Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-04 / 283. szám
12 J cisz.—AT un Kakas 1993. december 4., szombat Sikerből is megárt, ha nincs- Ne csináld ezt öreg! Alig kaparja le az ember magáról a sarat, te máris jössz, és mint a pióca...! Mit mondott a főszerkesztőd? . . . Hogy a meccs végén velem csinálj riportot? Nem vagytok komplettek! Miért nem jó nektek a mester? Ja, ... hogy te kérdezted, de ő nem nyilatkozik . .. Elküldött? .. . Máris? Baromi jól fekszel nála. Minket csak a másnapi értékelésen szokott. Szóval neked van most egy nap fórod előttem ... Figyelj - ha már voltál a mesternél, nem kérdezted meg, hogy miért pipa? ... Mi az, hogy miből gondolom, hogy pipa? Ó, csak amikor a vége felé kinéztem a kispadra, olyan hirtelen sötét céklának tűnt az ábrázata. . .. Cserben hagytuk?! Ez aztán már több a soknál! Az ember kimegy arra az átokverte pályára, kiloholja a lelkét.. . ... Mi az, hogy csak lézengtünk? ... Főleg én? Ez most nagyon övön alulira sikerült, öreg. Legalább annyira, mint a Bicekettő becsúszó szerelése a Spitzbergák ellen. Ha van szemed, te is láthattad, hogy mekkora két sprintet levágtam. Mindegyik volt jó öt méternyi, de talán hat is... Miért gond az, hogy egyszer sem találkoztam a labdával? Labdával, sprintelni? Megőrültél? Vagy futunk, vagy a labdával bíbelődünk ... Hogy az első félidőben állandóan lesen álltam? ... Na akkor egyszer és mindenkorra! Az, hogy tíz éve te körmölsz a meccseinkről, az egy dolog. Az, hogy én mit csinálok a pályán, az meg egy másik dolog. Az pedig meteorológia, hogy az első félidőben az ellenfél ötösénél volt árnyék, nekem pedig - orvosi utasításra - kerülnöm kell a tűző napot. Az, hogy én betartok egy orvosmeteorológiai terápiát, még nem azt jelenti, hogy nem tudom, mi a les! Egyébként neked hogy lenne kedved játszani, ha közben az ellenfél örökösen elrugdalja előled a labdát? Nem lehet azt a nyomorult bőrt rendesen lekezelni, mert tuti, hogy tíz percen belül már ott lihegnek rajtad. ... Neked tényleg nem tűnt még fel, hogy soha nem magunk miatt, hanem az ellenfél miatt kapunk az etetőnkre? Nézd, rendben van. Utazzanak ide, a fene se bánja. Élvezzék a mi híres magyaros vendégszeretetünket, kajáljanak jókat, lötyböljenek be pár pofa sört, és semmi visszaélés. De nem! Ezeknek beszélhetsz, mintha a lónak imádkoznál! A pályán összevissza futkosnak, fetrengenek, osztatják nekünk a bíróval a sárgát meg a pirosat, de a labdát ide nem adnák! Most mondd meg, mifélék ezek? ... A Pitcaimi-szigetek válogatottja?! ... Sejtettem, hogy ezek nem focisták! A Bicekettő egyet rúgott a hatosba, és az ürgének rögtön kilencvenkét bordája tört el. Nem tudom, mi lett volna, ha a Bicekettő ma bal lábbal kel. Anyámasszony katonája mind, arra jók csak, hogy a bíró már a harmadik percben leküldhesse miattuk ezt a csupaszív Bicekettőt. . .. Azt mondod, egy tucat gólt kaptunk? ... Nem mi lőttük őket?! Tényleg nem . . . Szűzanyám! Most legalább négy világot döntöttél össze bennem. En végig azt hittem, hogy azért kezdünk olyan sűrűn közepet, mert rendre nálunk a piros negyven. ... Mi az, hogy megint leégtünk? Ezt csak így lazán a képembe vágod? Ennyi év ismeretség után nincs benned egy szemernyi jóérzés sem? Semmi felebaráti gyöngédség? Istenem! ... Hát az ilyen alakok kedvéért „focizzon” az ember?! Bodnár Gyula Szavainak döbbenetes hatása volt A szóvirágok bajnoka Ez az eset még akkor történt, amikor zöldfülű, fiatal szakemberként arról álmodoztam, hogy egyszer még talán csoportvezető is lehetek, egy, a 70-es években még vígan prosperáló gyár műszaki főosztályán. Nagy „nemzeti” ünnepeink előtt - április 4., november 7. - bevált szokás volt, hogy összetoborozzák a főosztály összes dolgozóját az ipari intézmény irodaépületének a legnagyobb termébe, és máris elkezdődhetett a rituálé: kiváló dolgozót választottunk. Méla nemtörődömséggel hallgattuk meg mindig, a szakszervezeti főbizalmi prezentálásában, hogy abban az évben éppen ki tett legtöbbet a közösségért, ki volt a legszebb, legügyesebb és a „legkívánatosabb” (mármint a főnökség számára). Egy kaptafára zajlott ez mindig, legfeljebb csak annak örültünk, hogy ez idő tájt nem kellett dolgozni. Aki 10-15 eseményt végig tudott ülni úgy, hogy a köztes időszakban nem szidta a főnökei rokonságát és nem csinált valami iszonyatos baromságot, akkor, a nagy számok törvénye alapján, maga is sorra kerülhetett. Zsebre vágta a borítékban megbúvó, az inflációval egyenes arányban növekedő summát, gyakran a „plecsninek” nem sok jelentőséget tulajdonítva. Ám ennek a rituálénak volt egy nagyon fontos epizódja. A ceremónia végén a levezető elnök - mindig ugyanaz a személy volt - a következő kérdéssel rázta fel a többségben már szunyókáló tömeget: „Van-e valakinek véleménye a javasolt személlyel kapcsolatban?” Az „előírások” szerinti csend következett, értelmet színlelő bólogatásokkal és ásításokkal, majd szavaztunk. Ez az idillinek tetsző nyugalom azonban csak addig tartott, amíg az osztályra nem került dolgozni egy galambősz hajú bácsika, akinek mindig lett aztán véleménye. De még milyen! Szavai bombaként hatottak a választási kaptafa sablonjaihoz szokott műszaki értelmiségre. Magvasak, tartalmasak, lényegre törőek voltak. Mondanom sem kell, megszűnt a szunyókálás, bóbiskolás. Adrenalinszintünk orvosi szinten ellenőrizendő magasságokba emelkedett, amikor „bátyánk” elkezdett feszengeni a székén. Remélem akkor sem haragszik meg rám a jó öreg, ha ezek után magára ismer, mert szavai valóban mindig frenetikus sikert arattak. Ebből próbálok most idézni, mert egy hasonló választás végén a „szóvirágok bajnoka” imigyen jellemezte a kiváló dolgozói cím büszke várományosát: „Cs. Lajos olyan, mint egy nyíló rózsa, tele tövisekkel, de a szíve meleg, lágy kenyér, megkenve kacsazsírral. ..” A hatás leírhatatlan volt. Cs. Lajos ellenszavazat és tartózkodás nélkül lett kiváló dolgozó. Az sem csoda, hogy az eset után szívesebben jártunk el ilyen rendezvényekre. Vártuk az öreg véleményét, amely mindig érdemes volt arra, hogy az utókor számára feljegyezzük. Gyöngyszemei közül most elégedjenek meg ennyivel. Talán majd legközelebb folytatom! P. M. Újságírók átvilágítása- Az a hír járja, hogy a Magyar Újságírók Közösségének elnöksége kérte a MUK-hoz tartozó valamennyi újságíró átvilágítását. Ha így van, miért e szokatlan kezdeményezés?- Valóban így van, tényleg mi kértük. Hogy miért, arra több válasszal is szolgálhatok. A legfőbb okunk az volt, hogy - így nem sokkal a választások előtt - szeretnénk, ha valamennyi magyar állampolgár látná azt, hogy - szemben a MUOSZ-hoz tartozó kollégáinkkal - mi valóban tiszták vagyunk.- Ez esetben nem lenne célszerűbb inkább szappannal próbálkozni?- Ne ízetlenkedjen kérem! Mi természetesen a múltunk tisztaságára gondolunk. A választásokról való korrekt, tárgyilagos tudósítás ugyanis csak akkor lehetséges, ha maguk az újságírók is elfogulatlan, becsületes, szuverén egyéniségek. Ezért kérjük az átvilágítást.- Az Önök szervezetének néhány prominens képviselőjéről igazán nem lehet állítani, hogy szuverén egyéniség. Ma sem, de a múlt rendszerben sem voltak azok. Ez közismert dolog, még csak átvilágítás sem kell ahhoz, hogy kiderüljön.- Na persze! Mert anélkül is mindenki átlát rajtuk, mi? Szóval már maga is kezdi?! Nézze, ezek az emberek becsületes újságírók. Az elmúlt rendszerben is korrekt módon képviselték a hatalom véleményét, ma is. Abban pedig, hogy ezt milyen formában teszik, teljesen szuverének voltak akkor is, és azok most is. Akik figyelemmel kísérték működésüket, azok számára pályájuk nyitott könyv.- De hát akkor valóban, mi az ördögnek az átvilágítás?!- De nehéz a felfogása! Hát nem érti?! Pontosan ezért! Demonstrálni akarjuk mindenki számára, hogy a mi múltunkban nincsenek fehér foltok. Nálunk nem lesz semmiféle meglepetés! Rólunk garantáltan semmi új nem derül ki!- Ne haragudjon, de ez a szuverenitás mégsem stimmel. Hogyan lehetnek Önök függetlenek, ha a hatalom véleményét képviselik?- Mit lovagol folyton ezen?! Alkotó vitákról, a vélemények egyeztetéséről még sohasem hallott? A hatalom véleménye - amelyet mi közvetítünk a nagyközönség felé - mindig aktív véleménycsere útján alakul ki.- Konkrétan hogyan?- Mi ezekre a véleménycserékre elmegyünk a saját véleményünkkel, és visszajövünk a hataloméval.- A MUK-os újságírók egy része a múlt rendszerben - ellentétben azokkal, akikről eddig beszéltünk - a szakma második vagy harmadik vonalában dolgozott. Bizonyára visszaszorították őket. Mások meg egyenesen emigrációba kényszerültek. Őket miért akarják átvilágíttatni?- Ennek más oka van. A pártállami időkben a szakma élvonala számára kötelező volt az évenkénti orvosi vizsgálat, minden évben átvilágították őket. Ez utóbbi kollégák ebből - annak idején kimaradtak. Szeretnék megtudni, nincs-e gyomorfekélyük, tüdőbajuk, épek-e a csontjaik, ízületeik, nem fenyegeti-e őket szívinfarktus. Ez csak érthető, nem? SZ. P. Politikusportrék Jeszenszky Géza Király Zoltán • Most, hogy a saját dolgainkat rendbe tettük, mi a fenét csinálunk a szegényekkel?- Csak egy liberális szárnyat adjon, kedveském! V \ M MKJMfl Torgyán József
