Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-26 / 21. szám
1994. január 26., szerda Kunsági Extra----ICisújszállás 7 O tt a helyünk! „Kérem szépen, ha már így, véletlenül összefutottunk az utcán, engedje meg, hogy bemutatkozzam. Nagy Lajosnak hívnak, és ha minden igaz. 87 leszek május 3-án. Nyolc gyerekem született, mindet taníttattam, de mára tizennyolc unokával, hét dédunokával is dicsekedhetek. Nem iszom, dohányzom, a 15 ezer forint nyugdíjamból ketten élünk az asszonnyal. Vele egyébként az idén ünnepeljük a hatvanadik házassági évfordulónkat. Gyémántlakodalom vagy hogy nevezik, ugye eljönnek hozzánk? Akkor majd bővebben beszélhetünk.” Köszönjük a meghívást, ott a helyünk, Lajos bácsi! A szélső ház Otthon helyett otthonuk Bánhalmát elhagyva, Kenderes felé haladva, jobbra, a műút mellett óriási, susogó fák között kastélyszerű épület. Korábban hosszabb ideig Kisújszálláshoz tartozott, most a megyei önkormányzathoz. Jelenleg hetvenegy személyt ápolnak ott: kétharmaduk férfi, egyharmaduk nő. Többen élnek itt Kisújszállásról, mások pedig Jászdózsáról. Jászberényből, Tiszaroffról, Kunhegyesről, Rákóczifalváról, Szolnokról, Tiszaföldvárról érkeztek. A legidősebb már a nyolcvanötödiket tapossa, a legfiatalabb huszonhat múlt. Az orvos rendszeresen látogatja, gyógyítja őket, hiszen ide általában súlyosan értelmi fogyatékosok kerülnek. Néhányan közülük az állatokra figyelnek, hiszen saját sertésállománnyal rendelkeznek, és évente öt- ven-ötvenöt hízót vágnak. Mellé húsz juhot is, ami olcsóbbá, ízletesebbé teszi az étrendet. A gondozási díj havi 5 ezer 200 forint, és ezenkívül 1 ezer 710 forint zsebpénz is jár nekik. Hogy mennyire szükség van erre az intézetre: jószerével sorban állnak az erre rászorulók. Az is igaz, ide csak akkor és úgy lehet bejutni, ha a lakók között valaki meghal. Ez a szám évente három-négy, úgyhogy a cserélődés, változás lassú. Az orvosi ellátáson, ápoláson kívül még filmvetítések is vannak azért, hogy napjaikat érdekesebbé, változatosabbá tegyék. Az új kemence biztonságosabbá változtatta a termelést A Sütöde Kft. vegyes tulajdonú: tizenhat emberé, az ön- kormányzaté, illetve a Tisza II. Szövetkezeté. Eddig is sütötték a kenyeret, noha elavult gépekkel, technikai berendezéssel rendelkeztek. A. közelmúltban mintegy másfél millióért alapvető változás állt be az üzem életében. Columbus típusú némer kemencével meg keltetőberendezéssel gyarapodtak. Azóta itt sütik a mutatós, ízletes kilós, kétkilós vekniket, nem beszélve a tizenötfajta péksüteményről. Az ára sem csillagászati, a kenyérnek például öt ven forint kilója. Aki vásárolni szeretne belőle, teheti az áfész-boltok- ban, valamint a műhely melletti szakboltban.- " * Mi lesz veletek, negyedikesek? Jószerével most még mindenki bizakodó A helybeli gimnáziumban és szakközépiskolában ebben az évben százhatvan negyedikes tanul. Az öt végzős osztály közül mi most azokat a szakközépiskolásokat kerestük fel, akik az érettségi mellé középfokú számítástechnikai programozó elismerést, szakmát is kapnak. Az osztály profiljából, a tantárgyakból következik, hogy a huszonhat negyedikes között tizenhat a fiú. Hogy honnan érkeztek? Helyből, Karcagról, Ecsegfal- váról, Alattyánból, Kengyelről, Martfűről, Szi- getszentmiklósról, Jászdózsáról, Jászkisérről, Kenderesről, Tiszaörsről, Mezőtúrról, Tiszagyen- dáról. Általánosságban igen jó tanulmányi eredménnyel dicsekedhetnek, és még ketten nem döntöttek további sorsukról. Néhányan nem pályáznak főiskolákra, egyetemekre, de a nagy többség matematikusnak, számítástechnikai, programozó szakokra szeretne bejutni. Van, aki magyar-történelem szakos tanár vagy matematika-testnevelés szakos óhajt lenni. Más szociális munkás. Zsiga Sanyi a legjobb tanuló, de Házi Attila is jó fej, aki különböző szakmai versenyeken jeleskedett. Tyukodi András meg súlyemelő Európa-bajnok, de van már menyasszonya is az osztálynak Víg Edit személyében. Az ifjú hölgy karcagi, a leendő párja is az, és hogy az örömteli eseményről mit mondott az osztályfőnök? Az egyik illetékes szavát röviden idézve: gratulált. Bátor ember Korszerűsödtek Boldog új évet, kedves kis- újiak, mindahányójuknak! Megint lepergett háromszázhatvanöt nap a végtelen idő homokóráján, ismét idősebbek lettünk egy évvel. Hogy kinek milyen volt 1993, embere válogatja. Kinek jó, kinek átlagos, kinek rossz, kinek nehéz, kinek felejthetetlen. Noha a minden- nápök ttéhézeknek bizónyültak, valami szerény előrelépés azért jellemzi a települést. Hogy mi? A város kezelésébe került a vízmű, fürdő. Új kutakat fúrtak, több száz lakást kapcsoltak a gázhálózatra, a telefonrendszerre. A szociális otthon mutatós, új szárnyat kapott, néhány utca járdát, aszfaltot. Lámpával védett gyalogátkelőhely került a főtérre, és a volt Petkovics-féle házát szociális szolgáltatóépületté alakították. Az önkormányzatnak lett 135 hektár közlegelője, ez a biztonságosabb jószágtartást segíti. Több vállalkozó próbálkozott gyökeret verni a településen. Sajnos, becsukta kapuit a •sajtüzem, így további hatvannal nőtt a munkanélküliek száma, amely megközelíti a nyolcszázat. Közülük kétszáz-egynéhányan már olyan régen állástalanok, hogy támogatásukról a városnak kell gondoskodni. Szomorú, de fogy a népesség is: tavaly 163-an születtek, ugyanakkor 211 személyt temettek, így negyvennyolccal csökkent a lélekszám. Az 1994-es esztendőt pontosan 13 ezer 567 kisújszállási köszönthette. Nekik mindahányójuknak meg a városnak ezúton kívánunk boldog új esztendőt. Ha lehet, picivel jobbat, szebbet, sikeresebbet, mint amilyenre az elmúlt 365 nap sikeredett. Nem másért, mert ez sokunkra ráférne ... Idegenforgalmi iroda lesz a szélső ház. Nyitás május elsején. Ez a négyes főútvonal melletti, nádtetős, tomácos, oszlopos épület valaha a településen a szélső háznak számított, amelyet csak szílsőként emlegettek az itt lakók. Hajdanában magas deszkapalánk övezte, és hátsó, utcafront felőli részén még ablak sincsen, csak egy aprócska kémlelőlyuk Karcag irányába: kilesni azon, barát jő-e vagy ellenség. Talán öregebb lehet, mint a város, és egész emberöltőkön át az Ábri család tulajdonának számított. A kamrája földje egy ízben leszakadt, benne náddal bélelt vermet tárt fel az ásó, lapát. Tele búzával. Hogy ki meg mikor rejthette el, és miféle hadak elől óvta a drága kincset, ezt az ismeretlen raktározó magával vitte a sírba. Az épületet az önkormányzat oly módon vásárolta meg, hogy az idegenforgalmi alap 1,5 milliót biztosított erre a célra. Az ára egymillió volt, azután a többi összegért rendbe hozzák, berendezik, és ebből az irodából majd az ország bármelyik idegenforgalmi hivatala elérhető. Az elképzelések szerint az iroda vagy hivatal május 1 -jén nyit. Az épületet korabeli bútorokkal szeretnék berendezni, és a polgármester úr ezúton kéri a helyi lakosokat, akik efféle berendezési tágyakkal rendelkeznek. és ezeket oda felajánlanák, jó szívvel fogadnák. Sőt szerény mértékben fizetni is tudnának értük. Külön örülnének az úgynevezett pádimentumtég- láknak, mert a tornácot velük akarják kikövezni. Pacsirta típus Farkas Tamás többek között Szolnokra heti ötszáz liter étolajat szállít A még csak huszonöt éves Farkas Tamás bátor ember, hiszen fiatal kora ellenére már egy másfél éves úr megy egy kéthetes hölgy boldog apukája. Nem beszélve arról, hogy harmadik gyereket is akarnak, ámbár írásunk most nem kimondottan erről szól. Úgy tűnik,' nem csak a családtervezésben, de a vállalkozásokban is otthonosan mozog. Gépjárműtechnikus, korábban autószerelő, tmk-vezető is volt, legújabban a Primőr növényolaj-kisműhely egyszemélyes vezetője, vállalkozója, mindenese. Az ötletadó az édesapja, nála alakították ki a helyiséget is, ahol a magyar gyártmányú ügyes masina hetente 900 liter olajat présel. Hál' istennek kapós a termék, a végtermék is az, hiszen ezért bőgnek a tehenek, visítanak a hízók. Szerencsére alapanyag, napraforgó meg van elég, amit a Nagykun Szövetkezetnek köszönhet, mivel tőlük kapja. Lór Istvánné talpraesett, háromgyerekes fiatalasszony. Nem utolsósorban lapunk helyi szervezője. . - Mi az eddigi tapasztalata?- Az, hogy folyamatosan emelkedik az előfizetők száma. Jelenleg a városban 717 Néplapra fizetnek elő, és februárra is lesz húsz-egynéhány növekedés. Elégedettek azzal, hogy kora reggel megkapják, és az is tetszik, hogy sok megyei információt tartalmaz.- A kifogások?- Ne akarjanak szaklap lenni: se kulturális, se gazdasági téren. Vannak jó központi lapok. Helyette úgy politizáljanak, hogy mutassák be az emberek mindennapjait, hétköznapi gondjait, legyen szó falusiakról, városlakókról, bárkiről. Most például jó lenne az adózásról írni, mert sok a vállalkozó, és év elején ennek az idejét éljük.- Hogy bírja a felkelést?- Nekem találták ki. Korán fekszem, de hajnali három, fél négy körül már mindig ébren vagyok. Úgy nevezik a hozzám hasonlókat: pacsirta típus. Szükség is van a korai kelésré, mert fél ötre már itt a lap ... Kalendárium Ismét megjelent a várva várt Kisújszállási Nagykun Kalendárium. Egyezerháromszáz példányban. Az ára 220 forint, és jó leírni: a zöme már elfogyott. Hogy mi mindenről van szó benne? A teljesség igénye nélkül néhány érdekesség: foglalkozik a kiadvány a település múltjával, jelenével, néprajzi vonatkozású érdekességeivel, ír a 101 éves korában elhunyt Szabó Lukács bácsiról. Felelevenednek a régi kunsági lakodalmak, Szatmári professzor, a város szülötte anyanyelvűnk szépségeit ecseteli. A kutyatulajdonosok a puliról tudhatnak meg egyet s mást, de tartalmaz a naptár hét- próbás ételrecepteket meg portrékat Csukás Istvánról, Kiss Tamásról, Ladányi Mihályról, Szent-Györgyi Albertról, aki dr. Tóth Al- berttel levelezett. Nem feledkeztek meg a szerzők a százéves gimnáziumról sem. Akik mindezek után kedvet kaptak a vásárlásra, tehetik. Kisújszálláson a könyvesboltban, a református parókián, a művelődési központban, a könyvtárban, a Kunfer meg a két termelő- szövetkezet irodáján, a gyógyszertárakban, illetve a városházán. Mivel a kiadvány kenderesi betétet, oldalakat is tartalmaz, a kenderesi könyvtárban is megvásárolható. Nemek bőven A Móricz Zsigmond Gimnázium és Közgazda- sági Szakközépiskola jelenleg ötven pedagógussal rendelkezik. A közalkalmazotti törvény értelmében őket új bérkategóriába kellettsorolni. Úgy tűnik, valami baj, nagy baj lehel ezzel a sokat kritizált, szidott kiírással, mert az ötven pedagógus közül ebben az iskolában huszonnégy nem fogadta el a besorolását. Magyarán mondva fellebbezett, mert valamilyen ok miatt hátrább tették őket. Az egyeztető tárgyalások után majd kiderül, mi lesz a kérésükkel, hiszen ez az eljárás igen-igen érinti az önkormányzatok pénztárcáját is. Azok pedig - ahogy ismerjük őket - sehol sincsenek degeszre tömve. Mint ahogyan a pedagógusok sem túl fizetve. Sőt, megfizetve sem ... Segítség A Magyar-Máltai Szeretetszolgálat kisújszállási és kenderesi csoportja a jövő hónap elsejétől huszonnyolcadikéig gyógyszergyűjtést szervez a jugoszláv testvérváros, Pa- csér megsegítésére a Vajdaságba. Ezúton kémek minden lakost, hogy februárban bármilyen felesleges gyógyszert - akkor is, ha megkezdett - elfogadnak. Hogy hol? így Kisújszálláson az orvosi rendelőben, a tűzoltóságon, a Zöldi-patikában, illetve Kenderesen a plébánián. írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János Csökken a lakosság