Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-15 / 12. szám
1994. január 15., szombat Jegyzet----riport 5 S zombati jegyzet A citoyen ■ fikció vagy a jövő emberideálja? Sok szó esik manapság a jövő emberideáljáról, az öntudatos polgárról, aki művelt, érzékenyen reagál'a világ dolgaira, jogot nem sért, sőt amennyiben teheti, azt sem engedi, hogy más sértse, miközben természetesen minden (törvényes) eszközzel védi a saját jogait. Lételeme a demokrácia, egyik fő jellemzője pedig a szociális érzékenység. Ennyi szép és jó tulajdonsággal már szentté is lehet avatni valakit, szentek pedig, mint tudjuk, nem teremnek minden bokorban. Nem terem ez az ideális ember (polgár) sem, akit a rövidség kedvéért általában citoyennek szokás nevezni, a francia nyelvből kölcsönzött, egyre közismertebbé váló szóval. Nem is állítja senki, hogy jelenlegi társadalmunk a citoyen társadalma volna, inkább csak célként fogalmazódik meg, hogy azzá kellene válnia. A gond ott kezdődik, hogy világnézeti-politikai elkötelezettségtől függően igen nagy mértékben eltérő utakat javasolnak nekünk e cél elérésére. Olyan mértékben különbözőket, hogy az már gyanút ébreszt: ugyanarra gondolnak-e az egyébként eltérő gondolkodású emberek, ha kiejtik a citoyen szót. Ha nem elégszünk meg az elnevezés szólamszerű ismételgetésével, ha a citoyent komolyabban gondoljuk, mint a sztálini „különleges anyagból gyúrt” kommunista embertípus feltámasztását, alkalmazkodva a megváltozott viszonyokhoz, akkor megéri egy kissé alaposabban megvizsgálni, mit is jelenthet a citoyen a valóságban. Történetileg vizsgálva a fogalmat, némi kényszerű egyszerűsítéssel azt mondhtjuk, hogy a citoyen legjellemzőbb módon Franciaországban a nagy polgári forradalom előtti időszakban alakult ki, és az a módos, többnyire városi polgár volt, aki már nem volt hajlandó elfogadni a hanyatló feudális arisztokrácia uralmát, sőt magát képesnek, mi több, egyenesen hivatottnak érezte a nemzet irányítására, azaz a hatalom megragadására. E cél érdekében átmenetileg maga mellé tudta állítani a társadalom nem nemesi rétegeit, s a forradalomban győztesen meg is vívta a harcát az arisztokráciával. Európa többi országában a polgárság győzelme harcok és kompromisszumok sorozatában született meg, következésképpen a citoyenerények nem is hatották-hatják át olyan mértékben a társadalmat. A közép-európai régió, s benne Magyarország, ebből a szempontból különösért-hátrányos helyzetben van, hiszen a megkésett és torz történelmi fejlődés citoyen helyett liberális nemest és élősdi dzsentrit, majd szolgalelkű, úgynevezett középosztályt és nyomorúságos egzisztenciájáért rettegő kispolgárt teremtett. Divat a polgári erények hiányáért csak azt a bizonyos „átkos” negyven évet hibáztatni, holott a gondok gyökere sokkal mélyebbre nyúlik. Sőt ebben a negyven évben a társadalomban hangsúlyozottan megjelent néhány olyan vonás, amely akár polgárerénynek is felfogható lenne, például az egyenlőség iránti igény. Mindenesetre groteszk dolog, hogy az új politikai elitek egyes mértékadó tagjai éppen ezt kárhoztatják előszeretettel, és nem kevés indulattal, mint társadalmi méretekben jelentkező irigységet vagy más összefüggésben, mint a tekintély iránti tisztelet hiányát. Miközben a citoyen bizonyos tulajdonságai kétségkívül ma is jelen vannak nálunk gazdagabb és nagyobb demokratikus hagyománnyal rendelkező országok polgáraiban, maga a citoyen mint társadalmi típus, átalakult a fejlődés folyamán: részben tőkés, burzsoá, részben kispolgár, illetve proletár lett belőle, s mint számottevő önálló társadalmi tényező, valójában már nem is létezik. A kérdés ezek után úgy merül föl, hogy vajon lehetséges-e a citoyen újjáteremtése, ha nem is a semmiből, de mindenesetre a nyugat-európaitól igen nagy mértékben eltérő társadalmi fejlődés alapján? A citoyen öntudata nem elhatározás, még csak nem is demokratikus törvények meghozatalának (és nem utolsósorban betartásának) kérdése, hanem főleg anyagi, egzisztenciális függetlenségé. A jelenlegi gazdasági, társadalmi és morális válságoktól gyötört, általános és helyi félelmektől sokkolt közép-európai társadalmakban, ahol a lakosság nem elhanyagolható részének a puszta túlélés lett a programja, legalábbis kétséges, hogy belátható időn belül a gyakorlatban is napirendre kerül az öntudatos polgár megjelenése társadalmi méretekben, azé a polgáré, aki, mint arra már utaltam, tőlünk nyugatra inkább már ma is csak értelmiségi fikció, semmint valóság. A társadalomban sokféle erő hat: keresztezik, gyengítik, kioltják vagy éppen erősítik egymást. Kölcsönhatásuk eredményeként létrejön valami, amit pontosan úgy senki sem akart. így leszünk majd az új kor hősével is, sokféle erő működik közre a megteremtésében, de valójában egyik sem fogja teljesen a saját édesgyermekének tekinteni. Hogy-milyen lesz,' azt ma még nem tudhatjuk, sőt egészen pontosan min- -* dig csak azt fogjuk megtudni, hogy milyen volt, hiszen maga is állandóan alakul, változik. Csak remélhetjük, hogy nem a XVIII. és XIX. század, az eredeti tőkefelhalmozás korának, gátlástalan és erőszakos tőkésére, és nem is a weimari köztársaság megvaduló kispolgárára fog hasonlítani. / u Örményesi képek Ebben a tanyában már a nyárra készülnek? Munka után hazafelé Utcarészlet-nzs(sSok családtag is kibújik a felelősség alól. Péternek nem egy osztálytársa volt, akit bevittek az intézetbe, és ottfelejtettek. Az egész osztály a barátom A jászalsószentgyörgyi Szilágyi Péter azok közé a gyerekek közé tartozik, akiknek sok segítségre volt, van és lesz szüksége az életben. Azon kevesek közé, akik tolókocsiba kényszerülve normál általános iskolában végezhetik tanulmányaikat. *- Az első, második osztályt Budapesten, a Pető Intézetben végezte el Péter - emlékezik az édesanya. - Ott sok mindent elértek vele, megtanult önállóan enni, öltözni stb. Egy idő után azonban felmerült, hogy az állapota stagnál. A konduktorok és az igazgató azt javasolta, hogy hozzuk haza, próbáljuk meg az itteni általános iskolába járatni. Ugyanis a Pető Intézetben más tanterv szerint oktatnak, oda nemcsak mozgássérült, hanem értelmi fogyatékos gyerekek is járnak. Péter viszont kitűnő tanuló volt. Hajnali vonatok- Maradjunk még ennél a hat évnél, amit Péter a Pető Intézetben töltött. Hogyan viselte a család ezt a helyzetet?- Semmiképpen sem akartuk, hogy Péter kiszakadjon a családból. Autónk akkor még nem volt, busszal és vonattal mentünk érte minden hét végén.- Mennyi időt vett igénybe ez az utazgatás?- Busszal be kellett menni Újszászra vagy Szolnokra, onnan vonattal Pestre, onnan metróval, busszal az intézetbe, majd vissza. Eleinte összecsukható babakocsiban vittük Pétert, később ’ j'árógéjpét, járóbotot használt. Az utazás általában három-hat órát vett igénybe. Pénteken hajnalban indultunk érte, hogy kora délutánra hazaérjen. Hétfőn reggel vagy hajnalban vittük vissza. Amikor még nem volt autónk, mindig ketten utaztunk Pestre, később, amikor kocsink lett, a férjem egyedül is el tudta hozni a gyereket.- Hogy lehetett ezt megoldani a munka mellett?- Én Szolnokon, a MÁV-nál dolgoztam, munkaügyi ügyintézőként. A főnököm, a kolléganőim segítettek. Hétköznap „rádolgoztam”, ledolgoztam azt, hogy hét végén el kellett mennem.- Hogy viselte Péter az intézetet?- Ő pici korától kezdve közvetlen, nagyon könnyen beilleszkedik. Nem kellett úgy otthagyni az intézetben, hogy sírna vagy haza akarna jönni. De a hét végi hazautazás nem maradhatott ki soha. Volt úgy, hogy az intézetben programot szerveztek a gyerekeknek, ő akkor is mindig hazajött. Egyszer sétarepülésre vitték őket, és nem tudta, mi legyen. Mondtuk neki: Péter, lehet, hogy soha az életben nem repülhetsz, használd ki ezt az alkalmat. Úgy oldottuk meg, hogy fölmentünk érte, elment a sétarepülésre, és utána hazahoztuk. Egyszer, amikor autóval mentünk érte, karamboloztunk, fölborultunk á kocsival. Amikor magunkhoz tértünk, az volt az első, hogy neki telefonáljunk, hogy később megyünk, ne várjon hiába ránk. Az az igazság, hogy sok családtag is kibújik a felelősség alól, ha sérült a gyermek. Péternek nem egy osztálytársa volt az intézetben, akit bevittek a szülők, és ottfelejtettek. Amikor vittük vissza Pétert, már várták, ott toporogtak körülötte, hogy meséljen, mi volt otthon, hogy egyáltalán halljanak arról, hogy milyen egy család. Gyerekek a kapunál- Hogy fogadta az iskola, hogy Péter idejön tanulni?- Ismertem az igazgatót, hiszen engem is tanított korábban, és ő is ismerte a fiamat. És Péter állapotát. Készségesek voltak, sok segítséget kaptam mindenkitől. A harmadik osztályt már itt kezdte Péter. Szeptember 10-én volt a születésnapja, és már jöttek a gyerekek köszönteni. Emikor először jöttünk iskolába, minden gyerek ott tolongott a kapunál. Mindenki nagyon készséges volt, ajánlkoztak segíteni, „Majd mi toljuk a kocsit”, „Majd mi visszük a táskáját”, „Visszük a botot”. Péter hamar beilleszkedett, baráti társaság alakult ki körötte. Még csak véletlenül sem panaszkodott otthon, hogy: egyedül van, csúfolják, vagy nincs barátja. Mindenki segített Tavaly bementem a polgár- mesteri hivatalba, hogy ha lehet, engedélyezzék, hogy egy rámpát csináljunk az iskola bejáratához. Mert két lépcső is jelenthet akadályt. És a gamesz megcsinálta a rámpát. Ez kicsiségnek tűnik, de nagy dolog abból a szempontból, hogy nem kell tolókocsistól megemelni egy gyereket. Mikor Péter felsős lett, megkezdődtek a szaktantermi órák. A fizikaórát, a számítástechnikát az emeleten tartják. Mikor ezek az órák voltak, akkor én bejöttem az iskolába, fölvittem a gyereket az emeletre, amikor vége lett az órának, visszahoztam. Tavaly az osztályfőnök azt mondta, ne emelgessek egy öt- venkilós gyereket tolókocsival, nem olyan kicsik már ezek a hetedikes fiúk, négyen-öten megfogják, és felviszik Pétert az emeletre ... És ez rengeteg segítséget jelent. Péter mosolygós, kedves gyerek. Az iskoláról ezt mondja: ‘ —' ‘Jóf érzem’ 'itt magam. A gyerekek segítenek. Most már kérdezni se kell nekik, tudják, mit kell csinálni, ha jön a fizikaóra, a számítástechnika, visznek föl az emeletre.- Milyen az osztály, ahová jársz?- Olyan ... jó .. . Mindenki mindenkivel jóban van.- Melyek a kedvenc tantárgyaid?- Sok van. Biológia, földrajz, ének, számítástechnika. Érdekelnek a számítógépek. Szeretem az angolt is.- Mit csinálsz otthon szabad időben?- Tévét nézek, képregényeket olvasok. Barkácsolok. Apukámmal madáretetőt csináltunk a hét végén. Péter barátai - Szarvák Imre, Eperjesi László, Törő- csik András, Bállá Attila, Szabó József - körbeállnak bennünket.- Hogyan fogadtátok a hírt, hogy veletek fog járni egy gyerek, aki tolókocsiban ül? Szarvák Imre:- Természetesnek tartottuk, hogy neki ugyanolyan joga van ide járni, mint a többieknek. Eperjesi László:- Ő egyenrangú velünk. Törőcsik András fejezi be a mondatot:- Ő ugyanolyan ember, mint mi vagyunk.- A tanárok és a szülők fölkészítettek benneteket arra, hogy fogadjátok be őt? Eperjesi László:- Nekem a szüleim is mondták, hogy ugyanúgy barátok lehetünk vele, mintha egészséges volna. A tanárok is kértek bennünket, hogy amiben tudunk, segítsünk Péternek.- Először furcsa volt, de aztán megszoktuk - mondják a gyerekek.- Milyen barát Péter?- Jó gyerek .. . Ugyanolyan, mint a többi.- Jól tanul, jól el lehet vele beszélgetni. És mi a véleményük erről helyzetről a tanároknak? Megmondani az igazat Sándor János osztályfőnök:- Talán odáig kell visszamennünk, hogy a sérült gyerek is ugyanolyan, mint az egészséges. Vannak az életben olyan helyzetek, amikor az ember tud tenni valamit annak érdekében, hogy segítsen másokon, és akkor azt tegye meg.- Miért vállalták Pétert?- Mert sokkal jobb neki így, hogy a szülői házban él. Az osztálytársai teljesen elfogadták őt. Ugyanúgy kezelik, mint a többieket. Részt vesz az osztályközösség munkájában, az ünnepekből soha nem marad ki.- Ön szerint mi a titka ennek az elfogadásnak?- Előtte beszéltünk a gyerekekkel. És a gyerekek nagyon tudják értékelni, ha őszintén mindent elmondunk nekik. Azt kértük tőlük, hogy úgy fogadják el Pétert, mintha ugyanolyan egészséges volna, mint ők. Ebben a helyzetben egy dolgot szabad csak: megmondani nekik az igazat. A család pótolhatatlan Szarvák Imréné:- Természetesebb ez a megoldás, mintha a gyerek intézetben volna. Lelkileg sokkal kedvezőbb helyzet, kiegyensúlyozottabb így, hogy családban maradt. Mert szerintem az, hogy valaki családban maradhat, pótolhatatlan. A szülői szeretet nagyon sokat tud adni. De ehhez olyan anyuka és olyan apuka kell... Csákné Pammer Ágnes:- Az első hetekben szinte nyüzsögtek a gyerekek Péter körül. Nagyon nagy szeretettel vették körül. Nem tudták, hogy mit jelent ez az élet, de most már tudják, úgyhogy most, amikor iskolánk egy másik tanulója szintén tolókocsiba kényszerült, már sokkal köny- nyebben megszokták ezt a gyerekek. Az volt a baj, hogy nem mindennapos dolog,' hogy egy sérült gyereket egészséges közös'fél* nőtt sem tudja, hogy mihez kezdjen ilyen helyzetben. Ha látnak egy tolókocsiban ülő embert, ránéznek, sajnálják, hogy szegény tolókocsis, de tovább nem foglalkoznak a témával, mert amivel nem foglalkozunk, az ugye, nem is létezik. Az édesanyának még ahhoz is van segítsége, hogy jó időben a szomszéd fiú, Roland olykor-olykor hazatolja Pétert. Ám így is nehéz anyának lenni ebben a helyzetben.- Ilyen kötöttség mellett nem is tud munkát vállalni.- Fél órákra van szétszabdalva a napom. Reggel behozom, hazamegyek, nagyszünetre visszamegyek, délben érte jövök. Nehéz ez most. Emberek között dolgoztam több mint tíz évig. Nagyon szerettem a kolléganőimet. És egyik pillanatról a másikra kiestem ebből a közösségből, és minden nap egyforma lett. Próbálkoztam itthoni munkákkal, de nem jött be egyik sem.- Péter hamarosan elvégzi az iskolát. Hogyan tovább?- Ő annyira nem válogathat, tekintettel az állapotára. Kevesebb esélye van arra, hogy tovább tanuljon vagy elhelyezkedjen, mint egy egészségesnek. Mert egy gimnáziumban újra előjönnének ezek a problémák, hogy mozognia kell az épületben. Arra nem lehet biztosan számítani, hogy ott is lennének gyerekek, akik segítenének. Ami másnak természetes- Miért nem lehet?- Mert sajnos nem természetes, nem magától értetődő .. .- Az angolt vagy a számítás- technikát szeretné tovább tanulni, mert ezekkel talán otthon végezhető munkát lehetne találni. Mert azzal számolni kell, hogy ami másnak teljesen természetes, neki ahhoz is segítségre van szüksége. Neki nem egyszerű bemenni egy épületbe vagy közlekedni egy emeletes épületben, ahol nincs lift. Viszont egy értelmes ember nem zárkózhat be csak azért, mert tolókocsiban ül... Paulina Éva
