Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-06 / 4. szám

1994. január 6., csütörtök Szolnoki Extra 7 Óvjuk műemlékeinket! Régi kápolna, új egyházközség A forgalomtól távol, a szol­noki személy-, valamint a te­herpályaudvar által határolt tömbben, a Nyíl utca végén, egy dombon áll a Partos-kápolna. Egyszerűségében is fenséges épülete régi múltra tekint visz- sza. Késő barokk stílusban, 1799-ben építették, s 1869-ben újították fel. Elődje már 1711-ben Szűz Mária tiszteletét hirdette. A Partos-kápolna most is a római katolikus egyházköz­ség tulajdonában van, ám 1989-ben használatra átenged­ték a görög katolikus felekezet- nek. Addig a megyében élő görög katolikusoknak nem volt kulti­kus helyük. Ez teljesen új egy­házközség. Korábban a kispesti parókus jött Szolnok megyébe esküvőre, keresztelőre, teme­tésre. Zsindely a tetőre Töredezett palával fedett, be­ázott kápolnát vettek át a görög katolikusok. Felújítására több tervet készítetett Jaczkó György, az egyházközség lelki- pásztora. A felújítások 1991-ben kez­dődtek. A következő évben ki­cserélték a tetőszerkezetet. Zsindely került a tetőre, mert minden valószínűség szerint eredetileg is ezt a fedésmódot választották. Veretes jellege remekül illik a kápolna korá­hoz. Zsindely került a kápolna csikótomyára is. 1993-ban tör­tént meg a kápolna külső-belső vakolása és a villanyhálózat be­szerelése. Ebben a munkában - az ellá­tás fejében - öt holland fiatal és két német férfi segített. Közre­működtek az egyházközség Széchenyi-lakótelepen lévő fa­templomának festésében is. Tervezik egyébként a Par­tos-kápolna kerítésének felújí­tását, hogy az egésznek legyen valamilyen egységes formája. Jaczkó György lelkész azt mondja minderről: - Hangsú­lyozom; a tulajdonjogtól függet­lenül azért munkálkodunk a Partos-kápolnánál, hogy legyen egy felkiáltójel a világban, ami azt fejezi ki, hogy a hívek aka­rata, szorgalma és áldozatválla­lása révén megmenthetők érté­keink. Azért is jártam annyit a Partos-kápolna ügyében, mert tudom, hogy Szolnoknak na­gyon kevés műemléke van, s egy ilyen műemlék jellegű ká­polna öregbíti a város hímevét. Többféle szertartás Felvetődhet a kérdés: hogyan tarthatják istentiszteleteiket a görög katolikusok egy római katolikus kápolnában? Nos, Jaczkó tisztelendő úr szerint ez nem jelent gondot:- Kevesen tudják, hogy a ka­tolikus valláson belül többféle szertartás van, de ugyanahhoz a valláshoz tartozunk. Mi a görög kultúrkörre megyünk vissza, a római katolikusok pedig a latin kultúrkörre. Ez nem jelent lé­nyegi különbséget. A görög katolikusok a jövő megalapozásával is törődnek. Az egyházközség vezetője sze­rint:- 1989 októberétől a Széche- nyi-lakótelep „piros iskolájá­ban” tartottuk istentiszteletein­ket egészen 1993 pünkösdjéig. Akkor egy 8x10 méteres fahá­zat állítottunk fel a gyermekvá­rossal szemben. Szentmisét tar­tunk, és más szertartást is vég­zünk ott. Megvan a közössé­günk, amit mutat karácsonyi betlehemesünk is, ami az ország más részein követőkre talált. Népfőiskolánk előadásait sokan hallgatják. Van szegényétkezte­tési szolgálatunk is, ami azért jelentős, mert sok a lakótelepen az arra rászoruló ember. Egyre inkább szükségesnek tűnik egy nagyobb közösségi ház építése. A megyei és a vá­rosi önkormányzat segítségével a Széchenyi-lakótelepen kap­tunk egy telket. A templomunk, a közösségi ház, a parókia és a lelkészlakás kerülne oda. A ter­vek elkészültek, de még egyez­tetés alatt vannak. 1994-ben szeretnénk elkezdeni az építke­zést. A helybeli református és evangélikus lelkész is kifejtette, hogy szeretne majd ő is isten­tiszteletet tartani a mi templo­munkban. Nekem erről az a vé­leményem, hogy a templom az Isten háza és akkor tölti be fel­adatát, ha minél több imádság hangzik el benne. Ezért lesz ökumenikus jellege a mi temp­lomunknak. Törődni az emberekkel Végezetül annyit: az egyház által biztosított lehetőség nyitott mindenki számára. Az egyház mindig befogadó jellegű volt. Úgy vélem, az embereknek szükségük van arra, hogy fi­gyeljenek rájuk. A Partos-ká­polna környékén azért, mert ott főleg idősek laknak, a Széche­nyi-lakótelepen meg azért, mert itt ezernyi gonddal, munkanél­küliséggel, gyermekneveléssel, adósságtörlesztéssel küszködő fiatalok élnek. Ha az embereket szolgáljuk, azt hiszem, a hazát is szolgáljuk. Elárvult szobor A Madách utcának a belvá­rosi plébániatemplom felőli vé­gén található a mellékelt ké­pünkön látható „szomorú Jé­zus” szobor. Műemlék jellegű, késő barokk stílusban készítet­ték 1800-ban. Eklektikus védő­építménye a XIX. század máso­dik feléből való. Eredetileg a fe­rences rendi nagytemplom tor­nya alatt állt egy kerek kápolna, abban volt ez a szobor. Régi búcsúk hangulatát idézi. A Szolnok város története I. kö­tetében olvasható a város taná­csa 1826. július 3-i ülése jegy­zőkönyvének egy részlete, amely a búcsú útvonalát írja le: „A nagy processio a Nagy templombul megindul a Só há­zak előtt a Vár béli kápolnába... onnan visszaindul és folytatódik a Város Háza előtt vivő Nagy Ország úton a Xavérius Szent Ferentz kápolnájába, onnand ismét... a várost körül kerülve a Nagy Tizedi Szerős kertek és Vásár állás mellett a Tégla ház­nál lévő Szent János kápolná­jába, onnan végre a Tisza parton a Nagy Templomba visszatér.” Simon Béla (Fotó: Mészáros János) Végre itt az új év, és ismét lehet készülni a következő szilveszterre. Jelen, gazdaságilag nehéz korunkban nem mindenki engedheti meg magának a drága szórakozóhelyek nyújtotta felhőtlen szórakozást. így a barátok közös összejövetellel búcsúztatják az óévet - általában kulturált körülmények kö­zött, emberekhez méltóan. Nem így volt ez a Holt-Tisza-part Emese utcá­jának egyik házában szórakozni vágyó fiatalokkal. Az még betudható a szilveszternek vagy a kellő hangulatnak, hogy a ház előtt elsétálókba a fel­erősített mikrofonon keresztül bele-belekötöttek megjegyzéseikkel. De az egyszerűen érthetetlen, hogy a buszmegálló táblája melyik igen erős fiatal­embereknek volt útjában. Mert hogy ott volt, az valószínű, mert kitörték, és a stégről a vízbe dobták. Hogy a buszmegálló tábla ne árválkodjon egye­dül, mellédobtak egy műanyag útjelző karót is. Bravó. Gondolom, a társa­ságban igen nagy sikert aratott a produkció. A fiatalurak azonban több do­logról is elfeledkeztek. Az első, hogy a víz alatt rejtőzködő tábla igen nagy veszélyt jelent a jövőben ott fürdőzőknek, a másik, hogy „jópofa” ötletük­kel közel 20 ezer forintos kárt okoztak. Fiúk..., most jobb? B. S. Vetélkedő Móra Ferenc születésének 115. évfordulójának tiszteletére városi vetélkedőt szerveznek. Az általános iskola negyedik osztályos tanulói az író önélet­rajzából és a Kincskereső kis- ködmön című gyermekregé­nyéből versenyeznek egymás­sal. A városi vetélkedőre minden iskolából háromfős csapatot várnak. Jelentkezni a Hild Vik­tor Városi Könyvtár gyermek- könyvtárában lehet január 17-ig a 420-012 számú telefonon. 30. évforduló Szolnokon a lengyel piaci felüljárónál, a 4-es főút régi szakaszán jelentős korrózió és méreteltérés miatt a védőkorlátokat ki kellett cserélni. A közúti igazgatóság szolnoki szakemberei bravúros gyorsasággal végezték el a munkát a forgalom ritmusát alig za­varva, bebizonyítva, hogy ezt így kell jól csinálni. (Fotó: Barna Sándor) A szolnoki Híd Színház idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. Ez alkalommal Jean-Paul Sartre 1944-ben írt, a szabadságra „ítélt” ember sorsát boncolgató, Zárt tárgyalás című egyfelvonásos színművét mu­tatják be. Az első előadást január 8-án, szombaton este 19 órai kezdet­tel tekinthetik meg az érdeklő­dők a Városi Művelődési Köz­pont zenetermében. Tisztelt Polgártársak! Köszöntőm Önöket az új esztendő első napjaiban. Kívánok valamennyiüknek békés esztendőt, még akkor is, ha tudom, hogy napról napra meg kell küzdeni mindenért, kívánok egészséget mindannyiuknak, még akkor is, ha tudom, hogy mai életünk leg­kevésbé sem alkalmas erre, kívánok mindenkinek sikereket, mert ez talán segíthet rajtunk egyéneken, és segíthet a közössé­geken is. 1994 bizonyára nem lesz könnyű. Ahogyan nem volt az 1993 sem, sőt a hét szűk esztendő is régen elmúlt. Mire számítha­tunk? Az országban ismét választások lesznek, azaz el kell dön­tenünk, kinek adunk bizalmat. S hogy számon kérhessünk, el kell dönteni, a magunk számára mely elképzelés a legjobb. Nem szimpátia alapján, hanem az értelem alapján kell voksolnunk. Az év eleje mindig fogadalmakkal, reményekkel kezdődik. Most sincsen ez másként. Reménykedjünk, hogy megmaradunk, re­ménykedjünk gyermekeink boldogulásában, reménykedjünk családunk biztonságában és békéjében. S ugyanakkor fogadjuk meg, hogy egymáshoz toleránsak leszünk, megpróbáljuk a mást is elfogadni, hiszen lehet, hogy éppen a más segít majd rajtunk, éppen a más hozza meg a várt lehetőségeket és felemelkedést. Fogadjuk meg, hogy együtt akarunk dolgozni. Fogadjuk meg, hogy nem rekesztünk ki senkit a lehetőségekből, fogadjuk meg, hogy mi itt együtt élünk, egy nemzethez tartozunk, még ha más a gondolkodásunk, s más az anyanyelvűnk is. A történelem bebizonyította: egy nép csak akkor lehetett sike­res, ha egyet akart - legfeljebb más módon -, ha képes volt ösz- szefogni, ha akart és tudott értelmes maradni, s higgadtan, nyu­godtan gondolta végig lehetőségeit. S persze mindez nemcsak a népre, hanem a városra, a me­gyére is igaz. Nekünk e terület a szűkebb hazánk, ezért élünk, alkotunk, dolgozunk, hogy gyermekeink számára meghagyjuk a jövő lehetőségét. Hiszem, hogy e 84 ezer polgár mindegyike Szolnokért dolgo­zik, mert benne önmagát is megtalálhatja. Tisztelt Polgártársak! Kívánom, hogy valamennyien otthon legyenek e városban - ahogyan azt Tamási Áron Ábele gondolja -, hogy Ady szavai itt ne legyenek érvényesek, „a gaz, a durva, a muhar”, hogy le­gyünk boldogok a magunk közösségeiben, hogy találjuk meg lelki békénket a hétköznapok zűrzavaraiban, hogy emberi mó­don tudjunk egymáshoz szólni, s ne a Rekviem, hanem az Öröm­óda legyen az itt élők dallama, hogy 1994 végén tisztességgel és becsülettel tudjunk belenézni rokonunk, gyermekünk, polgár­társunk szemébe, mikor majd számon kéri cselekedeteinket. Békés, boldog, örömökkel teli új esztendőt kívánok! Hol élünk? fesztivál HO, Magyarország gyermekszemmel Anekdotapályázat Szávai István nevét szinte az egész város ismeri, méltán híres linómetsző köre vezetőjeként. A január végén megrendezésre kerülő Hol élünk? fesztivál emblémáját is egyik volt tanít­ványa készítette. Szávai Istvánt arról kérdeztem, hogy a feszti­válhoz milyen módon kapcso­lódik ez a képzőművészeti kör.- „Már öt éve, hogy megren­dezzük a Magyarország gyer­mekszemmel nevű akciót, amelynek lényege, hogy nya­ranta felkeressük az ország egy-egy megyéjét a gyerekekkel (általános és középiskolásokkal, egyetemistákkal). A megyében minden településre elmegy né­hány fiatal kerékpárral, s az ott lévő épületeket, műemlékeket lerajzolják, majd képeslap nagyságú linómetszetekek készí­tenek, amelyeket meg is lehet vásárolni. Eddig öt megyében jártunk. A fesztiválhoz kapcsolódóan is hirdetünk hasonló akciót, s - mivel több ezer képünk van ­kábítást is lehet rendezni a munkákból. Az idén - eddigi munkánkhoz képest - kisebb módosításra ke­rül sor, hiszen az ország külön­böző területein szeretnénk a mi­énkhez hasonló kört létrehozni, ahol a csoportok elsajátítanák a linómetszés fortélyait. A végcél az lenne, hogy néhány éven be­lül Magyarország minden tele­püléséről legyen metszetünk. Jól felszerelt linómetszőműhe­lyünk van, illetve nyomdagépe­ink, ahol a lapokat magunk tud­juk nyomtatni. Hazánk különböző részein játszóházakat is szervezünk, ahol tagjaink is részt vesznek, s az érdeklődő fiatalokat külön­böző kultúrjátékokra és régi, magyar játékokra tanítják. Idén nyáron Erdélybe is sze­retnénk eljutni, ahol a székely­udvarhelyi Benedek Etek Taní­tóképző Főiskola hallgatóival közösen utaznánk be Erdélyt, hogy - természetesen ott is - metszeteket készítsünk. ” A pályamunkák forrása, vélhetően, elsősorban a szere­tet lesz. Szeretet egy város iránt, amely olykor meglehe­tősen rút arcát mutatja felénk, máskor pedig meglepően szép. Forrása lehet persze a történeteknek a mérgelődés, a harag - valamiért, a városért. Kisebb-nagyobb örömeink, bánatunk, apró győzelmeink színteréért, Szolnokért. A megyeszékhely régi és mostani lakóinak, a környé­kén és a Jász-Nagykun-Szol- nok megyében élőknek hirde­tünk anekdotapályázatot. Tő­lük várunk rövid, tömör (ma­ximum három gépelt oldalas), csattanóval végződő történe­teket, amelyek az elmúlt fél évszázad történetéből merítik tárgyukat. Pályázni lehet bár­kinek színesen megfogalma­zott, közszájon forgó anekdo­tákkal vagy a személyes élet­ből vett történetekkel. A leg­értékesebbnek bizonyuló pá­lyaművek számára a díjazás mellett publicitást is biztosí­tunk. (Értékes pályázatai anyag beérkezése esetén azt önálló kiadványként megje­lentetjük.) A pályázaton első helye­zést elért alkotás húszezer, második helyezést elért ti­zenöt-, harmadik helyezést elért pályamunka tízezer fo­rintos jutalomban részesül. Pályázni jeligével ellátott pályaművekkel lehet, kérjük, a jeligét a pályamű mellé, zárt borítékban elhelyezni szíves­kedjenek! A pályázat határ­ideje 1994. február 15-e. A pályázatokat a Szemafor Ala­pítvány címére (Szolnok, Vá­rosi Művelődési Központ, Hild tér 1.) kérjük elküldeni! A fesztivál szervezőbizottsága Az oldalt szerkesztette: Cs. Csáti Réka

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents