Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-04 / 283. szám

1993. december 4., szombat Jegyzet----riport 5 Szombati jegyzet Csak a remény ne haljon meg Ülünk fáradt, reménytelen arcok gyűrűjében. Nem látni itt egy mosolyt, egy bizakodó tekinte­tet. Az arcok megfáradtak, barázdáltak, sápad­tak. Arról tanúskodnak, hogy akihez tartoznak, azok sokat dolgoztak egész életükben. Nagyon sokat. De nem panaszkodnak. Dehogyis tennék! In­kább visszasírják azt az időt, amikor sokat dol­goztak. Amikor dolgozhattak. Mert most éppen azért gyűltek össze, hogy megbeszéljék: nincs munka. Sokuknak haza kell menni, és nem tudják, hogyan lesz azután. Akik hamis illúziókba kapaszkodnak, azok még biztatják őket: szét kell nézni, hátha a vá­rosban találnak másféle munkát. De ők tudják, hogy nem találnak. Mert másutt is leépítés van, másutt is becsukják a gyárkaput, megszűnik a cég, tönkremegy a téesz. Süllyedő világban ta­lálni egy emelkedő szigetet? Egy-két embernek talán sikerül. Kifoghat jól menő kft.-t, gazdag maszekot, de annak sincs szüksége ilyen sok emberre. A legtöbbjükre, akiknek itt nem tudnak mun­kát adni, másutt is a munkanélküliség vár. Ezért jó volna kapaszkodni a meglévő mun­kahelybe. De hát víz alá kerülő hajó az is, igyekszik ledobni a fölösleges embereket, hátha így a fedélzeten maradókat meg tudja menteni a vízbe fulladástól. Az igazgató is dühös. Úgy érzi, ő nem erre született. Mindig is tervei voltak. Fejleszteni, építeni, új terméket találni ki, egyre többet gyár­tani - gyerünk! Ezt lett volna az ő élete. Nem pedig a leépítést, az összehúzódást, a pénznél­küliséget, a piacnélküliséget vezényelni. Le­het-e ilyen helyzetben emberséges döntést hozni? És még csak azt se tudja, kire haragudjon igazán. A többi emberre, akik a piacot alkotják? Akik az istennek se akarnak vásárolni? Ki gon­dolta ezt néhány évvel ezelőtt, amikor többmil­liós gépeket vettek a gyárba, hogy korszerűbben termelhessenek? De az emberek nem akarnak vásárolni. Összehúzzák magukat, számolgatják a forintjaikat, kevesebbet esznek, a nyolcéves kabátról úgy döntenek, hogy még jó lesz az, a gyereket lebeszélik a játékról, a könyvről... Ki tudna egy ilyen piacnak a kedvében járni? Mit lehet gyártani nagy tételben, amit tömegesen meg is vásárolnak? Akinek meg pfinze van, nem vesz., magyar árut. A soksZgr j®bb'WínJfeéff',hy*g£^ termé­kért fizetrakKfor rei’haéráfábbíHtt meg á rrtirtő­­ség nem verhetetlen, akkor a divat viszi a kül­földi termékhez a pénzes vásárlót. Elárasztották az országot a nyugati termékek. Hol maradnak a védővámok? Az igazgató se tud mit mondani ezeknek a reménytelen embereknek. Hogy mi lesz a sorsuk? Nem nehéz kitalálni. Többségük nem kap munkát. Ott a munkanél­küli-járadék, aztán ha az is lejár, a jövedelem­­pótló. Aztán el lehet menni cselédnek a módo­sabbakhoz, enniva­lóért meg szánalmas napszámért dolgozni- mint ötven évvel ezelőtt! Azt hittük, az az idő már soha nem tér vissza... Mások még több­ször fognak majd a pohár fenekére nézni, mint eddig, mert ha a sorsukon ezzel nem is javítanak, legalább a részegség idejére feledhetik a rosszat. A fiatalabb nők előtt ott áll a „perspektíva”: szülni még egy-két gyere­ket, elmenni néhány évre gyesre. Na és utána? Azt a gyereket föl is kellene nevelni. Meg aztán, ha felnő, neki is el kellene helyezkedni... Érződik a tekinteteken: jó volna valahogy megmenteni ezt a munkahelyet. Igaz, nem sokat kerestek, de az a tíz-tizenegyezer forint is több a semminél. Arra éppen elég, hogy az ember a lé­tét átmentse egyik napról a másikra. Mert ha a gyárban letették a műszakot, utána még elmen­tek kapálni, krumplit szedni, a háztájit művelni, malacot etetni. így aztán ennivalót nem is na­gyon kellett venni, megtermett a ház körül. Ru­hára sem kellett sokat költeni, mert a mezőre jó a szakadt is, a régi is. Ha meg ki akar öltözni az ember, a turkálósban vehet magának jobb ruhát- fillérekért. A Svájcból, Hollandiából, Német­országból érkezett használt ruhák nagyon is ke­lendőek. Európa levetett ruháiban járunk - de kinek fáj ez? Akinek sikerült egy-egy jobb cuc­cot megkaparintania, még örült is, hogy olcsón hozzájuthatott, mert abból a tízezer forintos fi­zetéséből csak egy fél kosztümre futja, ha új öl­tözetben akarna járni. De nem baj, jó ez, jó a másé, a régi, jó a kapa is, meg a malacól, csak meg lehessen élni valahogy! Csak át lehessen vergődni a napokat egyik fizetéstől a másikig. Értik ők már a módját, hogy hogyan lehet meg­élni abból a pénzből, amelyből tulajdonképpen nem lehet. Ragaszkodnak hát a gyárhoz foggal-köröm­mel, és tekintetükben csak akkor huny ki a bi­zakodás utolsó szikrája is, amikor félreérthetet­lenül tudomásukra hozzák: holnaptól már be se kell jönni. Holnaptól nincs már az tízezer forint sem, amelyért az ember elvégezheti a derékfá­jást, a visszeret, a reumás bántalmakat garantál­tam meghozó munkát, hogy további gürcöléssel kiegészítve megkapaszkodjon a lét pereme tá­ján . . .-Holnaptól nincs remény . Pedig ők szívesen bejönnének holnap is. Nem baj a reuma, nem baj a visszér, nem baj a tízezer forint.. . Dolgoznának szívesen. Akár éhbérért is - mint eddig ... 'PatcWW A Századvég újdonságai Rendszertelen rendezési elvek Szolnoki vasutasok között Leszállás előtt: félig a földön, félig lebegőben. Bizonytalan a helyzet. A Századvég Kiadó tizenki­lenc könyvújdonságot jelente­tett meg a téli vásárra. A kiadó és a szerzők tegnap mutatták be a köteteket az újságíróknak. A Századvég Kiadó gondo­zásában látott napvilágot Kor­­nai János Útkeresés című kö­tete. A könyvben a szerző nyolc - az elmúlt négy és fél évben készült - tanulmánya szerepel. Valamennyi írás tárgya Ma­gyarország, és ezen túlmenően az egész kelet-európai régió út­keresése. A tanulmányok töb­bek között a piaci szocializmus­sal, a privatizáció elveivel, a pénzügyi fegyelemmel és a költségvetéssel foglalkoznak. A társadalomtudományokkal és a gazdasággal foglalkozik a kiadó több más újdonsága is, így Jür­gen Habermas A társadalmi nyilvánosság szerkezetválto­zása és Körösényi András Pár­tok és pártrendszerek című kö­tete. A kötet áttekinti az európai palettán tartósan szerepet játszó párttípusokat és szavazótáboruk jellegzetességeit. A Századvég Kiadó szépiro­dalmi kiadványai közül kiemel­kedik a Gyönyörök sötét kútja című kötet, amely - Lator László válogatásában - a világ­­irodalom legszebb erotikus ve­reseit gyűjti egybe. A kötetet a versekkel harmonizáló erotikus témájú illusztrációk - többek között Gustav Klimt, Auguste Rodin, Edvard Munch rajzai - egészítik ki. Havas a rendező, fagyos a légkör, mégis forró a hangu­lat. Tengelyt akasztottak a vasutasok. Nem egymással. Nem is a munkaadók és a közvetlen alkalmazottak kö­zött van nézeteltérés - ezúttal. Mondják, a főváros és a vidék érdekei ütköznek, amikor a szolnoki rendező pályaudvar bezárásáról esik szó. Jelké­pük, a szárnyas kerék jó ideje egyenetlen vágányon jár. Bi­zonytalanok a sarusok, a ko­csirendezők, a tolatásvezetők, a forgalmi szolgálattevők: a munkahelyüket féltik.- Úgy tudjuk, hatékonysági vizsgálatot folytatnak - sejtet valami bizonyosat Bögre Attila, a Vasutasok Szakszervezete forgalmi tagozatának szolnoki vezetője. - A MÁV felső veze­tése a rendező pályaudvar bezá­rását tervezi. Mi tudjuk a leg­jobban, hogy forgalmunk, mondjuk a négy évvel ezelőtti­hez viszonyítva negyedére-ötö­­dére csökkent. Korábban majd­nem háromezer vagont rendez­tek, állítottak össze szerelvény­­nyé naponta, most ez a szám le­csökkent ötszázra. Nem lehet behunyt szemmel elmenni e tény mellett. Azzal viszont nem értünk egyet, hogy ilyen magas színvonalon kiépített, felkészí­tett szakembergárdával üzemel­tetett rendező pályaudvart szün­tessenek meg. Bögre Attila szakszervezeti vezető Több mint hatszázan dolgoz­nak az egész szolnoki állomá­son, a harmincas fiatalember négyszázötven tag érdekeit képviseli. Ha a rendező meg­szűnik, kétszáz dolgozó mun­kahelyét veszítik el. Ha... Épp ez az. Sem a váltók mel­lől, sem a toronyból nem látni, mit hoz a közeli jövő. Mint a vonat közeledtét a sínre tapasz­tott füllel hallgató indiánok, úgy várják, mit döntenek „fönt”. Vasutasdinasztiák sarjai tel­jesítenek szolgálatot; több al­kalmazott hozzátartozója már munka nélkül maradt.- Ha a dolgozók találnának másutt állást, akkor már nem jönnének vissza - vélekedik Csömöz György főbizalmi - csak azért, mert itt megindul a forgalom. - Ha elküldik a szak­embereket, akkor mi lesz? 2-3 év szakmai gyakorlat nélkülöz­hetetlen ahhoz, hogy valaki jó tolatásvezető, szolgálattevő le­gyen. A vagonokban nagy érté­kek vannak. A gyakorlatlan irá­nyító összetörheti őket. Szolnoknak mágneses ereje van: vonzza a vasutat, a vas­utast. Vannak, akik Szentes környékéről járnak be, jönnek Újszászról, Kunszentmárton­­ból, még Hatvanból is. Nemrég nagyon szépen ki­mutatták - mondja közbevető­­leg Bögre Attila, - hogy az át­lagbér huszonötezer forint. - Ebben feltehetően benne van a vezérigazgató több százezer fo­rintos jövedelme is. A bakterházak, őrházak, ve­zérlő helyiségek hangulata utá­nozhatatlan. Kifesthetetlenül le­rakódott a melegedő munkások cigarettafüstje, a berendezés a hatvanas évek felejthetetlen irodabelsőjét idézi fel. A pati­nás enteriőr eleven részei, a for­galmi pályaudvar dolgozói me­legen öltöztek. Bagosi Sándor forgalmi szolgálattevő övében rádió adó-vevő. Nem nagyon kell erőltetnem a beszélgetést, ezúttal is ugyanoda lyukadunk ki: hogyan rendezik a rendezőt? - Egy közlekedési koncepció áldozatai vagyunk - mondja egyikőjük. A síneken túlról még szabad­lábon lévő portyázó csoportok lepik meg a veszteglő vagono­kat. A „támadás” irányát egy­más között csak egy fejbiccen­téssel jelzik. Az a legjobb, ha gurulnak a vagonok.- Ha bezárják a rendezőt, ak­kor ellopnak innen mindent.- Mit lehet ellopni? - keresek valami kézzelfogható tárgyat az ablakon tű! a zúzott kövek kö­zött. S mint hajdani krampá­­csoló, csak a síneket, a „geo­­csavarokat” veszem észre. Azt azért csak nem?- Mindent ellopnak. Van itt annyi kábel, radiátor, színesfém és több efféle - mosolyog a többiekre a mellettem a kopott szőrű usanka alól egy fiatalem­ber. A tolatásvezetők télen-nyá­­ron, szombat-vasárnap állan­dóan kinn vannak. Bozsó János 1986-óta dolgozik itt. Kocsi­­rendezőként kezdett, a tanfo­lyam három hónapig tartott. Éredeti szakmája villanyszer relő. Tizenkettő-huszonnégy órában dolgoznak.- Ha azt mondanák, hogy menjen a fővárosba dolgozni, miként döntene?-Hát... nem szívesen, de el­mennék. Ilyen esetben nincs vá­lasztás. Ez egy szolnokinak vagy szajolinak talán még elfo­gadható megoldás. Egyébként is mit tehetnénk? A másik indulási körzetben egy Pusztamonostorból bejáró dolgozó pihen. Vonatbejáró, a vágányt figyeli, nehogy törött legyen a sín valahol. Égyenes ember ő is, borúlátón gondol­kodik. A távolság miatt ő már nemigen vállalna pesti munkát. Lukács Andrásné vonatátvé­tellel foglalkozik. - Beszélge­tünk, beszélgetünk, de mit tu­dunk mi csinálni? - jegyzi meg. A számítógép bekapcsolva, az áramköröket most nem ter­heli meg a munka. Régen pedig volt bőven. Most azok is ve­szélybe kerültek, akik valami­kor rengeteget dolgoztak. Leg­többjük máshoz nem is ért. Nemrégiben tudományos konferenciát rendeztek Szolno­kon. Latolgatták, milyen esélye van a Tisza-parti városnak arra, hogy több megyét magában fog­laló régió központja legyen. A kutatók óvatosan fogalmaztak. Az egyik merész elképzelés szerint nem kizárt, hogy a jelen­leginél nagyobb szerepkört tölt­sön be a város. Az országban ugyanis Székesfehérvár mellett Szolnok az a nagy fordítóko­rong, amely vidéken kulcssze­repet tölt be a vasúti közleke­désben is. A jövőt szebbik olda­láról figyelő szakember a to­vábblépés első lépcsőjeként a dunántúli csomóponttal kialakí­tandó közvetlen vasútvonal épí­tését jelölte meg. Úgy tűnik, jó szándékú idealizmusa nem ra­gadt át másokra. Még ha csak a rendezőről is van szó. A napokban készült el az a létszámterv, amely olyan hely­zetet feltételez, amelyben nem zárják be a rendezőt. Éz a vázlat tetszetős - öt munkahelyet érint -, ám a dolgozók mégis bizal­matlanok. Nagy Bélától, a ren­dező pályaudvar vezetőjétől - mint a „másik oldal” egyik kép­viselőjétől - érdeklődöm, mit tud az általa irányított terület, a munkások esélyeiről. Udvaria­san kitér a válasz elől. A tartóz­kodóan felém fordított két te­nyér és az elutasítás ellenére úgy érzem, a rendező ügyében nem a szolnoki munkaadók és munkavállalók között feszül ér­dekellentét. Az érdekek végül is azonosak. A fennmaradás a cél. Érthetően ennek van lokálpatri­óta felhangja is.- A dolgozók nem tudnak semmit - mondja Bögre Attila, a legnagyobb érdek-képviseleti szerv vezetője, s egy perc alatt „kiszívja” Symphoniáját. - Ha egyezkedni kell a létszámról, akkor ott lesz egy papír a ke­zünkben, hogy mennyi munka­hely marad meg. Mi alapján le­het dönteni? Tudok-e segíteni az embereken? Ha leépítés lesz, akkor nem. Nehéz szembenézni a tényekkel, a kollégákkal. Többször szóba kerül Buda­­pest-Ferencváros mint vetély­­társ. A szolnoki rendező pálya­udvar sokkal jobb állapotban van, mint amaz, úgy hírlik, mégis ők veszik át a szolnoki lé­tesítmény szerepét. — Valami mindenképpen megváltozik - szögezi le Illés Pál a szolnoki állomás szak­­szervezeti bizottságának fő­nöke. - Vagy csökkentik a for­galmat, vagy egy másik pálya­udvar veszi át a szerepét. Telefax érkezett Budapestről, melyben a Vasutasok Szakszer­vezete üzemviteli szakágveze­tője mondta el véleményét, melyben kifejti: a rendező pá­lyaudvar jövője nem csak és nem elsősorban 200 ember em­ber ügye, akik az elbocsátások­tól tarthatnak. Hozzáteszi: a fu­varigények bizonyára nem ma­radnak a jelenlegi mélyponton. Végleges döntés december tizedikén várható. Bizonyára fi­gyelembe veszik az előbbi ér­veket is. Tolatásvezetés hóban, fagyban: Bozsó János a melegedőben Az irányítótoronyban vala­mikor külföldi küldöttségeknek mutatták be ’68 csúcstechniká­ját, amely ma is biztonságos. A zöld táblán kis ugráló fénycsí­kok jelzik a vagonok gurulásá­­nak irányát. A forgalomirányító egy-két gomb benyomásával, néhány mikrofonba mondott utasítással a helyes vágányra te­reli őket. A szakszervezet, az ál­lomás valami hasonló helyzet­ben érzheti magát. Csakhogy éppen ők is pontok egy ország­­nyi vezérlőasztalon. Gomb­nyomással változtathatnak helyzetükön. Azon a nagy táb­lán, amelyen a szolnoki rendező egy pont, csak pislákol Kö­­zép-Európa egyik legmoder­nebb vasúti létesítménye. A gazdaságossági érvek a sí­nek mellett elvesztik erejüket. Létkérdésről van szó. Szurmay Zoltán (Fotó: Imre Lajos) Mikulás-műsorral lepték meg a Centrum Áruház vásárlóit a Kolozsvári Úti Óvoda ki­csiny emberkéi. Énekeltek, daloltak, verset mondtak, nagy sikert arattak. (Fotó: Barna)

Next

/
Thumbnails
Contents