Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-05 / 3. szám

1994. január 5., szerda Kunsági Extra — Kunhegyes 7 A négyszáz személyes kultúrházban ezen az estén hatszázan tapsoltak a kicsiknek /ESTI OVIS­PARÁDÉ, TELT HÁZ ELŐTT Hát kérem, ez a műsor engem nagyon, de nagyon meghatott... Jelenésre várnak a hópelyhek... írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János Szépen, sorban, ahogyan a már rutinos óvodásokhoz illik Tavaszra várva A Barbatus Kft. vasút környéki telepén mező­gazdaságigép-telep várja a tavaszt meg a jobb idő kezdetét. Rajta temérdek, megvásárolható csodamasina. A teljesség igénye nélkül akad itt többféle vetőgép, azután tárcsa, kultivátor, kom- binátor. Ekék két-három vagy éppen ötfejesek. Trá­gyaszórók, permetezők, szárzúzók, boronák, cső­törők, silózógépek, bálázók, rendsodrók, mor­zsolok, fűkaszák, talajmarók, az MTZ család tag­jai, kistraktorok, azután meg Zetorok. Elöljáró­ban ennyit a Tomajmonostora felé menő út mel­letti kínálatról. Aki többet szeretne tudni, teheti. Keresse fel őket lehetőleg reggel hét és délután négy óra között. Ha sok a Szabó Hétfővel a kunhegyesi körzetben is elkezdő­dött a lap saját terjesztése, kiszállítása. A halom újság hajnali háromnegyed háromra már megér­kezett a központba, ahonnan 3 autó repítette a négy világtáj felé. Ötvenhét kézbesítő szedte a talpát, és délig egy reklamáció érkezett Karcag­ról. Ugyanis az egyik lépcsőházban három Szabó József lakik, és közülük egy nem kapta meg a la­pot. Hogy más körzetekben adódott-e gubanc, azt nem tudom, de észrevétel itt is született. El­sősorban a falinaptárra, ami az égvilágon min­dent tartalmaz, csak éppen a naptár elenyésző benne. Még ez sem lenne baj, de azok a bolhabe­tűk! Javaslom: jövőre nagyítót is mellékeljünk hozzá. Legalábbis a gyengébb szeműeknek ... A város erős embere Régen azt mondták, hogy a különböző nagy gazdasági egy­ségek, szövetkezetek irányítói a település erős emberei. Leg­alábbis gazdasági téren. Nincs ez másképpen most sem. He­gyesen például Kovács Sándor lehet az, aki korábban is a He­ves Kereskedőház Kft.-ben dol­gozott. Szeptember elsejétől válto­zott az elnevezés, a cég. Ruszti­kus Bútor Kft. lett, amelynek ő az ügyvezető igazgatója, illetve résztulajdonosa.- Gratulálunk, Kovács úr! Elárulná, hány százalékban vált résztulajdonossá?- Harminc százalék az enyém, ez azt jelenti, 4,5 millió forintot kellett letennem.- Ha nem akar, ne válaszol­jon, de honnan volt ennyi pénze? Köztudomású, hogy Ón az MDF helyi elnöke. Csak nem a párt adta?- Jó kérdés, mert efféle kap­csolás több emberben felmerül­het. Nos, a Demokrata Fórum egy petákot sem fizetett. Hitelt vettem fel, mégpedig 3,5 mil­liót, és ezt törlesztem kamatos­tul. A többi hányad, részarány a Heves Kereskedőházé volt. Azonban ezt a 70 százalékot november 29-ével eladta, -adja. Hogy kik lesznek az új tulajdo­nosok, pár hét teltével készség­gel tájékoztatom.- Mondják, hogy gazdasági­lag most ön az erős ember. Sőt azt is hallottam, kikerülhetetlen.- így igaz, nincsen ebben semmi ördöngösség. Ugyanis a német partnerek a megrendelé­seket a személyekhez kötik. Ennek valószínű az az oka, hogy korábban is itt, a jogelőd cégnél dolgoztam. így minden bizonnyal megismertek, és ra­gaszkodnak hozzá, hogy a tár­gyalásokon én képviseljem a káeftét.- Van munkájuk?- Jaj, panaszra semmi okunk, mert 1994. december 31-ig, ha két műszakban menne a terme­lés, akkor is elkelne az utolsó darab!- Tulajdonképpen mit gyár­tanak?- Masszív tölgyfából három német partnernek különböző előszoba- és kisegítő kisbútoro­kat, Franciaországba emeletes gyerekbútorokat.- Hány embert foglalkoztat ebben a munkanélküliektől hemzsegő környezetben?- Jelenleg százat, négyen va­gyunk, vannak az irodán, a többi termel. Zömében mintegy hetvenen asztalosok, de akad­nak lakatosok, festők és gépko­csivezetők is. Hogy a keresetek­ről is essék szó, nettóban szá­mítva 15 ezertől 40 ezerig ter­jednek. Javítani szeretném a bé­reket, ezért megpályáztam egy 1,5 millió márka értékű német bankhitelt. Tízéves a visszafize­tése, és 7-10 százalékos a ka­mata. Egy hónap múlva többet tudok, megkapom e.- Mire kellene a pénz?- Túlnyomórészt a gépek korszerűsítésére. Egy amerikai partnerünk több tízezres nagy­ságrendű, kórházi belsőbútoro­kat rendelne tőlünk, de ehhez másféle gépek szükségesek. Az sem titok, hogy keresem azokat a tőkebefektetőket, akik egy-két évre szeretnék olyan helyre adni a pénzüket, ahol magasabb a hozadék, mint a banki szférá­ban.- Hogy bírják az emberek a gyűrődést? Mondják, nagy a hajtás.- Nem tagadom, tényleg így van. Sok a túlóra, amit csökken­teni akarok. Korábban Deme Pállal pályáztunk a bánhalmai faipari kft.-t megvenni, ami nem sikerült. Tovább szeret­nénk bővíteni a telepet, és eset­leg szó lehet arról is, hogy a BHG egyik üzemcsarnokára vá­sárlók leszünk.- Őszintén szólva, Kovács űr, fut a szekér?- Hál’ istennek, nincs benne semmi túlzás. Annyira nem, hogy januárban létszámbővítést tervezek, mintegy húsz-harminc ember kellene még sürgősen. Szakember éppúgy, mint kise­gítő segédmunkás. Nekünk sze­rencsére nincsenek piacgondja­ink, de az nem mindegy, hogy mennyiért termelünk. Ezért tar­tom legfontosabbnak a gépál­lomány korszerűsítését, hiszen a magasabb keresetnek ez az útja. Egy kiló kenyér: 98 millió Nem, kérem, nem elírás. Ennyi dinárba került Szerbiában egy kilós vekni akkor, amikor a város testvértelepüléséről, Bácsfeketehegyről, vagy aho­gyan ma nevezik a Vajdaságban lévő községet: Feketicsről kül­döttség érkezett Kunhegyesre. A delegáció egyik sajátosan ér­dekes tagja a 38 éves Bojtos Béla, aki a feketicsi öttagú isko­laszék elnöke. Megtudtuk róla: földrajzta­nár, tíz éve lakik ott, a felesége is pedagógus. Szerbül is kivá­lóan beszél: anyai ágon valahol a múlt ködébe vesző országút­jain karcagi ősök sorjáznak, apai ágon zsablyai. Az iskola harminchat tanára közül hu­szonöt a magyar anyanyelvű. Bojtoséknak egyébként két lá­nyuk van. A keresetük is sajátos: he­tente fizetnek nekik dinárban, akkor 38 milliárdot kapott kéz­hez hét napra, és ha szerencséje van, kellő sorban állás után a banktól adnak érte 15 márkát. De csak akkor, ha minden jól megy, és sikerül beváltaniuk a tengernyi pénzt. Lehet, mire az írás napvilágot lát, a heti fizetség már valahol az 50 milliárd körül vagy fe­lette mozog. Arra a kérdésre, hogy ekkora bérek, árak, a tar­tós nincstelenség ellenére miből élnek, azt felelte: a földből. Aki kertes házban lakik, és teheti, az ennivalót ily módon legalább biztosítani tudja. Mert kevés or­szág mondhatja el magáról, hogy a kilós vekni 98 millió. A beszélgetésünk ideje óta el­telt néhány nap, és meglehet, az árát már bőven száz-egyné- hánnyal kellene leírni... Fiú a legelső A kunhegyesi városi, vá­ros környéki szülőotthon­ban összesen 24-en várhat­ják az anyai örömöket. Mint dr. Ács Miklós főorvos úr­tól megtudtuk, 1994 első it­teni újszülöttje január 1-jén reggel 8-ra érkezett. Har­madik apróságként a csa­ládban: az édesanyja Bari Ilona, az apuci Horváth Ernő. Az illető úr a Horváth Krisztofer Tibor nevet vi­seli. 53 centivel, 2,75 kiló­val született, és szerfölött éhes. Szerencsére az anyu­kája nem szűkölködik a leg­finomabb, neki való ételfé­leségben, így a dallamos nevű apróság két szopás között jókat szundizik. A fia ötéves, a lánya négy és fél A Kunhegyesre látogató öt- venfőnyi feketicsi küldöttség­nek a többsége pedagógus volt, de akadtak közöttük gazdálko­dók, vállalkozók, sőt többen jöt­tek olyanok, akik rokonokhoz érkeztek. Pedig a ki tudja há­nyadik az a nagyapjuk, aki 1785-ben vándorolt ki a jobb megélhetés reményében. Ez ak­kor 210 családot jelentett, mint­egy 800 kunhegyesit. Hogy mennyire kötődnek akikhez, mi sem bizonyítja jobban, hogy a négy és fél ezer lélekszámú községnek a hetven százaléka magyar. Hogy milyen nevek­kel? Kérem szépen, élnek ott Lódik, Kaszák, Szabók, Kissek, Nagyok, Cseték, Koták, Fehé­rek, Feketék, Juhászok, Ková­csok. Akár Hegyesen! A kül­döttség vezetője a 42 éves Pál Károly úr, aki három település­nek, így Feketicsnek is a pol­gármestere. Tősgyökeres oda­valósi, és hogy szerethetik, mi sem igazolja jobban, már má­sodszor választották meg pol­gármesternek.- Pál úr! Adódnak a külön­böző nemzetiségiek között helyi konfliktusok?- Hál’ istennek nincsenek. Sajnos a háborút mi is érezzük, hiszen a társközségekben, Kis­hegyesen és Lovtenacon három magyar és két nem magyar vesztette az életét eddig.- Hogyan élnek most önök?- Rosszul. Pár éve az átlagfi­zetés ezer márka körüli volt. Most havi 10 márka. Amit ko­rábban félreraktak az emberek, azt élik fel.- Tüzelő van?- Nincs. Villany még igen. A boltokban meg kenyér, más semmi. Az óránkénti infláció tíz százalék, ezért aki teheti, min­denhol márkával fizet. Dinárért a piacon csak savanyúságot ad­nak, de a forint is keresett pénz.- Milyen a helyi iskolarend­szer?- Egy óvodával rendelke­Pál Károly polgármester úr három falut „dirigál” a Vaj­daságban. Bizonyára elfogad­ható módon, hiszen újravá­lasztották. zünk, oda százhtavan apróság jár. Az iskolába közel félezer gyerek, és a magyar osztályok vannak többségben.- Sokan visszatelepedtek az anyaországba?- Tőlünk, a mi falvainkból nem, de ha folytatódik a véron­tás, és tovább zuhan az élet- színvonal, sajnos, egyre több ember fog a kezébe vándorbo­tot. Elsősorban magyarok, pe­dig kint is kellenének.- Mit néztek, néznek meg Kunhegyesen?- Most az óvodások műsorát, azután az iskolákat, és koncert is vár bennünket a nagytemp­lomban.- Gyűjtöttek is önöknek. Si­keres volt az akció?- Igen, és ezúton köszönjük a mintegy százezer forintot, ame­lyért csokoládét, narancsokat és cukrot viszünk magunkkal a kintieknek. Külön hálásak va­gyunk a segítségért a polgár- mester úrnak, a jegyzőnek, a polgármesteri hivatalnak, a tisz­telendő meg az esperes plébá­nos uraknak. És ki ne hagyjam: minden elismerésünk az óvó­nőké, akik ezt a csodálatos mű­sort a tiszteletünkre megszer­vezték.- Evezzünk személyesebb vi­zekre. Mennyi a polgármesteri fizetése? Hány millió, billió di­nár?- Annyi, hogy a három fa­luba el bírok menni, jutni autó­val. ,- Valaki mondta: két gyere­kük van. Egy ötéves fiuk meg egy nem egészen négy és fél éves lányuk. Jól hallottam?- Némi pontosítással igen. Pál Károly, a fiunk ötesztendős, Karola lányunk 4,3.- Miképpen lehet ez, polgár- mester úr?- Egyszerű a válaszom. Ha már nekünk nem lehetett ki­csink, ezért örökbe fogadtuk őket. Most már a mienk, ne­vünkre vettük őket, hozzánk tar­toznak. így lettem hirtelen két­gyerekes édesapa.

Next

/
Thumbnails
Contents