapesti rendőrök is „beszálltak” Nem a büntetés, hanem a biztonság a legfőbb cél Jászberényben rendeletet alkottak Megvásárolható bérlakások

Next

/
Thumbnails
Contents