Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-29 / 74. szám

Világgazdaság - sorokban Privatizációs gondok Németországban (is) A német szociáldemokra­ták azzal vádolják a volt NDK állami vállalatainak privatizálásával foglalkozó vagyonügynökséget, hogy megfosztja a nyilvánossá­got bizonyos privatizálá­sokkal kapcsolatos tájékoz­tatástól, és megakadályozza a betekintést a tevékenysé­gével kapcsolatos iratokba. Az SPD szerdán panaszt tett a német alkotmánybíróság­nál. Mint Otto Schily, a Treuhandanstalt ügyében vizsgálódó parlamenti bi­zottság elnöke a sajtó kép­viselőinek elmondta, pártja azt követeli a német va­gyonügynökségtől, hogy hozzájuthasson az igazgató- tanács üléseinek jegyző­könyveihez és a vezetőségi beszámolókhoz. Schily sze­rint semmilyen jogi alapja sincs annak, hogy Bonn megtagadja a szóban forgó iratok nyilvánosságra hozá­sát. A szociáldemokraták már régóta követelnek át­tekinthetőséget a privatizá­lási ügyekben. Atomenergia: pénzhiány Ukrajnában Az atomenergia a legtöbb kelet-európai ország szá­mára még sokáig olyan energiaforrás marad, amiről nem mondhat le. Erre a kö­vetkeztetésre jutott egy két­napos vilniusi szakértői konferencia. Grigorij Kop- csinszkij, az ukrán Atom­energia-ellenőrzési Bizott­ság igazgatóhelyettese saj­nálatának adott hangot ami­att, hogy országának parla­mentje - tekintettel Ukrajna katasztrofális gazdasági helyzetére - feloldotta a nukleáris erőművek építé­sének tilalmát. Erre az in­tézkedésre - mondta a mi­niszter - hivatalos érvelés szerint az energiaellátás biz­tosítása érdekében volt szükség, miközben a már működő ukrajnai atomerő­művek korszerűsítésére is hiányoznak a pénzeszkö­zök. Munkanélküliségi rekord 1995-ben Az Európai Unió (EU) Bizottsága szerint 1995-ben rekordnagyságú, 11,5 szá­zalékos munkanélküliség várható Nyugat-Európában. Az EU bruttó nemzeti ter­méke 1994-ben 1,3 száza­lékkal, jövőre 2,1 százalék­kal. 1996-ban pedig ugyan­csak 2,1 százalékkal emel­kedik majd - tudatta a brüsszeli bizottság. Az idén 11,2 százalékos mun­kanélküliséggel számolnak az unióban. A tavalyi arány 10,6 százalékos volt. Privatizáció a Szabad Európa Rádiónál A Szabad Európa Rádió privatizálni akarja kutatóin­tézetét és központi archí­vumát, és azt tervezi, hogy Münchenből Prágába tele­píti - közölték München­ben, a SZER székhelyén. Az AP-DJ úgy értesült, hogy a SZER a magyar származású Soros György- gyel folytat tárgyalásokat az intézet privatizálásáról. A Soros-alapítvány vetette föl annak gondolatát, hogy az intézetet telepítsék Prágába, feladata pedig az legyen, hogy előmozdítsa a demok­ratikus fejlődést Kelet-Eu- rópában és segítsen nekik abban, hogy nyitott társada­lommá váljanak. A So­ros-alapítvány nemcsak a kutatóintézetet, hanem a SZER-t magát is Prágába telepítené. Importált híradás-technikai cikkek között hamisítvány Már a márkanév sem véd? A Kereskedelmi Minő­ség-ellenőrző Intézet a bel­kereskedelembe kerülő árucik­keknél előzetes minőségi vizs­gálatokat végez. A kötetnyi ki­adványból - mely a tavalyi má­sodik félévet foglalja magában - most a híradás-technikai ter­mékekről szóló jelentésüket is­mertetjük. A híradás-technikai cikkek között a vizsgált termékek szín­vonala továbbra is szélsőséges, a nagyon jó minőségű, márkás termékek mellett a gyenge, szinte használhatatlan termék, sőt hamisítvány is előfordult. A bemutatott rádiók közel 10 százaléka minőségi szempont­ból alkalmatlannak bizonyult. Nem felelt meg a Levi’s, az Onyo, a Satellit márkajelű ter­mékek egy része, részben a leg­alacsonyabb igényeknek sem megfelelő, részben hamisan ta­núsított minőségük, illetve a hazai körülmények között igen pontatlanul működő óraszerke­zetük miatt. A televízió vevőké­szülékek többségében megfele­lőek voltak. Az asztalikészülék-kombiná- ciók (music centerek, hifirend­szerek) számos típusát vizsgál­ták. Ezek közül igen jónak bi­zonyultak a Sony, Philips, Pa­nasonic, Aiwa és JVC gyártmá­nyok egyes típusai. A minőségi színvonal ugyan­ilyen megoszlása tapasztalható a házi használatú videorekorde- reknél. Az olcsóbb, gyengébb minőségű készülékek tulajdon­sága a nem megbízható műkö­désű mechanikai rész és szom­széd csatornákat is kihasználó kábelrendszerekben nem hasz­nálható tuner rész (szomszéd csatornás zavar). A kamkorde- rek közül különösen jónak mi­nősültek a Panasonic és Sony típusok, illetve ezek európai megfelelője (Grundig. Sie­mens). A híradás-technikai tartozé­kok csoportjában a korábbihoz hasonlóan video- és audiokazet­tákat, valamint hangsugárzókat vizsgáltak igen nagy mennyi­ségben. A kép- és hangkazetták jelentős része - mivel ebben a félévben túlnyomórészt márkás kazettákat vizsgáltattak - jó mi­nőségűnek bizonyultak, azon­ban most is megjelent hamisít­vány. így például a Sony EF 90 audiokazetta, amely a valóság­ban nem Sony, és elfogadhatat­lanul gyenge minőségű. Ugyan­csak elfogadhatatlan volt az az ismeretlen származású Hi-tech audiokazetta, amely gyakorlati­lag használhatatlan. A 2/1981. (I. 23.) BKM sz. rendelet módosítása kötelezővé tette az elektronikus működésű órák előzetes vizsgálatát. A több mint 300 óratípus vizsgá­lata során 55 esetben vált szük­ségessé a nem megfelelő jótál­lásijegyek és használati útmuta­tók miatt a forgalomba hozatal feltételhez kötése. Alkalmat­lannak minősültek az egyik cég által vizsgáltatott Maxim órák, mivel a silány minőségű termé­keket a valóságnak nem megfe­lelő reklámszöveggel ajánlották a vásárlóknak csomagküldő ér­tékesítésben. Ugyancsak alkal­matlannak minősültek a Luna Sztár márkanévvel jelölt minták a többségében rozsdás, silány kivitelű tokok miatt. Végül em­lítést érdemel az egyik gmk ál­tal vizsgáltatott Rolex márka­nevű karóra, amely jogtalanul használva a Rolex márkát, ha­misítványnak bizonyult. Előleg a vetéshez, munkában a falugazdászok Segítség a mezőgazdasági termelőknek Megjelent az agrárágazat tá­mogatásának egyes kérdéseiről szóló 182/1993. (XII. 31.) Korm. sz. rendelet, amelyet a Magyar Közlöny 1993. december 30-i 191. száma tartalmaz - szól a föl­dművelésügyi hivatal tájékozta­tója megyénk mezőgazdasági termelőinek. A rendelet tartalmazza a vetési támogatást, mely a következő növényekre vonatkozik: búza, rozs, tritikálé, kétsoros őszi árpa, tavaszi árpa, zab, takarmányku­korica, hibridkukorica, köles, po­hánka, cirokmag, rizs. A rendelet lehetővé teszi azt, hogy a vetési támogatást elő­legként is igényelhessék a ter­melők. így a tavaszi vetésű nö­vények esetében az előleg már­cius 1-jétől, az őszi vetésű kul­túráknál pedig augusztus 31. napjától igényelhetők. Az előleg igénylésének az a feltétele, hogy a termelő haszná­latában legalább akkora szántóte­rület legyen, amekkora területre a támogatást kéri. A vetési támogatás összege 2000 forint hektáronként, az elő­leg is ugyanennyi lehet. Ez alkalomból tájékoztatják a kistermelőket, hogy megyénkben is megkezdte működését a falu­gazdász-hálózat, néhány telepü­lés kivételével. Továbbiakban a falugazdászok töltik ki a vetési támogatási előleg, a támogatás igényléséhez, továbbá a gázolaj beszerzésének támogatásához szükséges nyilatkozatokat hely­ben minden településen és elle­nőrzik azokat. A kistermelők az önkormány­zati hivataloknál kapnak tájékoz­tatást arra vonatkozóan, hogy me­lyik napon és melyik időszakban tartózkodik egy-egy településen a falugazdász. A kistermelőknek nem kell utazniuk ez ügyben, időt, pénzt és fáradságot takaríta­nak meg. A támogatások igénybevételé­nél igazolni kell, hogy a földet milyen alapon hasznosítja: saját tulajdon vagy bérlet. A termelő személyi adatait Dán diadal a sajt-vb-n személyi igazolványból kell ki­írni, ezért a személyi igazolványt is be kell mutatni. A falugazdászokat a szükséges nyomtatványokkal ellátták. A támogatási előleggel az igénybevételtől számított 60 na­pon belül köteles elszámolni a termelő. A támogatás elszámolá­sánál felhasználhatók az vetéshez vásárolt, fémzárolt vetőmag, mű­trágya, növényvédő szer, gázolaj, továbbá a termeléshez igénybe vett gépi szolgáltatás számlái. A gázolaj beszerzésnek támogatása szántó esetében 90 liter, kert, szőlő, gyümölcsös művelési ág­ban 200 liter, gyep művelési ág­ban 12 liter hektáronként, naptári évre vonatkozóan. A támogatás összege a mindenkori fogyasztási adó mértékének fele. Feltétel, hogy a felhasználó a gázolaj vá­sárlásáról vagy az elvégzett gépi munkáról számlával rendelkez­zen. Gázolaj-támogatás vala­mennyi szántóföldi és kertészeti növény termesztésével kapcso­latban igényelhető. Az oldalt szerkesztette: Vági E. Zoltán A Cenzor Bróker jelenti az értékpapírpiacról Hullámvasúton a kárpótlási jegy Továbbra is borongós arculatát mutatja a tőzsde. A részvényszekci­óban stagnáló, a kárpótlási jegynél hullámzó forgalom mellett csütör­tökig folyamatosan esett a BET-index. A pénteki forgalomnövekedést és az index megváltozását az optimisták már a közelgő hossz hírnöke­ként üdvözlik, az óvatosabbak inkább a heti bessz utáni árkorrekciónak tartják. Az utóbbiak mellett szól, hogy a pénteki megugró forgalom nagy részét egy 11 ezer darabos, emelkedő árú önkötés tette ki, Pick-részvényekre, valamint továbbra is áresést kénytelen elkönyvelni a piacon nem elhanyagolható részarányt jelentő, korábban szebb napo­kat is megért Danubius, Domus Globos és Prímagáz. A jól szereplő részvények között foglalt helyet csütörtökig a Grimpex, azonban a 37 ezer 100 forintos maximum után pénteken már 29 ezerre esett vissza az ár. Jól szerepelt a hét során az alaptőke-emelés előtt álló Fotex (539 fo­rint), a magas osztalékot ígérő Dunaholding (25 ezer forint) és a Gara- gent (22.600 forint). A hét sikerrészvényének is tekinthető Garagent keresletét a közelgő alaptőke-emelés és a német piacra kerülés kilátásai növelték. A Pick 8560 Ft-ról 7625 forintra esett, és csak a már említett 7900 forintos ön­kötés mentette meg a további eséstől. A Pick piaci megítélését tovább javíthatja a napokban beharangozott alaptőke-emelés. Optimizmust sugalló a prompt üzletkötések mellett a pozíciós piac élénksége. Pél­dául vételi opciós kötések születtek Pickre 10 ezer forinton, a Globus 2700 Ft-on és a Prímagáz 2615 forinton zárt. Ezen a szinten remélhető­leg ismét megvethetik a lábukat egy újabb hossz periódus előtt. A Zwack- és a Martfű-részvények ára kis forgalom mellett szolidan csökkent a hét végére. A kárpótlási jegyek forgalma és árfolyama csak egynapos eltolódás­sal követte a Mól-részvénycsere március 31-re történt halasztásának hírét. Hétfőn még rekordforgalom zajlott (206 millió) 684 forintos át­lagáron. A forgalomvisszaesés már kedden, az árfolyammélypont csü­törtökön következett be, 630 forintos szinten. A privatizációval kap­csolatban felszínre került nézeteltérések (Matáv-vita, KRP-csúszás) minden bizonnyal szerepet játszottak az árfolyam felfelé mozdulásá­nak megakadályozásában. Pénteken 640 forinttal zárt a kárpótlási jegy. A lefelé tartó tőzsdeindex ellenére a tőzsdén kívüli kereskedelem igen aktív, főleg a kereslet oldaláról. A hét slágere a Chinoin papírja volt, egyes brókercégek már 400 százalékon is vásárolják. A Humán kisebb tételei 140-160 százalékon kelnek el, az Egis dolgozói már csere előtt 230 százalékot is kapnak részvényeikért. Az Inter-Európa Bank-részvények vételi árfolyama a közelgő tőzsdei bevezetés hatá­sára már 160 százalékra tornászta fel magát. Annál érthetetlenebb a szintén közelgő (igaz, hónapokat késő) tőzsdei bevezetés előtt álló Ba­laton Füszért-részvények drasztikus vételi árfolyamesése. Hosszú idő óta nem jelentkezett új, készpénzért jegyezhető rész­vény. Most áprilisban a Zalaegerszegi székhelyű, izraeli érdekeltségű Goldsun Hűtőipari Rt. jegyzése hozhatja lázba a befektetőket. Szintén a készpénzes befektetőket érintheti leginkább a Rezidencia befektetési ■^jegy jegyzésének egy hónapos meghosszabbítása. Faragó Zoltán Hétezerért vállalkozóknak Támogatott nyelvtanfolyam Hazánk nyelvtudási szintje ugyan javult az utóbbi időben, azonban még mindig igen sok problémát okoz az idegen nyel­vek ismeretének hiánya. Külö­nösen nagy gondot okoz ez az üzleti életben. Márpedig bárme­lyik vállalkozás export vagy import, netán vegyes vállalati formában kíván kapcsolatokat építeni, felvetődik a kommuni­káció problémája. Ennek megoldására, illetve a nyelvtudási gondok enyhítésére törekszik a Vállalkozásfejlesz­tési Iroda. A TIT-tel közösen, il­letve a TIT-nél induló angol- nyelv-tanfolyamra jelentkező vállalkozók számára a tanfo­lyamköltség 50 százalékát meg­térítik. így egy 80 órás újra­kezdő oktatás csak hétezer fo­rintba kerül a vállalkozóknak. Jelentkezni lehet Szolnokon a TIT-nél, a Baross u. 20. sz. alatt (tel: 56/375—122), Jászberény­ben a Déryné Művelődési Köz­pontban (tel: 57/312-163). Dán diadallal ért véget az idei wisconsini sajtvilágbajnoki döntő: a Danablu (Danish blue) azaz a Kékdán szerezte meg az első helyet. A sajt „edzője” Jens Jensen, neki köszönhet mindent a tejtermék. Az évente megrendezett nemzetközi verseny szponzora a Wisconsini Sajtgyártó Szövet­ség. Az idei mezőnyben is sok sajt rajtolt, ám az élbolyt már csak európai, kanadai és kali­forniai sajtok alkották. A Kék­dánt legjobban egy kaliforniai sajt szorongatta meg (mestere: Charley Malkassian), ezé lett az ezüstérem, míg a bronznak a kanadaiak örülhettek. A kana­daiak legjobbjának gyúrója Hu­bert Besner. A bajnokság egyébként két napig tartott, és tizennyolc kü­lönböző kategóriában avattak sajtbajnokot. A fenti eredmény a „sajti összetettben” született. Világbanki hitelből Erőművi beruházások Mi lesz az állami erdők sorsa? Március végéig lezárul a pótlólagos erdőkijelölés A félmillió forint aranykorona értékű, mintegy 100-110 ezer hektárnyi erdő magánkézbe adásá­val, valamint a már eddig kijelölt - a termelőszö­vetkezetek és az állami gazdaságok használatá­ban lévő - erdőkkel együtt összesen mintegy 700-800 ezer hektárnyi erdőterület kerül magán- tulajdonba. Az állam birtokában lévő további mintegy 900 ezer hektárnyi erdőterületet illetően a Földműve­lésügyi Minisztérium azt szeretné (annak elle­nére, hogy a kincstári vagyonról szóló törvényt a jelenlegi parlament valószínűleg már nem alkotja meg), ha az tartós kincstári vagyonként állami tu­lajdonban maradna, és az ott folyó erdőgazdál­kodást a tárcához tartozó erdészeti hivatal fel­ügyelné. Raskó György közigazgatási államtitkár sze­rint e kincstári vagyon nem kerülne ebek harmin- cadjára. Az erdőgazdálkodást - szigorú ellenőr­zés mellett - magántársaságokra kívánják bízni, a jogokat és kötelezettségeket pedig az erdőtör­vény rögzíti majd. Ma még nem döntötték el, de a tárca szakemberei szerint várható, hogy a kincs­tári tulajdonban maradó erdők művelésére pályá- • zatot írnak ki. Az államtitkár biztosra veszi: ko­moly verseny várható a gazdálkodó szervezetek és a magántársaságok között, hogy ki szerezze meg az erdők vagyonkezelését. u. g. (FEB) A hitel feltétele: az üzleti terv A Világbank és a magyar kor­mány felhatalmazása alapján az Ipari és Kereskedelmi Miniszté­rium, illetve a Magyar Villamos Művek Rt. képviselői aláírták azt a hitelszerződést, amelynek ér­telmében Magyarország erőművi beruházásokra 100 millió dollár kölcsönt kap. A pénz felét a százhalombattai erőműben egy 150 megawatt tel­jesítményű új gázturbina létesíté­sére fordítják. Ez lesz majd az erőmű második csúcstechnoló­giát képviselő berendezése, az első gázturbina próbaüzeme ugyanis jelenleg is tart Százha­lombattán. A hitel második feléből, 38 millió dollár értékben az országos teherelosztó irányítórendszerét korszerűsítik. 8 millió dollárt környezetvédelmi célokra, 2 mil­lió dollárt pedig szakemberkép­zésre fordítanak. A világbanki hitelt a magyar kormány garanciája mellett a Magyar Villamos Művek Rt. ve­szi fel. A pénzt öt év türelmi idő után 15 év alatt kell visszafizetni, átlagosan 8 százalékos, féléven­ként felülvizsgált kamattal. Házi József, az MVM Rt. igazgatója elmondta: a G2-es el­nevezésű új gázturbina üzembe helyezését 1995 végére tervezik. A generátort és a gázturbinát a Siemes szállítja, a beruházás to­vábbi részéről versenytárgyalás során döntenek. (MTI) Üzleti tervet azoknak a vál­lalkozóknak kell készíteniük, akik vállalkozásuk beindításá­hoz, bővítéséhez vagy éppen folytatásához kölcsönt szeret­nének felvenni. E nélkül ma már a bankok nem fogadnak el hitelkérelmet. Az üzleti tervben a vállalko­zónak aprólékosan, részletekbe menően be kell mutatnia vállal­kozását, beruházási vagy fej­lesztési elképzeléseit és annak tervezett hasznát. A bankok há­rom évre visszamenőleg elem­zik a cég fizetőképességét, gaz­dálkodásának tendenciáit és a profitképződést. De ugyanilyen behatóan tanulmányozzák a cégre vonatkozó előrejelzéseket is. A vállalkozónak ezért alapo­san fel kell mérnie, hogy az ál­tala előállított termék vagy szolgáltatás mennyire piac- és versenyképes, s lehet-e szá­molni hosszú távon az eladható­ságával. A pénzintézetek az üzleti ter­ven keresztül vizsgálják, hogy a vállalkozó fizetőképessége és majdan képződő jövedelme le­hetővé teszi-e a kölcsön vissza­fizetését; elégséges lesz-e arra, hogy azon a bank és a vállal­kozó megfelelő arányban osz­tozzon. Magyarán: lesz-e a vál­lalkozónak akkora profitja, amelyből - saját szükségletei­nek kielégítésén túl - a hitelt is vissza tudja fizetni. A bankok tehát árgus szem­mel figyelik a vállalkozó fize­tőképességét, és a hitelkérelem elbírálása során felhasználják mindazokat az ismereteket, amelyeket a kérelmező számlá­jának vezetése során vagy ko­rábbi kölcsönügyletei kapcsán róla szereztek. Ferenczy Europress i

Next

/
Thumbnails
Contents