Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-24 / 46. szám
4 1994. február 24., csütörtök ® A szerkesztőség postájából ^ Egészséges ivóvizet a „Pletykafalu” polgárainak! Régóta fáj a szívük egy artézi kútra Várhegyi Attila polgármesternek címezte levelét Kollát László szolnoki olvasónk, aki először tavaly nyáron tette szóvá ebben a rovatban, hogy a lakókörzetükben élő embereket mintha mostohaként kezelné a város vezetése. Példaként említette, hogy régi vágyukat, kérésüket semmibe veszik, hiszen az új lakótelepeken, városszerte sorra fúrták, fúrják, nyitják a kutakat, közkifolyókat, míg a Pletykafaluban lakó emberek kérésével nem foglalkoznak. Több önkormányzati ülésen felvetették. hogy nekik egészséges ivóvíz kellene legjobban. Ezt személy szerint Fodor Tamás képviselőnek is elmondták, aki támogatta őket, és Buday György alpolgármester is ígérte, hogy megvizsgálják a kút létesítésének lehetőségeit, s ha csak egy mód van rá, beillesztik a hosszú távú tervükbe. A továbbiakban a következőket írta: - Úgy látjuk, végül az érdekünkben senki nem tett semmit. A kút létesítése nem szerepelt a városházán tartott fórumon, sajnos nem fért a napirendi pontok közé. De hallottunk az önkormányzat hosszú távú tervéről, és örömmel vettünk tudomást arról, hogy valami elkezdődött a Széchenyi-lakótelepen, Szan- daszőlősön, az indóház mellett, ahová vasúti skanzent, a temetőnél pedig autóparkolót építenek. Ez mind szép, örülünk neki, ugyanakkor egy kicsit szomorúak vagyunk, mert ebből világosan kitűnik, a mi városrészünkben minden marad a régiben. Az artézi kutat, amire régóta fáj a szívünk, ismét kihagyták a hosszú távú tervükből. Talán nem mindenki tudja, hogy korábban volt artézi kút ebben a lakónegyedben, mégpedig a volt téglagyár területén (ma lengyel piac), de sajnos elapadt, senki nem törődött vele, aztán lebetonozták! Természetesen megértjük, hogy a város kasszájában kevés a pénz, van más, mi a kútnál fontosabb, de nem adjuk fel, sőt engedjék meg, hogy a leendő artézi kút helyére javaslatot tegyünk. Úgy gondoljuk, hogy a Rodostó úti parkolóban, ahol trafó is van, talán megvalósítható, ott jó helyen lenne. Továbbra is bízunk a polgármester úr, az önkormányzat tagjainak jóindulatában, s reméljük, hamarosan ránk kerül a sor - zárta levelét olvasónk, amit a lakókörzet polgárai nevében írt. Kálmán bácsira emlékezve Kisújszálláson a református templom nagyharangja sajnos ismét gyász miatt szólt. A kedves Demeter Kálmán bácsi - idős, de nem öreg - sosem nézett ki annak — már nem mosolyog ránk az utcán. Ott is sokszor találkoztunk vele, amikor tejért, kenyérért szaladt a közeli ABC-be. És nem ül már a kis Trabantjába - örök utaztatóként -, hogy segítsen: régi ismerőshöz vagy temetőbe vigyen valakit. Ki tudja, hány milliomodik kilométeren túl, az óra már sajnos nem fordul többet. Hányszor vitt énekeseket az éjszakában töltve a szilvesztert is, de ment, mert szolgálhatott, segíthetett. Ő maga csöndesen végighallgatta az estet, majd indult velünk, vigyázva ránk, hogy mindenki hazaérjen. Most ő végleg hazatért. Emlékszem, túl a nyolcvanon, milyen gyorsan mászta meg Vésztő református nagytemplomának tornyát, hogy ott 10 méter magasból megfújhassa az annyira szeretett tárogatóját, mely betöltötte a templomkertet és az alsó házsorokat - a régi kurucdalok, fájó kesergők, ropogós csárdások hangjaival. Nyáron, alkonyaikor a szomszédok is örülhettek, mert Kálmán bácsi kiült a kis kerti padra, s játszott. „Nehezek már az uj- jai” - mondta, ha nem úgy sikerült egy hangot megszólaltatnia, ahogyan szerette volna. Bemutatkozott Mezőtúron, Túrkevén, Törökszentmiklóson, Karcagon és Szolnokon is. Milyen gazdag a mennyei paradicsom, mert Kálmán bácsi már ott játszik az Úristennek, az angyaloknak, és mi mennyivel szegényebbek lettünk . . . Kálmán bácsi! Mindannyiunk nevében: Isten vele, nyugodjon békében. A kedves Regina néninek és családjának pedig vigasztalódást kívánok: Lukács Pál - énekes Tiszapüspöki Küldjön egy képet! Apai nagyapám háza udvarán Ez a kissé elsárgult kép 1933-ban Törökszentmiklóson, a Bethlen Gábor út 26. szám alatt, apai nagyapám háza udvarán készült. Emlékszem, a hajnalban elkezdődött piac után, már kora délelőtt indult a család a tanyára, Kispóra. A takaros, nádfedeles ház ajtajában álldogáló nagymama maradt otthon - id. Bacsa Imréné, született Kerekes Rozália -, aki jó szokása szerint a szemével kísérte családját mindaddig, míg el nem „nyelte” őket a távolság, és csak azután tette a dolgát a ház körül (az aprójószágoknál), s fogott a főzéshez. A kocsin Bacsa Imre nejével (Kakó Teréziával), valamint a kisfiúk Imre, a bátyám. (A két szép ló nevére is emlékszem: az egyiket Viharnak, a másikat Bolygónak hívták.) Bacsa Miklós Mezőtúr A hidak vezetékeit, az utak aknáit, szerelvényeit tartsák karban! A hiba kijavítására intézkedtek Az Új Néplap február 22-i számában, A fekete lyuk” cím fölött közöltek egy felvételt, és a hozzá tartozó képszövegben többek között az állt, hogy jó lesz vigyázni azoknak, akik a szolnoki „Bajcsy felüljáró” felé veszik az útjukat... Megállapítottuk, hogy a lapban közreadott kép a Szolnoki Közúti Igazgatóság kezelésében lévő, a volt 4-es sz. út (ma 32-es) vasúti felüljáró járdáján készült, és a beszakadt aknafed- lapot ábrázolta. Igazgatóságunk ezzel kapcsolatban közli, hogy azon a ponton a MATÁV Részvénytársaság helyi távbeszélő-kábelaknája van, de sajnos hasonló hiba gyakran előfordul a közúti hidak gyalogjárdájában elhelyezett más közművek esetében is. Éppen ezért az Új Néplap nyilvánosságán keresztül is felhívjuk a közművek vezetőinek figyelmét arra, hogy a hidakon elhelyezett vezetékeik, azok aknáinak, szerelvényeinek állapotát rendszeresen ellenőrizzék és tartsák karban. A megjelent felvétel is bizonyítja, hogy a felüljárón teljesen elkorrodált aknafedlap szakadt be! Ugyanakkor megjegyezzük, sajnálatos tény. hogy a hibák jelzésére elhelyezett figyelmeztető eszközöket, korlátokat ismeretlen tettesek elviszik, így balesetveszélyt idéznek elő. Az említett hiba kijavítására azonnal intézkedtünk. Dr. Pintér László üzemeltetési és fenntartási osztályvezető főmérnök Újra megerősítették elhatározásukat V Gyémántesküvőn Karcagon mondta ki először a boldogító igent 1934. február 14-én Bácsi Bálint és Mátyus Margit. Az idén február 12-én a Törökszentmiklósi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, a 60. évfordulón újra megerősítették elhatározásukat. Bálint bácsi és Margit néni hat gyermeket nevelt fel, tizenhárom unokájuk és húsz dédunokájuk született. Az idős párnak - szerkesztőségünk nevében - hosszú életet és jó egészséget kívánunk. (Fotó: I. L.) A „Mindent vagy semmit!” műsorról más a véleménye Amikor egy 24 éves egyetemista vezet... Érdeklődéssel olvastam a Szellemi agypörgető a tévében című, az Új Néplap február 17-i számában megjelent cikket, melyben dr. Teszár László szolnoki jogásszal beszélgettek, akit a „Mindent vagy semmit!” című, kilencfordulós, nagy szellemi felkészültséget igénylő műveltségi játékban, vetélkedőben láthattunk nemrég - két alkalommal. A kitűnően szerepelt jogász úr többek között azt mondta, hogy ez a tárgyi tudást, gyorsaságot, taktikát és szerencsét kívánó vetélkedő nem a tinédzserek, huszonévesek játéka. Az óriási témakör legalább tíz év felkészülést igényel, s ehhez 40-50 éves kora között érik be az ember - feltéve, ha addig sokat olvas, művelődik. Nagyon szeretem a már említett tv-műsort, és ha csak tehetem, végignézem. Teszár úr nyilatkozatával szemben azonban nekem más a véleményem, hiszen mint tudjuk - már aki figyelemmel kíséri a játékot -, nemrég egy 24 éves egyetemista fiú szerepelt benne kitűnően. A mezőnyben magasan vezetett, és szerintem ez a fiú fiatal kora ellenére már nagyon gazdag ismerettel rendelkezik. Az ő esetében nem mondanám, hogy sok múlhatna a szerencsén ahhoz, hogy győzzön. De említhetném azt a szekszárdi újságíró fiatalembert is, aki nem volt több 30 évesnél, s e műveltségi vetélkedő korábbi adásában autót nyert. Dévai Lajosné Jászkisér „Megszakítom a láncot.. A •• 1 • /) • / 1 • / Az örökifjú kisfiú Immár öt éve annak, hogy Graig Sherold 7 éves angol kisfiú (rákos beteg volt, és utolsó kívánságaként szeretett volna a rekordok könyvébe kerülni) névkártyákat kezdett gyűjteni. Aztán múltak az évek, a viág minden tájáról özönlöttek a névkártyák, és senkinek nem tűnt fel, hogy a kisfiú még mindig 7 éves, és hál’ Istennek él. Igaz, nemrégiben a ma már 12 éves angol kisfiúról megírták a lapok, hogy betegségéből szerencsésen felépült, a világon eddig ő kapta a legtöbb névkártyát, és bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Neve azonban tovább kering a világban, s talán a magamféle, alapfokon számolgató úrnak tűnik fel, hogy lassan én is bekerülök az említett könyvbe, mégpedig azzal, hogy kihez érkezik a legtöbb, névkártya küldésére buzdító kérés. Ugyanis a napokban Jászladányból és Jászberényből jutott el hozzám ilyen kérés. De engedtessék meg: megszakítom a láncot, nehogy az angol kisfiút egyetemista korában a névkártyák alól kelljen kibányászni. Egy kis visszapillantás Köszönet a kórus támogatásáért Az Új Néplap február 18-i számában jelent meg „A Szolnoki Kodály Kórus mint egyesület” című írás, mellyel kapcsolatban s azon túl is néhány szerény észrevételem lenne. Áz első bekezdésben azt írta a szerző, hogy a kórus ügyeit hosszú évtizedeken át Buday Péter karnagy szinte egymaga intézte. Bármilyen hízelgőnek is tűnik e megállapítás, úgy érzem, túlzás. Ugyanis lehetetlen évtizedeken át sikeresen szerepeltetni, helyi, országos vagy nemzetközi szintű versenyeken, fesztiválokon úgy működtetni egy kórust, hogy mögötte ne lenne a tagság szakmai, szervezeti felkészültsége, s főként egy megnyugtató anyagi bázis. Á kórusnak egyébként tíztagú vezetősége volt, három titkára, akik szintén jelentős részt vállaltak az ügyek intézésében. A vezetőség kéthavonta ülésezett, s a kórustagok számára is nyitott volt. Ami az anyagi segítséget illeti, úgy érzem, elsőnek említhetem a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ-t, amely 1957-től évtizedeken át egyedül tartotta fenn az együttest, mintegy „édes gyermekének” tekintette, működésünkhöz megfelelő anyagi és erkölcsi feltételeket biztosított. Eredményeink elismeréseként 1967-ben felvehettük a Kodály Kórus nevet. Országos és nemzetközi szinten is mind nagyobb szerephez jutottunk, s az ÁFÉSZ akkori vezetőinek nagyvonalú egyetértésével vettük fel a Szolnoki Kodály Kórus nevet. Ezzel egyben Szolnok városát is népszerűsítettük itthon, külföldön egyaránt. Pl. a ’70-es évek elején a nagy sikerű angliai hangversenykörúton, ahol a távoli közönség számára akkor még Budapest vagy Bukarest mindegy volt, de azt tudták, hogy a,vasfüggöny rpogötti.Magyarországon található Szolnok, s a nagyszerű kórusa. (A Magyar Nemzet 1973. szept. 20-i számában jelent meg, hogy „a Szolnoki Kodály Kórus nagy sikerrel szerepelt Londonban és több angol városban”.) Ettől kezdődően - az ÁFÉSZ-en kívül - a város, a megye, a művelődési központ is több alkalommal támogatta, nagyban segítette a kórus munkáját. Kórusunk volt a házigazdája az akkori Szövosz és Mészöv, valamint az ÁFÉSZ kezdeményezésével tartott országos szövetkezeti dalostalálkozónak, amit 1967-től kezdődően kétévenként rendeztünk, s amelyen 18-24 kiváló szövetkezeti kórus vett részt, és közös énekükkel a városi sportcsarnokot is zsúfolásig megtöltötték. A kórusban szép számmal képviseltetik magukat a pedagógusok, így a Pedagóguskórusok Társaságának is tagjai lettünk, és e minőségben Szolnok városával három alkalommal voltunk házigazdái a pedagóguskórusok alföldi találkozójának. Kodály Zoltán születésének 100., kórusunk fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 1982-ben rendeztük meg először a Kodály-kórusok nemzetközi találkozóját, amelyen a hazai és külföldi kórusok legjobbjai vettek részt. A két, illetve háromévenkénti rendezvény csak növelte szakmai helytállásunkat és nemzetközi tekintélyünket. Az idén, immár ötödik alkalommal is méltóképpen kell helytállni a találkozón, mintegy jogalapot teremtve az ’96-os expo keretében rendezendő Kodály-kórusok világtalálkozója házigazdájának szerepére. A a kórus tagsága mindig rendkívül megfeszített munkát végzett. A próbákkal, szereplésekkel eltöltött idő teljes embert igényelt, így az elmúlt évben is mintegy 380 óra elfoglaltságot jelentett - társadalmi munkában. Ezt csak megszállott, az éneklő Magyarország ügyének megvalósításáért minden áldozatra képes együttes tudja vállalni. A kórus tagjainak ezúton is köszönetét mondok, s mindazoknak, akik erkölcsi, anyagi segítségükkel támogattak bennünket., ,Á. fflüP^Ny^^tpk- nek is, akik lehetőve tették, hogy tagjaink itthon és külföldön zavartalanul felléphessenek. Kívánom, hogy a kórus életében és ajkán minél többször szólaljon meg a kodályi nagy HÁRMÓNIA, amiben mind együtt lehetnek. S akkor mondhatják majd el 1996-ban, a világtalálkozón igazán: „Örvendjen az egész viág”. Buday Péter Perdültek-fordultak a vadászbálon A „Béke” Vadásztársaság vadászbálján, amit az idei farsang utolsó szombatján tartottak a jászjákóhalmi közösségi házban, jó hangulatban perdültek-fordultak a párok. A megye egyik legeredményesebb vadásztársasága egyébként ötvennégy tagot számlál, s 1945-ben alakult. Tehát jövőre fél évszázados fennállását ünnepelheti. Az eseményen a jászberényi Jóbarát vendéglő szolgáltatta az ínycsiklandó vacsorát, a talpalávalót pedig a jászdózsai Nosztalgia zenekar. Elmondhatjuk még, hogy az éjféli tombolán Urbán Bé- láné nyerte a fődíjat, a díszes órát, a szavazatok alapján pedig Panyi Józsefné lett a „legszuperebb vadásznej”. (Fotó: Fodor István) Küldjük a címet Kovács Antalné, Tiszafü- pótlási Hivatal vezetőjének a red: dr. Sepsei Tamásnak, az következő címre írhat: 1053 Országos Kárrendezési és Kár- Budapest, Kecskeméti út 10-12. Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné- doris -