Új Néplap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-14 / 11. szám
2 Körkép 1994. január 14., péntek Bemutatkozott az MSZP jelöltje Szerda este Karcagon, a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban rendezett fórumot az MSZP, ahol dr. Szekeres Imre, a párt ügyvezető alelnöke arról beszélt, mit tesz majd az MSZP, ha a választók bizalmából kormányra jut. A két legfontosabb kérdés: a biztonság és a gazdaság. Eddig 575 olyan konkrét ügyet találtak, melyet sürgősen meg kellene oldani, így például június végén lejár a világbanki megállapodás, és augusztusban lesz az utolsó esély arra, hogy meg lehessen állítani a mezőgazdaság további romlását. A költségvetés, melyet megszavaztak, nyárom összeomlik, kérdés, tud-e az állam tovább dolgozni? Ezután bemutatkozott dr. Kasuba János, a párt 8. sz. választókörzet országgyűlési jelöltje is. - A párt programjában az tetszik - mondta -, hogy reális, olyan, amelyik számol a nehézségekkel, egy válságkezelő programot állít össze. A gazdaságnövekedésnek csak a „rendbetétel” nem lehet alapja, hiszen emellett az infrastruktúrával, a munkanélküliséggel, a szociális és külpolitikai kérdésekkel is foglalkozni kell. Saját programjáról elmondta, hogy az exportra termelő mező- gazdaság megteremtésére törekszik, mert most nincs célja, tennivalója a parasztnak. Fontos, hogy a tulajdon mellé a jövedelem is párosuljon, így a tájkörzeti fejlesztés kérdése is szívügye lesz a jelöltnek, -deA megyei onkormanyzat es az t-M megyei hivatalénak meghívására tegnap 8 tagú küldöttség érkezett Szolnokra Oroszországból, Tula megyéből azzal a céllal, hogy megismerjék megyénk gazdaságát s kapcsolatot teremtsenek itteni gazdasági egységekkel. A mezőgazdasági szakemberekből álló delegáció - akikhez csatlakozott Anatoli] Gurov orosz mezőgazda- sági attasé és Jurij Proncsenko debreceni főkonzul - felkeresett több megyei céget. Felvételünk a Mezőgép Rt.-nél készült, ahol a gyártást és a gépeket tekintették meg. (K. É.) A szervezet törvénytelen, de hová lett a pénz? Partnerség a békéért (Folytatás az I. oldalról) dár fellebbezett, mert az eljárást törvénytelennek, puccsnak minősítette, amelynek során „kiszavazták” őt és tagsága nagy részét az egyesületből. (A közgyűlés jelenléti ívéből ugyanis kiderült, hogy az eredeti szervezetnek csak néhány tagja volt jelen, néhány aláírás hitelessége pedig kétségbe vonható.) Horváth Aladár azért fordult bírósághoz, mert szerinte a közgyűlés összehívása - amelyen őt leváltották -, törvénytelen volt, a közgyűlés összehívásának joga ugyanis az elnököt, vagyis őt illette volna meg. Piroska Zoltánt pedig nem lehetett volna elnökké választani, mert nem is volt az egyesület tagja. A szövetség később, már törvényesen összehívott közgyűlése újból Horváth Aladárt választotta meg elnökké. Ilyen indoklással fordult Horváth Aladár a megyei bírósághoz, de nem találta meg igazát, ezért fellebbezett. A Legfelső Bíróság a megyei bíróság végzését hatályon kívül helyezte, új eljárásra és új határozat hozatalára utasította a megyei bíróságot. Az új eljárásban a bíróság hatályon kívül helyezte azt a végzését, amely szerint az elnök Piroska Zoltán lett. Megállapította, hogy a közgyűlés, amelyen Horváth Aladárt leváltották és Piroska Zoltánt választották meg, törvénysértő volt. Amíg az igazságkeresés bíróságról bíróságra folyt, az Új Érdekvédelmi Cigányszövetségnek kiutalták az éves költségvetésből járó támogatást: 1 millió 270 ezer forintot. Horváth Aladár most annak szeretne utánajárni, hová lett ez a pénz, mert ezt a támogatást az a szervezet kapta, amely egy törvénysértő közgyűlésen „alakult át”, és az az elnök intézkedhetett a pénzről, akinek megválasztását a bíróság végül nem ismerte el... P. É. Miután Magyarország a prágai csúcstalálkozón már deklarálta készségét, hogy csatlakozzék a Közép-Kelet-Európának felkínált NATO-békepartnerség programhoz, most a kormány döntésére vár az aláírás részleteinek meghatározása. A Partnerség a békéért program egy olyan keret jellegű egyezmény, amelyhez formailag kétoldalú alapon, a NATO-val kötött megállapodással kapcsolódhatnak az együttműködést vállaló államok. Boross Péter kormányfő Prágában úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint a békepartnerséggel kapcsolatos magyar aláírásra még a választások előtt sor kerülhet. A keret jellegű megállapodás aláírása után előreláthatólag több tárca bevonásával intenzív szakértői előkészítő munka kezdődik Magyarországon annak érdekében, hogy aprópénzre váltsák a NATO-val kötött szerződést. Az akár több hónapig is elhúzódó alapozás során öntik formába a keretmegállapodás végrehajtását szolgáló részletes munkaprogramot, katonai, pénzügyi, külpolitikai szakértők bevonásával. A munkaprogram összeállítására a NATO-16-ok várhatóan tárgyalódelegációt jelölnek majd ki, és a tervekkonk- retizálása során előreláthatólag bővebb teret kaphatnak az egyes békepartnerek önálló kezdeményezései is, tehervállaló lépes- ségük függvényében. (MTI) Kisújszálláson megszűnt a zsúfoltság Átadták a szociális otthon új szárnyát felavatja az új szárnyat. A középső képen a nyári udvar, mellette (-nzs-) Dr. Ducza Lajos polgármester részlet az egyik szobából. A kisújszállási szociális otthonban százhuszonöt, túlnyomórészt idős, magányos, olykor beteg embert ápolnak. Zsúfolt volt az egykori épület, szűknek bizonyultak a szobák, hiszen az egykori intézmény régen kinőtte magát. A Rácz Zoltán debreceni építő tevezte és a Tisza II. Szövetkezet szakipari brigádja készítette új szárnyat - amely szobáiba harminchat ember került - tegnap avatták. A rövid átadási ünnepségen megjelent dr. Tóth Albert, a választókörzet országgyűlési képviselője, de eljöttek mindazon helyi, kunhegyesi, kenderesi intézmények vezetői, küldöttei, akik segítették vagy most segítik a huszonnégymillióba kerülő, korszerű otthon létesítését, mindennapjait. Először Lőrinci Gáspár helybeli református lelkész méltatta az egyház szeretetszolgálatban betöltött szerepét, majd Iváncsi Balázs kenderesi plébános beszélt arról, hogy az egyház mindig törődött az idősekkel, betegekkel. Mindketten meg is áldották az épületet. Vi- dáné Bárdi Ilona igazgatónő kiemelte, hogy megszűnt a régi szárny zsúfoltsága, korszerű szobák, napos, árnyas udvar, ebédlő került az új részre. Sok-sok ember, közösség öszszefogásából nőtt ki ez a mutatós otthon. Segítettek sokan, talán az édesanyjukra, apjukra gondoltak, esetleg eljövendő öregkorukra, vagy egyszerűen azért, mert adni, szolgálni, önzetlenül segíteni jó dolog. Ezután dr. Ducza Lajos polgármester elvágta a nemzetiszínű szalagot, jelképezve, hogy az avatás megtörtént. Következnek a szürkébb, dolgos, szorgos mindannapok. Azokban az épületekben, régi és új szobákban, amelyekben száznál is több, túlnyomórészt magányos férfinak, nőnek igyekeznek emberivé, elviselhetővé varázsolni a még hátralévő éveit. D. Sz. M. Sikeres az MRP Az Állami Vagyonügynökség 1993 végéig mintegy száz privatizációs ügyletet hagyott jóvá a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) keretében. Az ÁVÜ által privatizált állami tulajdon közel 30 százaléka került tavaly munkavállalói tulajdonba - közölte az MTI-vel csütörtökön az ÁVÜ. Az MRP törvénybe iktatását követően, 1992 júniusa és 1993 szeptembere között a programban 65 privatizációs ügylet zárult le. Ä privatizációért felelős szervek bíznak abban, hogy a munkavállalói tulajdonszerzés hatására növekedni fog az érintett vállalatok termelékenysége. Legalizált képzés - jogi garanciákkal (Folytatás az 1. oldalról) Éppen ezért nem lehet általánosságban beszélni, hiszen város és város, önkormányzat és ön- kormányzat között jelentős különbségek vannak. A jogi szabályozás azonban mégis ad támpontot a működéshez. Dr. Szüdi János azzal kezdte mondanivalóját, hogy az új közoktatási törvény elkészült, s - ami számukra a legfontosabb - kimondja, hogy a képzés, tanulás nyelve lehet magyar (tehát anyanyelv) és lehet bármilyen idegen nyelv is. A törvény tehát legalizálta a két tannyelvű iskolák működését. A jogi szabályozás szükségességénél megjegyezte: minden egyesületet int attól, hogy minél több jogszabály megszületésére törekedjen. Jól tudja minden oktatási intézményben dolgozó, hogy központilag nem lehet az oktatást irányítani, hiszen általánosan lehetetlen meghatározni, hogy az iskola milyen formában, milyen kapacitással és milyen területre kiterjedően működjön. Azt is elmondta, hogy a gimnáziumok lehetőségei nőttek az előző törvényhez képest. Az új közoktatási törvény például nem határozza meg a képzés idejét (eddig kötelezően 4 év volt, s aminek következtében néhány két tannyelvű iskolában be kellett vezetni az ún. nulladik évfolyamot) - ma már 4-6-8 évfolyamos is lehet egy gimnázium, s e lehetőség kihasználásáról a fenntartó dönt. A törvény előírja, hogy a 10. évfolyam után (2. gimnáziumi év) alapvizsgát tehet a tanuló, s hogy 1996-tól a törvénynek megfelelően kell újraszámozni az évfolyamokat 1-13-ig. Éppen ezért az iskolák egyik legnagyobb feladata a kerettan- terv elkészítése lesz, amelyet a minisztériumhoz kell benyújtani jóváhagyásra. A kerettantervben szerepelnie kell, hogy a 13. évfolyam (5. gimnázium) végére a tanulónak a felsőfokú nyelvvizsga szintjét kell elérnie a két tannyelvű iskolákban. A másik fontos feladat, melynek eleget kell tenniük: az alapító okirat létrehozása, amelyben szerepelnie kell, hogy hány évfolyamos lesz a képzés, s hogy abban az intézményben két tannyelvű oktatás folyik. Az alapító okiratot a fenntartó hagyja jóvá. Ez azért nagyon fontos, mert az önkormányzat - ha elfogadja alaptevékenységként a két tannyelvű oktatást - ezzel egyrészt kijelenti, hogy az adott városnak szüksége van erre a képzésre, másrészt - s ez nagyon fontos - finanszírozza az iskola tevékenységét. Dr. Szüdi János beszédének végén leszögezte, hogy a jogi garancia megvan ezen intézmények működéséhez, a további szükséges segítséget a fenntartó tudja biztosítani számukra. Cs. Csáti Réka Nyugdíjasfórum Karcagon Szerda délután az Életet az éveknek nyugdíjasklub vendége volt dr. Horváth József városi tiszti főorvos, az MDF 8. számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje. Elmondta, hogy 1964 óta él a városban. Körzeti orvosként kezdte, majd kórházi évek következtek, s 1978-90-ig ismét a körzeti rendelőben dolgozott, innen került el a városi tiszti fő- ovosi állásba. Jelenleg aktívan részt vesz az önkormányzat munkájában mint képviselő, s az idei választáson dr. Szabó János helyett vállalta a megmérettetést. A megkezdődött választási kampányról elmondta, hogy elhatárolja magát azoktól a csatáktól, melyek megindultak. Úgy tartja, ezt a csatát nem lehetne egymás ellen fordítani. Ezután sgólt a megváltozott nyugdíjrendszerről. - Úgy alakul ez, mint amikor egy Trabant menet közben épül át Merce- dessé - mondta. Fontos, hogy 2006-ra is legyen még, aki megkeresi a nyugdíjakat. Beszélt még az emberek egészségi állapotáról. A kérdezők a 40 százalékos gyógyszerár-emelkedés okáról érdeklődtek tőle. Példákon magyarázta el kisnyugdíjasoknak, miért volt szükség arra, hogy a betegek biztosítását valódi biztosítási alapra helyezzék. így a betegek a gyógyszerek tényleges árát is megtudják, hiszen a 40 százalékos emelés annak is a következménye, hogy az állami büdzsétől elválasztották a társadalombiztosítást, így az külön költségvetésből gazdálkodik. Egy asszony méltatlanak tartotta, hogy a társadalombiztosítás ilyen helyzetben van, s nem értette, miért nem kapja meg az a hiányzó 300 milliárdot az államtól. Miért nekünk kell ismét szenvedni? - szólt egy kérdező. Elmondta, hogy jobb lett volna, ha a tőle 30 éven át vont nyugdíjjárulékból nem a lyukakat tömték volna be, akkor most ő is meg tudna élni a nyugdíjából. A főorvos szólt arról, hogy a most kialakult helyzeten a gazdasági folyamatok fellendítésével lehetne változtatni.-deAz Agrárszövetség megyei képviselőjelöltjei Az Agrárszövetség megyei választmánya eljuttatta szerkesztőségünkbe az a közleményt, amely taglalja: a legutóbbi ülésén elfogadta a testület az egyéni választási körzetek jelöltjeinek névsorát. 1. Jászberény központú választási körzet: Dr. Novotni János, a jászberényi Kossuth Mezőgazdasági Szövetkezet 49 éves jogtanácsosa. 3. Szolnok (Kőtelek) központú választási körzet: Turóczi János 38 éves hu- nyadfalvai születésű, pénzügyi-számviteli főiskolát végzett üzemgazdász, a Cibakházi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke. 4. Szolnok (Rákóczifalva) központú választási körzet: Papp Sándor 57 éves agrármérnök, az Agronex Rt. ügyvezető igazgatója. 5. Kunszentmárton központú választási körzet: Pánczél Ferenc 41 éves mezőgazdasági üzemmérnök, a Szelevényi Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke. 6. Mezőtúr központú választási körzet: Varga Gyula46 éves agrármérnök, vállalatgazdálkodási szakmérnök, a mezőtúri Dózsa Mezőg. Szöv. elnöke. 7. Kunhegyes központú választási körzet: Hegyesi László 46 éves növényvédő, talajerő-gazdálkodási szaküzemmémök, Béke Mezőgazdasági Szövetkezet, Törökszentmiklós. A 2. és 8. számú választási körzet jelöltjeinek bemutatására szintén hamarosan sor kerül. • Régi pártok új arcai? • Hány perc egy zsemle? • Ki tartsa ei az egyházakat? • Pokol lesz az adósparadicsomból? ...egyszerűen minden