Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-08 / 6. szám

4 Kultúra 1994. január 8., szombat----hirdetés F ILM KÉSZÜL A RADETZKY INDULÓRÓL. Axel Corti rendező irányításával Ausztriában kezdték meg a La Marche de Radetzky című film forgatását. A film főszereplője Max von Sydow. Jelentős szerepet kapott a filmben Gerd Voss is. (FEB Foto) Fogászati pályázat újságíróknak Az Egészségügyi Világszer­vezet 1994-et Az egészséges száj évének nyilvánította. Eh­hez kapcsolódóan a Magyar Fogorvosok Egyesülete és a Fővárosi Gyermekfogászati Prevenciós Bizottság pályázatot hirdet újságírók számára. A pályázatra olyan, a nyom­tatott sajtóban megjelenő publi­kációkkal, a rádióban elhangzó, illetve a televízióban bemutatott műsorokkal lehet jelentkezni, amelyek bármely módon vagy formában a fogbetegségek megelőzésének korszerű mód­szereit terjesztik, illetve a fogá­szati egészségvédelemre ösztö­nöznek. A pályázaton a január 1. és április 30. között publikált írásokkal, elhangzott vagy be­mutatott műsorokkal lehet részt venni. Az április 30-ig bekül­dött anyagokat a pályázatot szakmai zsűri bírálja el, és dönt a díjak odaítéléséről. Az első dí­jazottat 50, a másodikat 30, a harmadikat pedig 20 ezer forint­tal jutalmazzák. A pályázatokat a közlés, bemutatás idejének, helyének megjelölésével az alábbi címre várják: Fővárosi Gyermekfogászati Prevenciós Bizottság, 1134 Budapest, Huba u. 10. (MTI) magyar Állampapír Kamatozó Kincstárjegy 1995/1. Legyen akár megfontolt Bizonyára Ön is rendelkezik olyan megtakarított összeggel, melyet egy éven belül nem tervez elköl­teni. Ha ezt a tartalékot igazán megfontoltan sze­retné gyarapítani, olyan befektetést kell találnia, amely erre az időtartamra kedvező kamatot nyújt, ugyanakkor biztonságos. Ez a Kamatozó Kincstárjegy 1995/1. A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű érték­papír, amely erre a rövid időszakra igen kedvező kamatot nyújt. Természetesen, mint minden Magyar Állampa­pírra, a Kamatozó Kincstárjegyre is érvényes az állami garancia. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1994. január 10-14-ig jegyezhető. Évi bruttó kamata 23%. Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül. így ha tervei változ­nak, a birtokában levő értékpapírokat napi árfolya­mon eladhatja a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ek­kor csak a névérték kerül visszafizetésre. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamatozó Kincstárjegy minden hónapban kibocsá­tásra kerül. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. ó. • OTP Bank Rt.: 5001 Szolnok Szapáry u. 31., Jászberény, Kunszentmárton, Tiszafüred, Törökszentmiklós, Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr, Túrkeve, Jászapáti, Jászárokszállás, Jász- ladány, Kunhegyes, Kunmadaras, Martfű, Tiszaföldvár • MKB Rt. 5000 Szolnok, Baross u. 10-12. • MNB Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság 5000 Szolnok, Magyar u. 8. .1*1 ATo> wtöSWay---------- -­Á L LAMP APÍ B KIRABOLTÁK A 007 ÜGYNÖKÖT. Betegségéből fel­épülve Roger Moore Svájcba repült, hogy családjával néhány napot pihenjen. A genfi repülőtéren, a híres 007 ügynököt kirabolták. Éltünk bőröndje, amiben a hitelkár­tyái, ékszerei és 40 ezer FF készpénze volt. (FEB Foto) Csatlakozás helyett NATO-kézikönyv magyar nyelven Nem titok: Magyarország tavaly már többet szeretett volna elérni a NATO által felajánlandó békepartnerségi viszonynál. Jó lett volna sokkal gyor­sabb ütemű csatlakozási lehe­tőséget kapni, esetleg köztes társult tagsággal, de tudomá­sul kellett vennünk, hogy a realitás most, 1994 januárjá­ban ennél sajnos kevesebb. Ezt Joó Rudolf, a HM köz- igazgatási államtitkára jelen­tette ki az MTI kérdésére vá­laszolva, azon a pénteki sajtó- tájékoztatón, amelyen bemu­tatták a magyar nyelven első alkalommal kiadott NATO- kézikönyvet. Az államtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a „Partnerség a békéért” for­mula a korábbinál konkrétabb együttműködést tesz lehe­tővé, és legalább 80 százalék­ban katonai elemeket tartal­maz. így például Magyaror­szág a jövőben aktívan részt vehet a béke fenntartásában és a NATO védelmi tervezé­sében is. A békepartnerségi viszony országonként testre szabott lesz, és helyet ad a természe­tes differenciálódásnak. így tulajdonképpen az minden egyes állam saját képességén és akaratán múlik, hogy ezt a programot milyen tartalom­mal töltik meg - tette hozzá az államtitkár. A HM Stratégiai és Vé­delmi Kutatóintézet által kia­dott kézikönyvet ingyen ter­jesztik - mondta el Gazdag Ferenc. Az intézet igazgatója arról is tájékoztatott, hogy a kiadvány a NATO-iroda sajtó és információs osztályának támogatásával jelent meg. A könyv különösen a kuta­tók, a politikusok, a közigaz­gatási szakemberek és a dip­lomaták számára lesz hasz­nos, nem beszélve természe­tesen a katonákról. Joó Ru­dolf hozzátette: a kiadványból többek között megismerhet­jük, hogy miként működik a NATO-n belül a konszenzus­teremtő mechanizmus, amit még négy állam között sem könnyű elérni. (Az államtitkár a visegrádi országok együttműködésére utalt.) Kérdésekre válaszolva a kutatóintézet igazgatója el­mondta, hogy véleménye sze­rint jelenleg sem a magyar társadalom, sem a magyar hadsereg nincs felkészülve a NATO-hoz való csatlako­zásra. Ehhez ugyanis számta­lan jogszabályt kellene meg­változtatni, illetve a honvé­delmi költségvetést kellene a jelenleginek legalább kétsze­resére felemelni. (MTI) GERONIMO.\Na\ter Hill filmet készítetett Amerika múltjá­ról és történetéről. A karácsonykor bemutatott film fő­szereplője Jason Petrick. A történet a legendás apacs in­diánról, Geronimóról szól, 1885-1886 között, amikor az amerikai hadsereg végső csapást mér az indiá­nokra. (FEB Foto)

Next

/
Thumbnails
Contents