Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-18 / 65. szám

Kevés megyei cég képviseltette magát a lipcsei tavaszi vásáron Miért félnek a vállalkozók a megmérettetéstől? m& mm, & s s* mmmmm wmm mmmm - ® ' A lipcsei tavaszi vásáron megyénkből nem sok cég jelent meg. Önálló standdal a jászberényi Aprítógépgyár Rt. képviseltette magát, míg a megyei Vállalkozásfejlesztési Iroda - szintén önálló standon - hat vállalkozás képviseletét látta el. Mi lehet az oka az érdektelenségnek? Esetleg a vá­sár még csak lehetőséget sem rejtett magában? Vagy túl drága volt? Erről és magáról a vásárról kérdeztük dr. Kerepeszki Istvánt, a Vállalkozásfejlesztési Iroda munkatársát. Meghosszabbítva 21-éig Adóbevallásra még 3 nap Eddig 50 ezer érkezett be, 160 milliót utalt vissza az APEH- Mennyiben volt más ez a vásár a korábbiakhoz képest? Ugyanis ha jól tudom, több mint tíz éve jár a lipcsei tavaszi vá­sárra.- Kisebb-nagyobb megszakí­tásokkal 1976-óta - mondhatni - rendszeres látogatója vagyok ezen rendezvényeknek. De nemcsak az ipari profilúaknak, hanem a mezőgazdasági kiállí­tásoknak is. A mostani vásárra nagyon nagy várakozással utaztam ki, mivel már a prezentációja is olyan volt, ami egy újszerű jel­leget kölcsönzött az egész ren­dezvénynek, eltérve a hagyo­mányoktól. Ugyanis az általá­nos és konkrét ipari, gépipari, élelmiszer-ipari, vegyipari jel­leg mellett egy új színfoltot is megjelenítettek a szervezők. Ez keltette fel bennünk is az érdek­lődést, ami konkrétan a vállal­kozásokat elősegítendő rendez­vényben testesült meg.- Volt ilyen jellege a kiállí­tásnak?- Igen, ez megtalálható volt. Számos olyan, úgynevezett kol­lektív kiállítási standdal talál­koztunk, ahol nem a hagyomá­nyos óriáscégek jelentek meg, hanem akár egyszemélyes vál­lalkozóktól a középvállalkozá­sokig kisebb-nagyobb. Talál­koztam olyan céggel is, amelyik csak egyetlenegy terméket gyárt: kőagyag csöveket.- Tapasztalatom szerint sike­rülhetett volna jobban is a ke­let-nyugati kooperációs vásár.- Véleményét osztom. Úgy érzem, hogy nem sikerült a ter­vezettnek megfelelően. A beha­rangozás nagyon jó volt, ennek megfelelően készítettük elő mi is a megjelenésünket, hiszen magát a vásárt több csatornán keresztül „hirdettük”. Ettől füg­getlenül elég gyér érdeklődést mutatott a megye vállalkozói­nak többsége.- Nem ez volt az első eset, amikor a vállalkozók alig mu­tattak érdeklődést egy-egy vá­sár iránt. Mi okozhatja ezt az érdektelenséget? Esetleg elri­asztó az ár?- Az ár egyáltalán nem lehe­tett elriasztó.- Mennyiért képviselt az iroda egy céget a vásáron?- Úgy hirdettük meg a rész­vételi díjat, hogy aki konkrét te­rületfoglalást kér, annak az ere­deti vásári részvételi felhívás­ban közzétett 7500 forint/négy- zetméteres helydíjat kell fizet­nie. Aki viszont csak képvisel­tetni kívánta magát prospektus­sal és információs anyagokkal, attól egy jelképes, 5000 forintos alapítványi hozzájárulást ké­rünk. Ez a képviselet olyan formában zajlott, hogy készítet­tünk itthon szórólapokat, ame­lyek tartalmazták az általunk képviselt cégek adatait. Ezt egyébként előszeretettel vitték el a standról a látogatók - talán ennek is lesz eredménye. És a stand falai is e cégek adataival voltak „dekorálva”. Vélemé­nyem szerint ennyi pénzért el­jutni egy ilyen híres vásárra... Hogy sokan nem éltek ezzel a lehetőséggel, annak az lehet az oka, hogy nem vették komolyan az általunk kért összeget, hogy nem hitték a részvétel lehetősé­gét. A másik, lényegesebb ok - ahogy én a vállalkozókat isme­rem - az, hogy az üzeleti tapasz­talatokat a szocialista nagyvál­lalatoknál szerezték. S még a legutóbbi időkig is az volt a jel­lemző, hogy „x” cég egy vásá­ron milliós szerződéseket írt alá. A tapasztalatok viszont azt mutatták, hogy a magyar kiállí­tók látogatottsága igen alacsony szintet ért el a nevesebb vásáro­kon. Kivéve azt, ha ez meg volt szervezve, azaz még a kiállítási megjelenés előtt a lehetséges partnereket értesítették, meg­hívták. így jártunk el most, aminek az volt az eredménye, hogy je­lentős forgalom zajlott a stan­dunkon, míg a többi magyar ki­állítónál jóval kevesebben for­dultak meg. Kérdezték is: „Mi­lyen mézesmadzagot használ­tok ti?” Én pedig elmondtam, hogy mintegy 80 céget keres­tünk meg telefaxon a vásár előtti héten, amiben a lehetősé­gek felajánlása szerpelt. Nem véletlen a „felajánlás” szó, ugyanis mi a kelet-nyugati ko­operációs kiállításon vettünk részt, aminek célja a beszállítói felajánlkozás volt a keletnémet tartományok vállalatainak.- Milyen lehetőségeket sike­rült az iroda által képviselt cé­gek számára felderíteni? Mely vállalkozások iránt volt na­gyobb az érdeklődés?- Az érdeklődés szempontjá­ból első helyre kell kiemelni a műanyag-feldolgozással vagy ehhez kapcsolódó területeken működő cégeket. így konkrétan tudunk eredményt felmutatni a Jász-Plasztik Kft. részére, mely akkumulátorházak gyártásával foglalkozik. Úgy tűnik, sikerült számukra néhány kapcsolatot szerezni, melynek kihasználása már rajtuk múlik. Szintén a mű­anyag-feldolgozáshoz periféri­kus területként kapcsolódóan a különböző fröccsöntő szer­számgyártás iránt mutatkozott érdeklődés. Ebben az esetben a tiszaföldvári Pfaff-Rigó Kft.-nek vannak nagyon kiváló üzleti lehetőségei. Vagy lenné­nek, hiszen néhány órával a zá­rás után még minden csak po­tenciális lehetőségként vehető számba, s nyilván nem mi visz- szük tovább e tárgyalásokat, hanem maguk a cégek. Szá­munkra csak annyi a feladat, hogy az üzleti kapcsolatokat lét­rehozzuk, a lehetőségeket fel­mérjük. Összességében ez az a két terület, ami igen magasan kiemelkedik a lehetőségek kö­zül - látva a kiállítást. Már csak azért is, mivel mindkettő szoros összefüggésben áll a környezet- védelemmel, mely szintén egyik kiemelt témája volt a vá­sárnak. Sajnos ebben a témában magyar részvételről nem tudok, s ami szomorú, még látogatói szinten sem.- Milyen terület jöhet még szóba?- Mivel a korábbi NDK-val jelentős gazdasági kapcsolatok voltak a mezőgépipar területén, így potenciálisan erről lehet be­szélni. Képviseltük a Produker Kft.-t, melynek egyik munka­társa is részt vett a vásáron, azonban mi is folytattunk a cég érdekében tárgyalásokat. Itt azt fontos kiemelni, hogy például nagyon jó lehet egy magyar fűkasza, mely árfek­vésben olcsóbb, s ugyanakkor nem feltétlenül rosszabb a nyu­gati gyártmányoknál. Mindez azzal magyarázható, hogy a kezdeti eufória után rájöttek arra - mint ahogy nálunk is -, hogy a pénz meghatározó. A lehetőségek között to­vábbra is kiemelem a mű­anyag-feldolgozásban beszállí­tóként szóba jöhető kereske­delmet. Ugyanis azzal, hogy a volt NDK a Nyugat része lett, ugyanazon szigorú környezet- védelmi előírások vonatkoznak •e tartományokra is, azonban ez­zel egyik napról a másikra nem tudnak megküzdeni. Műanyag-feldolgozókat zár­nak be, ugyanakkor a termé­kekre nagyon nagy szükségük van.- Félig végigutaztuk a keleti tartományokat, melyekben számtalan építkezést láttunk. Ezekből nem vehetjük ki a ré­szünket?- Ténylegesen - akár Drez­dában, akár Lipcsében - daru­erdőket láthattunk. Itt biztos szükség van kvalifikált munka­erőre, azonban ennek határt szabnak a munkaerő-kontin­gens szabályai. Viszont érzé­sem szerint ahhoz, hogy a tem­pót gyorsítani tudják, minden­képpen lehetőség mutatkozik arra, hogy kvalifikált munka­erőt tudjunk, mi magyarok, ehhez adni. Ez esetben van esé­lye az általunk képviselt egyik cégnek is, az Épülettechnika Kft.-nek, mely a felvonóépítés, -felújítás területén dolgozik. Történt is kapcsolatfelvétel né­hány német céggel, melyek nem zárkóztak el egy ilyen együtt­működéstől.- Mindez azt tükrözi, hogy adott a lehetőség egy-egy vásár alkalmával a magyar vállalko­zók számára a kapcsolatok, az üzlet létrejöttéhez. Mégis miért zárkóznak el olyan sokan a részvételtől?- Véleményem szerint félnek a megmérettetéstől. Ha valamit jól csinálnak, azt őrzik, félnek megmutatni a konkurenciának. Pedig ennek jó hatása van, s a kiállítások és vásárok pont ezt a célt is szolgálják. A megméret­tetést, a fejlesztési irányokat, a fejlődési kényszert. Egy vásár mindig a koncentrált megméret­tetést szolgálja. E téren járnak még gyerekcipőben a magyar vállalkozók, hiszen mutatja ezt a gyakorlat .is, hogy egy-egy si­keres kezdés után hány vállal­kozás megy tönkre. Sokan ül­nek a babérjaikon, valamit jól csinálnak, s úgy őrzik, hogy va­laki más meg ne tudja. Pedig közben halad a világ.- Ezek után hogyan össze­gezhető a vásár?- A második napon azt mondtam a szervezőknek, hogy elégedett vagyok. S most is azt mondom, minden negatív té­nyezőt is figyelembe véve.- ' ági ­Szó szerint törvényszerűen következik be minden évben, hogy az önadózó magánszemé­lyeknek, az 53-as számú szemé - lyijövedelemadó-bevallásukat be kell nyújtani az állami adó­hatósághoz. A törvény március 20- i határideje a benyújtásra ál­landó ugyan, de az APÉH elnö­kének utasítására - a közbenső szombat és vasárnap miatt - a megyei igazgatóság szankció­mentesen elfogadja a március 21- én, hétfőn személyesen be­adott vagy postán feladott be­vallásokat. Az APEH jelentős anyagi rá­fordítások mellett a különböző írásos tájékoztatókon keresztül segíteni kívánja az adózókat a bevallások pontos és szabályos kitöltésében. Az esetleges hibás vagy késedelmesen benyújtott bevallások késleltetik a feldol­gozást, és többek között a jogos visszaigénylések mielőbbi ki­utalását. Szolnok megyében mintegy 80 ezer bevallást vár az adóhatóság. Az eddig beérke­zett mintegy 50 ezer mel­lett az utolsó három napban to­vábbi 30 ezerre „számít” a me­gyei APEH, ami így rendkívüli felkészültséget, az átlagost sok­szorosan meghaladó fogadó- készség megszervezését igényli. Az eddig beérkezett bevallá­sokból mintegy 14 ezer vissza­A megyei Vállalkozásfejlesz­tési Alapítványhoz februárban összesen 23 mikrohitel-pályázat érkezett, melyből a bizottság 21-et elfogadott. A pályamun­kák zöme a mezőgazdaság és a kereskedelem területéről érke­zett. A megyei önkormányzat közgyűlése elfogadta az alapít­vány 1993. évi munkájáról szóló beszámolót, továbbá az ez évi üzleti tervet. Emellett jóvá­hagyott 2,3 millió forint támo­gatást, melyet a vidéki alirodák működtetéséhez használnak fel. A Flamand Közösség Minisz­tériumának támogatásával (600 ezer BEF) három megyei gaz­dasági vezetőt beiskoláztak egy belgiumi elméleti és gyakorlati vállalkozói tréningre. Az ILO és az MVA szervezésében tíz­hetes olaszországi (torinói) szaktanácsadó-képző prog­ramra beiskolázták a mezőtúri iroda vezetőjét. A már működő alirodákon kívül 3 újban - Tiszafüreden. Kisújszálláson és Törökszent- miklóson is megindult március­tól a szaktanácsadás mezőgaz­daság, élelmiszeripar, pénzügy, igénylőnek 160 millió forintot térített vissza az adóhatóság. A személyi jövedelemadó kezelésével függ össze a mun­kavállalóknak, kifizetőknek, il­letőleg egyéb intézetek, szerve­zetek, hivatalok adatszolgálta­tási kötelezettsége, amely a be­vallások kontrollinformációja­ként szolgál. Az adatszolgálta­tások határidejét az adózás rendjéről szóló 1990. évi XC1. törvény 3. sz. melléklete tartal­mazza, amelyből kiemelendő a kifizető és munkáltató adatszol­gáltatása, amelyek nyomtatvá­nyon az adóévet kö\ető március 31-ig, mágneses adathordozón április 20-ig kötelesek adatot szolgáltatni. 1993. évre vonatkozóan új kötelezettsége a kifizetőknek, hogy adatot kell szolgáltatniuk az egyéni vállalkozónak nem minősülő mezőgazdasági kis­termelők részére e tevékenysé­gük ellenértékeként kifizetett összegekről. Mind a bevallások, mind az adatszolgáltatások késedelme vagy hibás tartalma miatt az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény mulasztási bírság kiszabását teszi lehetővé. Ér­demes ezért a hétvégéből egy kis időt ezekre a feladatokra is szentelni. Dr. Sárkány Tibor APEH megyei igazgatósága félfogadási renddel együtt - egy hét múlva közlünk. . Elkészült a Vállalkozásfej­lesztési Iroda külkereskedelmi kiadványsorozatának első négy füzete, melyből az érdeklődők megtudhatják, hogyan keres­kedhetnek Oroszországgal, Fe­héroroszországgal, Ukrajnával és Csehországgal. A kiadvá­nyok ára 400 forint plusz áfa. Áprilisban pedig újabb ismerte­tők várhatók. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei TIT Jászberényben és Szolnokon 80 órás angol újra­kezdő, illetve középhaladó tanfolyamot indít kis- és kö­zépvállalkozók, valamint al­kalmazottaik számára a VFI megbízásából. A tanfolyam heti 2x3 órában zajlik, a részvételi díj 50 százalékát a megyei MVA biztosítja. Jelentkezni és érdeklődni lehet: Szolnokon: TIT Nyelviskola Szolnok, Baross u. 20. Tel: 56/375-122: 377-501. Jászberényben: TIT Jászsági Szervezete Déryné Művelődési Központ Tel: 57/312-163, Klinkó Pé­ter. tb, adó stb. - témakörökben. Er­Az oldalpárt szerkesztette: Vági E. Zoltán A környezetvédelmi szakkiállításon számtalan módszert mutat­tak be a különböző olajszármazékok lokalizálására, valamint eltávolítására A magyar kiállítási pavilon egy része, ahol megyénkből a Vál­lalkozásfejlesztési Alapítvány standja állt Csomagolástechnika felsőfokon. A vásáron nem volt ritkaság a számunkra különleges alkalmazások bemutatása, mint például a képen látható - papírból készült - palántahordozó füles zacskó. Üzleti ajánlatok Kód: R-(X)91. Ajánlat: magyar vállalkozó kínál hidegen saj­toltnapraforgóolajat. havonta 4000 liter mennyiségben. Ára: 65 forint+áfa/liter. Csomagolás: lédig, illetve megbeszélés szerint. Minőség: I. osztály. Kód: R-0092. Ajánlat: magyar vállalkozó kínál Romániából való behozatalra különböző szöveteket. Minta rendelkezésre áll. Kód: 2101. Ajánlat: dél-afrikai cég kínálata: élelmi­szer-ipari termékek, friss és fagyasztott gyümölcs, zöldség, gyümölcslék és különböző koncentrátumok. Kód: 2102. Ajánlat: dél-afrikai cég sűrített levegő, gáz gyár­tására. kiszerelésére és értékesítésére, vegyes vállalat alapításá­hoz gépipari partnert keres. Kód: 2103. Ajánlat: dél-afrikai cég gyógyszeripari tevé­kenység folytatása céljából vegyes vállalatot alapítana Magyar- országon. További információ: Pro-NEX Kft. Szolnok, Baross u. 10-12. Tel./fax: 56/344-052 Támogatott nyelvtanfolyam A Vállalkozásfejlesztési Iroda hírei ről részletes tájékoztatást - ügy-

Next

/
Thumbnails
Contents