Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-28 / 73. szám

12 Sportextra 1994. március 28., hétfő Drechsler fizetni fog Heike Drechsler elveszítette azt a polgári pert, amelyben be­csületsértéssel vádolta meg őt az egykori nyugatnémet disz­koszvetőnő, Brigitte Beren­donk. Az 1992-es barcelonai ötkarikás játékok távolugró aranyérmese még a katalán fő­városban nevezte hazugnak Be- rendonkot, aki sportpályafutá­sának befejezése után dopping­ügyekről publikált. A „Dopping-dokumentu­mok” című könyvében Beren­donk a volt keletnémet távolug- rónő, a jénai Drechsler feltéte­lezett dopping-múltjának is szentelt némi terjedelmet. A szerző szerint eredményeit til­tott szerek segítségével érte el az olmpiai bajnoknő. Drechsler ezek után egy barcelonai sajtó- tájékoztató alkalmával „hazu- dozónak” nevezte Berendonkot. Utóbbi emiatt polgári pert indí­tott. Nem is sikertelenül. A bí­rósági döntés a következő: Drechsler köteles megkövetni Berendonkot. Amennyiben ezt nem hajlandó megtenni, úgy a bíróság 500 ezer márka (!) fáj­dalomdíj megfizetésére köte­lezi. Tisztes vereség A Szlovákiában lezárult C-csoportos jégkorong világ- bajnokságon lejátszotta utolsó mérkőzését is a magyar váloga­tott. Szeles Dezső legénysége tisztes vereséget könyvelhetett el a jóval nagyobb játékerőt képviselő, a vb-n eddig száz- százalékos teljesítményt nyújtó Fehéroroszország ellen. F ehéroroszország- Magvarország 5:0 (2:0,1:0, 2:0) A magyar csapatnak több gólszerzési lehetősége is adó­dott, sőt két kapufárá is futotta erejükből. A másik mérkőzésen: Uk­rajna - Szlovénia 6:1 (2:0, 3:0, 1:1) A vb-n szombaton szünnap volt, vasárnap a Fehéroroszor­szág - Szlovákia találkozóval fejeződött be a torna. Profiboksz a Griffben A hivatásos ökölvívás egyre szaporodó magyarországi ese­ményeinek sorában a hétfő esti kínál újabb mérkőzéseket a ring világa iránt érdeklődőknek. Fél 6-tól kezdődik az a mint­egy négyórás program a Hotel Griffben (XI., Bartók B. u. 152.), amelynek keretében hét profi összecsapást bonyolítanak le. A nevesebb magyar hivatá­sos ökölvívók közül szorítóba lép többek között Szakállas Fe­renc, Gálfi András és Nagy La­jos, méghozzá azzal a céllal, hogy győztesen kikerülve a csa­tából előbbre jussanak a külön­böző profi világszervezetek (WBC, IBF, WBO) ranglistáin. A profiboksz mellett a hétfői műsorban helyet kapott a karate is: a küzdősportok legkemé­nyebb irányzatai közé sorolt so- tokan karate képviselői - két férfi, illetve két női versenyző - vívnak bemutató mérkőzést. Kálnoki a második A párizsi férfi öttusa VK-vi- adalon Kálnoki Kis Attila volt a legjobb magyar versenyző, aki csak néhány pontnyi különb­séggel szorult a második helyre az orosz győztes mögött. Eredmények: 1. Szvat­kovszkij (orosz) 5587 pont 2. Kálnoki Kis Attila 5573 (vívás: 940, úszás: 1260, lövészet: 1156, futás: 1207, lovaglás: 1010) 3. Stefanek (lengyel) 5552 4. Mizsér Attila 5546 (820, 1164, 1192, 1270, 1100) ...8. Fábián László 5458 (1000, 1232, 976, 1210, 1040) ...16. Ványi Tamás 5368 (820, 1312, 916, 1300, 1020) ...20. Hanzély Ákos 5328 (910, 1216, 952, 1210, 1040) ...29. Csemok László 5024 (700, 1176, 1012, 1100) pontot szerezve. Labdarúgó NB /., 19. forduló 11! ! A Győrnek már csak karnyújtásnyira a dobogó, a Vasasnak a kiesés Vác FC-Samsung - PMSC-Fordan 1-0 (1-0) Vác, 3 000 néző, v.: Pillér gólszerző: Kasza (16. p.) sárga lap: Hahn (65.), Simon (84.), illetve (Lengyel, 54.), Fe­hér (70.) jók: Kasza, Miovecz, Simon, illetve Csaban, Zare Vác FC-Samsung: Koszta - Nagy - Puglits, Kasza - Nyilas (Romanek, 76.), Miovecz, Hahn, Víg (Simon, 70.), Ara­nyos - Dzurják, Füle PMSC-Fordan: Csaban - Zare - Braun (Tököli, 80.), Csízi - Dienes, Fehér, Len­gyel, Mészáros (Rózsa, 60.), Palaczky - Dorobantu, Azoi- tei A váciaknál Simon beállítása ugyan sokat lendített a csapa­ton, ám újabb gólt nem tudtak elérni. Ha nyögvenyelősen is, de begyűjtötték a számukra oly fontos két bajnoki pontot. Úgy tűnik, továbbra sem tud kilá­balni a hullámvölgyből a váci gárda, így nehéz percek várnak A váci kapus, Koszta hálója érintetlen maradt, de ez nem csak az ö érdeme rá, ha az élmezőnyben akar ma­radni. Kispest-Honvéd - Újpesti TE 1-1 (1-0) Bozsik-stadion, 7 000 néző, v.: Bay gólszerzők: Illés (29. p.), il­letve Túri (88.) sárga lap: Plókai (78.), il­letve Aczél (62.) jók: Bánfi, Illés, Emmy, il­letve Véber Kispest-HFC: Brockhau- ser - Bánfi - Csábi, Emmy, Plókai - Szabados, Pisont, Il­lés, Csehi - Stefanov, Hamar (Orosz, 78.) UTE: Praj - Aczél - Füzesi, Bérczy (Kecskés Z., 18.) - Kozma, Véber, Túri, Szlezák - Belvon (Horváth P., 75.), Szanyó, Egressy Szerény kis futballmérkőzés volt. A két, szigorú védekezé­séből jottányit sem engedő le­génység jórészt a mezőnyben viaskodott. Árnyalatnyival több jó helyzete a piros-fekete csa­patnak volt, és miután Illés ve­zetést szerzett, a hazai legény­ség egyre inkább arra figyelt, hogy valahogy otthon tartsa a két pontot. Helytelen magatar­tás, ilyenkor a vendég rendre büntet - ez történt most is. Mindazonáltal a Honvéd inkább rászolgált volna a győzelemre, bár az újpestieket dicséret illeti, hogy az utolsó percig nem adták fel. Békéscsabai EFC - BVSC-Dreher 3-0 (2-0) Békéscsaba, 7 000 néző, v.: Varga S. gólszerzők: Kulcsár S. (2. p.), Szarvas (35. - 11-esből, 48.) sárga lap: Fodor (34.), Baji (88.), illetve Dzsinovics (34.) jók: Usmajev, Csató, Szar­vas, Váczi, Kulcsár S„ illetve Urbányi, Bognár, Borgulya Békéscsabai EFC: Baji - Mracskó, Usmajev, Szenti, Zahorán (Dávid, 79.) - Fodor, Csató (Kulcsár Sz., 86.), Van- cea, Szarvas - Váczi, Kulcsár S. BVSC-Dreher: Disztl ­Dzsinovics - Zemlinszkij (Mundi, 13.), Werner, Cseh - Nagy P., Kvanduk, Bognár, Urbányi - Rükszagi (Tóth G., 71.), Borgulya A közepes iramú, sportszerű találkozón a korszerűbben, gyorsabban játszó csabaiak fél gőzzel is biztos győzelmet arat­tak a mezőnyben ügyesen ado­gató, de lényegesen szerényebb képességű vasutasok ellen. Soproni LC - Parmalat FC 1-0 (0-0) Sopron, 6000 néző, v.: Vad gólszerző: Chiratcu (61. p.) sárga lap: Lőrincz (22.), Czéh (57.), Varga (63.), Né­meth Z. (66.) piros lap: Lőrincz (90. p.) jók: Nagy J. (a mezőny leg­jobbja), Babos, Varga, Chi­ratcu, illetve Takács, Czéh Soproni LC: Babos - Var­sányi, Nagy J., Katona, Varga - Borsos (Horváth B. 88. p.), Szántó, Deák, Chiratcu - Korsós, Kovács L. Parmalat FC: Mitring - Bekő, Lőrincz, Balogh, Varga E. - Németh Z., Czéh, Zim­mermann (Heinczinger 70. p.), Takács - Dubecz, Tieber A Sopron teljesen megérde­melten nyert. A vendégek első­sorban védelmüket erősítették, mondván, az egy pont is pont, s erre ráfizettek. A győzelmet jobban akaró újonc rászolgált a sikerre, ami egyben azt is je­lenti, a fehérváriak változatla­nul csak a mezőny második fe­lében tanyázhatnak. Siófok - ETO FC Győr , 1-3(0-11 ^ MMxSiéf«k,-4 000 néződ v.: Mág- ner gólszerzők: Szabó (80. p.), il­letve Popescu (33.), klausz (53.), Herczeg (75.) sárga lap: Barna (73.), il­letve Radics (5.) jók: Olajos, Meksz, Jenei, Szabadi, illetve Pintér, Herczeg, Klausz, Hajszán Siófok: Bíró - Keszeg, Sza­badi, Olajos, Meksz - Jenei, Marozsán (Barna, 20.), Var­sányi, Király - Szabó, Kirch- mayer (Dukon, 78.) ETO FC Győr: Végh - Ra­dics, Pintér, Ivanics, Virág - Csertői (Mikóczky, 73.), Ig- nácz (Faragó, 55.), Herczeg - Hajszán, Popescu, Klausz Ezen a napon a győriek fut­balloztak, és mind gondolko­dásban, mind gyorsaságban fe­lülmúlták a hazaiakat, teljesen megérdemelten szerezték meg a győzelmet. A siófokiak - Bíró kapus kivételével, aki remekül védett - ezúttal is mélyen tudá­suk alatt szerepeltek, és igen nagy javulásra van szükség, hogy kellemetlenség ne érje a csapatot... Vasas - Ferencváros 0-1 (0-0) Fáy u., 12 000 néző, v.: Hartmann gólszerző: Albert (69. p.) sárga lap: Maczó (17.) jók: Sáfár, Pecha, Erős, il­letve Szeder, Telek, Lipcsei, Lisztes Vasas: Sáfár - Juhár - Herczeg, Maczó - Mónos, Vincze, Szenes (Galaschek, 70.), Erős, Pecha - Zvara, Claude (Földes, 68.) Ferencváros: Szeder - Te­lek - Simon, Keller - Páling (Balogh, 46.), Lipcsei, Albert, Lisztes, Szekeres - Za- vadszkv, Wukovics (Szűcs, 84.) A hazai bajnokság keretében ritkán látható jó mérkőzésnek lehettek tanúi a nézők. Az esé­lyesebbnek tartott ferencváro­siak megszerezték a számukra oly fontos két pontot, de a végig lelkesen küzdő angyalföldiek sem vallottak szégyent. Haladás VSE - Debreceni \/SC 0-0 Szombathely, 6000 néző, v.: Vavika sárga lap: Németh Z. (81. p.), illetve Medvid (30.), Tode- rás (38.), Sándor Cs. (4L), Dombi (68.), Kondás (79.) jók: Bognár, Szekér, Jago- dics, illetve Gojan, Kondás Haladás: Király - Balassa, Bognár, Szekér, Németh Z. - Jagodics, Tóth Gy., Ábrahám (Tóth N. 65. p.) - Vukadino­Egy pontért utaztak Szom­bathelyre Dombiék vies, Sülé, Berbás (Schneider 46.) Debreceni VSC: Horváth B. - Balogh, Gojan, Kondás, Pető - Dombi, Madar, Sándor Cs., Medvid - Buliga (Szat­mári 89. p.), Toderás (Gra- csov 88.) Meglátszott, a Debrecen az egyik pontot mindenképpen szeretné megszerezni, ezért a biztonságos védekezéssel nem hagyott fel. Az alacsony szín­vonalú mérkőzésen egyik csa­pat sem érdemelt győzelmet. MTK ­Csepel-Kordax 0-1 (0-1) Hungária körút, 2500 néző, v.: Bognár gólszerző: Jakab (40. p.) sárga lap: Horváth (90.), il­letve Váczi (89.) . jók: senki MTK: Piel - Hrutka - Tur­bók, Horváth, Szalai - Ta- lapa, Vancsa, Kenesei Z. - Ti- kosi (Kenesi K. 46.), Kovács, Zsivótzky (Hámori 57.) Csepel-Kordax: Hajdú - Ács, Váczi, Bereczky - Mik- ler, Puskás, Süveges (Tyukodi 65.) - Medgyes, Jakab, Szeke­res (Szabó 87.) - Pena Alacsony színvonalú mérkő­zésen a Csepel azért szolgált rá a győzelemre, mert legalább az egyik helyzetét kihasználta. NB III. Mátra-, Alföldi- és Tisza-csoport ml Sz. B. Cukorgyár - Karcag 0-1 (0-1) Szolnok, 150 n., v.: Varga A. Borovi Cukorgyár: Kiss Z. - Pintó (Vadicska), Dobos, Ladányi (Pálinkás), Szikszai, Tákos, Varga L. (Bartusz), Kovács, Tubák, Peszeki, Mé­száros. Edző: Nász Mihály. Karcag: Móga - Tóth J., Csontos, Méhes, Módos, Ko­csis, Lajkovics, Varga J. (Varga L.), Békési, Antal, Al­bert. Edző: Sólyom Vilmos. 2. perc: Jobb oldali kisszög- let után Lajkovics kapott labdát, távoli lövése csak centiméte­rekkel zúgott el a hazaiak ka­puja mellett. 9. perc: Mészáros iramodott meg a bal szélen, a kifutó Móga mellett ügyesen húzta el a lab­dát, gurítását azonban a vissza­érkező Csontos az utolsó pilla­natban kivágta a kapu torkából. 19. perc: Lajkovics beívelése megpattant egy védőn, a felpör­gött labdára Antal emelkedett, és Kiss Z. mellett a hálóba fe­jelt, 0-1. 29. perc: Albert 35 méteres bombája a felső lécről vágódott a mezőnybe. 71. perc: Békési teljesen egyedül törhetett kapura, ám a tizenegyes pontnál érthetetlenül megtorpant, így az érkező Pá­linkás hátulról ügyesen szerel­hette. 79. perc: Ismét Békési cse­lezgetett a büntetőterület hatá­rán, a védők között kilépve lőtt, de a kapufa ezúttal is Kiss Z. segítségére sietett. Csúszós talajon, jó iramú mérkőzésen, megérdemelten nyert a Karcag. Jók: Kovács, Dobos, Tákos ill. Móga, Csontos, Kocsis, An­tal, Albert Nász Mihály: - Ezt a játékot gólra játsszák. Ha nincs gól, nincs győzelem. Sólyom Vilmos: - Gratulá­lok a Cukorgyárnak, mert végig korrektül játszott. A minősíthe­tetlenül bíráskodó játékvezetői hármas mindvégig „ura” volt a mérkőzésnek. Ifi: Sz. Borovi Cukorgyár - Karcag 2-0 -tz­Apc ­Jászberény 0-3 (0-2) Apc, 300 n., v.: Gál Jászberény: Rácz - Juhász, Ludasi, Karkusz, Bató, Szán­tai, Balogh J., Tasi, Gólya, Ládi, Udvarias. Edző: Sárközi Gyula 5. perc: Juhász a tizenhatos sarkáról a hálótartót találta te­libe. 17. perc: Ludasi belőtt szög­lete átszállt a védők felett, Ud­varias az ötös sarkánál levette, majd ballal nagy gólt lőtt, 0-1. 36. perc: Ládi félfordulattal lőtt, de Őri bravúrral védett. 40. perc: Tasi forintos labdát kapott Szántaitól, középen kilé­pett és a kapus mellett a jobb sa­rokba helyezett, 0-2. 89. perc: Ludasi egyedül ve­zette a labdát kapura, majd a ziccert kihasználva a rövidsa­rokba lőtt gurított, 0-3. Jók: Bazsó, ill. az egész csa­pat A nehezen összeállt herényi csapat küzdenitudásból és aka­rásból jelesre vizsgázott, esélyt sem adott a hazaiaknak. Varga József: - Jobb csapat a Jászberény, de az első gól el­kerülhető lett volna. Sárközi Gyula: - Játékosaim ma ismét bizonyították amit már oly sokszor, nehéz helyzet­ben is lehet rájuk számítani. Ifi: Ap-JSE 0-4 Szalóki Pásztó - Sz. MÁ V MTE 1-1 (1-0) Pásztó, 800 n., v.: Jenei Szolnok: Hatvani - Pataki (Burai), Szecsei, Major, Ba­logh, Orosz, Mednyánszkij, Horváth, Birinyi, Szabó Cs., Novikov (Zsemberi). Edző: Vígh Tibor 14. perc: Hatvani rövid kirú­gását Gubán megszerezte, ráve­zetett a kapusra és mellette a há­lóba gurított, 1-0. 49. perc: Horváth hatalmas lövését László bravúrral a kapu fölé tolta. Birinyi szögletbeadá­sát Balogh remek fejessel jut­tatta a léc alá, 1 -1. 56. perc: Baloghot második sárgalapja miatt a játékvezető kiállította. A MÁV-MTE a kiállításig többet birtokolta a labdát és irá­nyította a játékot, azt követően azonban már csak a védeke­zésre futotta erejéből. Jók: Gubán, Veres, Mohácsi, Tamásy ill. Hatvani, Szecsei, Horváth, Major, Orosz Kiss Károly: - Egy remekül felkészített csapat ellen játszot­tunk és annak ellenére, hogy a győzelmet nem tudtuk megsze­rezni csapatom jó teljesítményt nyújtott. Vígh Tibor: - Nagyon jól játszott a gárda. A kiállítás után át kellett szervezni a posztokat, ami megtörte a lendületet, de ennek ellenére sikerült helytáll- nunk. Ifi: Pásztó-SZUSE 1-1 Kovács Törökszentmiklós- Gyomaendrőd 0-2 (0-2) Törökszentmiklós, 300 n„ v.: Karcsú Törökszentmiklós: Németh - Molnár, Lóié, Katona, Rajt, Rimóczi (Varga), Szőke, Szabó (Szűcs), Tatár, Babella, Ramos (Barabás). Edző: Már­ton Ferenc 10. perc: Lóié szerelését a já­tékvezető tizenegyessel hono­rálta, a büntetőt Somogyi érté­kesítette 0-1. 25. perc: Rimóczi 25 méter­ről leadott lövését Szakács óri­ási bravúrral védte. 30. perc: Molnár szabadrú­gásánál ismét csak Szakács bra­vúrjára volt szükség. 40. perc: Molnár II. bal oldali beadását a jókor érkező Tóth hat méterről vágta a kapu köze­pébe, 0-2. 55. perc: Babella lövését Szakács csak üggyel-bajjal tudta szögletre menteni. Alacsony színvonalú mérkő­zésen a miklósiak a lehető leg­nagyobb helyzeteket is elhibáz­ták. A találkozó színvonalánál csak a játékvezetés volt gyen­gébb. Jók: senki, ill. Szakács, Ke­nyeres, Gubucz, Molnár II. Márton Ferenc: - Gyenge játék, törvényszerű a vereség. Lástvik János: - Mi kihasz­náltuk a lehetőségeinket, a mik­lósiak viszont nem. Ifi: TSE-Gyomaendrőd 0-0 Nagy K. Hajdúszoboszló - Tiszafüred 1-0 (1-0) Hajdúszoboszló, 150 n., v.: Lőrinc Hajdúszoboszló: Doro - Szabó, Takács, Lukács, Pin­tér, Túri, Komódi, Erdei, Ma­gyar, Szűcs J., Oláh. Edző: Nagy István Tiszafüred: Szitalo - Faze­kas, Földvári, Görbe, Óceán, Dajka, Kaszanyi, Molnár (Múzsái), Kondria, Kiss L., Király (Antal). Edző: Szűcs Árpád 20. perc: Védelmi hiba után Szitalo először még menteni tu­dott, de a kipattanó labdát Ko­módi a hálóba bombázta 1 -0. 27. perc: Kondria sakk-matt helyzetben a kapu mellé lőtt. 40. perc: Kiss L. öt méterről a kapus kezei közé fejelt. 79. perc: Kondria lábát a büntetőterületen belül elhúzták, de a játékvezető sípja néma ma­radt. A kieső jelölt Hajdúszo­boszló győzelme igazolta a fut­ball örökérvényű igazságát, mely szerint gólhelyzeteket nem lehet büntetlenül kihagyni. A nagymellénnyel érkező és végül zakóval távozó fürediek csak ebben jeleskedtek. Erre a teljesítményükre nem lehet ma­gyarázat. Jók: Szűcs J.-vel az élen az egész csapat, ill. senki Nagy István: - Ijedtünkben legyőztük a füredieket. Szűcs Árpád: - A szerencsét­lenül kapott gól után nem tud­tuk érvényesíteni fölényünket. Ifi: Hajdúszoboszló-Tiszafü- red 9-2 Szabó O.

Next

/
Thumbnails
Contents