Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-05 / 54. szám

1994. március 5., szombat Sport 15 IV. Szolnoki Autó- és Versenyautó-kiállítás Kirakatban a sport- és szériagépek A tiszaligeti Olaj-csarnok já­tékterén mint egy hatalmas ki­rakatban, úgy állnak azok a sport- és szériaautók, melyeket az érdeklődők elé tártak a kiállí­tók. Tegnap az úgynevezett szakmai nappal nyílt meg az immár túlzás nélkül hagyomá­nyosnak mondható szolnoki ko­csifesztivál. Máris hatalmas az érdeklődés, a nyitás pillanatától zárásig folyamatos emberáradat vette körbe a jobbára csak ver­senyeken látható csodamasiná­Szigetvári Fordja csúcsmodell az A-kategóriában kát, valamint azokat a szériaau­tókat, amelyeket nem mindenki képes megvásárolni. Az esemény hajdani megál­modója, László József mint fő­rendező elmondta, hogy minden esztendőben javul a géppark, valamennyi versenyző és kiál­lító egyre nagyobb teljesítmé­nyű autókat mutat be. A sport kategóriában Szigetvári Má­tyás, Ford Escort Cosworth-ja már az igazi csúcstechnikát képviseli. A főrendező M3 Evő 2-es BMW-je is a legmoder­nebb kompjuterrel van felsze­relve, Ritter Ernő Opel Lotusa is kiemelkedik, valamint az az Opel Astra mintaautó, amely az Astra Kupa versenysorozaton fog részt venni. Humli Dezső, a szolnoki Ba­ross Gábor SZKI-SZ1 igazgatója kiemelte, hogy a szakmai nap igen fontos a gyerekek számára, hiszen egyrészt látják azt, hogy egy bizonyos szinten nem sza­bad megrekedni, másrészről pe­dig, a gyakorlati tudnivalók el­sajátítása ebben a formában könnyebb. Műszaki vizsgálati (zöldkártyás) jogosítványuk bir­tokában futómű-ellenőrző, gyújtásvizsgáló, porlasztók ult­rahangos tisztítására alkalmas műszereket mutattak be. A szériaautók hódolóinak ajánljuk többek között a Mazda Xedos, Toyota Carina, Honda Civic, Mercedes C2, Ford Mon- deo, Peugeot 306 kocsikat a tel­jesség igénye nélkül. Aki arra törekszik, szombaton és vasár­nap még megtekintheti a kiállí­tást. Hét végi sportműsor Szombat Asztalitenisz. NB III., fér­fiak: Mezőtúr - Szentes, 11.00. , Jászkun Volán - Kis- kunmajsa, 11.00. Atlétika. Diákolimpia, me­zei futóverseny, Szolnok, Szandai rét, 9.30. Autósport. IV. Szolnoki Autó- és Versenyautó-kiállí­tás, Olajcsamok, 9.00. Kézilabda. Megyei női baj­nokság: Martfű - Sz. Sparta­cus, 9.00., JTKF II. - Túrkeve 11., 10.10., Sz. Spartacus - Me­zőtúri VSI, 11.20., JTKF II. - Tomajmonostora, 12.30., Martfű - Mezőtúri VSI, 13.40., Tomajmonostora - Túrkeve 11., 14.50. Valamennyi össze­csapást Martfűn rendezik. Di­ákolimpia, V. kcs., Mezőtúr, 9.00, Kosárlabda. NB I., férfiak: Szolnoki Olajbányász - Sop­roni Aszok, Tiszaligeti Sport­csarnok, 17.00. NB I., nők: Szolnoki MÁV MTE - TFSE, Véső u., 14.30. Megyei ijúsági fiú bajnokság, IV. forduló, T.miklós, Székács SZKI., 9.00. , diákolimpia V. kcs., Szolnok, Verseghy Gim., 9.00. Labdarúgás. Megyei I. o.: KUTE - Martfű, Nagy R., Kunhegyes - Jászkisér, Sza- bari, 14.30. OB I., nők: Szol­noki TE - Pécs, Tiszaliget, 14.00. Sakk. Diákolimpia megyei csapatdöntő, I., II., III. kor­csoport, Szolnok, Mátyás kir. u„ 9.00. Teke. NB I., nők: Szolnoki MÁV Clips Pack - Tatabánya, Körösi u., 11.00. Torna. Diákolimpia, alsó­tagozatosok megyei versenye, Szolnok, Széchenyi I. ÁL, 9.00. Vívás. Megyei serdülőbaj­nokság, Tihanyi Lajos-emlék- verseny, Szolnok, Véső u., 9.00. Vízilabda. Kanizsa Tiva- dar-emléktoma ifjúsági kupa, Szolnok, Damjanich uszoda, 9.30. Idegenben szerepelnek: a martfűi asztaliteniszezők Hódmezővásárhelyen, a pa­pírgyáriak Kalocsán, a úszá­sok Nyírbátorban, az Elektro- soft SE vízilabdázói Budapes­ten a Spartacus ellen, a jászbe­rényi röplabdázók Kecskemé­ten, a jászdózsai női labdarú­gók Budapesten, a JSE csapata Cegléden. Vasárnap Autósport. IV. Szolnoki Autó- és Versenyautó-kiállí­tás, Olaj-csarnok, 9.00. Kézilabda. Diákolimpia, V. kcs., Mezőtúr, 9.00. Kosárlabda. Diákolimpia, V. kcs., Szolnok, Verseghy F. Gim., 9.00. Labdarúgás. Megyei I. o.: Tószeg-Alattyán, Jancsó, Ti- szaföldvár-Jánoshida, Veres, Jb.háza-Sz. Vegyiművek, Su­lyok, Jászapáti-Mezőtúr, Fe- renczi, Újszász-Rákóczifalva, Farkas Gy., Szajol-Kisújszál- lás, Kolláth, Ja.szentgyörgy- Szászberek, Hagyó. Megyei II. o.: Rákócziújfalu-Homok, Ti- szaderzs-Kun FC, Tiszaörs -Cibakháza, Túrkeve-Ken­gyel, 14.30. Röplabda. Jászberényi RK - MVSC Bonus-Eco, Hűtő- gépgyári Sportcsarnok, 11.00. Idegenben szereplenek: a Vegyiművek női röplabdázói Budapesten a BSE ellen, a MÁV Clips-Coop férfi tekézői Ózdon. Női teke NB I. Megcsapolták a Drehert Dreher - Sz. MÁV Clips Pack 3:5 (2223-2262) Férfi röplabda NB I. Szenzációs győzelem! Csepel SC- Szolnoki Vegyiművek 0:3 (-8, -3, -10) . Csepel: 100 n., V.: ifj. Ju­hász, Sender ■ *ä *» Csepel: Fogl, Torma, Úrfi, Forgó, Szűcs, Nagy. Edző: Németh Lajos. Sz. Vegyiművek: Pavljuk, Papp, Pádár, Gulyás, Szűcs, Tóth. Csere: Illés, Budai. Edző: Illyés Gábor. A bajnoki küzdelmek hajrá­jához érve a Szolnoki Vegyi­művek csapata a magyar röp­labdasport élmezőnyéhez tar­tozó Csepelhez látogatott. Az esélytelenek nyugalmával pályára lépő vendégegyüttes meglepően jól kezdett. Kitűnő nyitások, hatalmas ütések és el­fogadhatónál sokkal jobb vé­dőmunka jellemezte a Ti- sza-parti legénység játékát. A szövetségi kapitányi tisztet is betöltő Németh Lajos edző idő­kérései sem tudták megtömi a -szolnokiak léridületét, akik vé­gig vezetve, viszonylag köny- nyedén hozták a szettet. A következő játszma a szi­getországiak vezetésével indult - mint később kiderült először és utoljára —, melyre a szolno­kiak zsinórban kilenc ponttal válaszoltak, így a fölényes győ­zelem (3-15!) nem maradhatott el. A harmadik szettben már egy-egy hiba is becsúszott a já­tékba, de ilyés Gábor időkéré­sével, valamint cserékkel sike­rült felrázni a csapatot, így az idei bajnokság egyik legna­gyobb meglepetését okozva, megérdemelten gyűjtötte be a bajnoki pontokat a Szolnoki Vegyiművek. Csomós Van Basten nem gyógyul Az olasz AC Milan labdarú­gócsapatának világhírű holland idegenlégiósa, Marco van Bas­ten pesszimistán ítéli meg sze­replési .esélyét a nyári világbaj­noki döntőben. Á7 TTűrópa legjobb focistájá-1 nak háromszor megválasztott csatár egy sajtótájékoztató kere­tében elmondta: sérült bokája nagyon lassan gyógyul, ezért nem lát esélyt arra, hogy pá­lyára léphessen az Oyanje színe­iben az Egyesült Államokban nyáron megrendezendő világ- bajnokságon. Van Basten az­után nyilatkozott, hogy a belga sebész specialista, Marc Mar­tens újabb felülvizsgálatot vég­zett el rajta. Szolnok: Sztaniszláv 410, Sléderné 387, Nagy M. 380, Szigetiné 371, Hegedűs 364, Szakmáryné. Csere: Marsi 350. Dreher: Fehérné 405, Ko- vácsné 397, Nyúlné 385, Lu- ovszkiné 364, Oláhné 347, Zábeczkyné 325 A Dreher kétsávos pályáján közel öt órán keresztül tartott a mérkőzés. Az első három duó csatája alatt felváltva vezettek a csapatok, míg végre a negyedik párban sikerült előnyre síért íéntiiük a Vérrdégeknteki Az ötö­dik körben Sztaniszláv Tünde kiemelkedő teljesítményével már harminkilenc fára nőtt a szolnokiak előnye. Az utolsók összecsapására mindkét együt­tesnek három-három egyéni pontja volt, de a MÁV Clips Pack csapatának faeredménye felülmúlta vendéglátájáét. A „hajráemberek” már nem tudtak beleszólni a végeredménybe. Hegedűs, bár elég gyenge telje­sítményt nyújtott, megtartotta a nehezen kiharcolt előnyt, és partnerével hajszálra azonos fát gurított. Ezért egyik félnek sem járt pont, így maradt az ötödik pár után kialakult eredmény, 3:5. A szolnokiak ha nagy csa­tában is, de bevasalták a két bajnoki pontot, s ez most min­dennél többet jelent számukra. Ifjúságiak Dreher -Sz. MÁV Clips Pack 4:0 (731-678) Bár egyéni erédményükkel nem tudtak pontot szerezni’i» szolnoki lányok, igyekeztek minél jobban megközelíteni el­lenfelüket. A következő bajnoki mérkő­zésre Szolnokon, a Körösi úti csarnokban kerül sor március 5-én (szombaton), amikor a Ta­tabánya csapatát látják vendé­gül a Clips Pack játékosai. Ke­mény mérkőzés elé néznek a pi­ros-kékek, hiszen a vendégcsa­pat vezeti jelenleg a tabellát. (Hegedűs) Műkorcsolya Denver) hírek szerint az Egyesült Államok Műkorcsolya Szövetsége úgy döntött, hogy megtartja a tervezett tárgyalást Tonya Harding Nancy Kerrigan elleni támadásban játszott sze­repéről attól függetlenül, hogy a bűnrészességgel vádolt Harding megjelenik-e a meghallgatáson, vagy sem. A tárgyalást március tizedi­kén a szövetség székhelyén, Co­lorado Springsben ejtik meg. * * * A németek két egykori mű- korcsolyázója összekötötte éle­tét. Anett Pötzsch (30) és Axel Rauschenbach (26) csütörtökön összeházasodott. Pötzsch 1980-ban olimpiai bajnokságot, 1978-ban és 11‘980-ban világbajnoki arany­érmet szerzett női műkorcso­lyázásban. 1984-ben házasságot kötött a szintén olimpiai és vi­lágbajnok Katarina Witt bátyjá­val, Axel Witt-tel. Ez a frigy azonban tavaly áprilisban fel­bomlott. Pötzsch új férje, Axel Rau­schenbach páros műkorcso­lyázásban a lillehammeri olim­pián Anuschka Glaser oldalán a tizenharmadik helyet szerezte meg. Elégedett vendégek Főszerepben a labda 14 Labdarúgás Vác-Kispest a nyitányon Ritka eset, de „együtt a me­zőny”! Olyan értelemben, hogy a 92. labdarúgó NB I. tavaszi idényét úgy kezdik meg a klu­bok, hogy mind a nyolc össze­csapást egy napon, szombaton játsszák le. A Kispest váci utazásának időpontja tehát elérkezett! Részben délelőtti 90 perc kere­tében teszi tiszteletét a K-HFC a Vác FC-Samsung otthonában. Ha létezne négyesélyes talál­kozó, akkor ez az lenne! A vá­ciak őszi bajnoki címükkel vár­ják a fővárosiakat, akik az ötö­dik helyről próbálnak meg fel­jebb nyomulni. A vegyes össz- képű ősz után a PMSC-Fordan az MTK-t fogadja első tavaszi megméretésén. A baranyai ösz- szecsapáson a fővárosi kék-fe­hérek bizonyára a győzelem reményében rohamoznak majd; persze fogós dolog Pécsett nyerni. A pompás erőkkel fel­vonuló Békéscsaba minden bi­zonnyal már szombaton elri­asztó erejű ütést mér a Siófokra. Alig lehet vitázni azzal, hogy a vendég Bányász pont nélkül utazik haza. Ugyanez lehet igaz a csepeli 90 perc előtt, hiszen a szigetre kiránduló vasi gárda az ősz után utolsóként várja a foly­tatást. A Garami József mester­edző által felkészített UTE soproni látogatókkal találja ma­gát szemközt. A forduló talán legnagyobb szenzációja lenne, ha a lila-fehérek nem tartanák otthon a két pontot. Vidéki rangadó a javából a Parmalat- DVSC csata! A tél során rangos nyugati szponzorra lelt székes- fehérváriak az 1993-as honi futballév „legnagyobb fölfede­zettjét”, a DVSC-t fogadják. Fordulatos, remek találkozó le­het a sóstói stadionban sorra ke­rülő derbi. A nézők remélhe­tően édes szájízzel távoznak, hiszen két, jó erőben lévő, csakis győzelemre törő gárdát látnak. Verebes József szom­batja napsugaras lehet a 17 órai kezdés ellenére is. Az exkapi- tány Mészöly Kálmán által fel­készített, télen teremtornát nyert Vasas ugyan az egy pont reményében utazik Győrbe, de ez felettébb valószínűtlen! A Verebes-futballisták közül ugyanis nagyon sokan foglal­koznak azzal a gondolattal, hogy a válogatottban is tisztele­tüket teszik. A harmadik helyen tanyázó, a tavaszt mindig „raké- talendülettel” teljesítő Ferenc­városnak papíron egyszerű dolga ígérkezik. Az Üllői úton BVSC-Dreher ellen húznak dresszt Nyilasi Tibor vezető edző játékosai, akik elmondhat­ják: pontot vagy pontokat csakis ők veszíthetnek. Francoise Zweifel, a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság fő- titkárnője és Manolo Romero televíziós tanácsadó a Parla­mentben folytatták helyszíni szemléjüket, majd a belvárosi nagy szállodákban és a Vigadó­ban tettek látogatást. A hely­színi szemle alapján egyetértet­tek abban, hogy a jövő év júniu­sában, Budapesten rendezendő 104. NOB-ülés^ ünnepélyes megnyitóját az Állami Opera­házban tartsák. A végrehajtó bi­zottság ülésére a Mariott Szál­lóban, a teljes ülésre pedig a Vigadóban kerül sor. Á sajtó- központot a Budapest Sport­csarnokban rendezik be. A 2002-ben esedékes téli játékok helyszínét a döntés alapján a Parlament kupolacsarnokában hozza nyilvánosságra Juan An­tonio Samaranch elnök, a tele­víziós világadás keretében.- Teljesen nyugodtan távo­zom, biztos vagyok abban, hogy gyönyörű fővárosuk méltó házi­gazdája lesz a jövő évi ülésnek - nyilatkozta Zweifel asszony. Tenisz A visszahúzódó Szeles Mónika Chris Evert, Szeles Mónika barátnője kimondta azt, amit a szurkolók, a teniszfunkcionári­usok és a teniszezők csak gon­dolnak: „minél hosszabb ideig nem játszik, annál nehezebb lesz Mónika számára a visszaté­rés a versenyekre” - írta a Sport-Bild című német sport­szaklap legújabb számában. A világranglista egykori első he­lyezettje immár közel egy éve nem jelentkezett versenyre, az­óta, hogy tavaly április 30-án Hamburgban egy fanatikus Graf-rajongó késsel megszúrta. Egyre gyakoribbak az olyan mendemondák, hogy az újvi­déki származású Szeles nem játszik többé. Evert szerint „Mónika egyre inkább visszahúzódik. Biztos, hogy ez mindenekelőtt pszicho­lógiai probléma”, amit erősít­het, hogy Szeles édesapja rákos beteg - tette hozzá Evert kije­lentéséhez a Sport-Bild. A női teniszezők szövetsége, a WTA legutóbb Indian Wellsben akart dönteni arról, hogy Szelest visszatérése alkalmával jelké­pesen megajándékoznák a vi­lágranglista első helyével. A napirendi pontót azonban töröl­ték. Ana Leaird szóvivőnő kije­lentette: „nincs értelme megvi­tatni a dolgot, ha senki sem tudja, mikor fog ismét játszani”. Szelesről csak annyit tudni, hogy edz, ám minden hosszabb edzés után fájdalmat érez a vál­lában. Feltűnő, hogy Szeles legutóbbi interjúiban többször is hangsúlyozta: a seb sokkal mélyebb, mint állították a ham­burgi merénylet után. Steffi Graf is a sötétben tapo­gatózik: „Senki nem tud sem­mit, nem lehet elérni. Csak any- nyit tudok, hogy nincs kapcso­lata a WTA-val.” Ismét a gömbölyű játékszer szerepel a legelőkelőbb helyen a hétvége műsorában. A nehe­zebb fajsúlyú kosárlabda a fér­fiak és a hölgyek kezében pat­tog szombaton, illetve vasárnap. A Szolnoki Olajbányász ko­sarasai folytatják bajnoki sze­replésüket, ezúttal a Soproni Ászok csapata ellen. Remélhe­tőleg világosan kitűnik majd, hogy Rasid Abeljanov együtte­sében játszik több és nagyobb „ász”. Igaz, csütörtökön némi­képp váratlan vereséget szen­vedtek Székesfehérváron a pi­ros-feketék, de hazai környe­zetben mindenképpen bizonyí­tani szeretnék, helyük van a leg­jobb négy között. A két gárda eddig húsz alkalommal találko­zott egymással, a Vereb-féle adatbank szerint igen szoros a mérleg. Tizenegyszer az Olaj­bányász bizonyult jobbnak, ki­lencszer pedig a nyugat-ma­gyarországi csapat. Mégsem annyira vészes a helyzet, ahogy a számok mutatják, hiszen a Sopron utoljára 1987 novembe­rében távozott győztesen a Ti- sza-partjáról. Az összecsapásra egyébként már reggeltől meg­vásárolhatók a belépők az Olaj-csarnokban. Utolsó fordu­lójához érkezett a női NB I-es rájátszás középső szakasza. A megbízott edző, Tóth Zoltán ál­tal irányított MÁV MTE a TFSE együttesét fogadja. Nem elég azonban nyerni Kraszniék- nák, az A-csoportba való kerü­lésnek az Ikarus Szeged elleni győzelme a feltétele. Ellenkező esetben még további gyötrel­mek várnak a piros-kékekre. A női röplabdázók közül a jászberényiekre vár a könnyebb Csertán hetek óta egyenlete­sen jó teljesítményt nyújt feladat, hiszen hazai környezet­ben fogadják az MVSC Bo­nus-Eco középmezőnybe tar­tozó gárdáját. A múlt héten a BVSC és az Ajka ellen már va­lamivel jobb teljesítményt nyúj­tottak a herényi „tinik”, ám dia­daluk egyelőre még várat ma­gára. Remélhetően vasárnap délelőtt végre megtörik a jég, s újra győztesen hagyhatják el a pályát. A Szolnoki Vegyiművek együttesét csütörtökön csupán egy „paraszthajszál” választotta el az országos bravúrtól. A lis­tavezető Extrádé alaposan meg­izzadt, mire nagy nehezen meg­törte a Tisza-partiak ellen­állását. Csertánék régen ját­szottak ilyen remekül, s ha sike­rülne állandósítaniuk ezt a for­mát, nem lenne elérhetetlen vágyálom a legjobb nyolcba kerülés. Most azonban egyelőre a BSE otthonában kellene bebi­zonyítani, nem egy „kicsúsz- tott” eredmény volt a legutóbbi.

Next

/
Thumbnails
Contents