Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-30 / 304. szám

4 1993. december 30., csütörtök Nagyobb figyelmet fordítsanak a kis településekre Bánhalmáról Kis létszámú településünkön, Bánhalmán a közelmúltban jól sikerült véradást szerveztünk, hiszen összesen 26 liter vérrel segíthettük a rászoruló beteg emberekeket. A Vöröskereszt bánhalmi szervezete nevében ezúton is köszönetét mondok mindazok­nak, akik hozzáállásukkal, köz­reműködésükkel segítettek bennünket. Elsősorban a vér­adóknak, majd Horváth Györgynek, a fatelep igazgató­jának, aki lehetővé tette, hogy dolgozói keze munkája által egy-egy nyújtótáblával kedves­kedjünk, ajándékozzuk meg a váradókat. És ehhez tartozik még, hogy a fatelep dolgozói szép számmal adtak vért, s fő­képp a fiatalok. A szervezésért járó kitünte­tést a Vöröskereszt megyei ün­nepségén ketten vehették át: Katona Károlyné, aki 40 éve fáradhatatlanul dolgozik a kö­zös ügyért, valamint Cifra Ber­talanná, aki ugyancsak több éve lelkesen munkálkodik. Gratulá­lunk, és a további munkájukhoz a lap nyilvánosságán keresztül is sok sikert, jó egészséget kí­vánunk. Az esemény kapcsán megem­lítem. hogy a véradással egy időben tüdőszűrést és nőgyó­gyászati rákszűrést is szervez­tünk, de sajnos az utóbbi elma­radt. Reméljük, nem pénzhiány miatt, s hogy a mulasztást ha­marosan pótolhatják azok, akikre tartozik, hiszem köztu­domású, hogy a nők nehezen szánjuk rá magukat egy ilyen vizsgálatra. Jó lenne, ha a kis te­lepülésekre - egészségünk megőrzése érdekében - na­gyobb figyelmet szentelnének az illetékesek. - A Vöröskereszt bánhalmi szervezete nevében: Kovács Imréné „Kinek volt szent ez az este?!’’ A szeretet ünnepén Szenteste napján, az ajándé­kozás után ki-ki félrevonulva, pihengetve, szundikálva örven­dezett az ajándéknak, melyek értéke leginkább az adomá­nyozó szívből jövő szeretetével lett igazán becses, amikor a 7 éves unokám nagy kacarászása figyelmeztetett a tv ünnepi mű­sorára. „Gyere, papa, figyeld, hogy ez a bácsi miket mond” - vonszolt a képernyő elé a trágár szavakhoz nem szokott leszár­mazottam. Nem akartam hinni a fülem­nek, mert egy idős bácsi a legocsmányabban káromko­dott, s amikor kijelentette, hogy „tökön rúgtam”, nekem elegem lett az ünnepi műsorból, amit nyilván a teljes jogkörrel felru­házott elnök úr irányításával szerkesztettek - gyermekeink, unokáink épülésére, a szeretet kiteljesítése jegyében. Megélt 50 évemből jó néhány karácsonyi műsorra emlékszem még az „átkosból”, s ha gúnyt csináltak mások meggyőződé­séből, vallásából, szégyelltem magam, sajnálkoztam, hogy ennyire telik az ízlésből, a jó modorból. Most viszont felhá­borodtam. Nem azért, mert bi­gottan vallásos vagyok, hanem mert ez a gusztustalanság szá­momra azt jelzi, hogy a rend­szerváltás nem az erkölcsi fel­­emelkedést, hanem a szeretet mint örök emberi érték megcsú­folását hozta - egyebek mellett - családom számára s minden jó érzésű magyar ember számára, vallási, felekezeti hovatartozás­tól függetlenül. Ezen az estén szégyelltem magam az unokám előtt, de hi­szem, hogy a szégyen nem en­gem illet, hanem azokat, akik szakmai hozzáértés, józan értékítélet nélkül, az alapvető emberi normák megvetésével, nagyképűen és pökhendi módon próbálják torzult nézeteiket be­lénk plántálni. Hiszem, hogy nem sokáig! (Olvasónk kérésére neve, címe a szerkesztőségben.) A szerkesztőség postájából Küldjön egy képet! A gyügérpusztai népiskola udvarán Ez a felvétel 1939-ben készült a gyügérpusztai állami népis­kola udvarán, melyen az elsősöktől a nyolcadik osztályos tanu­lókig vagyunk láthatók és szeretett, kedves tanító nénink: Tóth Margit, a harmadik sor jobb szélén pedig a gondnoknőnk, Ar­­nóczkyné Csík Ilona. Iskolánk s a kis település közigazgatásilag Cibakházához tarto­zott. Arnóczky András - Cibakháza Egy nagy család albumából Mi elmondhatjuk magunkról, hogy valamikor boldog nagy család voltunk: hat lány és egyetlen fiú, aki sajnos a háború ál­dozata lett. Ma már csak négyen élünk. A képen jobbról balra Matild, Rozália, Piroska, Mária (menyasszony), majd Eszter (én vagyok) és Pannika. Budai Mihályné - Kötelek A rendőrök gyorsan közbeléptek A szívekben ma is visszhangot kelt A világ legismertebb „melódiája” Talán minden ember legked­vesebb ünnepe Kisjézus szüle­tése, amihez sok-sok kedves szokást kapcsol a népi áhitat. Ekkor hangzanak el a templo­mokban és a családokban is a szebbnél szebb énekek, köztük a világ legismertebb „melódi­ája”, a Stille Nacht (Csendes éj), amit milliók énekelnek a földön. Az osztrák Alpok ősi falvában, Obemdorfban 1818-ban hangzott fel először, s nagy sikert aratott. Generációk követték egymást és a Stille Nacht máig az ünnep kedves színfoltja. Szinte minden nyel­ven éneklik, de ritkán emlékez­nek meg alkotóiról, az ország­ról, ahol született. Most erről szólnék röviden: A Salzach folyó menti Oberndorf autóval még félórá­nyira sincs Salzburgtól, Mozart szülővárosától, a nyarankénti salzburgi zenei ünnepi játékok helyszínétől. Súlyos építésű, kétemeletes házai ékes oromza­tukkal, festett külsejükkel az egykori hajóstelepülésről ta­núskodnak; lakói a sót a halleini bányákból Bécsig és tovább szállították a folyón lefelé. A te­tőket és hegycsúcsokat kará­csony táján befedi a hó, a salz­burgi táj és a szomszédos bajor vidék csillogó. Obemdorfból különös varázs sugárzik szét, amely az utóbbi másfél száz esztendőben az egész világon elragadja az em­bereket. A Salzach-hajósok Szent Nikoláról elnevezett obemdorfi templomában csen­dült fel először a Stille Nacht. Felidézett kép a múltból: Hó­­eséses téli éjszakán a Szent Ni­kola karácsonyi éjféli miséjére készülődnek a földműves, hajós polgárok, a régi orgona viszont felmondta a szolgálatot. A fiatal segédlelkész, Joseph Mohr és barátja, a szomszédos Amsdorf kántortanítója, Franz Xaver Gruber segítettek a bajon: gitárt hoztak, és a világi hangszer ak­kordjaival kísérve hangzott fel először a már említett ének. A hívek feszült figyelemmel hall­gatták a lelkipásztor népi ihle­tésű versét és a szívhez szóló melódiát, amit Gruber e szent estére komponált hozzá. Azon az estén, az átszellemült pilla­natban, a résztvevők egyikének sem lehetett fogalma arról a né­peket összekötő világméretű si­kerről, amit ez a kedves ének majd elnyer. (Joseph Mohr (1792-1848) Salzburgban szü­letett. Apja katona volt, muské­tás, püspöki szolgálatban. Anyja költőnő. Fiukat gyer­mekkorától papi pályára szán­ták, és 1815-ben szentelték pappá. Katolikus papi pályafu­tása Obemdorfba helyezésével bontakozott ki.) Mohr barátai közé tartozott a kántortanító, Franz Xaver Gruber (1787— 1863), aki a szomszédos Ams­dorfban tevékenykedett, de Obemdorfban is ellátta az orgo­nista szolgálatot. Ennek a jó ba­ráti kapcsolatnak köszönhetjük a világ máig legkedvesebb és legismertebb karácsonyi dalát, a megbékélés angyali üzenetét, amely a szívekben ma is vissz­hangot kelt. Domokos János Levelekből - sorokban Kánya Erzsébet, törökszentmiklósi olvasónk hálás szívvel mond köszönetét a szolnoki Tóth Jánosnénak és fiának, akik karácsony előtt megtalálták az elveszített iratait, pénztárcáját - benne 17 ezer forint - és gyorsan visszajuttatták. Hálájuk jeléül sem pénzt, sem egyéb jutalmat nem fogadtak el. * Az MSZOSZ II. szolnoki nyugdíjas-alapszervezete gyertyagyúj­tási ünnepséget rendezett a múlt héten, melynek kezdete előtt dr. Soós István önkormányzati képviselő tájékoztatott az állami laká­sok megvásárlásának lehetőségeiről; Tímár Béláné, az alapszerve­zet elnöke pedig az egész évben végzett munkáról, majd az egyedül élőknek élelmiszercsomagot osztottak ki. Gondoltak a nyugdíjasokra Már közel 25 éve vagyok a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Néplap előfizetője, olvasója, és az újság hasábjain keresztül szeretnék most köszönetét mondani a Törökszentmiklósi Baromfi-feldolgozó Vállalat vezetőségének, szakszervezeti bizottságának, akik ebben a nehéz gazdasági helyzetben is gondoltak a volt dolgozóikra, nyugdíjasaikra, s a karácsonyi segéllyel nagy örömet szereztek nekünk. Külön kiemelem Mészáros Józsefné munkaügyi eladó te­vékenységét, a nyugdíjasok ügyében kifejtett munkáját, akinek mindig akad egy-két kedves, vigasztaló szava az idős emberekhez. Sidlóckiné Hossó Erzsébet nyugdíjas Törökszentmiklós Már nem dísze az emlékműnek Nemzeti ünnepünkön, október 23-án a tiszteletünket, kegyele­tünket kifejezve, a megyeszékhelyen megkoszorúztuk az ’56-os emlékművet. A koszorúk virágai rég elhervadtak, a hóié, az eső szétáztatta, nem mondhatjuk, hogy még decemberben is díszei az emlékműnek. (- Basa -) Autóverseny a lakótelepen éjfél után, kettőkor Felháborító, hogy egyes em­berek mit megengednek ma­guknak, és senkire, semmire nincsenek tekintettel. December 20-án, éjfél után egy és két óra között éktelen fékcsikorgásra ébredtünk. Aztán az ablakból láthattuk, hogy vagy hat sze­mélygépkocsival autóversenyt rendeztek - a szolnoki Tabán­ból kiindulva - az Ady Endre út és a Szolnok ispán körút között. Az volt a tét: a kocsi minél na­gyobb sebességgel érjen célba, majd fékezve minél többször perdüljön meg saját tengelye körül. Persze a versenynek pil­lanatok alatt népes szurkolókö­zönsége is akadt, akik biztatták, lelkesítették a fiatalokból álló „autóversenyzőket”. Számomra és a hozzánk ha­sonló, éjjel pihenni akaró csalá­dok számára cseppet sem volt szórakoztató a látvány, a hang­zavar, nem is nézhettem, tűrhet­tem tétlenül, mindjárt telefonál­tam a rendőrségre, akik pillana­tok alatt, három percen belül a helyszínre érkeztek és intézked­tek. Köszönjük, s azt szeretnénk, ha az ilyen és ehhez hasonló csendháborítók példás büntetést kapnának. B. L. Szolnok Az egykori pékek nevében Már hagyománnyá vált, hogy a Közép-alföldi Sütödék Válla­lata minden évben, a szeretet ünnepén megemlékezik nyudí­­jasairól. így történt most is, amikor karácsony előtt a ked­ves, szép szavak mellé ajándék is jutott. A vásárlási utalványért Frey Ferenc igazgató úrnak és minden munkatársának hálás szívvel mondunk köszönetét. Az egykori pékek nevében: Bíró László és Tímár Sándor Szolnok Ötórai teán a Centrumban Kellemes meglepetés volt számunkra, amikor a közelmúlt egyik délutánján barátaimmal a szolnoki Centrum Áruházba mentünk, és az emeleten finom, ízletes tevál kínáltak - miköz­ben a Bartók Béla Zeneiskola Big Bandje szórakoztatta a be­térőket, vásárlókat. A zenekar pihentető, dallamos számait örömmel hallgattuk, hiszen a diszkóban ennek híján csak rit­­musos, hangos, olykor fülsike­títő zene kíséretében találkoz­hatnak, lehetnek együtt a fiata­lok. Jó lenne, ha valaki az ilyen stílusú zenekarokat pártfogásba venné, munkájukhoz, további sikeres működésükhöz segítsé­get nyújtana. Tóth Árpád és három társa Benke Sándorné nyugdíjas társai nevében is köszönetét mond Hegyi István úrnak, a KSH SZÜV Szolnoki Számítóközpont igaz­gatójának a szeretet ünnepe előtt nyújtott segítségért, ajándékutal­ványért. Sikerekben gazdag új esztendőt és jó egészséget kíván a SZUV valamennyi dolgozójának. * Lapunk támogatásával mintegy kétezer gyerek vett részt a szá­mukra rendezett karácsonyi ünnepségen, amiért Pap Gyula, a Szol­nok Városi Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány ügyvezető igazgatója ezúton is köszönetét fejezi ki. * Bérezi Jenő nyugdíjas olvasónk többek között arról írt, hogy a szolnoki Humán Szolgáltató Központ támogatásával és elsősorban Szombathelyiné ügyintéző közreműködésével a közelmúltban ki­festették az előszobáját, a mellékehelyiségeket. Egy beteg ember­nek ez óriási segítség volt. Köszönet érte. Örömeinkről egy pillanatkép A Margaréta együttes karácsony előtt bábmüsorral, zenével kedveskedett a szolnoki Jósika úti óvodásoknak. A jó hangula­tot fokozta, hogy a képen látható két középiskolás fiú ebben az óvodában nőtt fel, és az esemény napján velük együtt énekelt mintegy kétszáz kisgyerek. (Beküldött kép) Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné

Next

/
Thumbnails
Contents