Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-06 / 4. szám
2 Körkép 1994. január 6., csütörtök Tárgyalások az atomfegyverekről Amerikai hivatalos források szerint haladást értek el azokon a háromoldalú tárgyalásokon, amelyek Washingtonban zajlottak hétfőn és kedden az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország képviselői között az ukrán területen lévő atomfegyverek felszámolásáról. Am jeleként annak, hogy a megállapodást még nem sikerült tető alá hozni, a források közölték, hogy a megbeszélések folytatódnak. Heves harcok Afganisztánban Az ENSZ kedden kimenekítette hét alkalmazottját az észak-afganisztáni Ma- zari-Sarif városból, ahol heves harcok dúlnak - közölte szerdán Martin Barber, az ENSZ afganisztáni missziójának ügyvezető igazgatója. Az újévkor kirobban harcok során megrongálódott az ENSZ egyik kabuli épülete is, amelyet rakétatámadás ért. Személyi sérülés nem történt. Clinton elnök Kelet-Európáról Bili Clinton elnök szerint a békepartnerség végső soron ki fogja tárni a nyugati szövetség kapuit a kelet-európai országok előtt, ám oly módon, hogy „közben nem húz választóvonalat a földIndiánlázadás Mexikóban A Zapatista Nemzeti Fel- szabadítási Hadsereg fegyveres indiánjai megkezdték a visszavonulást Chiapas államban az általuk négy nappal ezelőtt elfoglalt településekről, miközben a mexikói hadsereg kedden a légierőt is bevetette a lázadók ellen. A mexikói hadsereg repülőgépei első ízben vettek részt a hadműveletekben. Illegális szervezet Kínában A South China Morning Post című hongkongi lap szerint december végén súlyos börtönbüntetést szabtak ki Kínában két rend- szerellenes aktivistára. Mint a lap szerdai száma beszámolt róla, a sanghaji középfokú bíróság december 23-án „illegális államellenes szervezet létrehozásáért” tíz év börtönbüntetésre ítélte Jao Kaj-ven 53 éves tanárt és Kao Hsziao-liang 28 éves munkást. Az indoklás szerint a két elítélt 1992 végén „Demokratikus Kína Front Főhadiszállása” néven illegális szervezetet hozott létre. Távozott az ENSZ-parancsnok Francis Briquemont tábornok is rákényszerült arra, hogy osztozzon elődje, Morillon tábornok és Zágrábban állomásozó felettese, Cot tábornok kiábrándultságában, amelyet részint a szükséges eszközök hiánya, részint egy kibogozhatatlan háború és egy puhány diplomácia kettős szorításának állandósuló helyzete vált ki - állapítja meg a szerdai Le Soir. Vele egyetértésben, hasonló okokkal magyarázza a La Libre Belgique is a a boszniai ENSZ-erők parancsnokának idő előtti távozását. Bozóttűz tombol Ausztráliában Eddig három halálos ádozata van az ausztráliai bozóttűznek: a harmadik áldozat egy tűzoltó, akire rázuhant egy égő fa. Új-Dél-Wales államban mintegy háromezer önkéntes tűzoltó harcol a 74 bozóttűz ellen, amelynek háromnegyed részét szándékosan okozták. Fórum Jászberényben A kultúra vonzereje Társadalmi szervezet a gazdasági palettán Mitől biztonságos egy befektetés? A népi kezdeményezésű Biztonságos Befektetések Szervezete (BBS) 1991-ben alakult, majd létrehozta ’92 februárjában szolnoki igazgatóságát is. Á figyelmet magára a kárpótlási jegyek 100 százalékon történő felvásárlásával hívta fel. Hogyan történik mindez? Mitől biztonságos a szervezeten keresztüli befektetés? Erről tájékozódtunk Bállá Imre elnök-vezérigazgatótól. (Folytatás az 1. oldalról) A finanszírozásban új utakat kerestek. Ennek lényege, hogy az intézmények dolgozóinak bérét a város kasszája adja. A tartalmi munkára pedig különböző, az önkormányzat által létesített alapokból, illetve alapítványokból lehet pályázat révén pénzt kapni. Marschall Miklós hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy az önkormányzat művészeti-szakmai kérdésekbe ne szóljon bele, a művészeti autonómiát biztosítsa. A fővárosban ezt úgy oldották meg, hogy a döntések előkészítését szakmai kuratóriumra bízták. A kuratórium tagjainak pedig az adott szakma kiválóságait hívták meg, s nem az önkormányzat elvbarátai közül választottak. A fórum vendégei voltak a Művelődési Minisztériumból Bába Krisztina és Magi István, Fodor Tamás, a Szigligeti Színház főrendezője, parlamenti képviselő, Regős János, a Szkéné Színház, Várszegi Tibor, a Pont Színház vezetője. Sok szó esett az alternatív színházak, művészeti csoportok támogatásáról. A nonprofit szervezetek működéséről, a közalapítványok és közhasznú társaságok finanszírozási elveiről is hallottunk. Mindezek megerősítették, hogy Jászberény önkormányzata is jó úton halad, amikor alapítványokon keresztül pályázat útján kívánja a tevékenységet finanszírozni. A civil szféra bevonása az alapítványokba különben is kulcsa a kultúra finanszírozásának. Az este színházi programmal zárult. A Színművészeti Főiskola harmadik évfolyamos osztálya a Koldusoperából adott elő részletet, majd egy táncprodukciót láttunk Hargitai Ákos és Nemes Zsófia előadásában. Ezután következett a Nyári Mozi csoport programja. Az előadásban a franciaországi Jel Színház művészei közül néhá- nyan részt vettek. Kiss Erika Mint megtudtuk, a szervezet jogosítványai között vállalatok, különböző alapok létrehozása is megtalálható. A társasaság céljai között szerepel a magyar gazdaság összeomlásának elkerülése érdekében különböző programok kidolgozása. Ezek közé a programok közé tartozik a kárpótlási jegyek 100 százalékon történő felvásárlása is. Mindezt azért lépték meg, hogy a kárpótoltak veszteségét, melyet az azonnali értékesítés okoz, kivédjék. A technikája pedig úgy zajlik, hogy 100 százalékon 12 egyenlő havi részletben fizetik a felvásárolt jeInformáció gyógyszerekről A gyógyszerrendeléssel és -kiadással kapcsolatos új jogszabályokkal, illetve a gyógyszerek térítési díjának változásával összefüggő lakossági kérdések, problémák megválaszolására telefonos információs szolgálatot hozott létre az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A telefonügyeletet január 5-től 14-ig munkanapokon 8-17 óráig lehet hívni a 270-1508-as, illetve a 270-1509-es számon. (MTI) A nagyvilág hívhatóvá válik Mezőtúrról Meglévőknek áprilisra, újaknak két éven belül Mezőtúron közel ezer meglévő előfizető és több mint ezernégyszáz telefonra váró reménykedik évek óta, hogy közvetlen tárcsázással bárkit, bármikor, bárhol elérhet. Nem hiába reménykedtek. Úgy tűnik, hogy az első negyedév végére megoldódik a „telefonügy”. Mindazok, akik már „büszkélkedhetnek” készülékeikkel, várhatóan március 31-ig cros- barvonallal is rendelkezni fognak. Erre az időpontra ugyanis üzembe helyezik majd azt a konténeres telefonközpontot, melynek jóvoltából „a régiek” közvetlenül hívhatóvá válnak. Az új igénylőknek sem kell beláthatatlan ideig türelemmel lenniük. Ugyanis kedden délután, a minisztériumban a konA körkép fele még hiányzik Sikeres gazdálkodók, nyereséges cégek Szalay László: „Tavaly az infláció mértékének megfelelően fejlesztettük a béreket” Relatíve nyugodtan kezdjük az új évet - mondja Szalay László, a Tiszamenti Vegyiművek Rt. vezérigazgatója, miközben lekabátolok előszobájában -, s manapság ez is eredmény. Majd már ülve, egy súlyos mondattal kezdi a közelmúlt „vegyis” éveinek tömör összegzését:- Az utolsó három évben piacaink hetven százalékát elvesztettük. Ez egy nagyon komoly csapás volt cégünkre. Á műtrágyák iránti belföldi kereslet drasztikusan, a korábbinak kevesebb mint tizedére csökkent. A gazdasági és pénzügyi válságot csak szigorú és kemény költséggazdálkodással, dolgozóik erőfeszítésével, illetve az ÁVÜ - amely a részprivatizáció bevételét a cégnél hagyta - segítségével tudták leküzdeni. A talpon maradás komoly létszámkarcsúsítást tett szükségessé a vegyiműveknél. A két-három évvel ezelőtti ezer körüli alkalmazottak száma 570-re apadt. ’93 nyarán megtörtént a részvénytársasággá történő átalakulás. Az új gazdálkodási forma első féléve az előzetes kalkulációk szerint várhatóan szerény nyereséget hozott. Mindenképpen eredmény, hogy a kialakult piaci helyzethez tudták igazítani működésüket. Megállt a visszaesés a műtrágyaértékesítés terén, sőt, a tavalyi év második felében az előző évihez képest megduplázódott. Az ÁVÜ szándéka szerint idén végre kell hajtani a TVM Rt. teljes privatizációját. A versenykiírás elkészítésére a tanácsadó cég már kijelölésre került. A vezérigazgató szerint legkedvezőbb számukra egy külföldi vevő (befektető) lenne. S hogy mindenképpen bíznak a cég jövőjében, kifejeződik abban, hogy a jelenlegi dolgozók is szívesen jelentkeznének vevőként. Az Érdért Részvénytársaságnál az elmúlt év legjelentősebb eredménye az volt, hogy a két éve húzódó átalakulás megtörtént - adott tájékoztatást Zá- dor Attila igazgató. A részvény- társaságon belül, szerte az országban 22 egység vár további átalakításra. Márciusig néhány egység megszűnik, a többi kft.-vé alakul, melynek irányítása holding rendszerű lesz. A szolnoki egység nagyon jó évet zárt, tisztességes nyereséget tudtak elérni. Létszámuk a két évvel ezelőtti 140 főről 45-re karcsúsodon. A lényegegyek ellenértékét. Bár először csak akcióként indították, ám mára folyamatossá tették a felvásárlást. Véleményük szerint ez kihatott a tőzsdei átlagárra is, hiszen az akció indítását követően a zárásig a jegyek tőzsdei átlagára folyamatosan emelkedett. Emellett nemcsak felvásárláshoz, hanem befektetéshez is felhasználható a BBS-nél a kárpótlási-jegy. S hogy mitől biztonságos a szervezettel, illetve a szervezeten keresztül befektetni? Bállá Imre elnök-vezérigazgató ezt a következőképpen fogalmazta meg. Mivel a szervezet a befektetések területén a legszélesebb területen mozog, így ha netán veszteség keletkezne egyik helyen, azt a másik kompenzálja. Erre egy kisbefektető képtelen. Egyénként szakembergárda figyeli és vizsgálja állandóan a piacot, s eldönti azt, hogy maga a befektetés majd konkrétan miben testesül meg. Mivel a szervezet társadalmi és nonprofit jellegű, így a vállalkozásaiból származó nyereségét vissza kell forgatnia. Ennek erdeményeként született meg százmilliós nagyságrendű alaptőkével január 1 -jével a Garancia Consulting Rt. Emellett - a szervezet vagyonát érzékelte- tően - Bállá Imre megemlítette: „1994 első felében a vállalkozások alapításához rendelkezésre álló összeg - azaz a megtermelt nyereség - milliárdos nagyság- rendű.” - vági / Betelt a pohár Tiszaburán? cessziós pályázatok bontásakor a szolnoki primer körzetre - melyhez Mezőtúr is csatlakozott - érkezett pályázat. A Körös Com Rt. és a Matáv együttesen benyújtott pályázatának elbírálási határideje február vége. Minden esély megvan arra, hogy még az év első felében megkezdődnek a primer körzetben a munkálatok. -ca(Folytatás az 1. oldalról) dásra valló elképzelések is elhangzottak. Szerencsére a többség a törvényes eszközöket tekinti elsődlegesnek. Azt szeretnék, ha a törvények egyformán vonatkoznának a falu minden állampolgárára. Nem titkolják, hogy az ellehetetlenült állapotokért a - lakosság több mint egyharmadát jelentő - cigányságot okolják. Közülük is inkább csak néhány családot, még pontosabban alig tíz embert emlegetnek, akik miatt nincsenek biztonságban az emberek, ők úgy élnek, mintha jogukban állna bűnözni. Nem értik, miért nem lép fel hatékonyabban a bűnözés ellen a rendőrség. Persze nem elsősorban magukkal a rendőrökkel nincsenek „kibékülve”, bár általában jóval többet várnának a falu három egyenruhásától. A „hatalmukat”, a jogaikat tartják kevésnek. A rendőrök - a falura oly jellemző kerékpárlopásokkal és a baromfiól-fosztogtá- sokkal szembeni - tehetetlensége pedig még a legbékésebb polgárt is kihozzák a sodrából. Mint ahogyan a lapunk 4. oldalán közzétett olvasói levélből is kitűnik, a tiszaburaiak helyzetükkel nem állnak egyedül a megyében. Nagyon sok település küszködik azonban országosan is hasonló problémákkal. Ezek a gondok nem kizárólag a rendőröket és a belügyminisztert terhelik. A tiszaburaiak mégis bizakodva várják majd levelük elküldése után a fejleményeket, de mi is szívesen adnánk a továbbiakban a közbiztonságot érintő pozitív változásokról tájékoztatást. H. Gy. Az SZDSZ képviselőjelöltjei- A legtöbb párt már megnevezte képviselőjelöltjeit, a fölösleges találgatások és kombinációk elkerülése végett most mi is megtesszük ezt - mondta König László, a Szabad Demokraták Szövetségének ön- kormányzati frakcióvezetője a tegnap délutáni sajtótájékoztatón. Szolnok városában két választókörzet van. A hármas körzetben Fodor György, a négyes körzetben Szabó Rudolfné dr. indul a parlamenti képviselői székért. Egy lépés hiányzik még ahhoz, hogy az SZDSZ hivatalos jelöltjei legyenek, nevezetesen az országos ügyvivői testület jóváhagyása. Fodor György Miskolcon végezte a műszaki egyetemet, jelenleg üzletemberként tevékenykedik. Szabó Rudolfné dr. pedig munkaügyi szakközgazdász, a Humán Szolgáltató Központ igazgatója.- Jó lenne, ha a választópolgár - mondta König László - valódi alternatívákat látva tudna szavazni. Az Új Néplap kérdésére, mely szerint az SZDSZ-Fidesz választási megállapodás nyomán történt-e valami Szolnokon a két párt között, König László úgy válaszolt, hogy itt ez nem érvényesült. A továbbiakban pedig bejelentette, hogy Ignácz Ervin, megelégelvén az ellene indított támadásokat, lemond városfejlesztési bizottsági elnöki posztjáról, melyet a következő közgyűlésen be fog jelenteni. BG Megyei egyesület alakul A falusi turizmus fejlesztéséért Zádor Attila: „Magas készletszinttel tudjuk csak a megfelelő választékot biztosítani” sen lecsökkent építkezési kedv, és más gazdasági okok miatt a termékeik iránti kereslet beszűkült, ehhez kellett létszámukat is alakítani. A hagyományos fenyőfűrészáru mellett a falemezféleségek és a száraz, lombos áruk forgalma megnövekedett. A több lábon állásra törekednek. Új lapszabász gépet állítottak be, mellyel a vevők igényei szerint a falemezeket méretre vágják. Ebben az évben élfóliázó gépet kívánnak vásárolni. A 300 négyzetméteres ebédlő-, színháztermüket faipari kisáruházzá kívánják átalakítani, ahol a lambériától a kerítéselemekig és nyílászárókig termékeiket esztétikusán tudják majd bemutatni és árusítani. (Folytatjuk) S. Cs. J. - Sz. I. A falusi turizmus megyei szervezetének létrehozásáról tárgyaltak tegnap a megyeházán. Egy hamarosan megalakuló egyesület közgyűlését készítették elő. Külföldi példákra utalva már régóta hagsúlyozzák a falusi turizmus jelentőségé^ országos szervezet is alakult. Ám szerdán tették meg az első lépést egy valóban működő, életképes megyei szervezet kialakítása érdekében. A vendéglátásban dolgozó és szálláshelyekkel rendelkező vállalkozók már a múlt évben jelezték, munkájukat segítené, ha olyan egyesületre is támaszkodhatnának, amely képviseli érdeküket; kapcsolatot tart hazai és külföldi szervezetekkel, önkormányzatokkal; üzleti híreket, vendégeket is közvetít. Az új egyesület az előbbi alapvető feladatokon túl még több szolgáltatást is nyújthat tagjainak. A cél egyértelmű: a falusi turizmusban érintett magán- és jogi személyek tömörítése, a kulturált családias vendéglátás meghonosítása vidékünkön. Az alapszabályt február 23-án vitatják meg az érintettek. A szervezésben jelentős szerepet vállalt a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat, a Ti- szainform Idegenforgalmi Szolgálat, valamint a megyei önkormányzati hivatal. A tegnapi tanácskozáson polgármesterek és vállalkozók mondták el véleményüket az egyesületi alapszabályról. Az egyesület nevének, lógójának megállapítása, szervezeti felépítésének meghatározása a közgyűlés feladata lesz, de többek véleménye szerint mindenképpen érvényesíteni kell a térségi, kistérségi érdekeket. Megjegyezték, a fővárosból nem lehet egy ilyen szervezet munkáját összehangolni. Az országban hetven településen működik helyi egyesület. A megyében - a kialakítandó nagyobb egység keretein belül - is megfontolandó létrehozásuk. Kedvező esetben ugyanis egy faluban akár több vállalkozó, magán- személy is fogadna házába fizetővendégeket. Sz. Z.