Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-19 / 42. szám
8 Évforduló 1994. február 19., szombat Most újra Munkácsyra gondolunk 1994. január elsejével Mun- kácsy-évbe léptünk. Február 20-án lesz ugyanis 150 éve, hogy Munkács városában megszületett Lieb Leó Mihály kincstári sótiszt és Reök Cecília - Mihály nevű gye- meke. A korai árvaság véletlenül Békéscsabára sodorja, az 1848 utáni évek érekes, talányos személyiségéhez, Reök István uramhoz, aki bizony nehezen, majdnem későn ismeri fel a kamaszgyerek tehetségét. Ennél azonban sokkal fontosabbak az ifjú Lieb Miska felismerései, amelyeket ezeken az utcákon, ezekben a házakban és lelkekben, s a városi települést körbehullámzó vidéken szerzett, s amelyek alapvetően meghatározzák a majdan Munkácsy Mihályként visz- sza-visszatérő festőfejedelem jellemét, művészi céljait. Sejtjeiben merőben más tájak, korok, emberképek emlékével érkezett a hét-nyol- cesztendős gyermek a magyar Alföld legkeletibb tartományába. Békésbe. Mégis, a Békéscsabához és Aradhoz fűződő, keserves gyermek- és kamaszévek tehemyomatékát legyőzve (vagy éppen ettől szabadultán nyerve táltos-erőt) a hírnévhez vezető út első állomását az a fény ragyogta be, amely e sárból és porból gyúrt paraszti létből sugárzott feléje. S amelyet gyertyák, mécsesek, petróleumlámpák imbolygó félhomályából éppen ő volt hivatott előhívni, s a világ művészeti fővárosának, Párizsnak a falára rávetíteni. Békéstáji népéletképeivel Munkácsy egyszerre és először fedezte, fedeztette el a múlt századi Európa egyik legkiszolgáltatottabb, de nyomorúságában szinte érinthetetlen emberi-erköl- csi-szellemi értékek ígéretével terhes társadalmi elemét, a magyar parasztságot, s egyben azt az alkotó erőt, amely mindebből a nemzet, tehát önnön arcának megrajzolására képes. Mintha csak az ő szenvedélyes, drámai hangütése nyomán keltek volna életre Izsó Miklós terrakotta szobrai, a Táncoló hajdúk, majd a Liszt és Erkel hangzásteréből újra a Siralomház, a Tépéscsinálók és a Köpül'ó asszony hőseinek a legősibb dalaihoz visszaforduló Bartók Béla és Kodály Zoltán zenei forradalma, s az a népi irodalom, amely Petőfitől és Aranytól Móricz Zsigmon- don át Illyés Gyuláig a Mun- kácsy-modellek örököseinek az igazáért vívta örök perét a történelem ismétlődéseinek a bugyraiban. A festő innen merítette pályája termőtalaját; cserébe viszont olyan olyan példát emelt, hogy stílusát, témáit, tanulságait vagy éppen szellemét el/meg nem kerülhette magyar és nem magyar művész, aki errefelé látta meg a napvilágot. A ami a legszembetűnőbb: Munkácsy békéscsabai inasévei óta folyamatos és egyre emelkedő vonalú a művészet és a művészeti élet íve a mai Békés megyében. Ezt a gazdag színképű folyamatosságot kívánja az évfordulón a Békés megyei múzeum két kiállításával láthatóvá avatni. A Munkácsy Mihály és Békés megye művészete című művészettörténeti visszapillantásban az alapító és a helyi kortársak, illetve a ma már nem élő utódok műveinek az egybe-láttatása (mely egyben a leendő városi képtár oly régi, de mindmáig be nem teljesült álmát vetíti előre): a festői célok, szándékok, szemléletmódok számbavételét szolgálja a változó időben, majdnem napjainkig. A tizenhat Munkácsy-festmé- nyen s a múzeum tulajdonában levő rendkívül értékes relikviákon (például festőállványa, palettája, ecsetei, személyes tárgyai, műtermi fotók, írásos dokumentumok, stb.) kívül nagyon rég vagy sohasem látott művekkel találkozhat a közönség Orlai Pet- rich Soma, Haan Antal, Sza- mossy Elek (Munkácsy első mestere, felfedezője), Jankó János, Vidovszky Béla, Perl- rott Csaba Vilmos, Kohán György, Papp Gyula, Gabu- rek Károly, és más, főleg a régió művészeti múltja szem- ponjából jelentős festők Hagyatékából. A Munkácsy iránti tisztelet, a pályájára emlékezés jegyében hirdették meg a XXVIII. Alföldi Tárlatot (amelyet az évforduló okán hoztak át az esedékes nyári időpontról 1994-re), s amely ezúttal meghívásos alapon szerveződött. Munkácsyt életének és művészetének a magyarországi helyszínei közül Békéscsabához és környékéhez fűzték a legmeghatározóbb és legtartósabb szálak. Híven tükrözi ezt a tényt a jubileumi műsor alakulása is: a Mun- kácsy-év első eseménye a békéscsabai Munkácsi Mihály Múzeumban február 18-án délután 15 órakor, dr. Végvári Lajos bevezetőjével megnyíló kettős kiállítás; zárómomentum pedig május 15-én, az ugyancsak Békéscsabán felavatásra kerülő Munkácsy Emlékház átadása, ahol a Magyar Nemzeti Galériából kölcsönzött műveken kívül gyermek- és ifjúkora legfelhőtlenebb óráinak a környezetét, a hajdani Stei- ner-kúria belső terét, nagynénje otthonát rekonstruálják a korabeli bútorok és berendezési tárgyak felhasználásával. B. Z. Százötven éve született Munkácsy Mihály A magyar festészet üstököse Festészetünk világhírű üstököse, Munkácsy Mihály 150 éve, 1894. február 20-án született, kétszáz év alatt elmagyarosodott bajor családból. Élete és művészete a legnagyobb nyomorból a világhírig, majd a tragikus halálig a zseni kitörése a kor és a körülmények fojtogató hatalmából. Örök példa és remény a sorsukon változtatni akaróknak. A nyolcéves korában teljes árvaságra jutó gyermeket nagybátyja, Reök István fogadta be békéscsabai házába. Az érzékeny lelkű, vézna fiút szellemi munkára alkalmatlannak találta, és asztalosinasnak adta. Gyermekkori szenvedései, megalázó élményei a hazai céhélet nagyhatalmú mesterei mellett, akiknek inasai teljesen kiszolgáltatottak voltak felszabadulásukig, mélyen bevésődtek leikébe. Segédlevele megszerése után Aradon dolgozott, majd a gyalupa- dot otthagyva, festőinasnak szegődött el egy vándorpiktor, Szamosy Elek mellé. Mohón iparkodott tőle a festés titkait ellesni, egyben hiányos műveltségét foltozgatni. Az ország fővárosába, Pestre igyekezett, ahova 1863-ban sikerült eljutnia. A festők szívesen fogadják, kezdetleges rajzain felismerik a tehetséget. Ligety Antal pártfogásába veszi, irányítja és segítséget szerez neki. így eljuthat Bécsbe, Münchenbe, ahol a festészeti akadémián Wagner Sándor tanítványa volt, de Kaul- bach történeti képei hatottak inkább rá. München ekkor a közép-európai festészet központja volt, ahol sok magyar művész is tanult. Hallatlan szorgalommal képezte magát. Düsseldorfba utazott, a német életkép akkori legnagyobb mesteréhez, L. Knaushoz. Itt indult meg művészi kibontakozása, bár ifjúkori zsengéi Pesten már sikert arattak. 1869-ben festette Ásító inas című művét, mely drámai hangvételével, festői kvalitásaival meghozta számára a sikert; gazdag lélekrajzával, a sötét háttérből kivilágító fehér foltjaival előrevetítik későbbi stílusát. A pszichológiai megjelenítés megdöbbentő ereje, a sötét-világos színek ellentéte, a drámai téma jellemzi Siralomház című művét, mely egyszerre a világsiker csúcsára lendítette. 1870-ben elnyete vele a Párizsi Szalon aranyérmét. A sokalakos kompozíció a halálraítélt betyár utolsó óráig jeleníti meg a falusiak körében. A váratlan siker kissé megzavarta. Hazautazott Magyarországra, hogy tervezett képeihez tanulmányokat készítsen. Képzeletét a levert szabadságharc hagyományai, a hazai szegénység, a falu nyomorúságos élete foglalkoztatták leginkább; gyermekkori élményei is ehhez kapcsolódtak. Főművek egész során tette halhatatlanná a magyar múltat. Festői egyénisége kialakult, valójában őstehetség volt, mindig maga útján járt, csak annyit vett át mestereitől, amennyi gyorsan felszikrázó tehetségéhez illett. Művészete a régi, nagy fes^ tők hagyományát követte, főleg Rembrandtét, Tizianét. Gyors, sommázó ecsetkezelése Frans Halséra emlékeztet. A műveiből kiragyogó eleven életérzés képei minden kis részletét ma is csodálatossá teszi. Mély pszichológiai érzéke és elragadó színvilága remekművekké avatja azokat a képeket is, melyeket akkor kevéssé becsültek. Kora és környezete a nagyméretű kompozíciókat kívánta tőle, ezek láthatók a világ nagy gyűjteményeiben, kevés Magyarországon is -, mint az 1871-ben festett egyik főműve, a Tépéscsinálók. 1871-ben nagyot fordult élete. Párizsi barátai, a De ma- raches házaspár meghívta házába. A világhír melléje szegődött, s vele a gazdagság, a fényűzés. Feleségül vette De Ma- raches báró özvegyét, s a nagy- ratörő asszony egyfelől, másfelől amerikaias ízű reklámkampányt folytató műkereskedői, embertelen hajszára fogták. Két kézzel szórta a pénzt. Legendás hírű palotát építtetett magának. Estélyein egész Párizs megjelent, a szellem és rang kiválóságai adták egymás kezébe a kilincset. Kezdetben még hazai, gyermekkori élményanyagából merített. Az éjjeli csavargók (1873), A falu hőse halkabb Ásító inas (1869) A fárasztó hajszában Munkácsy kimerült. Fiatal korában szerzett szörnyű betegsége kiújult, lelki feszültsége állandóan fokozódott. Örömét nem lelte már a fényűzésben, a borzalmas vég előérzetétől űzve menekült a nagy bibliai kompozíciókba. A Krisztus Pilátus előttnek sem elődje, sem utódja nincs a magyar vallásos festészetben. A dráma a lélekábrázolás remeke. A kompozíció Krisztus fenséges nyugalmával szilaj ellentétben álló, hevesen gesztikuláló tömeggel, középen Pilátus alakjával legszuggesztívebb alkotásai közé tartozik. Nem mondható ez el a sorozat másik két darabjáról, az 1884-ben estett Golgotáról és az Ecce homoról (1895). A romantikus realizmus ösvényéről letérve, kórral és becsvágyával versenyt futva megfestette még a bécsi Kunsthistorisches Museum óriási mennyezetképét, a világos színeivel Munkácsyra egyáltalán nem jellemző alkotást. Élete utolsó éveiben a halállal viaskodott csupán. Elméje elborult, az endenichi szanatóriumban 1900. május elsején a halál már csak egy élőhalottat váltott meg szenvedéseitől. A legnagyobb magyar festőt gyakran méltánytalanul kezeli a hálátlan utókor, pedig az a nagy szenvedély, mely életében fűtötte, a laikus számára észrevehetetlen hibáin keresztül is feledhetetlenné teszi alkotásait, melyeken az égő kolorit aratja diadalát. Falu hőse (1874) vagy hangosabb történelmi jelenetek élőképszerű beállítottsággal, ami Párizsban egzotikumként hatott. Hogy vezető pozícióját megtarthassa, új témák után kellett néznie. Gyermekkori emlékei is halványodtak, a világ akkori fővárosának elkényeztetett közönsége pedig a századvégi kapitalizmus nagy konjuktúrájában saját életének megörökítését várta el a festőtől. így keletkeztek szalonképei, melyek hihetetlen mennyiségben keltek el, mesés összegekért. Nyitányuk a Műteremben (1876), melyen saját magát örökítette meg feleségével együtt a festőállvány előtt. Szinte rubensi gazdagság árad a képből, a pompás környezetben a nemes anyagok között dúskáló festő életöröme. A szalonképek sorozata előkelő párizsi lakószobákban játszódik, velencei tükrök, legyezőpálmák, a kor divatja szerint agyonzsúfolt berendezések között. Elegáns, fiatal nők, ápolt gyermekek napi elfoglaltságait ábrázolja. Festő- iségük ma is eleven, akad köztük néhány gyöngyszem is. Ma a legnépszerűbb alkotásai kisebb zsánerképei, melyekben festői előadásának zsenialitása tisztán érvényesül, mint a Kö- pülő asszonyban (1873), vagy a Rőzsehordón (1873). Más tárgyú vásznai közül képmáséiról, tájképeiről és kisszámú csendéletéről sem feledkezhetünk meg, mert ezek nemcsak a magyar, hanem az egyetemes európai művészet remekei. Képmásainak egy része barátságból készült, mint Liszt Ferencé, Haynald érseké, vagy Paál Lászlóé. A kor azonban nem ilyeneket, hanem méretben és igényben óriási alkotásokat kívánt tőle. így születtek meg a nyolcvanas évektől kezdve monumentális vallásos képei. A Krisztus trilógia első darabja, Krisztus Pilátus előtt (1881) mégegyszer és utoljára a világsiker csúcsára emelte a festőt. Ecce homo (1895-96) Brestyánszky Ilona
