Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-03 / 28. szám

4 ® A szerkesztőség postájából S 1994. február 3., csütörtök Senki sem tudhatja, mi lehet egy hanyatt esés következménye Gyermekbaleset az iskolaudvaron Tanulságképpen, a gyerme­kek, tanáraik és a szülők okulá­sára tárom a nyilvánosság elé a kisfiámmal nemrég történt saj­nálatos esetet. Az első osztályos Tibor fia­mat január 20-án (csütörtökön) délelőtt, körülbelül 11 óra táj­ban a Tiszapüspöki Általános Iskola betonozott udvarán - ját­szás közben - fellökték. Ha­nyatt esett, és beverte a fejét. Az ütés külső jelei nem mu­tatkoztak rajta (nem repedt meg a fejbőre, nem vérzett), csenge­tés után még bement az órára, s folytatta volna a tanulást, de nem bírta. Rosszul érezte ma­gát, nagyon fájt a feje, ezért az ugyanoda járó, második osztá­lyos kislányom kíséretében ha- zaküldték. Gyerekeimmel véletlenül, útközben találkoztam, együtt mentünk haza, s ezt követően - miután a falunkban nincs orvos - a postáról telefonon hívtam a törökszentmiklósi orvost, és a segítségét kértem. Szántai Imre főorvos úr azonnal mentőt küldött, s Tibikét, aki időköz­ben az eszméletét is elveszí­tette, a Hetényi Kórházba szállí­tották. Gyorsan kiderült, hogy az ütés következtében vérömleny keletkezett a gye­rek szemfenékén. Csaknem egyhetes kórházi kezelés után, január 26-án vittük haza, s a mai napig is ápolásra szorul, elle­nőrző vizsgálatra hordjuk. Reméljük, kisfiúnk mihama­rabb és teljesen felépül, de rossz rágondolni, hogy ez a baleset súlyosabban is végződhetett volna . . . Éppen ezért szolgál­jon mindenki számára tanulsá­gul. Az ilyen és ehhez hasonló balesethez azonnal orvost kell hívni, mert a végzetessé válható belső vérzést, zúzódást, ami gyors segítségre vár, az orvoson kívül senki sem képes érzé­kelni, kideríteni! Befejezésül köszönetét mon­dok a Hetényi Kórház idegsebé­szeti osztály főorvosának s a gyógyító munkában részt vevő valamennyi munkatársának. Farkas Tibor Tiszapüspöki A könyörtelenül bekasszírozott tv-díjat visszafizetik Közbenjártunk — gyorsan intézkedtek B. I. tiszaroffi olvasónk elke­seredett hangú, segítségre váró levelében többek között ezt írta: Édesapám 1993-ban betöl­tötte a 70. életévét, augusz­tus-szeptember hónapokra a posta nem kérte tőlük a tv-díjat, aztán október-novemberre mégis ki kellett fizetniük - an­nak ellenére, hogy édesapám november 23-án sajnos meg­halt. A karcagi kórházból aznap délelőtt 10 órakor érkezett a táv­irat, melyben tudatták a szo­morú tényt, amikor 12 órakor a kézbesítő is megjelent, s be­kasszírozta a díjat. Nagy bánatunk, gondunk kö­zepette azt sem tudtuk, mit csi­náljunk, nem vitatkoztunk, kifi­zettük, de azóta is úgy érezzük, igazságtalanul jártak el az öz­vegyen maradt édesanyámmal szemben. Megjegyzem, a nyug­díjfizetés 16-án esedékes, a tv-díjat is ilyenkor szedik, este­tünkben nem így volt. Nem szeretnék senkit meg­bántani, de a történteken túlme­nőn felmerült bennünk a kérdés: vajon a postán ki a főnök? A postamester vagy a kézbesítő? Ugyanis ha valamilyen pénz ér­kezik a postahivatalba, például munkanélküli-segély vagy csa­ládi pótlék, a kézbesítő mondja meg, mikor viszi ki. S ha rákér­dezünk, mikor számíthatunk a várva várt pénzünkre, az a vála­sza: de sürgős, majd megkapjá­tok ... Miután kiderítettük, hogy ol­vasónk édesapja tavaly szep­tember 20-án töltötte be a 70. életévét, és a tévé az ő nevén szerepelt, azt követően nem kel­lett volna díjat fizetnie. Ám a teljes igazsághoz tartozik, hogy a tv-előfizetési díj elengedését kérni kell, s az ügyintézés a he­lyi postahivatalra tartozik, saját hatáskörükben intézkednek! (Az esetleg tévesen beszedett díjat is ők fizetik vissza.) A helyi postahivatal tájékoz­tatása szerint a szóban forgó té­vét nem íratták át a még 70 éven aluli feleség nevére, sőt az öz­vegy - miután a december-ja­nuár havi díjat is kifizettették vele - végső elkeseredésében üzemen kívül helyezte, leplom- báltatta az egyébként is régi, rossz készüléket! Ezek után - közbenjárá­sunkra és a Debreceni Posta- igazgatóság távközlési osztá­lyának gyors intézkedésére - az elhunyt idős ember özvegyének (múlt év októberétől számítva) visszautalják az eddig könyörte­lenül bekasszírozott pénzt. Reméljük, hogy olvasónk édesanyja ezt hamarosan kéz­hez kapja. - cs ­Siralmas látvány Az elkeseredés, felháborodás adta kezembe a tollat, s mint a Nép­lap régi olvasója, arra kérem Önöket, küldjenek egy fotóriportert a tiszaburai Dankó Pista út által félig határolt területre. Készítsenek és adjanak közre egy képet, hogy mások is lássák, milyen mérhetet­len pusztítást vittek véghez ott az ismeretlen vandálok. Abádszalók felé haladva (a kárpótlásra jogosult személyek gyü­mölcsösében), mintegy 20 hektárnyi területen kivágták a fákat - írta többek között olvasónk, akinek a neve, címe a szerkesztőségünkben marad. Reméljük, a tettesek kézre kerülnek, s példás büntetést kap­nak. (Fotó: N. Zs.) Buszváró híján áznak a gyerekek Segítségre várnak Arra a megállapításra jutot­tam, hogy gyermekeink egyes helyeken mintha a társadalom számkivetettjei lennének. Tör­tént, hogy a múlt év karácso­nyán néhány fiatal márkás gép­kocsival pozdorjává zúzta Ti- szavárkony-szőlő fedett busz­váróját. Akkor - a szülők nevé­ben - írtam a Jászkun Volán Rt.-nek, melyben kértem, ha le­hetséges, az említett megállóba helyezzenek egy fedett várót, hiszen körzetünkben mintegy harminc-harmincöt gyerek jár naponta Jászkarajenőre óvo­dába, iskolába, buszra várva, és ne legyenek kitéve az időjárás viszontagságainak. A helyzet sajnos azóta is változatlan, ami­nek az lett a következménye, hogy hetente négy-öt gyerek marad otthon, meghűléses be­tegséggel. Az önkormányzat előtt is jól ismert a gondunk, csak éppen a fedett buszváróra nem jut pénz. Tessék mondani: legfőbb érték a vagyon? Még egyszer tisztelettel kér­jük a társadalom szíves segítsé­gét, mert mi, szülők, önerőből képtelenek vagyunk a gyerekek feje fölé buszvárót építeni. Ifj. Szendi Lajosné Tiszavárkony-szőlő „Tiszta kézzel, forró szívvel és hideg fejjel...” Megfogadta 1/Küldjön egy képet! Édesapám a gyalogezredben -1915-1919 között : ■ A féltve őrzött képen a magyar királyi 19. honvéd gyalogezred egy szakasza látható, köztük édesapám, Varga József (Zagyvarékas-Bogárzó, 1896. november 8. - Újszász 1954. június 7.), aki 1915. július 15-én vonult be, és 1919. február 26-án szerelt le - őrvezetőként. A kép valahol a fronton, az isonzói gyilkos csataterek közelében örökítette meg bajtársaival. Édesapám alulról a második sorban - jobbról az első, pödrött bajusszal. Szeretném hinni, remélni, hogy a képen látható derék bajtársai közül még lesz, aki magára, egy­kori katonatársaira ismer. Varga Ferenc - Szolnok Kisiskolások csillogtatták tudásukat Mesemondó verseny ■llillllillMlll Abádszalókon ■■■■ Örömmel tudatjuk, hogy iskolánk, az abádszalóki Kovács Mi­hály Általános Iskola - a magyar kultúra előtti tisztelgés jegyében - január 24-én megyei szintű mesemondó versenyt rendezett. Az eseményt alsó tagozatosok részére hirdettük meg, melyet nagyon nagy érdeklődés fogadott. A megye mintegy 29 településéről kilencvenhat kisiskolás csil­logtatta meg tudását, tehetségét, szorgalmát, s a kilenctagú zsűri kö­tetnyi mesét hallgatott meg ízes, szép előadásban. Gyermek és fel­nőtt közönségnek egyaránt élmény volt a sok-sok kis tehetséget látni, akik kellő felkészültséggel, szorgalommal s nem kevés izga­lommal álltak ki a közönség elé. Az iskola feladata, hogy felkeltse a figyelmet az ember belső ér­tékei iránt. Ez a cél s a hatalmas érdeklődés csak megerősített ben­nünket abban az elhatározásunkban, hogy évente ezen a napon ha- sonklóképpen ünnepeljünk - hagyományt teremtve. Helyezések, IV. osztály: I. Kocsis László Tiszafüred, Zrínyi Ált. Isk., II. Kun Klaudia Tiszaroff, III. Andrási Tímea Kenderes. Kü- löndíj: Kézér Nikoletta Szolnok, Konstantin Ált. Isk., Máté Mária Abádszalók, Kovács Mihály Ált. Isk., Dégi Virág Szolnok, Abonyi Úti Ált. Isk. III. osztály] I. Csajbók Hajnalka Jászberény, Nagybol­dogasszony Katolikus Ált. Isk., II. Pályi Ildikó, III. Szabó Andrea, mindketten Kunszentmártonról, a Széchenyi Ált. Iskolából. Külön- díj: Rácz Edina és Raffael Gyöngyi Jászfényszaru, Ált. Isk., Karap Zoltán Kunhegyes, Kossuth Ált. Isk., Balázs Erika Tiszafüred, Zrí­nyi Ált. Isk. II. osztály: I. Kovács Nándor Fegyvernek, II. Patócs Milán Kunmadaras, III. Péter Andrea Jászfényszaru Ált. Isk. Kü- löndíj: Kecső Ferenc Besenyszög, Kolozsi Péter Tiszaszentimre Ált. Iskola. I. osztály: I. Szebenyi Melinda Jászberény, Nagyboldo­gasszony Ált. Isk., II. Csépányi Zsuzsanna Szolnok, Kassai Úti Ált. Isk., III. Ambrus Dóra Tiszagyenda, Ált. Iskola. Az alsós munkaközösség nevében: Kiss Andrásné - Abádszalók Elismerően szólva Az utóbbi években - idős ko­romnál fogva - sűrűbben járok a temetőbe, s úgy érzem, nem mehetek el észrevétlen az ott tapasztalt változás mellett. A szolnoki, Körösi úti temetőben új ravatalozó létesítése után ki­javították a régi kerítést, újat is építettek; rendbe hozták az uta­kat, s azt is észrevettük, hogy az utak mellé sok-sok facsemetét ültettek. Nem hagyhatjuk fi­gyelmen kívül, hogy a gyász- szertartásokon a temetkezési vállalat dolgozói a végtisztes­séghez méltó öltözetben jelen­nek meg, s az utolsó nyugvóhe­lyig kísérve a megboldogultat, végig tisztelettudó magatartást tanúsítanak. Az Új Néplapon keresztül is elismerésem szeretném kife­jezni mindazoknak, akiknek e nagy változás köszönhető. Nem tartozik szorosan az előzőekhez, de mégis e helyen említem, hogy a lapban közölt gyászhíreket olvasva, sokszor találgatjuk, ismertük-e vagy sem az elhunytat. Ezért azt ja­vasolnám, a gyászjelentés lehe­tőleg tartalmazza a legfonto­sabb adatokat, közte az elhunyt foglalkozását is. Tudom, hogy ez kizárólag a hozzátartozókon múlik és pénzbe is kerül, de ta­lán sokan utólag veszik csak észre: a gyászjelentést hiányo­san adták fel. Id. Sándor János a parancsszót Az Új Néplap rendszeres ol­vasója vagyok, s különösen jó érzéssel tölt el, amikor ismerős újságíró nevét látom. Köztük D. Szabó Miklósét, aki régen elkerült Tiszafüredről, ahol an­nak idején közelebbről is meg­ismerhettem. Ugyanis az ottani rendőrkapitányságon teljesítet­tem szolgálatot, jelenleg nyug­díjas rendőr százados vagyok. Az udóbbi időben sokat ol­vastam, hallottam a rendőrök­ről, olykor a törvénysértő intéz­kedésükről is. Ez indított arra, hogy tollat ragadjak, s a 29 éves rendőri szolgálatomban szerzett tapasztalataimból néhány inte­lemmel segítsek azon volt kol­legáimnak, a fiatal rendőrök­nek, akik nem minden esetben a részükre előírt és rögzített sza­bályzat szerint intézkednek. Éiatal rendőr koromban Jász­berényben volt egy kapitányom, Bojtos Gyula r. alezredes, aki a szolgálatban lévő rendőröknek - eligazítások alkalmával - mindig azt mondta útravaló- ként: az a jó rendőr, aki tiszta kézzel, forró szívvel és hideg fejjel intézkedik. Tanácsát meg­fogadtam, és a rendőrségen töl­tött 29 év alatt - intézkedéseim miatt - semmilyen fegyelmi el­járást nem indítottak ellenem. Úgy vélem, ha az egykori pa­rancsnokom fent említett intel­mét a most kötelességüket telje­sítő rendőr kollégáim is meg­szívlelik, intézkedéseik során elkerülhetik a törvénysértést. Minden igyekezetükkel erre törekedjenek, hiszen a törvé­nyesség betartásában is példát kell mutatniuk. Ehhez kívánok nekik sok sikert és erőt, egész­séget. Potornai Sándor Tiszaörs A faluképhez tartozik Mindig örömmel vesszük, ha a falunkról, Örményesről adnak hírt, tájékoztatást, de a január 15-i Néplapban közölt egyik képnek cseppet sem örültünk. Ugyanis a használaton kívül álló büfékocsit a falu leggyen­gébb állagú épületével együtt örökítették meg. Pedig nálunk nagyon sok szép, modem ház található, rendezett, gondozott portával, utcákkal. De különö­sen nyáron varázslatos, amikor a kertekben, az utcafronton a vi­rágok is nyílnak. S ha mélyeb­ben a lencsevégre kapott büfé­kocsi mögé néznek, megtudhat­tuk volna azt is, hogy sajnos egy család újra belebukott az egyéni vállalkozásba; hogy az árusítás­ból nemhogy a család megélhe­tésére, a költségekre sem fu­totta. Kellemesebb látvány lenne, ha a falunkban például az új telefonközpont építését, a sü­tőüzem épületét vagy a presz- szók külső-belső képét mutat­nák - írta többek között Imre Sándor olvasónk. Észrevételét köszönjük, s a falu szebbik „arcát” is hama­rosan megörökítjük, bemutat­juk, ahogyan ezt eddig is tet­tük. (A szerk.) Vígan lakmároztak... A nyarat idézték A minap négy kicsike nap­barnított „angyalka” útra kélt a megyeszékhelyen, a földi sze­kér 24-es járatán. Az igazságos Mátyásról elnevezett út megál­lójában, a tömeg mögött ille­delmesen várakoztak. Kissé va­cogva, fázva, hiszen öltözékük a nyarat idézte. (Az egyikük mintegy két számmal nagyobb topánkát viselt.) Megérkezett a busz, s mit ad isten, az angyalkák libasorban előretörtek ... De jaj, mit tesz a véletlen. A nagyobb topánkás megbotlott, eközben a keze vé­letlenül belecsúszott az előtte lévő utas táskájába, ahonnan a pénztárca tapadt a kezéhez. A „véletlen eset” nem maradt ész­revétlen, így aztán volt ám sí- rás-rívás. E járat végállomásá­nál kértük az arkangyali hiva­talt, értesítsék a kerubokat... Közölték, ha ragaszkodunk hozzá, teljesítik a kérésünket, de feleslegesnek tartják, hiszen nincs corpus delicti (bűntárgy). Aztán az eset ennyiben maradt. Két nap múlva mit látok, a már jól ismert angyalkák, akik le-fel ugrálnak a földi szekérről, a pályaudvar süteményespavi­lonjánál - talán egy jól sikerült akció után - ünnepeltek: vígan ettek-ittak. Németh István

Next

/
Thumbnails
Contents