Új Néplap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-15 / 62. szám

1994. március 15., kedd Megyei tükör 3 Közlekedési járőrként kezdte, ma százados asszony „Azt mondtam, rendőr akarok lenni!” Nagy falat volt a szolnoki papírgyár? Beszélgetés Kardos György vezérigazgatóval Csesznokné Magyar Gizella a megyei főkapitányság közleke­dési osztályának kiemelt fő­vizsgálója éppen három napja jogosult a vadonatúj századosi váll-lapjai viselésére. Mi tagadás, büszke is rá, hisz a „csillaghullás” a „cégen” be­lül mindig nagy esemény. Pláne, ha ez az amúgy is bekö­vetkezendő előléptetés „félide­jében”, soron kívül történik. 1985. április elseje óta dol­gozik a rendőrségen, kezdettől fogva a közlekedési szakterület érdekelte a legjobban. Nem ki­mondottan a „vicces” kezdési dátum miatt, de sokan enyhén szólva furcsának találták a majd tíz évvel ezelőtti elhatározását. Mihelyt lehetősége nyílt az egyébként okleveles üzemgaz­dász végzettségű hölgynek, szemrebbenés nélkül feladta ci­vil vezetői beosztását, azért, hogy a testülethez kerülhessen. Az ezzel kapcsolatos családi viták az elhangzott bűvös mon­dat után, úgy tűnik, egyszer s mindenkorra megszűntek. „Azt mondtam, rendőr akarok lenni!” - tudatta ellentmondást nem tűrve szeretteivel. Az ízig-vérig rendőrnő, még a régi váll-lapjaival (B. J.) Azóta férje és fia is megba­rátkozott a gondolattal, sőt már a tényekkel is. Mindenben tá­mogatják a rendőregyenruhába bújt anyukát, aki minden kollé­gájának az övéhez hasonló, ki­váló családi hátteret kíván. Az eltöltött hosszú évek alatt volt lehetősége, hogy bizonyítsa rátermettségét az általa „ki­mondottan fiúsnak” jellemzett beosztásában. Mint vizsgáló, sokszor a legvéresebb balesetek helyszínén tevékenykedik, ahol az érzelmeket félretéve, kizáró­lag a tények feltárására kell tö­rekedni. Ezt sikerült is elérnie, de a gyermektragédiák láttán mégsem tud „szív” nélkül dol­gozni. A legnagyobb szakmai sikert számára az jeleni, ha egy-egy baleset kapcsán indított nyomo­zás végén azt érzi, hogy a vét­kes járművezető belátja - sajnos sokszor végzetes - hibáját. Számára fontos, hogy a vizsgá­lat lefolytatása után a történte­ken elgondolkodva, „tüskék” nélkül köszönjenek el tőle az ügyfelek. Szeretné, ha szakmáját mun­katársaival együtt egyre maga­sabb színvonalon művelhetné, ezt tekinti a legfontosabbnak munkahelyén. Vezetői posztra egyelőre nem pályázik, jól érzi magát saját székében. Erre a változásra a provokatív kérdésre adott vála­szában egyébként sem sok esélyt lát: „Ugyan! Kettes sze­mélyi számmal a közlekedési szakterületen? Ez szinte lehetet­len, nemigen volt példa még erre.” Horváth Gy. A nagyapja Görgey seregében harcolt A kisúji unoka visszaemlékezése Aligha hiszem, hogy lakik a megyében más, aki elmond­hatná magáról: az én nagyapám 48-as honvéd volt, aki harcolt, küzdött a szabadságáért. Cso­dával határos módon mi talál­koztunk egy ilyen személlyel. Alacsony, ősz hajú, madár- csontú asszony: akkora, hogy egy nagyobb szél talán képes lenne arra, hogy felragadja és elröpítse a poros históriák vilá­gába. Oda, amelyekről legfel­jebb könyvekből olvastunk, de ő még beszélt azzal az asszony­nyal, aki haláláig várta vissza urát Kisújszálláson. A mesélő unokát özvegy Monoki Sándornénak hívják, akit Imre Krisztinaként jegyez­tek be még a XIX. században a matrikulába. Olyan régen, hogy lassanként csak annyi hibádzik a százhoz, hogy akkor már egy kéz ujjai is túlontúl soknak számítanának. Krisztina nénit lassan elhagyja a lába, a hallása sem a régi, a szeme is hovato­vább hűtlen lesz hozzá, de az emlékezete csodás! Mindent tud emberöltő messzeségből, mintha tegnap történt volna. Nagyapját Borók Miklósnak hívták, és parasztemberként ke­reste a kenyerét. Három pici gyereke volt, amikor a hívó szóra Görgey seregébe állt. Vé­gigharcolta, -küzdötte becsüle­tesen a dicsőséges tavaszi had­járatot, és amikor Kossuth sze­rencsecsillaga leáldozott, eltűnt. Kerestette férjét Kriszta néni nagyanyja, de bizony még a költöző madarak sem hallottak felőle. A Sásas-tó utcában lak­tak egy kis házban, már őszre járt az idő, és reggelente bepil- lésedett az utca végi kis tó. Köd ülte meg az árkokat, hideg bo­rongott az erdőkben, amikor az egyik éjszaka megkopogtatták az utcai kisablakot. Megijedt az asszony, talán rablók törnek há­rom kicsije és az ő szerény haj­lékára.- Ki az?- Én vagyok, Miklós, az urad meg két katonacimborám. Gyorsan eressz be, mert a nyo­munkban vannak! Rohant eszelősen a kapuhoz, a nyakába ugrott mosdatlan, le­rongyolódott párjának.- Adjál egy kis ennivalót, mert meghalunk éhen! Nosza gyorsan be a konyhába, meg­gyújtotta a mécsest, akadt egy kis szalonna, kenyér meg va­lami savanyúságféle. A három szökevény evett, mint a farkas, és nem tellett el bő negyedóra, amikor már szedelőzködtek. A szobában Borók Miklós meg­nézte három pici gyerekét, csó­kot lehelt homlokukra, majd át­ölelte asszonyát.- Mennünk kell, mert elpusz­títanak mindegyikőnket. Sie­tünk, a köd, a sötét jó útitárs. Nappal bujkálunk, ilyenkor ha­ladunk. Ha tisztul a levegő, majd írok, és ha lehet, jövök. És máris nyúlt a botja, fosz­lott tarisznyája felé, amelyikbe azért belekerült néhány csene- vész alma. Még egy csók, egy ölelés, és elnyelte őket az éj­szaka. Év jött évre, talán már há­romszor is, amikor pár soros közleményt kozott egy isme­retlen. Fekete pecsét volt az írá­son, benne az ura üzenete: „Nem látlak többé, családom, vége az életemnek, életünknek. Szerető urad: Miklós” Se több, se kevesebb. Az öz­vegy nem hitt a hímek és soha, de soha többé nem ment férj­hez. Sokszor kiállt a kiskapuba, ellenzőt formált kezével a szeme előtt, és nézett a messze­ségbe. Hol Karcag, hol Kevi, hol Turgony felé. Kilencven­négy évig élt, Krisztina néni ke­zeiben halt meg már ebben az évszázadban. Sokszor el­mondta: nem tudom, kisuno- kám, ha meghalok, merre indul­jak. Hozzá tudok-e jutni a más­világon, ha már neki nem ada­tott meg, hogy még egyszer megnyissa a kaput. Elhallgatott a heverőn ülő Krisztina néni, és valahová a messzeségbe, a végtelenbe né­zett. Talán oda, ahová rajongva szeretett nagyanyja és soha nem látott nagyapja már megérke­zett. Március derekán, ezen a szép ünnepen mindössze ennyit sze­rettem volna elmesélni egy olyan kisújszállási matrónáról, aki (még) elmondhatja magáról: kedves, én egy negyvennyolcas közkatona unokája vagyok ... D. Szabó Miklós Egy éve a csend uralja a szolnoki papírgyárat. Ekkor a gyár tulajdonosai úgy döntöt­tek, az osztrák Brigi & Berg- meister cég, övé a részvények 51 százaléka, a maradék 49 szá­zalék magyar tulajdonban van (Papíripari Vállalat, Szolnok város önkormányzata), hogy le­állítják a társaság termelését. Az osztrák fél a cég megvásár­lásakor már nehezményezte, hogy a magyar vámtarifarend­szer eleve veszteségessé teszi a fehér papírok gyártását, hiszen az importliberalizáció miatt vámmentesen érkezhet kész­termék különböző európai or­szágokba, elsősorban Finnor­szágból. A hazai gyártáshoz szükséges anyagokra viszont vámot vetett ki az állam, ami előnytelen volt a gyárnak, hi­szen a még az egykori KGST-országokban is vám védi a hazai papírgyártókat.- A gyárat annak idején az olcsó szovjet és jugoszláv cellu­lózra, a nyugati import kiváltá­sára, a késztermék egy részének exportálására és a hazai piac ki­szolgálására építették. A hazai fogyasztás drasztikusan csök­kent, a hosszú távú szerződés biztosította cellulóz nem léte­zik, egész Európában nyomott árakon lehet csak értékesíteni a papírt, az importliberalizáció pedig a jelenlegi formájában le­hetetlen helyzetbe hozta a gyá­rat - magyarázza dr. Kardos György, a papírgyár vezérigaz­gatója. - Azt azonban tárgyila­gosan el kell ismerni, hogy a külgazdasági minisztériummal történt egyeztetés eredménye­ként jelentősen csökkentek a papírgyártáshoz szükséges im­portanyagok vámtételei, vala­mint kompromisszumos megál­lapodásként kontingentálták az importpapír behozatalát.- Ha a megfelelő védelmet megkapta a termékük, mi indo­kolta a gyár leállítását?- 1991-ben, amikor a gyár­ban az osztrák fél vagyonrészt szerzett, visszafizetési kedvez­ményt kaptunk arra a fejlesztési hitelre, amelyet még a ’80-as évek elején vettünk fel a beru­házásokhoz. A gazdasági kör­nyezet hazánkban oly mérték­ben rosszabbodott, hogy az adósságot a gyár magában nem tudja kigazdálkodni. Két válasz­tás van, és erről folynak tárgya­lások: vagy sikerül az egyéb­ként minden tekintetben műkö­dőképes társaságot két és fél milliárdos hiteltartozása alól 'mentesíteni, vagy sor kerül a társaság felszámolására.- A gyár bezárásával nem az volt a külföldi partner célja, hogy saját termékeinek piacot szerezzen?- Nem. Többségi tulajdono­sunknak még piacvesztéssel is járt a gyár bezárása, mert ko­rábbi, tőlünk függetlenül is lé­tező vevőik a gyár leállítása óta csökkenő mértékben vásárolják termékeit. Társaságunk jelenleg A jászboldogházi téeszelnök számvetése iiiil A szervezeti változás 250 tehén életébe került- Az 1992. december 4-i vá­lasztás óta egy kilenctagú igaz­gatóság élén irányítom a jász­boldogházi Aranykalász Mező- gazdasági Szövetkezet életét. Szövetkezetünk az átalakulást követően igen nehéz körülmé­nyek között kezdett, hiszen a szakemberek jelentős része ki­vált. Pillanatnyilag 129 aktív tagot és negyvenhat alkalmazottat tu­dunk munkával ellátni. Munka- nélküli nincs a szövetkezetben. Tizenöt tagtársunkat kedvezmé­nyes előnyugdíjjal tudtunk nyugállományba küldeni. A nehézségek ellenére ’93-ban dolgozóink minden hó­napban megkapták fizetésüket. Alaptevékenységünkről csak annyit: növénytermesztésben huszonöt éve kalászos vetőma­gok előállításával foglalkozunk. Sajnos, az aszály miatt tavaly őszi búzából csak 1,9 tonnát, őszi árpából 2,7 tonnát, tavaszi árpából pedig 1,6 tonnát tudtunk hektáronként betakarítani. Messze elmarad ez a mennyiség a többéves átlagtól, amikor hek­táronként 5-6 tonna közötti mennyiséget takarítottunk be ezekből a terményekből. Ennek is következménye, hogy a ’93-as évet veszteséggel zárjuk. Az aszálynak tudható be az is, hogy a szövetkezet erőn felül, több mint húszmillió forintot fordított takarmányvásárlásra, amire több évtizede nem volt példa. S nemcsak takarmányt kellett vennünk, hanem almot, nevezetesen szalmát már aratás­kor. így szűkösön bár, de ki tud­juk teleltetni állatállományun­kat, közte az 1800 szarvasmarhát és szaporulattal együtt az 1200 anyajuhot. Állattenyésztésünkről meg kell említenem, hogy jelentős törzstenyészetet tudunk a ma­gunkénak. A juhászaiban pél­dául a magyar fésűs merinót. Bí­zunk abban, hogy a későbbiek­ben az FM felismeri, hogy az ál­lattenyésztési alapok biztosítá­sára szükség van, akár csoportos gazdálkodást folytatnak Ma­gyarországon, akár egyénit. Éves árbevételünkben megha­tározó a havonta biztosan jöve­delmező tej. Három-négy millió forint bevételt jelent havonta. Állandó biztosíték ez a költsé­gek és a munkabérek fedezésére. Hatvanöt kivált tagunk öt­venmillió forint értékű üzletrészt vitt ki. A kiválás előtt 330 millió forintot tett ki a szövetkezet összvagyona. 280 millió a jelen­legi tagság vagyonrésze. Ez úgy tevődik össze, hogy 80 millió a külső üzlettulajdonosoké, míg a fennmaradó 200 millió közel fele-fele alapon oszlik meg a nyugdíjasok és az aktív dolgo­zók között. A szövetkezetből kiváltak olyan vagyontárgyakhoz jutot­tak, melyeket működtetni tudtak. Sajnos, negatív oldala is volt en­nek. Például: 260 tehenet vittek ki a kivált tagok, s 250 tehenet a vágóhídon értékesítettek. Jelen­tős részük tehát - nem kritika­ként mondom, az élet igazolja ezt - nem további működtetésre használja a kivitt vagyon. Korábban szövetkezetünknek százezer aranykorona nagyság- rendű földterülete volt, melyből a földalapok képzése után hu­szonötezer aranykorona került kárpótlásra. Megközelítőleg 25 ezer aranykorona értékű rész­aránytulajdont vittek ki tagjaink, így gyakorlatilag 50 ezer arany­korona került más tulajdonba. Ötvenezer aranykorona értékű területet művel most a szövetke­zet. Igaz, hogy ez is egyéni tu­lajdonban van már, mert minden tag rendelkezik földtulajdonnal. A szövetkezet birtokában tehát gyakorlatilag egyetlen négyzet- méter földterület nincs. Tápiógyörgyei földtulajdono­soktól ez évre megközelítően 350 hektár földet vettünk bérbe. Földtulajdonosainkkal ötéves keretszerződést kötöttünk. Ta­valy aranykoronánként 15 kiló étkezési búza árát fizettük au­gusztusi tőzsdei áron. 1993-ban 8,5 millió forintot fizettünk ki földjáradék, illetve mai szóhasználattal földhaszon­bérlet címén. Nagy terhet jelen­tett ,ez a szövetkezet számára. Korában, amikor még a földtu­lajdon ilyen rendezése nem tör­tént meg, ilyen célra mindössze 3-3,5 milliót adott ki a szövetke­zet. Akkor ugyanis a föld 60 százaléka tagi, 40 százaléka pe­dig szövetkezeti tulajdonban volt. Ez megszűnt, most a föld teljes egészében magántulajdon­ban van. Elmondta: Vári Csaba téeszelnök Lejegyezte: Simon Béla importtermékek kiszerelésével és értékesítésével foglalkozik, de ebben az esetben sem műkö­dik semmiféle kényszer a több­ségi osztrák tulajdonos terméke­inek vásárlására. Egy biztos, a tulajdonosok veszteséggel könyvelhetik csak el a gyár leál­lítását.- Az osztrák tulajdonos eről­tette a leállítást?- Nem. Közös megegyezés volt, hiszen a papíripar sem vi­selte el a veszteséget.- Említette, hogy az európai piac nyomott. Ezzel nem szá­molt a tulajdonos?- A vásárlás időpontjában már lehetett sejteni, hogy a ke­leti piac összeomlik, de ilyen katasztorfális méretekre senki nem gondolt. Egyébként napja­inkban a szolnokihoz hasonló profil Európa-szerte veszteség­gel működik. Előrejelzések sze­rint most indul be egy konjunk­túra, ami ’96-ra teljesedik ki.- Akkor elképzelhető, hogy a gyár rövidesen beindul?- Ha az Állami Fejlesztési In­tézettel a tárgyalások megegye­zéssel zárulnak, akkor újrain­dulhatnak a gépsorok. Termé­szetesen más feltételeknek is teljesülnie kell a termelés bein­dításához.- Ha jól értettem, a vesztesé­gek miatt állt le a gyár. A cég nem bírta volna elviselni a né­hány éves recessziót?- Tavaly, amikor a dolgozó­inkat elbocsátottuk, felmondási bérként és végkielégítésként 170 millió forintot fizettünk ki. Megfelelő, már korábban elő­készített intézkedésekkel elér­hettük volna, hogy a működés veszteségei ne haladják meg je­lentősen ezt az összeget.- Nem tételezhető fel, hogy a tárgyaláson a nagyobb nyoma­ték reményében fejezte be ter­melését a szolnoki papírgyár?- Az előzmények alapján fel­tételezhető a kérdés egyértelmű válasza, azonban tulajdonosi hatáskörben tartozik. Az osztrák fél nem tudta anyagilag elviselni a vesztesé­get?- Ismételten említem, hogy a társaságnak ne legyen több vesztesége, a tulajdonosok együttesen döntöttek a terme­lés leállításáról.-A beindítás mennyibe kerül?- A gyár leállításakor a raktá­rakból minden alapanyagot ér­tékesítettünk. A forgóesz- köz-feltöltés mintegy 700-800 millió forintot igényelne, más egyéb költségekre pedig majd ennyi kellene.- Ilyen költségeknél szoktak a tulajdonosok tőkét emelni, hogy a beindításhoz szükséges hitelek kamatai ne terheljék a terme­lést. Várható-e tőkeemelés?- Különböző okokból, mind­két fél elzárkózik a tőkeemelés­től.- Pedig az a két és fél milli­árd tartozás sorsát is lerendez­hetné.- Igen. Csakugyan ilyen ese­tekben szoktak tőkét emelni.- Az osztrák félnek nincs pénze a tőkeemelésre?- A kérdés megválaszolása tulajdonosi kompetencia. A Pa­píripari Vállalat rövidesen megkezdi végelszámolását, így nehezen elképzelhető egy tőke­emelési határozat.- Túl nagy falat volt az oszt­rák félnek a szolnoki papír­gyár?- A tulajdonosok minősítése nem tartozik a részvénytársaság operatív működéséért felelős menedzsmentre.- Amennyiben beindulna a gyár, ilyen nyomott piacon mi­lyen esély van a gazdaságos termelésre?- Az első két év biztos veszte­séget termelne. Ennek nagysága komoly mértékben függne a piac visszaszerzésének gyorsaságá­tól. Ez elképzelhető lenne vi­szonylag rövid idő alatt, hiszen a külgazdasági minisztériummal jók a kapcsolataink, és vélhető­leg életbe lépnének azok a ren­delkezések, melyek védenék iparágunkat. Az újraindításnak elengedhetetlen feltétele a két és fél milliárd forint tartozás elen­gedése. Ez nem is megvetendő dolog a költségvetés részéről, hi­szen amikor teljes kapacitással dolgozik üzemünk, akkor évente mintegy 500 millió forintot fize­tünk be az államkasszába a kü­lönböző kötelezettségek miatt. Ilyen a vám, adó és a társada­lombiztosítási járulék. Újraindí­tásunk esetén évente mintegy másfél milliárd exportbevételre számítunk, és ugyanennyivel tudnánk csökkenteni a csak Szolnokon előállítható, jelenleg importált mázolt papírokra fordí­tott költségeket is. Arról nem is beszélve, hogy 400 embernek adnánk újra munkát. - span ­TÍZÉVES A JÁSZ-DÓSAI HONISMERETI SZAKKŐR.A Jászok Egyesülete és a Jász-dósai Honismereti Szak­kör jubileumi emlékülést rendezett. Többek között dr. Selmeczi László régész Jász-Dósa múltjáról, dr. Szabó László régész a dósai nagycsaládok gazdálko­dásáról, Gulyás János szakkörvezető pedig a 10 éves munkáról számolt be. Megkoszorúzták az 1848-as em­lékoszlopot, ahol dr. Dobos László, a Jászok Egyesü­letének titkára tartott megemlékezést. -nzs­... hogy a csapágyon ne múljon. 1083 féle minőségi csapágy, 331 típusú szimering, valamint csapágytartozékok azonnal, készletből vásárolhatók. A hiányzó típusokat 3 napon belül beszerezzük. Megrendelheti telefonon, vagy levélben, csomagküldő szolgálatunk a kért típusokat házhoz juttatja. A szombati nyitva tartás is a vevőért: olcsón, gyorsan, rugalmasan CSAPAGYSZAKUZLET Szolnok, Thököly út 31. Tel.: 56/424-763 r skk| SKF viszonteladó PRÍMA CSAPÁGY Kft. *46770/111* I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents