Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-07 / 55. szám

1994. március 7., hétfő 6. számú választókerület — Mezőtúr és környéke A parlamenti választáson képviselőjelöltek lesznek Varga Gyula - Agrárszövetség 1947. október 24-én született Kisújszálláson. Édesanyja Szabó Margit női szabó, édes­apja asztalos. Az általános és középiskolát Kisújszálláson vé­gezte el, az utóbbit növényvédő gépész szakon. Az Agrártudo­mányi Egyetemet 1970-ben fe­jezte be Gödöllőn. Munkája mellett később a vállalatgazdál­kodási szakmérnöki diplomát és mérlegképes könyvelői okleve­let is megszerezte. Első munkahelye a kisújszál­lási Búzakalász Mgtsz volt, ahol szarvasmarha-tenyésztési ágazatvezetőként tevékenyke­dett. 1974-től a kunmadarasi Kossuth Mgtsz-ben dolgozott, mint főállattenyésztő, majd nö­vénytermesztési fő-ágazatve- zető, legvégül pedig termelési elnökhelyettesként. 1986-tól a mezőtúri Dózsa Mg Szövetke­zet elnöke. Nős, feleségével két fiú­gyermeket nevelnek. Búsi Lajos - Fidesz Tősgyökeres mezőtúri, itt született, s itt él ma is. Egy fiú boldog édesapja. Családja egy­szerű földművesekből és iparo­sokból állt, akik soha nem vol­tak hiányában a becsületnek. Általános és középfokú tanul­mányait szülővárosában vé­gezte, majd a Jászberényi Taní­tóképző Főiskolán szerzett dip­lomát 1987-ben. A volt általá­nos iskolájába jött vissza dol­gozni, és a mai napig is a mező­túri gyerekekkel foglalkozik. A napokban fejezi be Szegeden a földrajztanári szakon az újabb tanulmányait. Az 1990-es országgyűlési vá­lasztásokat csak mint átlagos politikai érdeklődésű polgár szemlélte végig, de az őszi ön- kormányzati választásokon már aktívan részt vett. A mezőtúri Fidesz egyedüli képviselőjeként került a város önkormányza­tába. Először a gazdasági bi­zottságban dolgozott, majd vál­lalkozásélénkítési és gazdasági bizottság tagja lett. Nem fordí­tott azonban hátat a pedagógusi munkának sem. Szerencsés em­bernek érzi magát, mivel a hiva­tása egyben a hobbija is. A vá­rosi sport - és azon belül a diák­sport - szívügye. 1993 őszétől a Fidesz helyi csoportjának vezetője. Ugyan­csak tavaly választották meg a megyei választmány alelnökévé is. Az idei parlamenti választá­sokon megpróbálja sikeresen képviselni a Fiatal Demokraták Szövétségét a 6. számú válasz­tókerületben. Szalay Pál - KDNP Szatmárcsekén született 1931-ben. Négyen voltak test­vérek. Apja az emberek tisztele­tére és szeretetére nevelte. Isko- lit Mátészalkán, Szatmáron, Debrecenben végezte, két sze­mesztert a bázeli egyetemen hallgatott. Pályáját 1955-ben kezdte: Mátészalka, Kisvárda, Fehér- gyarmat, Nádudvar után, jelen­leg Kenderesen a református egyház lelkésze, valamint az egyházmegye levéltárosa és ta­nulmányi előadója. 1992-ben lépett be a Kereszténydemok­rata Néppártba, kezdettől aktív munkát végez. 1993 óta a párt megyei szervezetének alelnöke. Meggyőződése, hogy „nem lehetünk közömbösek hazánk sorsa iránt. Nehéz út áll előt­tünk. Az emberek azt hitték, hogy a szabadság kivívásával, a függetlenséggel együtt jár a jó­lét és gazdagság. Mózes idejé­ben sem volt egymás mellett Egyiptom és Kánaán. Hosszú és rögös út vezetett odáig, de sokat is zúgolódott a nép közben. Ezért van nagy jelentősége an­nak, hogy hívő emberek foko­zott felelősséget vállaljanak ha­zánk sorsáért.” Hozzá kíván járulni a gazda­sági növekedés feltételeinek megteremtéséhez. Elkötelezett a szegénység felszámolásáért, a fiatalok lakáshoz jutásáért, a mezőgazdaság felvirágoztatá­sáért. Dögéi Imre - FKGP Ősrégi református pa­rasztcsaládban született 1929-ben Törökszentmikló- son. Négy polgári iskolát végzett, majd mezőgazda- sági gépész mestervizsgát tett. A származásából eredő hátrányok miatt nem sze­rezhetett diplomát. Nős, két lánya van, Juli­anna óvónő, Edit református lelkész a férjével együtt. Az elmúlt 40 évet megszen­vedte és elítéli, mert az or­szágot meggátolta a fejlett Európába való beilleszke­désben. Kora ifjúságától be­kapcsolódott az FKGP éle­tébe mint ifjúsági vezető. A párt törökszentmiklósi szervezetét az ő kezdemé­nyezésére alakították újjá 1989 őszén. Ezzel folyama­tossá tették a diktatúra miatt négy évtizeden át szünetelő kisgazda pártéletet. Ennek erősítésén munkálkodik je­lenleg is. Elképzelései mindenben megegyeznek a Független Kisgazda és Polgári Párt eszmeiségével, melynek tö­retlen híve, és az akar ma­radni további életében is. A mezőgazdaság fellendítésén és az ország megerősödésén kíván munkálkodni. Az elmúlt hetekben több párt ismertette a közvélemény előtt azoknak a listáját, akiket az adott párt szándéka sze­rint képviselőjelöltként kívánnak indítani az 1994-es par­lamenti választáson. Jelölésük a törvényekben előírott feltételek megterem­tése, vagyis kellő számú kopogtatócédula leadása után, a vá­lasztási bizottság bejegyzésével válik hivatalossá. A pártok egy része szerkesztőségünkbe eljuttatta a leendő képviselőjelöltek portréját és rövid életrajzát, amit válasz­tókerületenként - a tájékoztatás szándékával - adunk közre. Természetesen mindezen túl a jelölés hivatalossá vá­lása után bemutatjuk a képviselőjelölteket, szólva elképze­léseikről, programjukról. Tóth Albert - MDF Az általános és középiskoláit szülővárosában, az egyetem biológia-földrajz szakát Deb­recenben végezte. Tanárként visszament egykori iskolájába, ahol a több mint 25 éves tanári tevékenységét képviselővé tör­tént megválasztása szakította meg. Rendszeresen publikál. Számos szakkönyv, ökológiai, környezetvédelmi és pedagó­giai tárgyú dolgozat, cikk szer­zője. Egyetemi doktori disszer­tációját 1983-ban tájökológiai témából védte meg. Jelenleg a megye 6. számú választókerületének egyéni or­szággyűlési képviselője, a par­lament környezetvédelmi bi­zottságának tagja. Az Alföld sorsának elkötele­zett híve. 1991 tavaszán, az Or­szággyűlés nagy szavazati aránnyal fogadta el az Al­föld-programot megalapozó önálló képviselői indítványát. Kezdeményezte a „Háromföld” területi szövetség megalakítá­sát, fő szervezője volt a kisúj­szállási Számadás ’93 elneve­zésű, nyílt politikai fórumnak. Tokár István-MSZP Nagy Tiborné - MSZDP kodási részvénytársaságnál. A rendszerváltozást a dolgozók élethelyzetét ismerve élte-éli meg. Ebben segíti a Kommuná­lis Dolgozók Szakszervezeté­ben betöltött alapszervezeti tit­kári funkcióban szerzett tapasz­talata is. Ezért tekinti elsődleges feladatának és kötelességének az értékteremtő fizikai és szel­lemi munka felértékelődéséhez vezető szociáldemokrata prog­ram képviseletét. Az ifjúság, gyermekeink sorsának javítása is szívügye. Meggyőződése, hogy nőként, anyaként lehet a nőkkel a csalá­dért politizálni úgy, hogy az nem a férfiak ellenében történ­jen, hanem a társadalom hasz­nára. Dr. Ambrózy Péter - SZDSZ Rendelőintézet igazgatójaként dolgozott. 1972-ben fogszakor­vosi, 1987-ben társadalom-or- vostan szakorvosi vizsgát tett. Nős, két fiúgyermeke van. Fe­lesége mezőtúri születésű ügyvéd. 1990-ben az SZDSZ támoga­tásával indult az önkormányzati választásokon, 1993 óta tagja a Szabad Demokraták Szövetsé­gének. Jól ismeri választókerülete polgárainak gondjait, mindig foglalkoztatták szűkebb kör­nyezetének problémái, s úgy érzi, tud tenni annak érdekében, hogy a régió fejlődése megin­dulhasson. Képviselő-jelölését az SZDSZ mezőtúri szervezete kezdeményezte, á kisújszállási és túrkevei szervezet támogatta. 1941. március 11-én született Kisújszálláson. Ősei kálvinista nagykunsági és bihari középpa­rasztok voltak. Első generációs értelmiségi, aki erős szálakkal kötődik szülőföldjéhez^ s annak tágabb környékéhez. Édesapja, Tóth József 1944-ben Ukrajná­ban a háború áldozata lett. Édesanyja, Kövesdi Emília té- esznyugdíjasként az idén hunyt el, tízévi ágyhoz kötött betegség után. Felesége, Pethe Julianna gyógyszertári asszisztens, szin­tén tősgyökeres kisújszállási származású. Két gyermekük van. 1955-ben Túrkevén született, azóta is itt él. Férjezett, két­gyermekes családanya. Szak- képzettsége gyógyszertári asz- szisztens, jelenleg laboránsként dolgozik a helyi városgazdál­Ötvenéves, Budapesten szü­letett, 1969-ben tanulmányai befejezése után került Mező­túrra. 1969-ben fogorvosként dolgozott, 1981-től 1989-ig vá­rosi főorvos volt, majd 1989. június 1-jétől a Városi Kórház 1945. augusztus 26-án Vár­hosszúréten született. Az általá­nos iskolát itt kezdte el, és 1959-ben Atkáron fejezte be. Még ebben az évben felvételt nyert a Szolnoki Gépipari Technikumba, ahol 1963-ban szerzett technikusi oklevelet. Egy évet Gyöngyösön, az Egyesült Izzóban dolgozott mint technológus, majd a Bánki Donát Műszaki Főiskola nap­pali tagozatán, gépgyár­tás-technológia szakon végzett. 1969 őszén került Kisújszál­lásra, ahol a helyi Mező­gép-gyáregységnél dolgozott, különböző gazdaságirányítói munkakörökben. 1973. április 1-jétől a Kisújszállási Építőipari Szövetkezet, egyesülés után 1976. január 1-jétől a Vas-, Fa- és Építőipari Szövetkezet el­nöke, és az jelenleg is. 1978— 1983 között elvégezte a Köz­gazdaság-tudományi Egyetem ipari tervező-szervező szakát. 1969-ben nősült, felesége Czakó Judit középiskolai tanár, a helyi Móricz Zsigmond Gim­názium és Szakközépiskola közgazdász tanára. Három gyermekük született: Péter egyetemista, Blanka és Tamás érettségi előtt álló középiskolá­sok. A szövetkezeti iparban, gaz­dasági munkája mellett, 1988-tól az iparszövetség me­gyei elnöki tisztségét látja el, és az OKISZ felügyelőbizottságát vezeti. 1990-ben a városi ön- kormányzat tagjává választot­ták. Szurcsik István - Munkáspárt 1930-ban született Dávodon, szegényparaszti családban. Is­koláit Hercegszántón végezte, majd a Bajai Kereskedelmi Kö­zépiskolában kapott érettségi bizonyítványt. Az Agrártudo­mányi Egyetemet Varsóban vé­gezte el 1953-ban. Özvegy, két felnőtt gyermeke van. 1953-tól a túrkevei gépállo­máson agronómusi, majd meg­bízott igazgatói feladatokat lá­tott el. 1957-től téeszelnök volt, majd a Karcagi Talajművelési Kutatóintézetben dolgozott. 1965-től a túrkevei Vörös Csillag Tsz elnöke, majd a Me- zőhéki Állami Gazdaság kerü­leti igazgatója lett. A mezőgazdaságban betöltött különböző beosztásai mellett nyugdíjazásáig számos társa­dalmi feladatot is ellátott. Fanlaszlikus Nőnapi akció! Szolnokom, a Centrum Áruházban március 8-án, min Jen Helia-D termékei vásárlói meglepetés vár! AjánJékozzon Nőnapra is Helia-D kozmelikumokal! Lázár Mihály - Vállalkozók Pártja Jászladányban született 1949-ben, munkás szülők gyermekeként. Egy leány test­vére van. Hosszabb ideje Mező­túron él, nős, két fiúgyermeket nevelnek. A Hódmezővásárhelyi Élelmiszer-ipari és Mezőgaz­dasági Főiskola állattenyész­tési szakán szerzett diplomát, majd a Budapesti Mérnök To­vábbképző Intézetben szapo­rodásbiológus képesítést. Me­zőtúron mezőgazdasági vállal­kozóként baromfitenyésztés­sel, -termeléssel foglalkozik, feleségével együtt. A Vállalkozók Pártja képvi­selőjelöltjeként indul a térség­ben, a mezőgazdasági vállal­kozók érdekeiért. TAVASZ TVK AGROF AGRODISZKONT 100.000,­-5% ÉRDEKLŐDJÖN! Jászberény, Kossuth u. 44. 57/312-600 Jászfényszaru, Szabadság u. 46. Üllő, Pesti u. 254. Boldog, Árpád u. 31.37/355-045 Detk, Árpád u. 56. Ha 100.000 Ft fölött vásárol egy napon, többletvásárlásából 5 % kedvezményt kap rendkívül kedvező árainkból.

Next

/
Thumbnails
Contents