Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-10 / 7. szám
1994. január 10., hétfő Azt beszélik Tiszainokán 5 A tizenhat eleven Kérem szépen, mi vagyunk a falu legelevenebbjei, tizenhatan. Pedig ebbe az óvodába, ahogy hallottuk, valamikor huszonötén is jártak. Két óvó néni foglalkozik velünk, ügyel ránk. Van itt.minden, akár a jó boltban. Testnevelés meg matematika, anyanyelvi ismeretek és vizuális nevelés, környezetismeret, mese- és verstanulás, mert közülünk egy, ősszel már iskolába megy. Mi, tizenöten még maradunk. Csuda jó, hogy az udvar nagy, a park gyönyörű, és nyáron remekül lehet kinn rohangálni. Ilyenkor beszorít bennünket a január, de tessék megnézni, mennyi játék vár ránk a sarokban! Most nem lehet elővenni őket, hiszen rögtön ebédelünk. Nehéz volt a délelőtt, annyit, de annyit játszottunk, hogy már korog a gyomrunk. Hogy ki az éhes? Jaj, minket tetszik kérdezni? Az, aki a kezét nyújtja ... Dugdosós készülék A posta nem éppen fiatal épület, a háború előtt - ahogy hallottam - egy deportált zsidó családé volt. Azután állami tulajdonba került, és aki telefonálni, újságot vásárolni, levelet feladni szeretne, ide tér be. A telefon özönvíz előtti, afféle dugdosós készülék, és első ránézetre látszik, életkora jóval több, mint az előtte ülő 21 esztendős postás kisasszonyé, aki Cibakházáról jár ki, naponta nyolctól délután négyig tart nyitva. Jegyeztetni kell a távolsági beszélgetéseket, míg helyben, a faluban hat lakást, létesítményt tud kapcsolni. Igaz, a modernebb telefonálási lehetőséget ’93-ra ígérték, dehát ott- jártunkkor már egy újabb évet írtunk, s az özönvíz előtti készülék maradt. Ez is csak délután négyig, azután pedig bárki, máshol az egy meglévő segélykérő révén érhető el erről a településről. Pomázi Anita két éve dolgozik ennek a pici falunak a kispostáján Szidi, a kézbesítő A településen Horváth Já- nosné, vagy ahogyan ismerik és hívják, Szidi, házi gondozó, aki mellesleg a lapunk helyi kézbesítője.- Hány Új Néplap jár ide?- Jelenleg csak hét, de majd lesz ez a szám magasabb is. Korábban, ahogy hallottam, negyvennél több, úgyhogy van mit csinálnunk. Mert ez közös munka: a maguké, meg az enyém is.- Mit mondanak az emberek? Csak őszintén ...- Az szoktam lenni, nem kenyerem a mellébeszélés. Először is magas az ára, mert errefelé alacsonyak a nyugdíjak. Azután, hiányolják: túl sokat írnak a Jászságról, Szolnokról, a szolnoki városházáról, Mezőtúrról, de ez a térség meg a mi falunk fehér hollónak számít. Pedig errefelé is élnek emberek. Azután problémás a gyógyszer- ellátás, a boltban sem mindig azt kap az illető, amit szeretne.- Mit javasol, miről, kiről írjunk?- Egyszerű a feleletem: az emberekről. Például az állástalanokról, a fiatalokról, a magányos öregekről, nem utolsósorban a nagycsaládosokról.- Miért nem utolsósorban?- Mert én is közéjük tartozom: egy tizenhat, egy tizennégy és egy ötéves lány édesanyja. Ne haragudjon, máskor többet beszélhetünk, de most mennem kell, mert nyolc idős embernek az ebédet is hordom, és ahogy az órát figyelem ... Néhány szó a faluról Tágabb értelemben ez a szép környezetben fekvő település ott található, amerre a madár sem nagyon jár. Közelebbi meghatározás szerint a kíváncsi a Tiszazug körül keresse, hiszen onnan például Kunszentmárton tizennyolc, Tiszakürt pedig jó öt kilométer. Házai - amelyekből 263 található - átlagosak vagy talán annál is szerényebbek, jelezve: a 481 itt lakó aligha dúskál földi javakban. Hogyan is dúskálna, hiszen százhatvan a nyugdíjas, hetvenynyolc az állástalan, ami a munkaképes korúaknak több mint a felét jelenti. A téeszről szó se essék már, elhelyezkedni az önkormányzat intézményeiben - óvoda, polgármesteri hivatal, szociális otthon, orvosi rendelő - lehet csak, vagy a kereskedelemben, postán. Mindez egy, talán egy-két, ritkán több embert jelent. Munkahely esetleg Kecskeméten adódik, járnak is többen dolgozni a barack fővárosába. Akadnak vállalkozók, ők általában földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoznak. Sajnos fogy a népesség, hiszen egykoron jóval ezer felett volt a tiszainokaiak száma. Iskola nincs a pici településen, az óvoda még „él”, két óvónő vigyáz az oda járó apróságokra. A korosabbakra, elesettebbekre pedig szociális gondozó, hiszen mint fentebb említettem: idős ez a falu, még inkább az a népesség. De a további szószaporítás helyett' beszéljenek inkább a képek és a hozzájuk tartozó rövid portrék, szövegmagyarázatok. Mini szociális otthon Ahogyan hallottam, egykoron egyházi épület volt az a szárny, amelyhez bővítés révén a kunszentmártoni Pallér Bt. jóvoltából új létesítményt toldották. A tulajdonképpeni munkálatokkal november 30-ra végeztek, és ezekben a napokban már a berendezések beszerzésén fáradoztak. Igaz, még a fűtéssel is adódnak gondok, és ahogy megnyitottam belülről a folyosó ajtaját, nyikorgóit, feszült az ártatlan. Ezzel azt akarom jelezni, hogy apróbb javítások még adódhatnak a kevés híján ötmillióba került mini szociális otthonon, de az már bizonyos, hogy a legújabb inokai létesítmény tizenkét koros személynek nyújt éjjel-nappali otthont, teljes ellátást, felügyeletet, meleget. Az új szárnyon hat darab kétszemélyes szobát alakítottak ki, amelyekhez fürdőszoba, ebédlő társul. Sőt még tálaló, illetve társalgó is. A falu mini szociális otthona kívülről. A létesítmény mintegy ötmillió forintba került. Az önkormányzat elképzelései szerint az első lakók a hónap második felében érkeznek. Közöttük eddig egy a helybeli, a többiek pedig a környék kisebb-nagyobb falvaiból, községeiből jelentkeztek. Hogy mennyibe kerül a lakás, ellátás, gondozás? Arra is megvan a felelet: a nyugdíj nyolcvan százalékát kell befizetni. Betlehemben született Kérem szépen, ez most jó, ez dr. Bilió Gáder diagnózisa Sanyi bácsi, a vállalkozó Tornyi Sándor az unokák kedvencével, a Kincsem nevű walesi pónijával A hatvanhét esztendős Tornyi Sándort mindenki ismeri a környéken, aki jelenleg vállalkozó, és több mint száz hektáron gazdálkodik. Ebből csak tíz a bérlemény, a többi a sajátja. Noha tavaly nem a legszerencsésebb esztendőt tudhatta maga mögött, hiszen ami pénzük, tartalékuk volt a takarékban, mind ki kellett vennie, de mégis boldog. Hogy miért? Mert gazdálkodhat, hiszen világéletében erre vágyott. Nem másén, a sajátján. Eddig elvetett húsz hektár búzát, telepített tizenhat hektár lucernát, erdeje is adódik egy hektár. A jövőre gondolva; ki- lenchektámyi belvíztározót is kialakít. Noha nyeresége egy fi- tying se lett, sőt fel kellett vennie 1,7 millió kölcsönt, mégis bízik. A jövőben, abban, amit a régi öregek állítottak: a föld annak fizet, aki szereti. Mert ő szereti, meg a jószágot is: van négy lova, öt tehene, hat borja, harminc malaca, negyven juha, a csirkéket pedig még sose számolták. Ha a gyerekei, unokái kijönnek Kunszentről, lerántanak párat, így a szegény tollasoknak annyi. Hála a korai, időbeli talajmunkáknak meg a jó időnek, a tavalyi vetései szépen mutatnak. Még az is meglehet, tárolási gondokkal fog küszködni. Különösen akkor, ha májusban, júniusban egy szer-kétszer megázik a környék. Az egészből csak annyi hibá- dzik, hogy valamelyik hozzáértő orvostudor tegye helyre, rendbe a bal térdét. Mert a gazda hiába bírja, bírná az iramot, ha őkelme egyre többször rakoncátlankodik. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János Bármilyen hihetetlen, de találtunk a faluban egy embert, dr. Bilió Gáder doktor urat, aki nem máshol, mint Betlehemben született. 1946-ban látta meg a napvilágot, és még jószerével hat hónapos, amikor elveszíti a szüleit. A nagyanyja, nagybátyja nevelte, majd 1967-ben érettségizett. Jeruzsálemből tíz-egy- néhány kilométerre felvették egy újságírói egyetemre, ahol négy félévet tanult. Ezután 1969. szeptember 13-án Magyarországra került Szegedre, az orvostudományi egyetemre. Ez a nap teljesen véletlenül péntekre is esett, sőt kevés híján a repülőgép is majdnem lezuhant. Hét esztendő múlva végzett, a szíve visszahúzta Jordániába, de nem kapott állást. Visszatért a Hetényibe, és a hármas számú belgyógyászati osztályon helyezkedett el. Közben a belgyógyász szakvizsgáját is letette, majd Martfűre került. 1985-ben ismét Jordánia következett, ahol fél évig kórházigazgató. Nehéz az emberekkel bánni, ismerte el, és visszatért Szolnokra, az onkológiára. 1993. szeptember 1 -je után Nagyrév és Ti- szainoka orvosa. A felesége magyar, főnővér, két lányuk született. Az egyik a Varga Katalin Gimnáziumban tanul Szolnokon, a másik a Fiumei úti általánosban. Noha korábban már kétszer is visszatért Jordániába, és a szavaival élve ő itt menekült, nem szándékozik országot változtatni. Magyarul: marad, és áll a hozzá betérők rendelkezésére ez a Betlehemben született orvos. Hetente háromszor: kedden délután, szerdán meg pénteken délelőtt például Tiszainokán . . . Emlékmüsors Első változat: „Felháborító, hogy ez még csúfítja a környezetet! Nem elég, hogy az elvtársak ' harminc-egynéhány éve kőbe álmodták, most is Tisza- inoka parkjában rontja a levegőt. Mintha nem történt volna rendszerváltozás! Vagy maguk, uraim, erről itt nem vesznek tudomást?” Második változat: „Sajnállak titeket, szerencsétlen orosz, mit orosz, ukrán fiatalok. Tudom, még élni, szeretni, gyerekeket nevelni szerettetek volna, de nem volt pardon. Hajtottak benneteket, és a Tiszazug térsége lett a végállomásotok. A fiaitok már hazamentek, ti is indulhatnátok, de jaj, ki jön értetek?” Harmadik változat: „Döntse el az önkormányzat, a helyi lakosság, mi legyen az emlékoszloppal. Ha nem is most, de mondjuk a tavaszi választások után. Mert ahol demokrácia van, ez az ott lakók, élők állás- foglalásától függ. Legalább kérdezzék meg őket, ha az alapozásnál elfelejtették!” Kérem, mindenki válassza ki a szívének, emberi tapasztalatának, nagyságának megfelelő néhány sort. Vagy esetleg negyedik variáns is születik?
