Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-07 / 5. szám
4 Kulturális hívogató — ügyeletek 1994. január 7., péntek Januári kínálat Január 22.: a magyar kultúra napja Gecse Árpád tárlata Jászberényben Tamási-bemutató Karcagon Az új esztendő első hónapja, január némiképp kiemelkedik az év hónapjai közül: 22-én tartják ugyanis országszerte a kultúra napját, így a megyében is több program kapcsolódik az eseményhez. De új bemutatóval jelentkezik a Szigligeti Színház is, előadják Weöres Sándor drámáját. SZOLNOK . A Szigligeti Színház januári műsora a következőképpen alakul: január 7-én (Rátkay-bér- let), 12-én szerdán este (Odry-bérlet), 14-én pénteken (Mezőgép-bérlet), 15-én szombaton (Berky-bérlet), 27-én csütörtökön (Iványi-bérlet), 29-én szombaton (Ybl-bérlet), 30-án vasárnap délután 3 órakor (Kiss Mányi-bérlet), míg más, említett napokon az előadás mindig 7 órakor, és műsoron a rendkívül sikeres XIV. René. A nyugati világ bajnoka az alábbi napokon tekinthető meg: 8-án szombaton (Varsányi-bérlet), 9-én vasárnap 3 órakor (Leho- tay-bérlet), 11-én kedden délután 3-kor (Major-bérlet), 13-án csütörtökön (Pethes-bérlet), majd 28-án pénteken (Pécsi-bérlet). A kétfejű fenevad. Weöres Sándor drámájának első előadása 20-án csütörtökön este 7- órakor (Soós Imre-bérlet), majd 21-én pénteken este (Szigligeti-bérlet), 22-én szombaton (Blaháné-bérlet), 23-án vasárnap délután 3-kor (Upor-bérlet), 26- án szerdán ugyancsak délután 3-kor (Egressy-bérlet). A színház januári programjában szerepel a Leander és Lenszirom: 7-én délelőtt 11-kor, 27- én csütörtökön szintén 11 órakor, valamint 29-én szombaton is délelőtt 11-kor, és valamennyi előadás bérletszünetben. A Stúdió Színpadon Strindberg Júlia kisasszonya látható, 11-én pénteken, 23-án vasárnap és 30-án vasárnap - mindhárom alkalommal 8 órai kezdettel. Goethe Clavigója 11-én kedden, 25-én kedden, 26-án szerdán - mindhárom előadás 8 órakor kezdődik a Szobaszínházban. A Városi Művelődési Központban január havában: érdekesnek ígérkezik Jean-Paul Sartre színművének, a Zárt tárgyalásnak a bemutatója a zeneteremben, 8-án este 7 órakor. A vers barátait várják 16-án szombaton a második Csokonai vers- és prózamondó verseny szolnoki városi döntőjére, melynek színhelye az előadóterem, időpontja pedig délelőtt 10 óra. Január 22-én, szombaton rendezik meg este 6 órai kezdettel a kultúra hagyományos ünnepét a Városi Művelődési Központ színháztermében. A kiállítások közül egy mondhatni szokatlan tárlatra hívjuk fel a figyelmet: január 15-én a művelődési központ kisgalériáján nyílik meg délután 2 órakor a Rácsok nélkül című kiállítás. Különlegességét az adja, hogy börtönökben készült képzőművészeti alkotások első ízben láthatók nagyközönség előtt, közművelődési intézményben téve közszemlére. A rejtvényfejtők 16-án, vasárnap a fölszinti klubban mérhetik össze tudásukat: 10 órától 13 óráig rendezik meg a megyei tehetségkutató versenyt. A gyermekeknek 25-én, kedden 10 órakor, majd 14 órakor a színházteremben a Micimackó és a Hófehérke bérleti elődásai, Puszi és Ernesto. A fotógalérián a X. Alföldi tájak, emberek fotópályázat anyagából válogatott alkotások tekinthetők meg. JÁSZBERÉNY A Déryné Művelődési központban tartják a díszítőművészeti szakkörök vezetőinek továbbképzését. A Gyöngyösről, Nagykátáról, Újszászról, Kengyelről érkezett szakkörvezetők itt készült munkáit január 8-án helyezik el a bejáratnál lévő tárlókba, és február 5-ig láthatók. A kultúra napját január 22-én Gecse Árpád életműkiállításának megnyitásával ünnepük a Déryné Művelődési Központban. Dr. Skultéty Sándor, a régió köztársasági megbízottja 15 órakor nyitja meg a kiállítást. E napon az Ifjúsági Házban is nagy rendezvény lesz. Az Egyházi Iskoláért Alapítvány javára rendeznek alapítványi bált. A rendezvényt az Ifjúsági Ház a Nagyboldogasszony Katolikus Iskolával közösen szervezi. A bál 19 órakor kezdődik. Jászberényből elszármazott művészek adnak műsort, a Lehel Társastáncklub közreműködésével. A Filharmónia bérletes hangversenysorozata folytatódik. Január 17-én 10.30-kor a DMK-ban a szakmunkástanulóknak, 12.30-kor pedig az erősáramú szakközépiskola és a Lehel Vezér Gimnázium diákjainak szól a zene. Az Ifjúsági Ház két színházi programot szervez. Január 22-én 17 órakor indul a színházi buszjárat. A Vidám Színpad Vágyom egy ágy után c. előadását nézik meg. Január 29-én 16.30-kor indulnak a Fővárosi Operett Színházba, a Leányvásár c. operett megtekintésére. MEZŐTÚR A Közösségi Ház nagytermében január 31-ig Lóránt János festőművész kiállítása látható. Január 22-én a magyar kultúra napjának ünneplése lesz. Drámapedagógiai előadás 28-án délelőtt lü-től meghívottak részére, a gödöllői művelődési központ munkatársainak vezetésével, általános iskolai pedagógusok részére. TÚRKEVE Galamb- és díszmadár-kiállítást rendeznek 8-án és 9-én a Táncsics Mihály Úti Művelődési Házban. KUNMADARAS Vidám pótszilveszterre várják a község szórakozni szerető tagjait január 22-én, szombaton 20 órától a művelődési házba. KISÚJSZÁLLÁS Január 19-én 16 órakor a zenei könyvtárban tart előadást Papp Gábor művészettörténész Angyali korona, szent csillag címmel a koronáról. Az előadást a könyvtár az anyanyelvápolók szövetsége helyi csoportjával közösen szervezi. A magyar kultúra napja alkalmából 17-21-éig ingyenes könyvbörzét rendeznek az Arany János Könyvtárban. Január 21-én 16 órakor a Nyár utcai Alkotóházban nyitják meg Palkó Tibor festőművész kiállítását; 17 órakor lesz a városi ünnepség a városháza dísztermében, ahol Fekete Sán- domé ünnepi megemlékezése után a zeneiskola növendékei és tanárai adnak hangversenyt. KARCAG A Gyermekek Házában január 8-án 14 órakor újra indul a balett-tanfolyam, 13-án 18 órától pedig ismét lesz Fi- desz-filmklub. Január 14-én a mesék kedvelőit várják városi mesemondó versenyre, 15-én pedig a próza kedvelői mérik össze tudásukat. A Györffy István Nagykun Múzeumban január végéig tekinthető meg két helyi fiatal alkotó, Hangyási Attila és Csókái Diána közös kiállítása. A múzeum hétfőnként zárva tart! A Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban január 9-én 14 órakor indul a társastánctanfolyam. Január 12-án az Életet az éveknek nyugdíjasklub vendége lesz 15 órától dr. Horváth József városi tiszti főorvos, ugyanaznap az MSZP tart fórumot. Meghívott előadójuk Szekeres Imre, a párt alelnöke. Január 15-én a Puszta Koncert- és Szalonzenekar ad hangversenyt a színházteremben, aznap 15 órakor a fegyveres testületek nyugdíjasklubjának lesz a vendége Szabó Dénes városi rendőrkapitány, Sándor Mihály laktanyaparancsnok és Körösi Albert, a megyei hadkiegészítési parancsnokságtól. Január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából a dicső- szentmártoni népszínház előadásában Tamási Áron Vitéz lé- lekjét nézhetik meg az érdeklődők. Január 26-án 10,45-kor lesz a középiskolásoknak bérletes hangverseny. MARTFŰ A művelődési központban január 19-én, szerdán este 6 órakor táncházat szerveznek folkprogrammal, amelyben skót és ír népek zenéje és tánca szerepel, és a M. É. Z. együttes működik közre; 24-én hétfőn délután 2 órakor Különc zeneszerzők, furcsa ötletek a XX. századból címmel az elektronikus zenével és a jazz világával ismerkedhetnek meg a középiskolások a filharmóniai hangversenysorozatban; 26-án szerdán délután 3-kor Most mutasd meg! - általános iskolások szellemi és ügyességi vetélkedője. A FILMSZÍNHÁZAKBAN A hónap folyamán a megye több filmszínházában is bemutatják a Tina című zenés filmet, a híres énekesnőről készített alkotást. A film lényegében két ember, Tina és Ike története, két Tina Turner filmen művész története, előadva a dalok segítségével. A rendező Gibsonnak ez egyébként az első zenés filmje. Január 12-én Martfűn játsszák, január 15-16-17-18-19-én a jászberényi Lehel mozi proramjában, január 20-21-én a törökszentmiklósi Filmcentrumban, 22-én, 23-án és 24-én a szolnoki Tisza mozi A termében. Orvosi ügyelet Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Megyei Intézetének közleménye: H« * * Az ügyelet ideje: 1994. január 8-án, szombaton 07 órától január 10-én, hétfőn 07 óráig tart. Szolnokon a Hetényi Géza Kórházban (Tószegi út 21., tel.: 421-521) szombat, vasárnap az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket: baleseti általános sebészet a sürgősségi osztályon; szülészet-nőgyógyászat a nőgyógyászati ambulancián; belgyógyászat: - sürgős esetekben - a kórház sürgősségi osztályán. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9. (a volt laboratórium helyén), tel.: 373-373. Ellátási területe: Szolnok, Tószeg, Tiszavár- kony, Tiszavárkony-Szőlő, Ti- szajenő, Zagyvarékas, Szászberek, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Vezseny. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F.U.9., tel.: 423-102. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombat, vasárnap 8-tól 17 óráig, 17 órától másnap reggel 8-ig a kórház szájsebészeti osztályán (Tószegi u. 21.) fogadják a betegeket, sürgős esetben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője, Lenin u. 1. (hét végén 7.30 órától, hétfő reggel 7.30-ig). Tiszaföldvár: központi ügyelet: Kossuth u. 139. (hét végén 07 órától hétfő reggel 07 óráig). Besenyszög: dr. Elbakour Afif, Damjanich u. 4/a. (pénteken 16 órától az első munkanap reggelén 8 óráig). Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Hunyadfalva, Csataszög: dr. Zsótér Gy., Kőtelek, Szent István tér. (szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig). Újszász: dr. Szóró M., Kossuth u. 1. (szombat reggel 7 órától hétfő reggel 8 óráig.) Jászberény: szombaton a fogászati szakrendelés 7-től 12 óráig az Erzsébet Kórház-Rendelőintézetben (Szelei u. 2.). Hét végén több szakrendelés nem működik! Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 312-226., szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig. Ellátási területe: Jászberény, Jászdózsa, Jászfel- sőszentgyörgy, Jászjákóhalma, Jásztelek, Pusztamonostor felnőtt- és gyermeklakossága. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton: 9-től 12-ig, valamint 15-18 óráig, vasárnap: 9-től 12 óráig és 16-18 óráig. Jászberényi terület: (szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig.) Jánoshida: központi ügyelet: Fő u. 49. Ellátási terüíete: Jánoshida, Alattyán, Jászalsó- szentgyörgy. Jászboldogháza: dr. Kiss Imre, Arany J. u. 4. Jászfényszaru: körzeti ügyelet: Fürst Sándor u. 2. Jászszentandrás: (szombat 07 órától hétfő reggel 08 óráig.) Körzeti ügyelet: Haladás u. 10. Jászárokszállás: (szombaton 07 órától hétfőn reggel 07-ig): Széchenyi u. 18. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jászágó. Jászladány: központi ügyelet: Petőfi u. 1., (szombaton 08 órától hétfőn 09 óráig.) Jászkisér: körzeti ügyelet: Ady u. 22. (szombaton 07 órától hétfőn 07 óráig.) Jászapáti: körzeti ügyelet: (péntek este 19 órától hétfőn 7 óráig): István kir. u. 4. Ellátási területe: Jászapáti, Jászivány. Karcagon a szakrendelések ügyeleti szolgálatot nem teljesítenek! A Háziorvosi Intézet orvosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27., tel.: 31 1-233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő. Kisújszállás: központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 321-721. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma. Kunmadaras: körzeti ügyelet: (szombaton reggel 7 órától hétfőn 7 óráig): Kunhegyesi 4L Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: fogászat: 8-tól 10 óráig (Kossuth u. 7-1L), vasárnap egyéb szak- rendelések ügyeletet nem tartanak! Központi körzeti ügyelet: „Pigall” Városi Központi Orvosügyeleti Szolgálatot Ellátó Betéti Társaság: Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. Túrkeve: összevont városi ügyelet: Kálvin u. 3., tel.: 361-258. Törökszentmiklós: központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126. I. 19. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tisza- püspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128/a. (pénteken 18 órától hétfőn reggel 7 óráig.) Ellátási területe: Fegyvernek, Tiszabő, Örményes, Kuncsorba. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: körzeti orvosi ügyelet: dr. Mikó Zoltán, Kossuth L. u. 141. sz. Kunszentmárton: központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a., tel.: 259. Ellátási területe: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug, Tiszakürt, Tisza- inoka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr. Litkei T., Hősök tere 10/a. Tiszafüred: központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 2-4., tel.: 59/352-422. (szombaton 08 órától hétfőn reggel 08 óráig.) Ellátási területe: Tiszafüred, -Kócs, -Örvény, Tisza- szőlős, Tiszaigar, Tiszaőrs, Nagyiván, Tiszaderzs, Tisza- szentimre. Kunhegyes: központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4., tel.: 59/326-800. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszabura, Abádszalók, Tomajmonostora, Pusztataskony, Újszentgyörgy, Tiszagyenda, Tiszaroff. Állatorvosi ügyelet Jászberényi kerület: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászjákóhalma, Jászfényszaru: dr. Fenyvesi M„ Jászberény, Lehel vezér tér 16.; dr. Buczkó B., Jászjákóhalma, Fő u. 69. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr. Rózsi G., Jászszentandrás, Haladás u. 17.; dr. Galambos S., Jászapáti, Hunyadi u. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa: dr. Szűcs Imre Jászárokszállás, Horváth u. 26/b. Jászkisér, Jászladány: dr. Batki I., Jászkisér, Vörös H. u. 52. Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászal- sószentgyörgy: dr. Berecz A., Jászalsószentgyörgy, Petőfi u. 23. Export-állami ügyelet: dr. Szűcs I., Jászárokszállás, Horváth u. 26/b. Karcagi kerület: I. körzet: Tiszafüred, Tiszaszőlős, Ti- szaszentimre, Tomajmonostora: dr. Lőrincz J., Karcag, Kacsóh u. 36., tel.: 59/311-644. II. körzet: Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszabura, Tiszaroff, Tiszagyenda: dr. Baranyi G., Tiszaroff, Dózsa Gy. u. 58. III. körzet: Kunhegyes, Kenderes: dr. Horváth L., Kunhegyes, Kossuth u. 55., tel.: 59/326-535. IV. körzet: Kunmadaras, Tiszaőrs, Tiszaigar, Nagyiván: dr. Tóth I., Kunmadaras, Kunhegyesi u. 4L, tel.: 59/327-383. Állami export-ügyelet a IV. kerületben: dr. Lőrincz J., Karcag, Kacsóh u. 36. Karcag: nagyüzemben: dr. Magyar Gy., Karcag, Hajnal u. 22.; a városban: dr. Temes- váry Tamás, Széchenyi sgt. 38. Állami-exportügyelet Karcagon: dr. Temesvári Tamás, Széchenyi sgt. 38. Szolnoki kerület: Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Böhmer L., Tiszasüly, Béke u. 1/2. Kengyel, Tiszatenyő, Martfű, Rákócziújfalu, Rákóczifalva: dr. Balogh J., Rákóczifalva, Déryné u. 28. Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr. Tóth István, Kuncsorba, József A. u. 7., tel.: 12. Zagyvarékas, Újszász, Szászberek: dr. Cseh G., Újszász, Erkel F. u. 38., tel.: 366-354. Szolnok város: Szolnok, Szajol: dr. Gulyás L., Szolnok, Pozsonyi u. 31. 1/2., tel.: 379-280.; dr. Kis F., Szolnok, Vörösmező u. 73., tel.: 343-773. Rákóczifalva, Kénévé!. Tiszatenvő. Rákócziúifalu: dr. Balogh J., Rákóczifalva, Déryné u. 28. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny: dr. Boné L., Szolnok, Dózsa Gy. u. 18. Törökszentmiklós, Tisza- püspöki: dr. Gál I„ Törökszentmiklós, Árnyas u. 3. Export szállítási- és hatósági ügyelet: I. körzet: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Fegyvernek, Tiszabő, Kuncsorba, Örményes, Kengyel, Tiszatenyő, Rákócziújfalu, Újszász, Szolnok, Szajol, Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Zagyvarékas, Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny, Rákóczifalva: dr.Horváth István, Törökszentmiklós, Alkotás u. 13. sz. Kunszentmártoni kerület: I. körzet: Cibakháza, Tiszaföldvár: betegellátás: dr. Szabó J. , Cserkeszőlő, Kossuth u. 2/1.; hatósági ügyelet: dr. Tátrai J., Tiszaföldvár, Ó Nagy B. u. 33/a. II. körzet: Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu: dr. Duró J., Csépa, Béke u. 54/a. III. körzet: Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Mezőhék: dr. Farkas E., Kunszentmárton, Széchenyi ltp. 0/13., tel.: 534. Kisújszállás: dr. Tölgyvári B., Kisújszállás, Nyár u. 45/a. Mezőtúr, Kétpó: dr. Begazy F., Mezőtúr, Vörösmarty u. 4., tel.: 344. Exportügyelet: dr. Begazy Zs., Mezőtúr, József A. u. 9. Túrkeve: dr. Szabó Z., Túrkeve, Kenyérmezei u. 2. Gyógyszertárak Szolnokon a Fehérkereszt gyógyszertár szombaton 8-tól 14 óráig tart nyitva. Ugyanott hétfő reggelig zárt ajtós ügyeletet tartanak. A Korona Patika (Szolnok, Dózsa Gy. u. 26-28.) szombaton 8-tól 12 óráig tart nyitva. Szandaszőlősön a Szent Orbán Patika szombaton 8-tól 12-ig, az ízisz Gyógyszertár (Szolnok, Jubileum tér 5.) szombaton 8-tól 12-ig, az Agora gyógyszertár (Szolnok, Ságvári krt. 23. fsz. 1.) szombaton 8-tól 12-ig tart nyitva. Karcagon a Bereg Patika, (Kiss A. u. 3. sz. alatt), Kisújszálláson a Széchenyi u. 1-ben lévő, Tiszaföldváron az Ó-sző- lősi, Tiszafüreden a Fő u. 27. sz. alatti, Törökszentmiklóson az Almássy u. 2-ben lévő, Túrkevén a Széchenyi u. 1. sz. alatti, Mezőtúron az Újváros VII. úti gyógyszertár tart ügyeletet szombaton és vasárnap. Állandó ügyelet éjjel-nappal, a hét minden napján: Jászárokszállás, Postaköz u. L, Jászberény, Apponyi tér 2., Kunszentmárton, Kossuth u. 4., Martfű, Higiénia Gyógyszertár, Lenin u. 3., Szolnok, Baross u. 5. szám alatt. Autómentés A Magyar Autóklub Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete hétköznap, valamint ünnep- és vasárnap éjjel-nappal segélyszolgálatot tart. Nappal 7-tól 19 óráig városi indítószolgálat is van. A segélyszolgálat éjjel-nappal hívható a 088 segélykérő telefonon. Hétköznap reggel 7-19 óráig a debreceni diszpécser-központon keresztül, 19-07-ig éjjel a budapesti diszpécser-központon keresztül, illetve ünnep- és vasárnap éjjel-nappal a budapesti diszpécser-központon keresztül. A 088 segélykérő telefon mellett mindennap hívható 7-19 óráig az 56/420-801 telefonon is. Az ügyelet helye mindennap 7-19 óráig Szolnok, __ Thököly u. 48-56. Műszaki Állomás 19-07 óráig csak a 088 telefonon érhető el. Hétfőtől péntekig a tiszafüredi Műszaki Állomás is hívható 7-15,30-ig az 59/352-355-ös telefonszámon. Az Autóklub autómentést és szállítást is biztosít éjjel-nappal: Szolnokon: Gabriel Taxi, telefon: 344-111. Kunhegyesen: Faragó Imre, telefon: 59/326-442 és 06-60-386-583 rádiótelefonon. Jászberény: Szabó László, telefon: 57/311-179.