Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-24 / 300. szám
íme, eljött az este. Ez az este, amelyet legtöbben már oly régen várunk. Szeretjük a hangulatát. A fenyőillatot, a gyertyák lobogó fényét, a csillagszórók tüzét, a gyerekek örömét. Kicsit szeretünk mindenkit, fátyolos békesség költözik a szívünkbe. Őrizgetjük magunkban, olyan ritka ez az érzés. Mennyit haragszunk, gyűlölünk, lökdösődünk egész évben! Jó most ez a csend itt belül. Szótlanul kanalazzuk a levest, fülünkben zenél szeretteink halk szavú beszéde. Fel sem nézünk tányérunkból, s látjuk magunk előtt az arcukat. Nevetésüket, szemük bársonyát, orruk finom ívét. Előttünk vannak azok is, akik most nem ülnek itt velünk az ünnepi asztalnál. Akik elmentek, mert már nem akartak velünk lenni, más utakat járnak, más karácsonyfák pompáját csodálják. (Vajon minden otthonban ugyanaz a fenyőfák illata?) Vajon vannak-e, akik viszszavárják az eltávozottakat? Vajon vannak-e, akik odakészítenek még egy terítéket, merengve lesik az ajtót, amíg misére nem hívnak az éjféli harangok? És vannak-e, akik mennének már, nyúlnának a kilincs után, de nincs bátorságuk megtenni, s az utcáról figyelik a függönyön átderengő színes égősor fényét. Bolyongó! Ne tétovázz! Más ma ez az este. Várnak rád szeretetben. Lépj be! És te? Akinek már várnia sincs kire, akinek olyan sem volt aki elmenjen, vagy aki mellől már abba a birodalomba távoztak szívének kedvesei, ahonnan nincs visszatérés, ne sírj ma ezen! Gyújtsd meg a gyertyákat! Ugye, szépek? Tudod, én hiszem, hogy téged is szeretnek. Hiszem, hogy csoda, öröm vár rád. Lehet holnap, vagy egy hét múlva, vagy egy év múlva ... vagy egy perc sem telik el. így lesz! Ugye tudod? No, ... mosolyogj! Mosolyogj egy kicsit! Így-így. Igen-igen. Boldog karácsonyt Neked! Boldog karácsonyt tnjridnyájunknak! Tepsilesen „ki egyetlen • a családé vagyok” Igaz történetet, saját életét mesélte el Rigó József, a szolnoki Pelikán Szálloda igazgatója, aki harminckét éve dolgozik a vendéglátós szakmában, annak minden szépségét és gyötrelmét átélve. Mint a mesében, én is alulról kezdtem, apró lépésekkel jutottam el a szakma csúcsára. Mivel a szülői ház nem engedte meg, hogy középiskolába menjek, először felszolgáló szakmát tanultam, és nagyon kemény munka mellett érettségiztem le. A siófoki Matróz csárdában kezdtem el dolgozni. Régi „szakik” keze alá kerültem, olyanok mellé, akik még a háború előtti Magyarországon sajátították el a szakmát. Úgy őrizték a mesterfogásokat, mint régen a középkori céhekben. Csak ellesni lehetett tőlük ezeket a titkokat, és munkaidő után az éjszakai bárban egy-egy ital mellett kifaggatni őket. Amit akkor elmondtak, abból tanultam. Szolnokon töltöttem le a katonaidőmet, majd megnősültem, és megszületett az első fiam. A család miatt itt próbáltam a szakmát a lehetőségeken belül a legmagasabb színvonalon művelni. Dolgoztam a Tisza Szállóban, a Múzeum és a Nemzeti étteremben, majd 1975-ben, amikor a Pelikán Szálló megnyílt, pályázati úton elnyertem a vezetőhelyettesi beosztást. Lépkedtem a lépcsőkön felfelé, az étterem igazgatója, a szálloda igazgatóhelyettese, majd vezetője lettem, felsőfokú áruforgalmi szakvizsgát szereztem. 1986-tól öt éven át a JNK Vendéglátó Vállalat vezetésében töltöttem be néhány posztot. Két éve ismét visszakanyarodtam a Pelikán felé. Azóta a Hotel-Gast Bt. keretében üzemeltetjük egyik kollégámmal és nagyobbik fiammal. Ez a szakma a családtól is nagy áldozatokat követel, azért várjuk olyan nagyon a karácsony estét, mert ez az egyetlen ünnep, amikor velük lehetek. Mi közösen készítjük el az ünnepi menüt. Mindannyian szeretjük a jó ízeket, amiért hajlandóak vagyunk vállalni az elkészítés fáradságát. Hosszú idő óta hagyomány nálunk karácsonykor a vegyes halászlé, a töltött káposzta, a kacsasült párolt káposztával és a feleségem kedvence a mákos beigli. Mivel nagyon igényes vagyok, a halászlét mindig én készítem. Ez nem munka, hanem szertartás. A hal megtisztítása, filézése, az alapié még ünnep előtt elkészül, hogy karácsony napján fél órán belül a halszeletekkel készre főzzem. Az ízletes halászlé titka a jó alapié és a fűszerezés. Kocsonyás alapié csak hosszú idő alatt készülhet, én négy óráig is főzöm a haldarabokat, így a csontok jól szétfőnek. Az ünnep hangulatát emeli a szépen feldíszített, megterített asztal. Nem maradhat el a gyertya sem, aminek fénye meghitté varázsolja a szentestét. Szabó Irén (Fotó: Novák Károly) Hihetetlen történet Kiskarácsony... Nem gyújtott villanyt. Felkucorodott az ágyra, és nézte, ahogy a töltésen vonuló mozdonyok fénye végigfut a falakon. Odakint egyre sötétebb lett, csak a hó világított tompán.- Mi van, ha nem jön el? Mi van, ha pont ma nem jön el? - gondolta. Felállt, gyufa után matatott a polcon. Fellobbantotta a lángot, meggyújtotta a fenyőágon a gyertyákat. Halvány derengés töltötte be a szobát. Kezébe vette a csomagot, amit még délután készített, és gyors mozdulattal megoldotta rajta a zsineget. Széthajtogatta a pufók angyalkákkal díszített papírt, szemlélődött: szalámi, cigaretta, pálinka, száz forint.- Jó lesz - állapította meg. Visszacsomagolt mindent, aztán az ablak elé ült, s csak bámult kifelé. Talán egy órát töltött el így, amikor az öreg egyszercsak megjelent a töltés aljában. Nagyot dobbant a szíve:- Itt van! Az ember a hóna alatt hozott motyóval akkurátusán ágyazni kezdett. Hetek óta figyelte ezt a rítust, ismerte minden mozzanatát. Előbb a vastag papírkötegeket hajtogatta szét, aztán elrendezgette a rongyokat, végül a pokrócot, lefeküdt s takaróként egy rissz-rossz kabátot húzott magára. Olyan volt az öreg öszszegömbölyödött alakja a fehér havon, mint egy ottfelejtett súlyos zsák. Várt még egy darabig, aztán halkan kinyitotta az ajtót. Meg-megroppant a hó, ahogy vigyázva megközelítette az alvót. Letette mellé a csomagot, álldogált egy kicsit, hallgatta az érdes szuszogást. Felnézett az égre. A milliónyi csillag éles, tiszta fénnyel világított.- Ma éjszaka nem fog havazni - mormolta, és lassan elindult visszafelé. Mondja hát el mindenkinek... Három gyerekkel egyedül A mi házasságunkat ideálisnak látta mindenki. Három gyerekünk született, már akkor vállalkozók voltunk, amikor ez majdnem bűnnek számított, így jó anyagi körülményeket tudtunk teremteni. Én örököltem, és abból építettünk egy családi házat. Hamar vettünk nyugati autót is, akkor, amikor még a Lada is luxusnak számított Magyarországon. A mikrohullámú sütőt, a mosogatógépet az elsők között vettük meg Magyarországon. Egyenesen Bécsből hoztuk. Ugye, szinte irigylésre méltó helyzet három szép, értelmes gyerekkel? Csakhogy akkor a feleségem „megbolondult”. Nincs erre jobb szó: beleszeretett egy özvegy férfiba. Nem nézett senkit, itt hagyott bennünket. Próbáltam marasztalni. Amikor jött ez a nagy szerelem, négy hónap türelmi időt adtam neki, hogy ebből az ügyből kimásszon, és újra visszatérjen hozzánk. Akkor még szerettem őt. Máig sem lehet tudni, hogy az a másik férfi mivel csábította el. Hiszen nem éltünk rosszul, nyaralni jártunk, nem voltak anyagi gondjaink, gyakran vásároltam a feleségemnek ruhát, virágot ... Az új választottja viszont annyira durva, hogy a gyerekeim azért nem látogatják az anyjukat, mert félnek a férjétől. A házasság ugyanis megköttetett. A volt feleségemet nem hatotta meg a gyerekei könyörgése sem, azt mondta, értsük meg őt, ő szerelmes. És elköltözött. Én pedig itt maradtam férfi létemre, három lánygyerekkel. A volt feleségem egy évig még gyerektartást sem fizetett, úgy kellett a bíróságon perelni érte. A vállalkozást a sógornőmmel közösen „kihúzták a lábam alól”, egyszerűen „kiszavaztak” belőle, így 700 ezer forint ellenében ki kellett szálljak, és elmentem munkát keresni. Szerencsére találtam egy elég jó állást, de ez anyagilag korántsem a régi. Úgyhogy most Ladával járok, és bizony nem engedhetem meg magamnak mindazt, amit néhány évvel korábban. De talán nem is ez a probléma. Itt vagyok három gyerekkel, negyvenöt évesen .. . Úgy érzem, még fiatal vagyok, még nem zárult le az életem. De hát hol találhatnék magamnak társat? Ki vállalna el három idegen gyereket? Milyen jövő vár rám? V. S. Szolnok Eszem-iszom, dínom-dánom A fegyvemeki Nagy családban 3 gyerek várja a karácsonyt. A 9 éves Balázs, a 6 éves Brigitta és a 3 éves Marci. Hetek óta folyik az izgatott sugdolózás, mi is lenne az, aminek a legjobban örülnének. Marci nemigen szól bele a dolgokba, őt leginkább csak az érdekli, hogy szépen szálló papírrepülőt hajtogasson neki a bátyja. Brigitta és Balázs azonban megegyeztek, hogy jó-jó a sok játék a fenyőfa alatt, de azért az igazi egy valóságos élő kiskutya lenne. Vajon ráéreznek-e a szülők erre a vágyakozásra? Bizonyosan kedvében járnak majd a gyerekeknek, hisz az édesapák, édesanyák számára az ünnep talán legszebb ajándéka gyermekeik öröme. Erzsiké, az édesanya - mint a legtöbb háziasszony -, már hetekkel ezelőtt megkezdte a készülődést a nagy eseményre. Nem kis munka végigtakarítani a gyönyörű ötszobás házat, hogy szentestére csillogjon-villogjon minden. Az ajándékokról is időben gondoskodni kellett, ki szeret tülekedni az utolsó pillanatban az üzletek pultjainál? Kiterjedt a família; Erzsikének két, az édesapának, Ferencnek hat testvére van. Mindenkinek szeretnének valamilyen aprósággal kedveskedni. A karácsony estét ki-ki otthonában tölti szűk családi körben, de 25-e, 26-a a vendégjárás ideje. Ilyenkor van alkalom egy kis beszélgetésre, megtudni kivel mi történt az elmúlt időben. Bizony a hétköznapokon erre nemigen adódik alkalom. Nagy a drágaság, nem könnyű az élet, mindenki szorgoskodik, igyekszik sok-sok munkával biztosítani a megélhetését. Ferenc szomorkásán meg is jegyzi, ő már jópár éve vállalkozó, földmunkagépekkel dolgozik, de egyre nehezebben tudja a család anyagi biztonságát megteremteni. Míg annakidején lehetett tervezni a jövőt, üzleti előkalkulációt készíteni, ma már képtelenség. Nemhogy egy évet nem lehet átfogni, lassan már hónapokat sem, olyan ütemű az infláció, és olyan gyakori a szabályozó rendszer változása. Erzsiké jó érzékkel kapcsolódik be a beszélgetésbe, s mielőtt teljesen belemerülnénk a nehézségek ecsetelésébe, ügyesen visszatereli a szót az ünnepre. Elmondja, milyen finomságokkal készül a neves alkalomra. Hagyományosan lesznek halételek 24-én estére, és természetesen bejgli is, de tyúkhúsleves csigatésztával, birkapörkölt, töltött káposzta is rotyog majd a fazekakban, és a sütőben egy szép nagy pulyka pirosodik majd, gondolva a többi napra is.- Ilyenkor nagy az eszem-iszom - nevet, - aztán meg jöhet a fogyókúra. De hát nem is lenne karácsony a karácsony szépen terített asztal, ínycsiklandozó ételek nélkül. Ki vitatkozna ezzel az örökérvényű bölcsességgel?! Kedves Nagy család! Jó étvágyat az ünnepi menühöz! És boldog karácsonyt!
