Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-19 / 66. szám

1994. március 19., szombat Jegyzet — riport 5 , ä i Palyamodositok Szombati jegyzet fa A panasz leírása Furcsa panasz van előttem. Nem tudok mit kezdeni vele. Igazából nem is lehet. Pedig va­laki várja, hogy „legalább én” igazságot tegyek. De nem lehet. Nem engedik a körülményeink, amelyek körbefonják, megfojtják nagyon sok­szor az igazságainkat. Egy egészségügyi dolgozó keresett meg a panaszával. Az intézményben, ahol dolgozik, manipulálták a béremelést. Volt, akinek többet adtak - papíron -, mint amennyit valóban haza­visz. Ő ugyanis a béréből - zsebből - ad többi­eknek, akik a papírok szerint nem vagy alig kaptak béremelést. Olvasónk sérelmezi ezt az eljárást, ezt a „zsebből történő béremelést”, hi­szen az így kapott pénz nem számít bele a nyugdíjba. Nos, az én dolgom „csupán” annyi lenne, el­dönteni, kinyomozni, hogy valóban igaz-e az ál­lítás. A nyomozásnak ugyebár nem sok esélye van, hiszen a papírok rendben... De mi van akkor, ha olvasónknak nincs igaza? Ha rosszul értette, félreértette, megsér­tődött valamin. És belebetegedett ebbe az esetbe. Azóta is az igazát keresi, nem riad visz- sza attól sem, hogy a bíróság elé vigye az ügyet. Hónapok óta jár az igazsága után, de egyelőre sehol sem találta meg. Az említett intézmény­ben ugyan végeztek vizsgálatot az ügyben, de nem sok eredménnyel. Mert azok a dolgozók, akik tanúként igazolhatnák olvasónk panaszát - tagadták, hogy tudnának bármiféle bérrendezési manipulációról. így hát olvasónknak kevés reménye maradt. Pedig már hónapok óta táppénzen volt, de a táppénzét nem vette fel, ki tudja, miből tartotta fenn magát. De mi van akkor, ha igaza van? Ami és ami­nek keresése annyira megviseli, hogy nem tud nyugodni, amíg igazságot nem szolgáltatnak neki. Ki tudja, hány évet dolgozott végig az egészségügyben éhbérért, ünnepeket, éjszaká­kat feláldozva a betegekért? Ki tudja, hány éven keresztül vette fel és próbálta beosztani azt a fi­zetést, amely mindig is létminimum körül volt? Hány átdolgozott éjszakát, ügyeletet tudhat maga mögött? Mennyi igazságtalanságot látha­tott. Nem csak az emberek között történőt, ha­nem azt is, amelyet az Élet „osztogat” - nem mindig a jó emberek halnak meg időnek előtte. Hány ember megnyomorodását, halálát néz­hette végig? Hányszor kapott el lopott pillana­tokat, az orvosi zsebbe vándoroló hálapénz át­adásánál? Hányszor nyelt le igazságtalanságo­kat, azzal, hogy be kell hunyni a szemünket, úgy kell tenni, mintha nem tudnánk semmiről, mert élni muszáj? De egyszer csak elege lett. És ez most követ­kezett be. Most, néhány ezer forint kapcsán. És ennek a néhány ezer forintnak az igazsága most egyszerre nagyon fontos lett. Ez az a pont, ahol nem lehet „nyelni tovább”, „hallgatni tovább”. Mi van akkor, ha az olvasónknak mégis igaza van? Ha az ottani egészség- ügyi dolgozók való­ban így intézték el a béremelést? El lehet ítélni őket? Igen, el lehet. Meg lehet érteni őket? Igen, meg lehet. Mert hány éve - most már lassan évtizede - ígérgetik, hogy rendezik az egészségügyben dolgozók fizetését? Hányszor tették már ezt meg! De az a néhány százalék bérrendezés, amelyet odaadtak olykor az egészségügyi in­tézményeknek - csak csepp volt a tengerben, nem oldotta meg a helyzetet, az emelést „meg­ette” az infláció. De a robot maradt továbbra is, a követelmény maradt továbbra is, nem csök­kent a fizetés reálértékével együtt: ott kell lenni a betegágynál, mosolyogni kell, kedves­nek lenni, bíztató szavakat is adni a gyógysze­rek, a gyógymódok mellé. Kipihentnek és fitt­nek is lenni (ugyan miből és mikor?), mert az ember bármikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy valakinek az élete múlik az ő tudásán. És akkor jön mindig a néhány százalék bér­emelés. Amelyet - ha dokumentálnak - leg­alább 30 százalékban elvisz az adó, nem be­szélve egyéb járulékokról. Ha viszont „zsebből” osztják szét, legalább megmarad. Ha olvasónk­nak igaza van, az egy ország szégyene, hogy még mindig itt tart az egészségügy reformja, hogy az ott dolgozók erre kényszerülnek. Mert ugyan ki járna tiltott utakon, ha legálisan meg tudna élni? De mi van akkor, ha olvasónknak igaza van, és a tanúk hallgatnak? Nem beszélnek, mert „ne szólj szám, nem fáj fejem”. Félnek. Mert olyan világot élünk, amikor az éhbérért is rettegni kell, a létminimumot biztosító fizetést is el lehet veszteni, hiszen leépítésről és munkanélküliség­ről szólnak hétköznapjaink. És az mindenki előtt nyilvánvaló, hogy általában kiket bocsáta­nak el a munkahelyekről. Tisztelet a kivételnek, azokat, akik - úgymond - kinyitották a száju­kat. Olvasónk keresi az igazát. Én nem tudom szolgáltatni neki. Gyanítom, más is így lesz vele. De az nyilvánvaló mindannyiunk számára, hogy az egészségügy nem azon az úton toporog, amely Európába vinne .. Emlékezés Kossuth Lajosra - IV. rész Az ország kormányzó elnöke A magyar honvédseregek fel­szabadító hadművelete követ­keztében, nagyszerű győzelme­ket arattak 1849. április 2-án Hatvannál, 4-én Tápióbicské- nél, 10-én Vácnál. A győzelmes tavaszi hadjárat nyomán az or­szág területének jelentős része felszabadult az idegen elnyo­más alól. A magyar honvédcsa­patok Komárom felé is támadó hadműveletekben voltak. A császári seregek mindenütt visszavonulásra kényszerültek. Az új osztrák császár, I. Fe­renc József 1849. március 4-én Olmützben életbe léptette az úgynevezett oktrojált alkot­mányt, mely a monarchiát, il­letve a birodalmat egynek és oszthatatlannak hirdette ki. A tartományok s a beletartozó or­szágok szűk hatáskört kaptak, viszont a helyi hatóságoknak széles körű önkormányzatot en­gedélyeztek. Magyarországtól elszakították volna a Határőrvi­déket, Erdélyt, Horvátországot, Fiúmét. Magyarországot meg­szüntették, mint önálló király­ságot. így ez az alkotmány a magyarok számára elfogadha­tatlan volt. Kossuth és a radikálisok a nagyszerű győzelmi sorozat ha­tására - válaszul az osztrák al­kotmányra - váratlan politikai lépésre szánták el magukat. Előkészítették a trónfosztást. Kossuth a honvédsereg táborát járva szót váltott Görgey tábor­nokkal s a hadtestparancsokok- kal. Ők elvileg nem ellenezték - legalább is nyíltan - az ország függetlenségének kimondását. Kossuth április 12-én visszatért Debrecenbe, és másnap a kép­viselőház zárt ülésén négy pontból álló programot adott elő. A program tartalmazta, hogy kiáltsák ki Magyarország függetlenségét, a Habsburgok semmiféle hatalmat se gyako­rolhassanak az ország fölött, tartalmazta jószomszédi vi­szony létesítését a környező or­szágokkal, új szövetségesek ke­resését, s hogy az országgyűlés határozza meg az ország jö­vendő államformáját. Végül is Kossuth és hívei akarata érvényesült. 1849. ápri­lis 14-én a debreceni református nagytemplomban ülésezett a magyar országgyűlés, óriási tömeg jelenlétében. A csendben Kossuth kezdte meg a beszédet. Hatásként most is halkan be­szélt, majd fokról-fokra emel- kedettebb hangon szónokolt. Felsorolta a Habsburg-ház jelen és évszázados bűneit, részlete­sen tárgyalta a diplomáciai és a hadi helyzetet. Kérte, hogy a képviselők szavazzák meg előző nap tett javaslatait. Madarász László képviselő indítványára - a jelenlévő kép­viselők ovációja közepette - az országgyűlés a Habsburg-Lot- haringiai dinasztiát trónvesz­tettnek nyilvánította, kimondta Magyarország függetlenségét és szuverenitását, s hálából Kossuth Lajost az ország kor­mányzó elnökévé választotta. Az országgyűlés megbízta öt tagját, köztük a kormányzót, hogy az ünnepélyesen elfoga­dott Függetlenségi Nyilatkoza­tot részletesen dolgozzák ki. A végleges szöveget 19-én tették közzé. Szemere Bertalan lett a miniszterelnök. A kormány tagja lett többek között: Hor­váth Mihály, Dushek Ferenc, Görgey Artúr, gróf Batthyány Kázmér. A végrehajtó hatalom - az új kormány megalakulásá­val - fokozatosan kicsúszott Kossuth kezéből. A következő hetekben, hóna­pokban minden politikai erő az új kormány megalakításával, a hadsereg pedig a következő ha­ditervek kidolgozásával volt el­foglalva. Sajnos a Független­ségi Nyilatkozat kimondása után jelentős erők, jelentős személyek elfordultak a szabad­ságharc oldaláról. Utólag már Görgey sem helyeselte azt. A honvédseregek továbbra is offenzívában maradtak. Május 21-én Buda várát is visszafog­lalták az ellenségtől. Ausztria császára május 21-22-én Var­sóban segítséget kért az orosz cártól a magyar forradalom és szabadságharc leverésére. Az országyűlések során a kö­zép és a Békepárt támogatta a kormányt, így élvezte a többség támogatását. A kabinet és a ház együtt megnyirbálta Kossuth hatalmát. Az illetékesség kérdé­sében is mindig vita volt a kor­mányzó és a kormány között. A kormányzó rendeletéi csak ak­kor voltak érvényesek vagy végrehajthatók, ha azokat az il­letékes miniszter ellenjegyezte. Májusban, júniusban gyakran megengedte, hogy a miniszte­rek döntsenek közigazgatási és katonai ügyekben, de júliusban, amikor az ország helyzete to­vább súlyosbodott, megint ő döntött minden fontos kérdés­ben. Az osztrák és orosz uralkodó tárgyalásait követően az orosz seregek június végén Magyar- ország területére léptek. Ezzel az ország két nagy hatalom ha­rapófogójába került. Hiába szervezte Kossuth az újabb honvédzászlóaljakat, dolgozott fáradhatatlanul. A jelentős túl­erő ellen ez kevésnek bizo­nyult. A magyar hadtesteknek elfogyott a tüzérségi, valamint a gyalogsági lőszere is. Több fronton (Erdélyben, Temesvár­nál) vereséget szenvedtek a ma­gyar honvédseregek. 1849. au­gusztus 11-én Kossuth Lajos át­adta Görgey tábornoknak a ka­tonai és a polgári hatalmat. Két nap múlva a magyar csapatok Világosnál letették a dicsőséges harc zászlóit s a fegyvereket. A forradalom és szabadság- harc ezzel elbukott. Következik: Emigrációban. Kossuth apánk. Hontalan állampolgár.) Kenyeres Dénes Milyen világ ez, csapta össze a kezét a minap egy nyugdíjas vasutas, ami arra kényszeríti az embert, hogy felnőtt fejjel má­sik pályát, hivatást válasszon? Hogy a kérdésre választ kap­junk, mindössze egyetlen mun­kahelyet a Stella d’ Oro szol­noki gyárát kerestük fel, ame­lyik napjainkban, mintegy két­száz embernek biztosít munkát. Ruhákat készítenek, és csak ér­dekességképpen jegyzem meg, hogy a dolgozók negyede az erősebbik nemhez tartozik. A foglalkoztatottak közül elsősor­ban olyanokat szólaltattunk meg, akik enyhén szólva pá­lyamódosítók, olyannyira, hogy pár éve még fogalmuk sem volt arról, hogy majd itt dolgoznak. Tóth Sándorné eredeti szak­mája: vegyésztechnikus. Húsz hosszú évet dolgozott Tiszavár- konyban mint laboráns, majd a papírgyár következett, ahol há­rom esztendeig minőségellen­őrként alkalmazták. Ezek a he­lyek azután szépen csendesen megszűntek. Mivel egyedül ne­veli nagylányait, úgy határozott, egy napot sem lesz munkanél­küli. Az Új Néplapban olvasta a hirdetést, hogy a Stella d’Oro felvesz varrónőket. Tóth Sándorné eredetileg ve­gyésztechnikus volt, majd mi­nőségellenőr, most pedig anyagelőkészítő.- Amikor bejöttem érdek­lődni, azt mondták, hogy három hónap a próbaidő. Nem kellett varmom, az úgynevezett anyagelőkészítő részlegre ke­rültem.- Mi ez?- A leszabott zakórészeket össze kell válogatnom. Úgy, hogy szeletre, fazonra, színre megfeleljenek.- Egyféle tompa zaj hallat­szik.- Nem ez volt a zavaró, vagy nehéz, hanem a munka menetét elsajátítani. Nagy pontosságot, figyelmet követel az egész, és ahhoz, hogy belejöjjek, nekem például kellett fél év.- Szabadság?- Egy-két napot általában bármikor kérhet az ember. A he­lyi gyakorlat az, hogy rendsze­rint karácsony és újév között megyünk el, illetve augusztus­ban áll le az üzem három egész hétre. Molnár Brigitta vékony, csi­nos, ifjú hölgy, aki lehet vagy 48 kiló. Nem is olyan régen még a megyei kórházban ápo­lónőként kereste a kenyerét.- Váltanom kellett, elsősor­ban a három műszak miatt. Igaz, egy hónappal előtte beosz­tottak bennünket, így tudtam, melyik az a négy nap, amikor reggelre, az a három, amikor délutánra és szintén három, amikor éjszakára jövök.- Mi volt a legnehezebb?- Az éjszakai műszak. Kettő körül tör az emberre az álmos­ság, de hát aludni nem lehet. Igaz, az éjszakák után szabad­napok is voltak, bár így sem si­került sok programot egyez­tetni.- Kivel?- A vőlegényemmel.- így már érthető a váltás. És az mikor történt?- Tavaly január óta vagyok vasaló. A bérem az ápolónői fi­zetéshez képest nagyon jó.-Mi a feladata?- A zakók ujjait vasalom. Kelemen Zoltán 21 éves. Ma­gas, vékony fiatalember, aki Abonyban él, a vendéglátóipari szakközépiskolában érettségi­zett Szolnokon.- Nekem nem jött be ez a szakma.- Talán alkalmatlan rá?- Nem hiszem. Az egyik ok. hogy abonyi vagyok. Márpedig ez a pálya éjszakázással jár. Be kell járni, és ebből a szempont­ból nem jó a közlekedés. Sem Ceglédre, sem Szolnokra. Ka­tona lettem, az évet letöltöttem, és ismét Cegléden találtam he­lyet. Mit mondjak? Nem sok si­kerélmény övezte az utamat. Olykor napi tizenkét órát hajtot­tam, a járandóság meg ennél jó­val kevesebb. Szóval megun­tam, hogy ingyen is dolgozom. Ott hagytam őket, egy hónapig munkát kerestem.- És végül ez lett?- Akadt volna a szakmában is, de Szolnokon. Ráadásul al­bérletbe kellett volna mennem, és bizony ezt abból a havi tíz-ti- zenegyezerből aligha lehetett bírni. Egy ismerősöm szólt, hogy adódna ennél a cégnél el­helyezkedési lehetőség. Vasalni kell.- Először mit gondolt?- Hogy mi is lehet az? Éle­temben nem volt vasaló a ke­zemben, de hát úgy voltam vele, mint az egyszeri ember: próba, szerencse. Úgy hittem, átmene­tileg megteszi, azután majd csak lesz valahogy.-És lett?- Igen, mert már lassan két éve hogy itt vagyok.- Nem furcsa?- Először az volt, hiszen a vendéglátásban állandóan ro­hanni kell, itt pedig helyben tal­palni. Egyébként maradok, megtanultam a szakmát. Reggel ötkor csörög a vekker, és este ötre érek haza.- Ez is tizenkét óra.- Igen, de belőle majdnem három az utazás, a várakozás, és nem munka, ami előzőleg volt. Ráadásul jóval többet keresek, mint a vendéglátásban.- Túlóra is akad?- Az idén adódott.- Sok itt a szép, fiatal lány.- Tőlem lehet, mert nekem már van barátnőm. Sülyi, és ő is itt dolgozik ... Máthé Ferencet messziről sodorta ide a szél, hiszen erede­tileg marosvásárhelyi, ott érett­ségizett, majd kitanulta az asz­talosságot.- Egy ottani gyárban helyez­kedtem el, a szüleimnél éltem, és közepesen kerestem. Időköz­ben a nővérem a férjével együtt áttelepült Magyarországra, és végül Zagyvarékason leltek ott­honra. Átjöttem meglátogatni őket, tetszett a környék. Meg­nősültem, és 1992 nyara óta a nejemmel szintén rékasi lako­sok vagyunk.- Ki helyezkedett el koráb­ban?- Ő. Varrónő, és szinte azon­nal talált munkát. Pár hónap után nekem is sikeredett állá­som, mégpedig a szakmámban. Hogy finoman fogalmazzak, és ne bántsak meg senkit, ott nem találtam meg a számításomat, így váltanom kellett. Akadt egy ismerősöm, aki azt mondta: biz­tos helyed lesz, ha megtanulod a vasalást. Ez 1993 februárjá­ban történt, és én rögtön igent mondtam. Úgy érzem, kellően elsajátítottam, ami nekem szük­séges.- Mi ebben a legnehezebb?- A pontosság és az ismétlő­dés, azaz a monotónia.- Otthon ki vasal?- Természetesen Réka, a fe­leségem.-A lakás?- Egyelőre marad az albérlet. Beadtuk az állampolgársági ké­relmet, és remélem hamarosan megkapjuk.- Utód?- Talán két év múlva. Ak­korra meg kell oldanunk az ott­honunkat. Máthé Ferenc az erdélyi asz­talosságot cserélte fel a zakók vasalására. Patkó Zoltánná eredetileg martfűi és az érettségin kívül cipőipari technikusi képesítő oklevéllel is rendelkezik.- Érettségi után még tanul­tam, hiszen én is úgy voltam vele, meg a szüleim is azt mondták, sose baj egy techni­kusi oklevél. Akkor úgy állt a Tisza Cipő, hogy munka, meg hely is lesz, de a gazdasági át­alakulás, változás mindebbe be­leszólt. Rövidre fogva: noha még most is csak huszonkettő vagyok - nem bírtam elhelyez­kedni.- Hová került?- 1991-ben férjhez mentem, és Kecskemétre költöztünk. Zoltánnak lett állása, én meg mint pályakezdő érettségizett, technikus munkanélküli voltam. Egy fizetésből kellett megél­nünk, meg albérletet fizetnünk, ami nem ment.- Helyette megyeszékhelyet váltottak.- Mégpedig azért, mert a pá­rom állása megszűnt, engem meg június végén ide küldött a munkaügyi központ, ehhez a céghez. Azóta itt dolgozom.- Elmondható, sínen a csa­lád?- Nem egészen, mert most meg a férjem munkanélküli. Ráadásul Szolnokon is albérlők vagyunk, és változatlanul egy keresetből élünk.- Hogy bírják?- Nagyon nehezen, mire mindent kifizetünk, négyezer marad. Zoltán december óta ál­lástalan, segélyt sem kapott még, mert az csak júniustól jár. Pedig keresi a munkát, hiszen neki is van érettségije.- Kik segítenek?- Ahogy tudnak, a szülők olykor ennivalóval, mert Szol­nokon minden drága. Király Edit rövid, fekete hajú 18 éves lány. Rákócziújfalusi és az általános iskola után tízhó­napos átképzést vállalt Szolno­kon. Majd dolgozott is, mégpe­dig a Kinder-tojás összeraká­sán. Király Edit hetek alatt meg­szokta az új helyet. Azt, hogy itt végre a nyolc órai ülés he­lyett mozogni is lehet.- Ezt nem nekem találták ki, mert ülni aztán végképp nem szeretek. Tavaly áprilisban vé­gül idejöttem, és konfekciógé­pelő lettem. Férfizakókat készí­tünk, és ezzel az ügyes masiná­val a gallérrészeket ragasztom össze.- Hogy ízlett az új munka?- Nekem nagyon jól, és az az igazság, hogy én már az első he­tekben elértem a száz százalé­kot. A keresetemből hatezret hazaadok, a többit félreteszem, hiszen tavaly óta menyasszony vagyok.- Mi az, amit nem szeret?- Ha le kellene ülni a varró­géphez, azt ki nem állhatom. Ez a beosztásom most jó, mert hol itt, hol ott toporgok. Ülni nekem most még elég az a tíz, meg a déli húsz perc pihenő.- És tíz év múlva?- Akkor lehet, más lesz. Tes­sék eljönni, és megkérdezni... Ha élek, eljövök. Időm akad, hiszen ha minden igaz, akkor már a postás hordja a fizetést. Remélhetőleg, áll még a nagy­üzem, amelyik másfél éve né­pesült be. Tiszasülyi, rákócziúj­falusi, szolnoki, cibakházi, ti- szaföldvári, martfűi, abonyi, szajoli, besenyszögi, nagykörűi, jászalsószentgyörgyi, tiszasülyi és ki tudja, hány helyről verbu­válódott munkásokkal. Akik egykor cipészek, hentesek, nő­vérek, villanyszerelők, lakato­sok, asztalosok voltak, és most ruhákat készítenek. Hiszen erre van szükség, erre vevő sok bél­és külföldi cég. Mert kérem tisztelettel, ez egy ilyen világ .. . D. Szabó Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents