Új Néplap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-24 / 300. szám

íme, eljött az este. Ez az este, amelyet legtöbben már oly régen vá­runk. Szeretjük a hangulatát. A fenyőillatot, a gyertyák lo­bogó fényét, a csillagszórók tüzét, a gyerekek örömét. Kicsit szeretünk mindenkit, fátyolos békesség költözik a szívünkbe. Őrizgetjük ma­gunkban, olyan ritka ez az ér­zés. Mennyit haragszunk, gyűlölünk, lökdösődünk egész évben! Jó most ez a csend itt belül. Szótlanul kanalazzuk a le­vest, fülünkben zenél szerette­ink halk szavú beszéde. Fel sem nézünk tányérunkból, s látjuk magunk előtt az arcu­kat. Nevetésüket, szemük bársonyát, orruk finom ívét. Előttünk vannak azok is, akik most nem ülnek itt ve­lünk az ünnepi asztalnál. Akik elmentek, mert már nem akar­tak velünk lenni, más utakat járnak, más karácsonyfák pompáját csodálják. (Vajon minden otthonban ugyanaz a fenyőfák illata?) Vajon vannak-e, akik visz­­szavárják az eltávozottakat? Vajon vannak-e, akik odaké­szítenek még egy terítéket, merengve lesik az ajtót, amíg misére nem hívnak az éjféli harangok? És vannak-e, akik mennének már, nyúlnának a kilincs után, de nincs bátorsá­guk megtenni, s az utcáról fi­gyelik a függönyön átderengő színes égősor fényét. Bolyongó! Ne tétovázz! Más ma ez az este. Várnak rád szeretetben. Lépj be! És te? Akinek már várnia sincs kire, akinek olyan sem volt aki elmenjen, vagy aki mellől már abba a biroda­lomba távoztak szívének ked­vesei, ahonnan nincs visszaté­rés, ne sírj ma ezen! Gyújtsd meg a gyertyákat! Ugye, szé­pek? Tudod, én hiszem, hogy téged is szeretnek. Hiszem, hogy csoda, öröm vár rád. Lehet holnap, vagy egy hét múlva, vagy egy év múlva ... vagy egy perc sem telik el. így lesz! Ugye tudod? No, ... mosolyogj! Mosolyogj egy kicsit! Így-így. Igen-igen. Boldog karácsonyt Neked! Boldog karácsonyt tnjrid­­nyájunknak! Tepsilesen „ki egyetlen • a családé vagyok” Igaz történetet, saját életét mesélte el Rigó József, a szol­noki Pelikán Szálloda igazga­tója, aki harminckét éve dol­gozik a vendéglátós szakmá­ban, annak minden szépségét és gyötrelmét átélve. Mint a mesében, én is alulról kezdtem, apró lépésekkel jutot­tam el a szakma csúcsára. Mivel a szülői ház nem engedte meg, hogy középiskolába menjek, először felszolgáló szakmát ta­nultam, és nagyon kemény munka mellett érettségiztem le. A siófoki Matróz csárdában kezdtem el dolgozni. Régi „szakik” keze alá kerültem, olyanok mellé, akik még a há­ború előtti Magyarországon sa­játították el a szakmát. Úgy őrizték a mesterfogásokat, mint régen a középkori céhekben. Csak ellesni lehetett tőlük eze­ket a titkokat, és munkaidő után az éjszakai bárban egy-egy ital mellett kifaggatni őket. Amit akkor elmondtak, abból tanul­tam. Szolnokon töltöttem le a katonaidőmet, majd megnősül­tem, és megszületett az első fiam. A család miatt itt próbál­tam a szakmát a lehetőségeken belül a legmagasabb színvona­lon művelni. Dolgoztam a Tisza Szállóban, a Múzeum és a Nemzeti étteremben, majd 1975-ben, amikor a Pelikán Szálló megnyílt, pályázati úton elnyertem a vezetőhelyettesi beosztást. Lépkedtem a lépcső­kön felfelé, az étterem igazga­tója, a szálloda igazgatóhelyet­tese, majd vezetője lettem, fel­sőfokú áruforgalmi szakvizsgát szereztem. 1986-tól öt éven át a JNK Vendéglátó Vállalat veze­tésében töltöttem be néhány posztot. Két éve ismét vissza­kanyarodtam a Pelikán felé. Azóta a Hotel-Gast Bt. kereté­ben üzemeltetjük egyik kollé­gámmal és nagyobbik fiammal. Ez a szakma a családtól is nagy áldozatokat követel, azért várjuk olyan nagyon a kará­csony estét, mert ez az egyetlen ünnep, amikor velük lehetek. Mi közösen készítjük el az ün­nepi menüt. Mindannyian sze­retjük a jó ízeket, amiért hajlan­dóak vagyunk vállalni az elké­szítés fáradságát. Hosszú idő óta hagyomány nálunk kará­csonykor a vegyes halászlé, a töltött káposzta, a kacsasült pá­rolt káposztával és a feleségem kedvence a mákos beigli. Mivel nagyon igényes va­gyok, a halászlét mindig én ké­szítem. Ez nem munka, hanem szertartás. A hal megtisztítása, filézése, az alapié még ünnep előtt elkészül, hogy karácsony napján fél órán belül a halszele­tekkel készre főzzem. Az ízletes halászlé titka a jó alapié és a fű­szerezés. Kocsonyás alapié csak hosszú idő alatt készülhet, én négy óráig is főzöm a haldara­bokat, így a csontok jól szétfő­nek. Az ünnep hangulatát emeli a szépen feldíszített, megterített asztal. Nem maradhat el a gyer­tya sem, aminek fénye meghitté varázsolja a szentestét. Szabó Irén (Fotó: Novák Károly) Hihetetlen történet Kiskarácsony... Nem gyújtott villanyt. Felku­­corodott az ágyra, és nézte, ahogy a töltésen vonuló moz­donyok fénye végigfut a fala­kon. Odakint egyre sötétebb lett, csak a hó világított tompán.- Mi van, ha nem jön el? Mi van, ha pont ma nem jön el? - gondolta. Felállt, gyufa után matatott a polcon. Fellobban­­totta a lángot, meggyújtotta a fenyőágon a gyertyákat. Hal­vány derengés töltötte be a szo­bát. Kezébe vette a csomagot, amit még délután készített, és gyors mozdulattal megoldotta rajta a zsineget. Széthajtogatta a pufók angyalkákkal díszített papírt, szemlélődött: szalámi, cigaretta, pálinka, száz forint.- Jó lesz - állapította meg. Visszacsomagolt mindent, aztán az ablak elé ült, s csak bámult kifelé. Talán egy órát töltött el így, amikor az öreg egyszercsak megjelent a töltés aljában. Nagyot dobbant a szíve:- Itt van! Az ember a hóna alatt hozott motyóval akkurátusán ágyazni kezdett. Hetek óta figyelte ezt a rítust, ismerte minden mozzana­tát. Előbb a vastag papírkötege­­ket hajtogatta szét, aztán elren­dezgette a rongyokat, végül a pokrócot, lefeküdt s takaróként egy rissz-rossz kabátot húzott magára. Olyan volt az öreg ösz­­szegömbölyödött alakja a fehér havon, mint egy ottfelejtett sú­lyos zsák. Várt még egy darabig, aztán halkan kinyitotta az ajtót. Meg-megroppant a hó, ahogy vigyázva megközelítette az al­vót. Letette mellé a csomagot, álldogált egy kicsit, hallgatta az érdes szuszogást. Felnézett az égre. A milliónyi csillag éles, tiszta fénnyel világított.- Ma éjszaka nem fog ha­vazni - mormolta, és lassan el­indult visszafelé. Mondja hát el mindenkinek... Három gyerekkel egyedül A mi házasságunkat ideá­lisnak látta mindenki. Há­rom gyerekünk született, már akkor vállalkozók vol­tunk, amikor ez majdnem bűnnek számított, így jó anyagi körülményeket tud­tunk teremteni. Én örököl­tem, és abból építettünk egy családi házat. Hamar vet­tünk nyugati autót is, akkor, amikor még a Lada is lu­xusnak számított Magyaror­szágon. A mikrohullámú sü­tőt, a mosogatógépet az el­sők között vettük meg Ma­gyarországon. Egyenesen Bécsből hoztuk. Ugye, szinte irigylésre méltó helyzet három szép, értelmes gyerekkel? Csakhogy akkor a felesé­gem „megbolondult”. Nincs erre jobb szó: beleszeretett egy özvegy férfiba. Nem nézett senkit, itt hagyott bennünket. Próbáltam marasztalni. Amikor jött ez a nagy szere­lem, négy hónap türelmi időt adtam neki, hogy ebből az ügyből kimásszon, és újra visszatérjen hozzánk. Akkor még szerettem őt. Máig sem lehet tudni, hogy az a másik férfi mivel csábította el. Hi­szen nem éltünk rosszul, nyaralni jártunk, nem voltak anyagi gondjaink, gyakran vásároltam a feleségemnek ruhát, virágot ... Az új vá­lasztottja viszont annyira durva, hogy a gyerekeim azért nem látogatják az any­jukat, mert félnek a férjétől. A házasság ugyanis meg­köttetett. A volt feleségemet nem hatotta meg a gyerekei könyörgése sem, azt mondta, értsük meg őt, ő szerelmes. És elköltözött. Én pedig itt maradtam férfi létemre, három lány­gyerekkel. A volt feleségem egy évig még gyerektartást sem fizetett, úgy kellett a bí­róságon perelni érte. A vál­lalkozást a sógornőmmel közösen „kihúzták a lábam alól”, egyszerűen „kiszavaz­tak” belőle, így 700 ezer fo­rint ellenében ki kellett szálljak, és elmentem mun­kát keresni. Szerencsére ta­láltam egy elég jó állást, de ez anyagilag korántsem a régi. Úgyhogy most Ladával járok, és bizony nem enged­hetem meg magamnak mindazt, amit néhány évvel korábban. De talán nem is ez a prob­léma. Itt vagyok három gye­rekkel, negyvenöt évesen .. . Úgy érzem, még fiatal va­gyok, még nem zárult le az életem. De hát hol találhatnék ma­gamnak társat? Ki vállalna el három idegen gyereket? Mi­lyen jövő vár rám? V. S. Szolnok Eszem-iszom, dínom-dánom A fegyvemeki Nagy család­ban 3 gyerek várja a karácsonyt. A 9 éves Balázs, a 6 éves Bri­gitta és a 3 éves Marci. Hetek óta folyik az izgatott sugdoló­­zás, mi is lenne az, aminek a legjobban örülnének. Marci nemigen szól bele a dolgokba, őt leginkább csak az érdekli, hogy szépen szálló papírrepülőt hajtogasson neki a bátyja. Bri­gitta és Balázs azonban meg­egyeztek, hogy jó-jó a sok játék a fenyőfa alatt, de azért az igazi egy valóságos élő kiskutya lenne. Vajon ráéreznek-e a szülők erre a vágyakozásra? Bizonyo­san kedvében járnak majd a gyerekeknek, hisz az édesapák, édesanyák számára az ünnep ta­lán legszebb ajándéka gyerme­keik öröme. Erzsiké, az édesanya - mint a legtöbb háziasszony -, már he­tekkel ezelőtt megkezdte a ké­szülődést a nagy eseményre. Nem kis munka végigtakarítani a gyönyörű ötszobás házat, hogy szentestére csillogjon-vil­­logjon minden. Az ajándékok­ról is időben gondoskodni kel­lett, ki szeret tülekedni az utolsó pillanatban az üzletek pultjai­nál? Kiterjedt a família; Erzsiké­nek két, az édesapának, Ferenc­nek hat testvére van. Mindenki­nek szeretnének valamilyen aprósággal kedveskedni. A ka­rácsony estét ki-ki otthonában tölti szűk családi körben, de 25-e, 26-a a vendégjárás ideje. Ilyenkor van alkalom egy kis beszélgetésre, megtudni kivel mi történt az elmúlt időben. Bi­zony a hétköznapokon erre nemigen adódik alkalom. Nagy a drágaság, nem könnyű az élet, mindenki szorgoskodik, igyekszik sok-sok munkával biztosítani a megélhetését. Ferenc szomorkásán meg is jegyzi, ő már jópár éve vállal­kozó, földmunkagépekkel dol­gozik, de egyre nehezebben tudja a család anyagi biztonsá­gát megteremteni. Míg annak­idején lehetett tervezni a jövőt, üzleti előkalkulációt készíteni, ma már képtelenség. Nemhogy egy évet nem lehet átfogni, las­san már hónapokat sem, olyan ütemű az infláció, és olyan gya­kori a szabályozó rendszer vál­tozása. Erzsiké jó érzékkel kapcso­lódik be a beszélgetésbe, s mi­előtt teljesen belemerülnénk a nehézségek ecsetelésébe, ügye­sen visszatereli a szót az ün­nepre. Elmondja, milyen finom­ságokkal készül a neves alka­lomra. Hagyományosan lesznek halételek 24-én estére, és ter­mészetesen bejgli is, de tyúk­húsleves csigatésztával, birka­pörkölt, töltött káposzta is ro­­tyog majd a fazekakban, és a sü­tőben egy szép nagy pulyka pi­rosodik majd, gondolva a többi napra is.- Ilyenkor nagy az eszem-iszom - nevet, - aztán meg jöhet a fogyókúra. De hát nem is lenne karácsony a kará­csony szépen terített asztal, íny­csiklandozó ételek nélkül. Ki vitatkozna ezzel az örök­érvényű bölcsességgel?! Kedves Nagy család! Jó ét­vágyat az ünnepi menühöz! És boldog karácsonyt!

Next

/
Thumbnails
Contents