Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-22 / 44. szám

1994. február 22., kedd

Panoráma

5

Iskolás lesz a gyermekünk?

A család csak helyettesíthető, nem pótolható

A szeretet olykor csodákra képes

A gyerekek életükről, önmagukról

■77

A napokban, bár még csak február van, sok szülő kapja kezébe óvodába járó gyermeke első „minősítését”. A minisztérium által kiadott nyomtatványon az alábbi pontok szerepelnek: „Javasoljuk gyermeke:

a) felvételét az általános iskola 1. évfolyamára

b) részvételét további egy évig az óvodai nevelésben

c) részvételét a nevelési tanácsadó vizsgálatán szakértői bizottsági vizsgálatát.”

A lehetőségek közül aláhúzás jelöli az óvodai „szakvéleményt”. A korábbi rugalmas beiskolázási lehetőséggel ellentétben az érvényben lévő 1993. évi LXXIX. közoktatási törvény 6. §. (2) értelmében „A gyermek, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget eléri, attól a naptári évtől válik tankötelessé, amelyben a hatodik életévet május 31. napjáig betölti. A szülő kérelmére a gyermek tankötelessé válhat akkor is, ha a hatodik életévét december 31. napjáig tölti be.

(4) Az iskola igazgatója dönt a) a tankötelezettség kezdetéről, az óvoda véleménye alapján, illetőleg ha a gyermek nem járt óvodába... a nevelési tanácsadó... fogyatékos gyermek esetén a tanulási képességet vizsgáló... véleménye alapján.”

A szülő joga, döntése a törvényben, ebben a kérdésben (iskolai alkalmasság, tankötelezettség) csak a sorok között olvasható. Gondolataimmal mégis hozzájuk szólok, hiszen a gyermekeikkel kapcsolatos örömök, gondok, a felelősség - így a döntés is a szülők kezében van. Az ideális gyer- Ha nem váltasz át még két dollárt rubelre, éjszaka visszajövök, és elvágom a torkodat, utána pedig kilöklek a vonatból, ide a pusztába - fenyeget a kalauz, és szavait nyomatékosítva elhúzza mutatóujját a nyaka előtt.- Csak azt nem tudom, hogy egy jégcsákánnyal a koponyádban hogyan tudod a tervedet megvalósítani? - válaszolom a tőlem telhető nyugodtsággal. És elkezdődik a vita két nyavalyás dollár átváltásáról, aminek eredményeként közel a hivatalos áron megtörtént a pénzváltás, én pedig éjszakára kapok fekvőhelyet a vonaton, elutazhatok Szamarkandig, és barátommá fogadom a kalauzt, aki nagyon hasonlít a „Híd a Kwai folyón” című film fogolytáborának japán parancsnokára. Az egész „balhéért” csak magamat okolhatom, mert nem voltam hajlandó helyjegyet várva (a menetjegyemet még itthon elintéztem), még vagy két éjszakát eltölteni a Volga deltájában fekvő, szúnyogoktól hemzsegő, a legutolsó koszos vasúti megállóhely benyomását keltő, Asz- karajsza „állomásán”, ezért „lesz, ami lesz” alapon felszálltam az első, a Kara-Kumot átszelő vonatra. Helyzetem nem túl biztató. Bár a „barátommal” kötött egyezség szerint fekvőhelyem lesz éjszakára, mégis a több mint 48 órás út nagy részét minden bizonnyal itt, a folyosón kell eltöltenem. És mi lesz a csomagjaimmal éjszaka, amik jelenleg kint, a peronon várják sorsukat?

Lassan hajnalodik. Az ébredező utasok kezdenek mászkálni a folyosón. Elsőként egy

mek-óvónő-szülő-gyermek kapcsolat biztosíték lehet a helyes, a gyermek érdekeit és jogait figyelembe vevő „szakvélemény” kialakításánál.

Az iskolakezdés nagy változás az ember életében. A beilleszkedés sikerei-kudarcai nagyban hozzájárulnak a későbbi élet minőségéhez, sikereihez. Az augusztusban óvodás gyermek szeptemberben még csak papíron iskolás. Testi, lelki és személyiségjegyei nem ilyen ugrásszerűen változnak.

Az iskolai alkalmasság (érettség) kérdése összetett, nehezen, illetve néhány területen egyáltalán nem is mérhető.

A „megfelelés” kérdése nem kizárólag az értelmi fejlettségen, a szociális érettségen, az anyanyelv elsajátításának szintjén, hanem az alapkultúrák (írás, olvasás, számolás) befogadásához, megtanulásához szükséges készségek és képességek fejlettségi szintjén is múlik.

Az első döntés (menjen iskolába, vagy maradjon még egy évet óvodában) meghozatalához a szülők véleménye mellett segítség lehet a szakember - óvónő, logopédus, fejlesztő pedagógus, pszichológus, orvos - tanácsa. A második lépés: melyik iskolába menjen?

A közoktatási törvény szerint:

13. § (1) „A szülőt megilleti a nevelési, illetőleg nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga.”

66. § (2) „Az általános iskola köteles elvenni, átvenni azt a tanulót, akinek az állandó lakhelye a körzetében található

alacsony, fiatal, testes menyecske kászálódik ki az egyik fülkéből. Kezében hatalmas kést szorongat, amivel hamarosan elkezdi feszegetni az útjába eső első ablakot. Szorgos munkája eredményeként az ablak helyén csakhamar csak az üresen tátongó ablaknyílás marad. Tettének igen logikus okát később, bent a sivatag közepén értettem meg, amikor légkondicionálás híján én is ráfanyalodtam egy kis hűsölésre a „nyitott ablak” mellett.

Reggelre állomásra érkezünk. A sínek mellett árusok tömege. Lehet itt mindenfélét kapni. Főleg élelmiszert. Van gyümölcs, kenyér, lepény, főtt krumpli, sör, vodka, kumisz éppúgy, mint az étvágygerjesztő, hatalmas fütstölt halak. Egy iskolai dolgozatba és újságba (!) csomagolt darabot már föl is nyújt az „ablakfeszegető”. Aztán még egyet, meg még egyet, meg gyümölcsöt is, és még egy halom mindenfélét, csak győzzem elszedni. Szépen bevásárol reggelire. És, hogy éppen nekem adogatja, az csöppet sem számít, csak legyen fönt a portéka a vonaton, az a lényeg.

Később összebarátkozok azerbajdzsáni útitársnőmmel, meg a barátjával is, aki most valahová délre megy háborúzni. Igyekszem baráti kapcsolatot kialakítani a környezetemmel. Nem csak azért, mert sok érdekeset tudhatok meg tőlük, de a folyosón tébláboló, igen „vegyes” társaságot elnézve, szükségem lehet még a segítségükre. Néha valóságos tömeg gyűlik körém - a számukra egzotikusnak számító, távoli idegen körül

(körzeti feladatot ellátó iskola)...” - Ennek alapján lehetőség van a gyermek érdekeinek érvényesítésére.

A beiratkozás előtt az iskolák nyitottsága, programajánlata lehetővé teszi a szülőknek a betekintést, a tájékozódást, az ismerkedést.

A döntést talán nehezíti a sokszínűség, a lehetőségek varázsa. A gyermek ismeretében a legkedvezőbb iskolát próbálják kiválasztani! Az értékek és a lehetőségek mérlegelése közben meghatározó lehet:- az otthon és az iskola távolsága (elérhetősége) a 6 éves gyermek önállósodásának küszöbén,- a leendő első osztályban tanító pedagógus személyiségének ismerete,- a kiválasztandó iskola értékrendje.

A harmadik lépésig - a tényleges iskolakezdésig - neveljék gyermekeiket nyugodt, békés, családias légkörben, erősítsék szeretetteljes kapcsolatukat. Alakítsák az iskola iránti érdeklődésüket, kíváncsiságukat, pozitív várakozásukat.

Az előbb említettek megléte már biztosítéka lehet annak, hogy esetleg az első kudarcokat ne „egyedül” éljék meg.

Iskolakezdéskor különösen éreznie kell a gyermekeknek, hogy minden körülmények között szeretjük, megértjük, segítjük, bátorítjuk. Az iskolás napok teljesítményorientált értékelésének hatását így tehetjük csak gyermekközelivé, emberközelivé.

Kakóné Kovács Katalin óvónő-tanító-, és valóságos fórumot tartunk a politikai átmenet magyarországi kérdéseiről, a tablettáimról és pasztáimról, amiket normális étel helyett eszem (fertőzéstől félve inkább a magammal hozott élelmet fogyasztom) és sok egyéb másról. Ok kérdeznek, én pedig próbálok bölcsen válaszolni.- Hol van az a magyar? - érkezik egy nagy hangú, göndör hajú férfi két nő társaságában.

Úgy látszik, terjed a hírem a vonaton, mert emberem direkt az én kedvemért jött át valamelyik szomszédos vagonból. Nemrég még Szolnokon volt katona, most talán a lengyelországi „üzleti” utak lendítenek valamit a családi kasszán. „Szerencsére oda nem kell vízum, pedig milyen jókat sefteltünk annak idején a seregben, nálatok is.” És már sorolja is az egykori „üzletfelek” nevét.

Esteledik. Néhány „rizsaszemű” gyanúsan húzódik csomagjaim felé. Amikor azt hiszik, nem látom, meg is tapogatják azt. Amikor észreveszik, hogy figyelem őket, a zavartság legkisebb jele nélkül, széles vi- gyorral kérdezik:- Ugye ennivaló van a táskáidban? Éhesek vagyunk, adjál enni belőle - de már nyúlnak is bele a csomagba. Én ordítok, mint az állat, és hessegetem távolabb a szemtelenkedőket. Azt hiszem, elérkezett az idő, amikor elfogadva barátaim ajánlatát, be kell pakolnom cuccaimat a fülkéjükbe.

(Az utazást támogatta az AB-Aegon Általános Biztosító Rt.)

(Folytatjuk) Szekeres Ferenc

Mennyi kedvességet, melegséget, szeretetet tartalmaz ez a két szó: édesapa, édesanya. És az a harmadik, amely hozzájuk kapcsolódik: a család. Az élet nagy-nagy igazságtalansága, hogy nagyon sok kisfiút, kislányt megfoszt ettől a lehetőségtől.

Nekik valamilyen otthon marad. Ahol megvan mindenük: meleg étel, meleg szoba, tiszta ágy, tanulhatnak, szórakozhatnak is, és igyekeznek pótolni a pótolhatatlant. Mint például Szolnokon.

A Szolnoki Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet 1952 júniusában létesült. Akkor tizenegy alkalmazottal.

Jelenleg száz dolgozója van, és ezerkétszáz olyan gyerek, akinek a gyámja a mostani direktor, Rozemberszky László.

Közülük néhányat igyekszünk bemutatni riportunkban.

Az egyik kicsi, a másik pici

Az ötéves Tamás kézen fogva hozza hároméves öccsét. Még selypítve beszél, olykor nehezen érthetően formálja a szavakat, mondatokat.- Hárman benn lakunk, a legidősebb nyolcéves. Ezenkívül otthon is van egy kicsi.- Miért hoztak he benneteket?- Szegények voltunk, ezért kerültünk ide. Egy szobába tettek, három hete érkeztünk.- Voltak a szüléitek is?- Igen, anyuka és apuka is. Hoztak üdítőt meg tortát.

Csak csendben jegyzem meg, lehet, a kisebbik is itt köt ki. így odabenn szó szerint családi nevelésben részesülhetnek, bármi miatt kerültek is be. Ráadásul szépek, egészségesek ezek a gyerekek.

Ha én lennék az apjuk, nekem nagyon, de nagyon hiányoznának. Hiszünk abban, hogy talán egyszer még visszakerülnek oda, ahol tulajdonképpen minden gyereknek lennie kellene - akiknek élnek a szüleik -: az apjukhoz, anyjukhoz.

Zoli tizenhét múlt, és nyolc általánost végzett. Nyílt tekintetű, értelmes fiú.- Akár el tetszik hinni, akár nem, én egyedül jöttem ide.- Elhiszem, és gondolom, nyomós okod lehet rá.- December 27-én kopogtattam először. Egy szál ruhában, egy kis csomaggal. Ennyi a tizenhét évem.- Honnan érkeztél?- Mezőtúrról. Egy diszkóban dolgoztam, ott is laktam. Éjszaka kiszolgáltam, nappal takarítottam. Napi 200-at adtak. Ez nagyon kevés, hiszen csak kajára háromezer kellet.- Apád?- Nem ismerem.- Anyud?- Egy idős emberrel él, de oda nem mehettem. Nem kellettem.- Korábban kinél laktál?- Anyu előző élettársánál. Egy évet húztam le nála, majd csavarogtam, vasúti várótermekben aludtam. Ott hallottam, van ez a gyivi. Itt most jó.- Mi lesz veled, Zoli?- Egy vendéglátós-tanfolyamra járok, és utána valahol dolgozni szeretnék. Lassan behívnak katonának, de azt mondta Laci bácsi, ha onnan eltávozást kapok, ide mindig haza jöhetek. Sőt, ha leszereltem, még egy kis ideig is, amíg valahogy összeszedem magam.- Hiányzik valaki az életedből?- Senki... - néz rám olyan szemekkel, hogy szinte én restellem a kérdést. Hiszen itt tanulhat, ehet, ihat, alhat, ruhát kapott, szóval mi kellene még? A család? De hát abban eddig vajmi kevés része volt ennek a fiúnak. Legfeljebb mások elbeszéléséből tudja, milyen is az.

Pista tizenhét lesz. Rövid hajú, élénk tekintetű kamasz.- A szüleim elváltak. Befejeztem az általánost, felvettek a szakmunkásba, de ott megvágtak. Újabb suliba kerültem, de csak fél évig bírtam. Kitettek.- Hallottam, balhéd is volt. Mennyi?- Három.- Milyen jellegűek?- Betöréses lopás. Kisújon az étterembe, majd Horváth Gyuri bácsihoz a moziba. Meg egy itt Szolnokon.- Mikor?- Tavaly nyáron.- Pénz?- Ötezret elnyeltek az automaták. A többi meglett. Ezért Zalaegerszegre vittek, intézetbe, de most itt vagyok Szolnokon, mert tárgyalás lesz.- Mondja az igazgató úr, hogy sokat javultál.- Lehet, mert vonattal, egyedül jöttem el Egerszegről, ide a gyivibe.- Mi a véleményed nyári tetteidről?- Hülyeség volt. Ha megúszom felfüggesztettel, tanulok tovább, hiszen már most is Ezüstkalászos gazdaképzőbe járok Zalaegerszegen. Ha végzek, hazajönnék.- Miért?- Mert itt, erre lakik az anyám. Meg a három testvérem. És tartozni, mint mindenki, én is szeretnék valahová. Valakihez.- Ez így szépen hangzik, István, csak arra ügyelj, újabb balhé ne legyen, mert azt már magyarázni sem lehetne . ..

Ä nevelői szerint ez a fiú rengeteget komolyodott, javult. A tárgyaláson jelen lesznek a nevelői is vagy valaki az intézetből, akik mindezt bizonyítják, igazolják.

Részben, mert kiskorú, részben, mert az intézetben lakik, részben, mert hisznek neki.

Elvégre, ahogy korábban szó volt róla: még tizenhét sincs.

Etelka tizennyolc éves lesz, és szép lány. Helyesbítek: olyan, hogy nyugodtan indulhatna szépségversenyen.

Elvégezte a nyolc általánost, egy évet járt gazdaasszonyképzőbe, majd csavargón.

Két éve lakik ebben az intézetben.

A nővére hozta be- Ki hozott be?- A nővérem. Apuci meghalt, és otthon, a családban én voltam a legkisebb. Rengeteget veszekedtek velem, úgy éreztem, minden bajuk rajtam élik, töltik ki.- Amikor bekerültél, milyen volt? Őszintén . . .- Én mindig az vagyok. Őszintén? Nagyon rossz. Azzal rémisztgettek, hogy itt majd aztán móresre tanítanak. Nehéz volt megszokni, annyira nem szerettem itt lakni, hogy meg is léptem vagy háromszor.- És amikor elkaptak, verés következett. . .- Ugyan már, dehogy. Higgadt, nyugodt beszélgetés.- Mondják, te már kereső vagy.- Varrók: reggel hat óra öt- ventől délután három óra húszig. Az első hónapra kilencezret kaptam. A fele takarékba ment, az is az enyém lesz majd.- A családoddal milyen a viszonyod?- Kéthetente hazajárok a Kunságba. Én is sokat tanultam az elmúlt két évből, meg gondolom, ők is.- Te nem kimondottan csúnya lány vagy. A fiúk? Hogy vagy velük?- Sehogy. Valahogyan most úgy érzem, hogy meg kellene kapaszkodnom a munkahelyemen. Mert nagy a hajtás, lazítani nem lehet, és ha betanulok, ennél jóval többet is kereshetek, mondják. Én hiszek nekik . . .

És vajon hisz-e nekik Rozen- berszky László, az intézet direktora, akit a gyerekek csak Laci bácsiként szólítanak.- Hogyne hinnék nekik, hiszen nem kialakult személyiségről, nagyon is formálható fiatalokról, gyerekekről van szó. De itt hinni csak kevés, tenni is szükséges azért, hogy lekössük őket. Tanuljanak, szakmát szerezzenek, szóval legyen értelme az életüknek.- Hallottam, ezer gyerekről van szó.- Ez csak egyik részük. Kívülük több mint kilencszáz olyan gyerek akad a megyében, aki ugyan a családjával él, de az intézet pártfogói felügyeletet lát el.- Miért van erre szükség?- Ennek több oka lehet. A legsúlyosabb az, ami a gyermek személyiségét károsítja. Alultáplált, azaz nincs mit enniük, otthon állandósul az agresszív viselkedés, vagy a család felnőtt tagjai bűnöző útra térnek. Nem véletlen, hogy ahol ezt látja a gyerek, reá is hat. Talán ez az oka, hogy a nálunk lévők 70-80 százaléka bizonyos bűnesetek elkövetése után kerül be.

Rendszerint

csoportosan- Általában melyek ezek?- Többségében valamit lopnak, valahová betörnek, súlyosabb, ha ki is rabolják az illetőt. Ami sajátos: ezeket általában csoportosan követik el. Aki ide bekerül, ott már valami baj van a családban. Azt mondjuk, nem megfelelő, rossz a családi háttér.- Szigorral fogadják őket?- Ellenkezőleg. Inkább szeretettel, mert a gyerekek talán erre vágynak a legjobban. És ők ezt nem kapták meg eddig. A gyakorlat az, hogy nem mindenben korlátozzuk őket. Ismertetjük velük, mit lehet itt tenni, elvégre ez nem börtön.- Említett súlyosabb eseteket, lopásokat, betöréseket, rablásokat is. Tapasztalata szerint hány szülő tudott a gyerek ballépéséről?- Sajnos elég sok. Úgy is mondhatom, a többség. Eleinte falaznak a csemetének, később a bizonyítékok hatására segítenek feltárni az egészet. Én olykor meg is kérdezem: kedves anyuka, amikor tizenkét magnó volt a szobában, az nem tűnt fel önnek? Vagy ez a normális?- Szerintem náluk még az az egy is sok. Olykor. Ugorjunk tovább, igazgató úr. Mit tesz ön a gyerekekkel, a gyerekekért?- Igyekszünk kideríteni, feltárni, orvosolni az okokat amiért ide kerültek. Elkerülhetetlen az orvosi, a pszichológiai vizsgálat. Azután elfoglaltságot adunk nekik. Az iskolai, tanulási lehetőségek széles skálája áll rendelkezésünkre. Persze szállást, kosztot, értelmes szabadidős elfoglaltságot is biztosítunk. És természetesen kimenőt, hiszen az ajtó mindig nyitva.- Hány évesek az otthonlakók?- Három a legfiatalabb és elvileg tizennyolc a legidősebb. De akad ennél öregebb is, aki nálunk lakik, mert valami miatt még nem tudtuk elengedni a kezét.- Hány százalékukat fogadja vissza a család?- A sokéves tapasztalataink szerint huszonöt-harmincat a nagyobbaknál, míg a legkisebbeknél ez a rész megközelíti az ötvenet. Tehát az a jó nekünk is, meg a gyereknek is, ha minél hamarabb visszakerül a vér szerinti szülőkhöz.- Nincs ebben kockázat?- De, rejtőzik benne nagyon sok. Bár még mindig jobb a gyerek helyzete egy olyan családnál, amelyhez pártfogói felügyelet is társul, mint benn. Tévedések elkerülése végett nem azért, mert nem törődünk velük. Nagyon is. De hát régi szabály: munkára csak munkával lehet nevelni. A családi életre nevelés pedig a családban a legtökéletesebb, és nem az iskolában vagy az intézetben. Ha ehhez még valami társul, akkor sikeres a munka.- Elárulná, mi az a még valami?

Pénz nélkül is lehet- Igen. Nem kell hozzá pénz vagy vagyon, mert úgy hívják: SZÉRETET. Ez hiányzik legjobban ezeknek a gyerekeknek, rendszerint ezért kerülnek hozzánk. Pedig ez a szó olykor csodákra képes. Leírom így, nyomtatott nagybetűkkel. Mert ha egy szülő is tanul az itt elhangzottakból, talán már megérte, hogy szóra bírtunk néhány embert, akik élete valamilyen formában kötődik a megyeszékhely ezen intézetéhez.

D. Szabó Miklós

Utazás Abszurdiába (5.)

Keresztül a Kara-Kum sivatagon

Jólesik a sivatagi fürdőzés