Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-27 / 22. szám
12 Hírek — információk — érdekességek 1994. január 27., csütörtök 1994. január 27., csütörtök Angelika napja Napkelte: napnyugta: Holdkelte: holdnyugta: 7.17 órakor, 16.37 órakor. 16.58 órakor, 6.43 órakor. Születésnaptár 105 éve született Mihályi József (Apatin) A Kodak fényképezőgépek konstruktőre. 1907-ben vándorolt ki az USA-ba, ahol geodéziai műszerek és légvédelmi kereső- és távmérő berendezések kidolgozása után a hadi- tengerészet optikai vezetője lett. 1923-ban került a Kodak céghez, ahol több gépet tervezett, köztük az első kisfilmes és az első automata fényképezőgépet. 90 éve született Alföldy Zoltán (Debrecen) Kos- suth-díjas orvos, mikrobiológus. A debreceni klinika után a budapesti egyetem Mikrobiológiai Intézetének tanszékvezető tanára, az Egészségügyi Tudományos Tanács titkára, majd elnök- helyettese lett. 65 éve született Garai Gábor (Budapest) Kossuth- és háromszoros József At- tila-díjas költő, író, műfordító, kritikus, aki hallatlan termékeny irodalmi alkotásai mellett irodalmi lapokat szerkesztett, s az írószövetség főtitkára is volt. Eseménynaptár 1844. január 27-én volt Erkel Ferenc Hunyadi László című négyfelvonásos operájának ősbemutatója a pesti Nemzeti Színházban. A mű szövegét Tóth Lőrinc drámája nyomán Egressy Béni írta. Az opera nyitányát 1845-ben, a II. felvonásbeli, ún. La Grange-áriát 1850-ben írta a műhöz Erkel Ferenc Anne de La Grange francia énekesnő tiszteletére, aki többször énekelte Szilágyi Erzsébet szerepét. Angelika Angelika. Latin eredetű név, jelentése angyali. Virága angyalfű, harangvirág. Ökumenikus egyházi naptár A katolikus liturgikus naptárban Merici Szent Angela szűz emlékezete, aki a leányifjúság nevelésére létrehozta az Orsolya-rendet. Hol élünk? fesztivál Az Ifjúsági Iroda is tevékenyen kiveszi részét a programok szervezéséből. Folytatódik például a Birodalmak a történelemben történelmi diák-szabadegyetem sorozatuk, melyet a VMK-val közösen szerveznek, s melynek ma délután, 17 órakor kezdődő részét a fesztivál keretein belül tartják. Dr. Sza- kály Ferenc, az MTA TTI tagja előadását hallhatják a török birodalomról. Az érdeklődőket a Városi Művelődési Központ színháztermébe várják. Január 29-én a Szombat esti lázra várják a szórakozni vágyókat, ahol antidiszkón vehetnek részt 18 órától, a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Szolnok. A Hol élünk? fesztivál eseménysorozata a héten folytatódik. Közélet Az idei költségvetésről Nagyiván. Varga Mihály, a Fidesz országgyűlési képviselője lakossági fórumot tart ma, 15 órától a polgármesteri hivatal nagytermében. A madarasi reptér jelenlegi helyzetéről is hallhatnak, de a képviselő gazdasági kérdésekről és a választásokról is beszél. Tiszakürt. Molnár István országgyűlési képviselő tart fogadóórát ma 17 és 18 óra között, a polgármesteri hivatalban. Öcsöd. Ma, 16 órától tanácskoznak a nagyközség képviselői. Elfogadják az I. félévi munkatervet, javaslattétel hangzik el az önkormányzati lakások, helyiségek bérletének szabályozására is. Az ez évi költségvetésről is szó lesz. Törökszentmiklós. A város képviselői ma, 15 órától tartják ülésüket, melyen az önkormányzat 1994. évi költségvetését tárgyalják. Zagyvarékas. A községi ön- kormányzat képviselő-testülete ma, 18 órakor ül össze a községházán. A legfontosabb napirendi pont az idei költségvetés és kötelező előirányzat megállapítására történő javaslattétel lesz. Vízállások A Tisza vízállása tegnap Tiszafürednél 388 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 556 cm, duzzasztott volt. A víz 1,9 C-fokos. Szolnoknál 83 cm, apadó, a víz hőfoka: 2,5 C-fok. A Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 84 cm, apadó, a Zagyva Jászteleknél 149 cm, apadó. A méhészek találkoznak Szolnok. A Magyar Méhészek Egyesületének megyei szervezete szombaton, 9 órától tartja taggyűlését és szakmai előadását a vasútállomásnál lévő MÁV Csomóponti Művelődési Házban. Az egyesületi tájékoztatót előadások követik, először Szatmári János, az MME országos elnöke, majd Günter Brüning Németország kormánya által hazánkba delegált szaktanácsadó (a magyar méz jövőbeni értékesítési lehetőségeiről) tart előadást. A tagság megjelenésére feltétlenül számítanak, egyúttal kérik, aki nem rendezte tagdíjának befizetését, haladéktalanul tegye meg. Az értekezleten a szokásos gyógyszerek is kaphatók lesznek. Aladdin a moziban Martfű. A Walt Disney Stúdió új alkotását, az Aladdin című rajzfilmet láthatják a gyerekek a moziban. A VÜK ifjúsági mozibérlet tulajdonosai 10 órától, míg bérlettel nem rendelkezők 15 órától tekinthetik meg a legjobb filmdal és a legjobb szerzett filmzene Oscar-dí- jával kitüntetett alkotást. 1993. évi 3-as bevallás és TANYA bevallások, SZJA elszámoláshoz munkavállalói nyilatkozatok, munkáltatói igazolások és adatszolgáltatási nyomtatványok, új 1994. évi SZJA nyilvántartók (B 15-01, B 15-02, B 15-03) és 1994. évi UNIÓ szakkönyvek kaphatók. Cím: TAXATOR Nyomtatványbolt Szolnok, Óvoda út 7. Tol/fax: 56/370-564 Szóthonyi krt. 121. Tol.:56/421-558 Abony, Szolnoki út 90. SZERZŐDJÖN ", A SIKERREL! EMlT® KFT keres Szolnok megye területén, vállalkozó családokat konkurrenciamentes üzleti vállalkozások indításához. £ Tőkeigény: 56.500 Ft r\5 Bővebb felvilágosítás: január 27-28-án 10-17 óráig; 29-én 9-13 óráig telefonon 56/374-493. Új táncokat tanulhatnak Szolnok. Ismét társastánctanfolyamot indítanak a Ságvári Endre Művelődési Házban, Antali Zoltán versenytánctanár vezetésével. A február 6-tól április 3-ig tartó kurzusra január 30-án, 15 órakor lehet az intézményben jelentkezni. A jelentkezni szándékozók a 423-204-es telefonon érdeklődhetnek. A tanfolyam érdekessége, hogy a klasszikus táncok mellett négy újat is tanulhatnak a résztvevők: ezek a salsita, cowboy csa-csa-csa, country, új disco. Közgyűlés természetjáróknak Kőtelek. A Természetjáró és Vízi Túra Klub holnap, 18 órától, a művelődési házban tartja beszámoló közgyűlését. A témák között a tavaly elvégzett munkáról szóló beszámoló, az idei túraterv és a pénzügyi helyzet ecsetelése szerepel. Jogosítványt szerezhetnek Zagyvarékas. A művelődési házban ma, 17.30-tól, megbeszélésre várják mindazokat, akik a napokban induló tanfolyamon kívánnak gépjármű-vezetői jogosítványt szerezni. Ízelítő, először Szolnok. Kenesseyné Szuhá- nyi Mária individuálpszicholó- gus, a zürichi Alfred Xndler Intézet kutatója tart - megyénkben először - individuálpszicho- lógiai „ízelítőt”, a Családvédelmi és Gyógypedagógiai Szolgálat és a pedagógiai intézet szervezésében. Az április 6-i rendezvényen elsősorban pszichológusok, terapeuták, orvosok, nevelők, papok, szociális területen dolgozók, pedagógusok, politikusok részvételét várják. Előzetesen, írásban lehet jelentkezni, január 31-ig, a következő címen: Családvédelmi és Gyógypedagógiai Szolgálat, Szolnok, József Attila u. 40. Traffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villan a traffipax vakuja a gyorshajtókra. Ma és pénteken, január 28-án, egész nap, a 4-es főúton. A 07 JELENTI Tolvajt fogtak Szolnok. Tolvajt fogtak a járókelők kedden este a Tófenék úti ún. csirkepiac előtt. Az eddigi adatok szerint Mányi Erzsébet és 13 éves társa egy nő karjáról letépte a táskát, és a zsákmánnyal megpróbáltak elszaladni, a békés polgárok azonban elfogták őket. A tolvajok ügyében a szolnoki rendőrkapitányság folytatja az eljárást. Fórumra várnak Szolnok. Az Állampolgárok Érdekvédelmi Szövetségének megyei szervezete Morvái Ferenc vállalkozó fórumára invitálja a lakosokat. A megyei fórumon az elnök és munkatársai ismertetik a szövetség programját, válaszolnak a felmerülő kérdésekre. Várják azok jelentkezését is, akik igénylik a szövetség támogatását (a falvakban és nem távfűtéses lakásokban lakóknak ingyen tűzifát osztanak, míg a városokban a legrászorultab- baknak térítésmentes ebédjegyet biztosítanak). A fórumot a művelődési központ emeleti előadótermében, szombaton, 17 órától tartják. A környezetükben élő, rászoruló családok nevét, címét is ekkor jelenthetik be a jelen lévő munkatársaknak. A szervezet iránt érdeklődők a Szapáry u. 28. szám alatt Micskó Istvánt keressék, vagy hívják a 424-098-as számot. Sikertelen betörés Törökszentmiklós. Ma hajnalban betörők jártak a helyi OTP-fiókban, akik a tetőn lévő világítóablakon keresztül jutottak be a helyiségbe. Két lemez- szekrényt felfeszítettek, két páncélszekrényt pedig sikertelenül próbáltak kinyitni. A lopásból anyagi kár ugyan nem származott, a rongálási kár viszont eléri az 50 ezer forintot. □ Washington. Peren kívüli megállapodás született kedden a Michael Jackson ellen benyújtott magánjogi keresetben: az egyezmény értelmében több millió dolláros összeg fejében ejtik az énekes ellen beterjesztett vádat, amely szerint szexuálisan zaklatott és megrontott egy tizenhárom éves kisfiút. A napok óta folyó találgatások öt- és negyvenmillió dollár közé teszik az összeget. Michael Jack- son ügyvédje pedig sietett leszögezni: a peren kívüli megállapodás nem azt jelenti, hogy védence beismerte volna a bűnösségét, ellenkezőleg, továbbra is ártatlannak vallja magát. □ Washington. Történelmi ereklyék átadására került sor a New York-i magyar főkonzulátuson: Teleki Pál fia és menye - Mikes Hanna - a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta a tragikus sorsú kormányfő díszkardját és díszmagyarjának ékszereit, illetve az erdélyi Mikes család női díszmagyarját. A főkonzulátuson az átadás alkalmából kiállítás nyílt. Azon nemcsak a Teleki-Mikes-erek- lyéket, hanem azokat a díszkardokat is bemutatják, amelyek egy hagyaték révén kerülnek majd Magyarországra. Sárváry Lajos, aki magyar bevándorlók gyermekeként született az Egyesült Államokban, végrendeletében ugyanis a sárvári Ná- dasdy-kastélymúzeumra hagyta magyar díszkardgyűjteményét. □ Varsó. A fiatalok szeretik egymást, de a szülők ellenzik a házasságot, mire azok a boldogtalanság elől a közös halálba menekülnek - Rómeó és Júlia óta számtalanszor ismétlődnek az ilyen szomorú esetek a világon mindenütt. Most a lengyel- országi Czestochowában történt hasonló tragédia, főszereplői azonban nem romatikus tizenévesek voltak. Júlia, akit ebben az esetben Elzbietának hívtak, 30 éves volt, Rómeója pedig 64. Az asszony szülei megkeserítették közös életüket, arra hivatkozva, hogy féltik lányukat, ugyanis szerelme, Roman, 17 évet töltött börtönben - felesége meggyilkolásáért. A pár végül nem bírta tovább, patkánymérget ittak, majd kimentek házuk kertjébe, leültek a kispadra, benzinnel leöntötték és felgyújtották magukat.- Olyan levertnek látszik, Bakos úr. Csak nem valami vírus támadta meg magát is? i -i ítfitítsr'í m JíiC-J IV ' Koncert Tiszaföldvár. A művelődési ház programján mostanában rendszeresen szerepelnek alternatív és rockkoncertek. Terveik szerint havonta egyszer a város fiataljai számíthatnak vendégzenekarok fellépésére. így lesz ez most pénteken is, mivel este 8 órától a Holtpont és a szolnoki Magvető együttes játszik. nagy- és kiskereskedés keleti és nyugati autókhoz Szolnok, Móricz Zs. út 16. Telefon: 54/422-466, Fax: 56/421-644 (volt mentőállomás utcája) Nótaest az idősekért Besenyszög. Dallos Gizella nótaénekesnő fejében született meg a gondolat: olyan nótestet szervezni, melyre minden falubélit és környékbelit várnak, s melynek bevételét a helyi idősek otthonának ajánlanák fel. Az ötletből valóság lett - vasárnap, 16 órától, a helyi művelődési házban várják a nótakedvelőket. A műsorban Madarász Kati, Karácsony Irén, Farkas Rozália, Dallos Gizella, Takács Béla és Rónai György fog énekelni, a kísérőzenekar tisztét Kállai János és cigányzenekara látja el. Minden nézőre számítanak, hiszen a bevételt jótékony célra fordítják. PÉNTEKI AKCIÓ! 1994. január 28-án a SAROK ABC-ben (Szolnok, Szapáry u. - Ady E. u. sarok) Sertéscomb Rövidkaraj Hosszúkaraj, lapocka, dagadó Tarja Bőrös malac Birkahús Parasztkolbász Disznósajt Hurka Sütőkolbász Liszt 35 Kínai rizs Étolaj 5 l-es Löncshús 400 gr Dobozos almale Ananász befőtt 308 Ft/kg 318 Ft/kg 298 Ft/kg 280 Ft/kg 170 Ft/kg 209 Ft/kg 390 Ft/kg 170 Ft/kg 90 Ft/kg 230 Ft/kg Ft/kg 54 Ft/kg 86 FtA 88 Ft/db 48 Ft/I 54 Ft/db AMÍG A KÉSZLET TART! 5 DB ponthegesztett nyúlketrec eladó. Besenyszög, Hajnal u. 5/A. *43013/1K* TAPÉTAVÁSÁR 10- 15 % kedvezménnyel január 31-ig! Szolnok, Baross u. 11. (udvar- ban). *41121/22K* 30-40-50 % engedménnyel GYERMEK TÉLI RUHAVÁSÁR! Chicco Baby stúdió Szolnok, Ady - Ságvári krt. sarok. »43041/1K* TŐKÉSTÁRSAT, befektetőket keresünk! 10 milliótól garantáltan 200 % tiszta haszon. „Profit-43067” jeligére a kiadóba. *43067/1K* « ELVESZETT barna, törpe picher kiskutya. Linda névre hallgat. Hátán sebesülés nyoma látható. Magtalálója jutalomban részesül. Szolnok, Sárkány út 1. Telefon: 56/344-547. *43069/lT* •B HATODIK osztályos gyermek mellé gimnazista korrepetálót keresek. Telefon: 56/371- 293. *43070/1T* BÚTOR KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR Jászfény- szaru, Művelődési Ház már csak 2 napig 10-20 %-os árengedménnyel kaphatók: KÁRPITOZOTT BÚTOROK, SZEKRÉNYSOROK, KIEGÉSZÍTŐ BÚTOROK. A kiválasztott bútorok a helyszínről azonnal elszállíthatók. Nyitva: naponta 10-18 óráig, pénteken 14 óráig. BUC’CO BÚTORSZALON Szaküzletek: Szolnok, Pólya Tibor 16/a., Jászberény, Dózsa György út 16. *42647/3K* ® A Viktor bár - söröző azonnali belépéssel szakácsot alkalmaz. Érdeklődni: a délutáni órákban, Szolnok, Bartók B. u. 34., az üzletben, vagy 56/340-339. »43086/1T* A lapunk terjesztésével kapcsolatos észrevételeket a tisztelt előfizetők az 56/424-444-es telefonszám 38-as mellékén mondhatják el hétköznap A híroldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel munkanaplókon újabb információk az 56/423-423-as telefonszámon közölhetők.) Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Fax-számunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk! JJJ * 1 JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Berki Imre TJkTervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné, Baranyi György • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére jf Jf terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 5. Telefon: 56/421-276, Jászberény, Rákóczi u. 74. Tel.: 57/311-511, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 414, Törökszentmiklós, Kossuth tér 6/G. Tel.: 431, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043,326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 770 forint. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133