Új Néplap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-18 / 41. szám
10 1994. február 18., péntek Aktualitások — hirdetés A ki személyesen ismeri tudja, hogy Mátyus Ernő, a SZOLINFOT KFT. ügyvezető igazgatója nyughatatlan ember. Lehet, hogy ö maga sem tudott arról, mekkora ambíció szorult belé, amikor 1964-ben iro- dagépmüszerész tanulónak szegődött. Az új iránti fogékonyságát mutatja, hogy kezdő szakmunkás évei alatt tizenkét géptípus javításának „csízióját” tanulta meg. Az Irodagéptechnikai Vállalat Szolnoki Szervizében 1980-ban próbálhatta ki először vezetői rátermettségét. A megmérettetés úgy látszik sikeresnek bizonyult, hiszen 1983-ban már az általa szervezett - az országban egyetlen ilyen típusú - leányvállalat igazgatóhelyettese lett. Időközben megszerezte a szakérettségit és az Ipari Minisztérium vezetőképző kurzusán is túl volt. Ezekben az években „halmozta az élvezeteket”. Egy időben volt szakmai vezető, iskolapadban ülő nebuló és szakoktató. Ez utóbbi foglalatossága a 605. számú Ipari Szakmunkásképző Intézethez kapcsolódik. Egy dologra viszont soha nem volt ideje, a politizálásra. így a többszöri „szelíd presszió” ellenére megmaradt pártonkívülinek. A '80-as évek végén az élet újabb kihívásával szembesült, vállalatának budapesti központja - elfogadva javaslatát - 1989. januárjában megalapította a SZOLINFOT Kft.-t és őt nevezték ki a cég ügyvezető igazgatójának.- Amikor belevágtunk vállalkozásunkba, munkatársaimmal tudtuk, hogy nem lesz könnyű! Forgóalap nélkül, gyakorlatilag a nulláról indultunk. Döntő áttörést jelentett, hogy viszonylag rövid idő alatt megfordítottuk a szolgáltatásunk és a kereskedelmünk fontossági sorrendjét. Részletezés nélkül, három év alatt elértük, hogy napjainkban már az árbevételünk 70-75 %-a a kereskedelemből van. Üzleti filozófiánk a gyakorlatban bevált, azaz amit az irodatechnikában eladunk azt teljes körben szervizeljük.- A választékuk igazán bőséges...- Ennek előfeltételeként idő- Természetesen, hiszen ez partnereink részére egy újabb szolgáltatást jelent. Mi egy iskolarendszerű oktatásra épülő, speciális, 40-80 órás tanfolyamsorozatot működtetünk szeptember óta. Nem csekély anyagi ráfordítással kiépített ok tatóbázisunk eszközparkja egyszerre huszonnégy hallgatónak ad lehetőséget az általunk forgalmazott számítógépek, szoftverek kezelésének elsajátítására.- Híreink szerint Mátyus úr ki váló szakembereket foglalkoztat...- Ez így van, de ez a minősítés nem csak az oktatóbázisunk szaktanáraira vonatkozik. A reklámunk határmezsgyéjén mozog.- Igaz is, Ont úgy is ismerik mint ma is aktív sportembert...- Ez életem fontos része, ha időm engedi 45 évesen is lelkesen űzöm kedvenc sportágaimat. Télen síelek, nyáron úszom, szörfözők, teniszezek. Boldog vagyok, mert feleségemmel négy gyermeket nevelünk és közülük a három nagyobb követi a példám. A legkisebb még csak 20 hónapos, biztos, hogy lesz kiktől tanulnia! Ha már szóba jött, annyit még a magánéletemről, hogy ilyen családi háttér nélkül én kevesebb lennék...- Kanyarodjunk vissza egy Kezdődik az oktatás... (kis kép: SAMSUNG pénztárgép beszabályozása) közben márkaképviselői lettünk az OPTIMA, az AEG OLYMPIA írógép- és számológépcsaládnak, a MINOLTA és a SHARP fénymásolóknak. Az IBM nevével fémjelzett, világ- színvonalú HEWLETT-PACKARD, DTK számítógépeket és tartozékokat, valamint az APEH által engedélyezett valamennyi pénztárgép típust is forgalmazzuk és szervizeljük. De a PANASONIC telefonok, telefaxok és üzenetrögzítők teljes választékából is kedvére válogathat nálunk a vevő. Abban, hogy nagyforgalmazók lettünk - például csak a pénztárgépekből több ezer darabot adtunk el - meghatározó szerepe van a terebélyesedő szervizhálózatunknak. Szolnokon, Mezőtúron, Karcagon, Tö- rökszentmiklóson és rövidesen Jászberényben is megtalálhatók vagyunk. A fejlődés a négy év alatt megsokszorozódott árbevételünkben is jól mérhető.- Gondolom, üzleti megfontolásból szervezte meg a SZOLINFOT saját, mikró-számító- gépes oktatási rendszerét is? cégnél nem vagyunk többen mint négy évvel ezelőtt, de az általunk forgalmazott magas színvonalú technika megkövetelte, hogy — elsősorban a szervizekben - a lehető legjobb szakemberekből álló csapat dolgozzon. Hogy mennyi a jövedelmük? Úgy gondolom - sikerült egy olyan érdekeltségi rendszert felállítanom, amelyből munkatársaim pontosan tudják, hogy az általuk megtermelt érték részükre mennyit jövedelmez.- Tudjuk, hogy a rendkívül feszes gazdálkodása ellenére, ha kell, a kft. kinyitja a pénztárcáját...- Igen, ha a környezetem hozzám fordul én nem zárkózhatok el! így például a cég anyagi lehetőségeihez mérten támogatom a Hetényi Géza Kórház gyermekosztályát - ezt gondolom nem kell különösebben megmagyaráznom - de adok, ha tudok adni másoknak is, egyebek között elektronikus paneleket az egyik számítógéppel oktató középiskolának. De a sport támogatásáról sem feledkeztem el, igaz ez már az üzleti kérdés erejéig a munkájához. Említette, hogy a közelmúltban a SZOLINFOT jövőjét, de a személyes szakmai karrierjét is meghatározó nagyságrendű feladatot vállalt. Szólna erről bővebben is?- Az országos hatáskörrel működő Irodatechnikai Vállalatot privatizálják. Javaslatomra, a cégem és az ország hasonló profdban tevékenykedő 24 kft.— je - mint egy jogutódként — megalapította a „káefték KA- EFTÉJET”, melynek engem neveztek ki az operatív irányítást ellátó ügyvezető igazgatójának. Ebben az új felállásban az alapító cégek önállóak maradtak, de tevékenységüket összehangolják. Egy ilyen háttérrel jelentősen megnövekedtek a lehetőségeink. Erre példát is mondok. A külföldi gyártókkal és beszállítókkal ma már közvetlenül is módom van szerződéskötésekre. A napokban ezért is utazom ki újból üzleti partnereimhez. (P.R.) Berta László Fotó: Nagy Zsolt A jonatán felett eljárt az idő? Vágd az almát, ne siránkozz! Jóstehetség kell ahhoz, hogy valaki előre megmondja, mi várható az idén az almapiacon. Megszűnik, vagy folytatódik az almamizéria? Az okok közismertek: a keleti piac összeomlott, a nyugati államokban bőven terem e gyümölcsből, az ízletes magyar jonatánt legfeljebb, ha léalmának vásárolnák fel. A termelők hátán csattan az ostor: befektetésük, munkájuk nem térül meg, az almatermesztés ráfizetéses. Egyesek attól tartanak, hogy újra bekövetkezik az. ami nem is olyan régen megtörtént: „baltával fogják megoldani” a feszültséget, kivágják a fákat. Valóban ilyen tragikus a helyzet? Valóban nem érdemes ma Magyarországon exportra almát termelni? Tagadhatatlan tény, hogy a meglévő gondok a szovjet exportpiac kiesésére vezethetők vissza, ez érintette a legsúlyosabban a hazai termelőket, hiszen nyugatra már az utóbbi húsz esztendőben is csak nagyon kevés almát exportáltunk. Az Európai Unió üzleteinek polcain csak kiváló minőségű termékeknek van helyük. A magyar jonatán nem tartozik ezek közé, nincs is kereslet iránta. A kereskedők ezt a fajtát az alacsony árkategóriájú almák közé sorolják. S ha mégis hajlandók megvenni, kizárólag ép és friss gyümölcsért adnak pénzt, ehhez pedig drágán fenntartható gáztárolókra lenne szükség. A gazdálkodókat tehát sem rá-, sem lebeszélni nem lehet az almatermesztésről. Segíteni viszont igen, az almatermesztéssel régóta foglalkozókat a fajtaváltásban, az újdonsült vállalkozókat pedig a fajta jó kiválasztásában. Apró jelek már utalnak arra, hogy a kistermelők körében ha csak lassan is, de megindult a telepítési kedv. Felismerték azt a tényt, hogy itthon is lehet olyan fajtákat termeszteni, amelyeket Nyugat-Európában is el lehet adni. Az is tagadhatatlan tény, hogy a helyzet gyorsan, gyökeresen és radikálisan nem változtatható meg, mivel a fajtaváltáshoz az almaültetvények esetében idő kell. Biztató azonban, hogy az Országos Mezőgazda- sági Minősítő Intézet jóvoltából már vannak olyan új almatermesztési eljárások, amelyek alkalmazásával gyorsan termőre lehet fordítani az ültetvényeket. De a türelem mellett tőkére is szükség van. Ferenczy Europress Javul a gazdaság teljesítménye A Pénzügyminisztérium legutóbbi összesítései szerint valószínűnek látszik. hogy 1993-ban - az 1992. évihez viszonyítva - a GDP 0,2 százalék közötti mértékkel csökkent. Ez a visszaesés kisebb, mint a megelőző esztendőben, ami részben annak az eredménye, hogy megkezdődött az ipari termelés növekedése. Az elmúlt év novemberéig az ipari termelés 4,3 százalékkal bővült az előző esztendőhöz képest. Az élelmiszer-gazdaság hozzáadott értéke viszont 5-7 százalékkal esett vissza, bár igaz, egyre mérsékeltebb ütemben csökken az élelmiszeripar termelése, s a mezőgazdaságban sem romlottak tovább a gazdálkodás feltételei. Minderről a minisztérium tájékoztatta az MTI-t. A lakosság pénzbevételei 18 százalékkal növekedtek, miközben a megtakarítások 225 milliárd forinttal gyarapodtak, így a hazai kereslet terén nem alakult ki lényeges változás. A munkanélküliek regisztrált létszáma decemberre 632 ezerre mérséklődött. Kismértékben megkezdődött a beruházások növekedése. Erről egyelőre nincsenek pontos adatok, a bővülést a szakértők 0,5 százalékra becsülik. (MTI) Pályázati tájékoztató A Magyar Honvédség előnyös továbbtanulási lehetőségeket kínál felsőfokú tanintézeteiben azoknak a középfokú végzettségű tanuló, dolgozó, továbbá a fegyveres sorkatonai szolgálati kötelezettségüket teljesítő fiatal férfiaknak, akik vonzódnak a katonai pályához, és hivatásukként kívánják választani a haza fegyveres szolgálatát. A tisztképzés három katonai főiskolán, háromféle (parancsnoki, technikai, illetve gazdálkodási) képzési profilú szakon szereznek katonai és polgári képesítést egyaránt igazoló főiskolai diplomát. A képzés tandíjmentes. 1. Kossuth Lajos Katonai Főiskola Szentendre Katonai képesítés Polgári képesítés szak és ágazat szak Parancsnoki:- összfegyvememi- gépesített lövész üzemmérnök-tanár- harckocsizó üzemmérnök-tanár- felderítő üzemmérnök-tanár- tüzér földmérő üzemmérnök- határőr üzemmérnök-tanár Technikai:- műszaki építő üzemmérnök 2. Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola Budapest Katonai képesítés Polgári képesítés Technikai:- légvédelmi rakétatechnikai villamos üzemmérnök- lokátortechnikai villamos üzemmérnök- híradó * villamos üzemmérnök- rádióelektronikai felderítő * villamos üzemmérnök- fegyverzeti gépész üzemmérnök- páncélos és gépjármű-technikai gépész üzemmérnök- informatikai informatikai üzemmérnök- vegyivédelmi vegyész üzemmérnök Gazdálkodási:- hadtáp pénzügyi üzemgazdász- pénzügyi pénzügyi üzemgazdász A csillaggal jelölt szakokra nők jelentkezését is elfogadják! 3. Szolnoki Repülőtiszti Főiskola Szolnok Katonai képesítés Polgári képesítés — repülőhajózó- repülőgép-vezető közlekedési üzemmérnök- helikoptervezető közlekedési üzemmérnök- repülésirányító közlekedési üzemmérnök- repülőműszaki- repülőgép sárkány-hajtómű gépész üzemmérnök- fedélzeti rádiótechnikai villamos üzemmérnök- fedélzeti fegyvertechnikai villamos üzemmérnök A képzés időtartama: négy év (nyolc szemeszter) Jelentkezés feltételei:- magyar állampolgárság- 23 évnél nem idősebb életkor- büntetlen előélet- egészségi alkalmasság- középiskolai érettségi (vagy annak folyó tanévben való megszerzése) A katonai főiskolai tisztképzésre történő jelentkezést a felsőfokú tanintézetekbe pályázók részére kiadott - országosan egységes - jelentkezési lapon kell benyújtani a lakóhely szerinti megyei hadkiegészítő parancsnokságra. Ehhez mellékelni kell:- a saját kezűleg írt önéletrajzot- jelentkezési díj befizetését igazoló csekket- 3 hónapnál nem régebbi tüdőszűrő-igazolást- „betétlap a hozott pontszámokról” c. nyomtatványt. A korábban érettségizettek a benyújtáskor csatolják:- az érettségi bizonyítvány másolatát-a III. és IV. tanév végi osztályzatokat igazoló dokumentumot- az erkölcsi bizonyítványt. A felvételi eljárás: 1. Alkalmasságvizsgálatok a/ egészségi alkalmasság megállapítása b/ testi-fizikai alkalmasság megállapítása c/ pszichológiai alkalmasság megállapítása 2. Ismeretszint-felmérés- a középiskolai matematika törzsanyagából- a középiskolai fizika törzsanyagából- a választott idegen nyelv törzsanyagából (50 „hozott” pontszám fölött az ismeretszint-felmérésre nem kerül sor, a „hozott” pontok duplázásra kerülnek!) 3. Bizottsági beszélgetés Az érdeklődőknek a megyei hadkiegészítő parancsnokság pályára irányító főtisztje részletes felvilágosítást ad. Telefon: 56/376-455, levélcím 5001 Szolnok, Pf.: 10. Pályázati határidő: a jelentkezési okmányok beérkezése a lakóhelyileg illetékes megyei hadkiegészítő parancsnokságra: 1994. március 1.